Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-02-27 / 25. szám
85. szám. Negyvenhetedik évfolyam, Szombat, 1926, február 27. ByggSA ~ dsfön ^PSsF^^K« '"jf&IMSK jK*wwr Wraf" »lOb TC,"&is ^ikS ßijf ikS *$9 JE&M gi iy |j| JS B^| jMm * Jpll j m g 1 B^a j|ty| |3 gj «|1 ||| g| JH H ff jgasipii Ipf PJj Jf wk Bk la 111 pS jgn §y ffl zfmrfó" jpg pl «p|§ll| POLITIKAI-LAP. ElSfixetéii ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel: Efésx évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. — Külföldön 160 K£. Egyes szám ára t 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: B ARANY A Y JÓZSEF dr. Szerkesztéség és kiadóhivatal. Nádoron. 19., Megjelenik hetenkint háromszor t kedden, csütörtökön és szombaton. Komárom, — febr. 26. Az alkotmánylevél „a csehszlovák hon béké3 fellendülését biztosítani s a jövendő nemzedékek számára a béke áldásait megőrizni“ célokat jelöli meg az állami élet feladatául és a csehszlovák nemzet kinyilatkoztatja benne, hogy a „nemzetek közösségének művelt, békeszerető, demokratikus és haladószellemü tagja“ akar lenni. Tagadhatlanul szép program a békének hangsúlyozása, amelyet nyomban követtek a kisantantnak megalakulása és a Franciaországgal és Lengyelországgal kötött katonai konvenció. Az állam megalakulása óta folyik a fegyverkezés, amely az elviselhetetlenül magas adókat eredményezte és most a leszerelés előestéjén azon folyik a vita a cseh közvéleményben, hogy a katonai szolgálat 18 hónapig vagy csak 14-ig tartson-e? A kormánypártok többsége a hoszszabb szolgálati idő mellett foglal állást, ami több tisztnek az alkal mazását követeli és az úgynevezett kalonai szellem kifejlesztését célozza. A csehszlovák köztársaságban folyó militarizmus, amely ellen épen a kormánytámogató csehszlovák szociáldemokraták küzdenek, a kisantanttal van szoros öszszefüggésben, amely állítólag a békeszerződések megtartása érdekében alakult, valójában azonban a békének eddig nem tett szolgálatot. Angol és olasz megítélés szerint ennek nincsen célja a köztársaság szomszédaival való szükséges jó viszonynak kifejlődését akadályozza, aminek következményei úgy a Némeibirodalomban, mint Magyarországon érezhetők. Cseh katonai szakírók szerint a köztársaság határai oly kiterjedésüek, hogy azoknak megvédésére a csehszlovák haderő' távolról sem elegendő. A túlzott nacionalizmus minden határszéli bokor megrezzenésében támadó szándékot keres, holott Csehszlovákia közvetlen szomszédai közül azok, amelyek nincsenek vele szövetségben, Németország, Ausztria és Magyarország le vannak szerelve katonailag és nem jelenthetnek veszedelmet a köztársaságra. Mindez azonban nem győzi meg a militarizmus hiveit és hasztalan készülődik Ganfben a leszerelés Locarno következménye gyanánt, a fegyverkezés nem akar szünetet tartani, aminek pedig itt volna a legfőbb ideje. A béke biztosításának a legjobb és legpgyenesebb útja volna a szomszédokkal való békés megegyezés. Ennek azonban óriási akadályokat gördít útjába a soviniszta nacionalizmus, amely azt hiszi, hogy a kardesörtetés, a konszolidációnak hasznára van. Becsületes és jószándékú állampolgársági és gazdasági szerződések sokkal löbbet használnának a békének, mint a kaszárnyák építése és az újoncoknak másféléves kiképzése. Naivitás azt hinni, hogy egy vagy más állam a saját szakállára támadást merne kezdeni. Ez kizárt dolog a mai politikai viszonyok közölt, amelyek nagyobb ha!almi csoportok alakulását mozdították elő. Háború esetén egész Európa háborúiéval kell számolni és ilyen konflagrációba az államok egész sorozata sodródhatik bele, hacsak a nemzetek szövetségének nem lesz olyan hatalma, hogy ezt megakadály jyni tudja. A bé ét biztosítani kell a leszereléssel első sorban, hogy ezzel a béke szándékát csakugyan bizonyítani is tudja a köztársaság. Kisantant helyett középeurópai vámuniót kell előkészíteni, olyan államszövetséget, mely a háborús veszedelmek és bonyodalmak felmerüléséi eleve kizárja. Adóterheik a legszorosabb összefüggésben állanak a militarizmussal, amelyre minden adózó polgár erején felül áldoz. Háborút kell viselni a tüdővész, az analfabétizmus ellen, igy lehet csak az „állam ö-s/es polgárainak általános boldoguiá át előbbrevinni s a jövendő nemzedékek számára a béke áldH^ait megőrizni“, melyet az ábarn alkotmánya kíván megvalósilaní. A 18 navi szolgálati idő fentartása miitirista érdek, amely a békét a háborúra való'felkészülésével kivá' ja biztosítani lefegyverzett népek között, amelyeknek zsoldos had-ereget lehet csak tartaniok és az általános védkölelezettséget el kellett ejteniök. Fentartását jelenti ez azoknak a kiadásoknak, amelyek hét év óta agyonnyomják az állami költségvetést testükkel. Természetes, hogy ettől szabadulni igyekeznek mindazok, akik a békét és annak alapjait a konszolidáció előmozdításában és a szomszédos államokkal való jó viszonyban vélik feltalálni. = A képvisefőház ülése. A képviselőház március 4 én, csüiörtökön délután 2 órákor tartja legközelebbi ülését. = Az egyenes adók módosítása. A nemzetgyűlés csütörtöki ülésében tárgyalta le az egyenes adókra vonatkozó néhány rendelkezés módosításáról szóló kormányjavaslatot, amelyet a költségvetési bizottság terjesztett elő. Ezzel kapcsolatban az egyenes adót hoz való rendkivüli állami pótlékok 1927. évre leendő megállapításáról szóló javaslattal is foglalkozott a nemzetgyűlés, amelyen különösen a német partok szónokai foglaltak állást a javaslatok ellen. A szónokok szerint ateivbevett módositá sok és pótlékok nem azt célozzák, hogy az adózók helyzetén könnyítsenek, hanem hogy más címeken Hajtsák be a háborús pótlékokat. A javaslatok egyáltalán nem viszik előbbre a köztársaságban a konszolidáció ügyét, sőt annak megvalósulását hátráltatják. A nemzetgyűlés a felszólalások után szavazott és a koalíciós többség az ellenzék szavazataival szemben első olvasásban elfogadta a javaslatokat. = A Magyar Nemzeti Párt a régi vármegyék visszaalütasaért. Hogy a nagyzsupák nem váltak be, azt nemcsak a lakosság érzi, de jól tudja a kormány is, amely a megyei reformnak Szlovenszkóba történt bevezetésével szerzett tapasztalatok-után egyelőre nem kívánja a történelmi országrészekben életbeléptetni a nagy megyerendszert. Ez mindenesetre azt bizonyítja, hogy a nagyzsuparendszer csődöt mondott, azonban a kormány még nem határozott, hogy jövőre nézve mit csinál, s igy a be nem vált rendszer hibáit nyögni kénytelen továbbra is az érdekelt lakosság. A Magyar Nemzeti Párt törvényhozói most indítványt terjesztettek a nemzetgyűlés elé, amelyben arra kérik utasítani a bel- és igazsagügyminisztereket, hogy hat hónapon beiül a közigazgatás uj rendezéséről szóló 1920. évi törvénynek hatályon kívül helyezése mellett terjesszenek be törvényjavaslatot, amely kimondja a nagy zsupa megszüntetését, visszaállítja a régi várme gyéket és azokban a legteljesebb önkormányzatot és pedig nemzetiségi egyenjogúság biztosítása mellett a népek által választott önkormányzati tisztviselőkkel. Az indokolás hivatkozik arra, hogy a nagy zsupák életbeléptetése a centralizmust szolgálta és a központosított végrehajtó hatalmat a kormány kezébe adta, hogy módjában legyen ennek az egységes cseh nemzetet megteremteni. Mivel csak az önkormányzati rendszer tökéletes kiépítése és a helyi hatósági autonómia alkotják a szabad ság védővárát, a népnek a közigafásban való kellő részvételét a maga által választott tisztviselők által kell biztosítani. = Kramár a kisebbségi szerződés ellen. A köztársaság legnagyobb soviniszta politikusa Kramár dr., aki mint a cseh nemzeti demokrata párt vezére, egyetlen egy alkalmat sem mulaszt el, hogy soviniszta érzéseinek kifejezést ne adjon. Kramár dr. a pánszlávizmus egyik régi képviselője, akinek ideája a nagy Csehbirodalom megalakítása, amely mindenféle kisebbséget, vagy más nemzetiséget figyelmen kívül hagyna az államban. A sovén naciona lizmusnak ismét egyik példájával szol gált Kramár a kü ügyi bizottság mi napi ülésén is, amelyen -a Csehszlo vákia és Lengyelország között megkö töt» határforgalmi szerződést tárgyalták Az ülésen felszólalt cseh nemzeti de mokrata vezér többek között azt a ki jelentést tette, hogy a kisebbségi jo gokat biztositó szerződés hibás és fe lesleges. A kisebbségi szerződés legfeljebb csak azoknak felesleges, akik annak kötelezettségeit nem akarják betartani, aminthogy erről sajnos, igen számos tapasztalattal rendelkeznek például a csehszlovák köztársaságban ólő kisebbségek is. = A bizalmatlansági Javaslat. Ismeretes, hogy a kormánynak a nemzeti kisebbségekkel szemben való viselkedése miatt az ellenzéki pártok egy indítványt nyújtottak be, amelyben bizalmatlanság szavazását kérik a kormány ellen. Az indítványt a német, a magyar és a kommunista képviselők Írták alá és rámutatnak az indokolásban arra a törvénytelen eljárásra, amely a kormánynak a nemzetközileg biztosított kisebbségi védelem megsértésében nyilvánul img, A képviselőház kezdeményező bizottsága foglalkozott a javaslattal és a többség elveteite azt, ami tekintettel a bizottság összetételére, előre is látható volt. = A csehsz ovak parlamentben továbbra is olvassak a beszédeket. Tudvalevő dolog, hogy a világ legtöbb parlamentjében a szóronok beszédeket mondanak a tárgyalások folyamán és nézeteiket ilyen medon nyilvánítják. A prágai parlamentben azonban nem szoktak beszélni, ott a szónokok fölolvassák beszédeiket és igy nem anynyira szónokok, mint inkább felolvasók. Az egyik szenátor, Proháska dr., aki a cseh néppárt tagja, úgy látszik nem szereti a felolvasásokat és ezért javaslatot terjesztett a koalíciós bizottság elé, amely szeiint azt kívánja, hogy tiltsák el a beszédek olvasását. A többség azonban állást foglalt ellene és pedig állitóan azért, mert a javaslat elfogadása esetén szükségessé válna a házszabályok módosítása, az pedig csak a törvényhozás útján történhetnék meg. Így tehát nincs kilátás arra, hogy a prágai parlamentben szónoklatok alakjában fejtsék ki álláspontjukat a képviselők. = Bethlen nagy cikke a lordon! sajtóban.Londonból jelentik. A „Banher* legújabb száma hosszú cikket közöl Bethlen magyar miniszterelnök tollából.. A cikk rámutatt arra, hogy legutóbb Magyarországon, Portugáliában, Németországban és Jugoszláviában egyidejűleg pénzhamisításokat f deztek fel. Amig az európai sajtó nyugodt közömbösséggel adott hirt a más országokbeli hamisitásókról, addig a magyar frankügyet rettentő eseménynek állították be s Magyarországot példátlan szidalmak céltáblájává tették A cikk ezután részletesen foglalkozik a frankügy szereplőivel. Rámutat arra, hogy egy részük jó előre gondosan készült arra, hogy a bűnös nyereséget földbirtokban helyezzék el. Ilyenek aligha gondolhattak politikai cé'okra. Mihelyt az ügy kiderült, a magyar hatóságok kérlelhetetlen szigorral léptek fel a bűnösökkel szemben, tekintet nélkül azok kesernviz az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbehozza •• mely 2— 3-szori használatra elegendő! Megrendelhető Schmidthauer Lajos, a források tulajdonosánál is Komárno (Komárom). Árjegyzék ismétel adóknak kívánatra bérmentve Reggelizes előtt egy fél pohár SCHüfliDTHAUER-féie . * Most már ismét kapható mindenütt a I békeidőbeli közismert és jutányosabb I (3 és fél decis) kis üvegekben is,