Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-01-10 / 5. szám
9. oldal. „Komáromi Lapok 1925. január 10. Háló és ebédlő mesés kivitelben* a legmodernebb stílben. Nagy választék konyha bútorban* chaislon, szalon és bőrgarnitúrákban, matracokban és gyermekágyakban a legolcsóbb árakban. Kérem kirakatomat megtekinteni «OER ANDOR bMnházáliin. Komámó Jókain. 16. — llefomiátug templomnak szemben. — Saját kárpitos és asztalos műhelyek. Vidékre díjtalan csomagolás!! A monarchia réuéröl 37 és (él hidoast&ly vett rétit a küzdelemben. A bevezető támadta 1918 október 94 éa 26-ika körött történt. Az olaszok csakia a B illanó hadsereg közepét bírták kissé visszaszorítani as arcvonal többi részén azonban nem tadtak eredményt elérni. Alapos tüzérségi előkészítés után október 27*éa megkezdték a nagy támadást, amelynek elsó sápi eredménye az volt, hogy a 12. olasz hadseregnek sikerült a folyón átkelni és lábát & Piave túlsó partján megvetni. Csakhamar átkelt a 10. olasz hadsereg is. Az osztrák-magyar hadvezetöség október 38-ára ellentámadást tervezett a montelloi hidfó ellen, a támadás azonban elmaradt, mert a 34. hadoazt&ly, amelynek mint friss elöcsoportnak kellett volna közbelépnie, az engedelmességet megtagadta. Az olaszok erélyesen folytatták a támadásaikat és végre sikerült a frontot áttörniök. A viszonyok máskép alakultak volna, ha a 6. és az Isonzó hadsereg parancsnokai közös megállapodás folytán létrejött elhatározásukat végrehajtják, az átkelt olasz erőket egységes, nagyszabású ellentámadással visszavetik és a Piaveba szorítják. Ha a tervbe vett körülfogó ellentámadás sikerült volna, agy az olaszok hanyatthomlok menekültek volna. A támadás azonban n-m jött létre, mivel az osztrák magyar csapatok javarésze az engedslmességet megtagadta. Erre az olaszok októbír 30 án a a. hadsereget 99 kilométerre hátraszoritották, így az a Bsllnno hadseregtől elszakadt és a két hadsereg között körülbelül 80 kilométernyi ür keletkezett. Az Isonzo hadsereg szintén vereséget szenvedett és a Livenza mögé hátrált, agy hogy a front közte és a 6. hadsereg kö zött is át volt törve. Erre az osztrák-magyar hadseregföparancsnoksftg október 30 án elhatározta, hogy az osztrák-magyar csapatokat a megszállott olasz területekről visszavonja. így írja Is Babint generális a háború ] ntolsó tragikus napjait. Ezután felveti azt a | kérdést, hogy „miképpen következhetett az be, , hogy az olasz hadsereg — amelynek az osztrák-magyar hadsereg számos isonzoi csatában vitézül és eredményesen ellen tudott állani és amelyet 1917 őszén majdnem teljesen m^gtemmisitett — mostan döntő eradméuyt volt képes az oiztrák-magyar hadsereg felett kivívni?“ Rabint tábornok az okokat részint a téves hadvezetésben, részint abban látja, hogy a csapatok már nem engedelmeskedtek és az elrendelt ellentámadásokat már nem akarták Végrehajtani. Október 94 én a 11. hadseregnél a 27. hadosztály 25. ezrede és a 38. hon véddivizió 22. ezrede kijelentették, hogy a tiroli fronton nem harcolnak tovább és követelték hazaszállításukat. Az erdé'yi katonák ve szélyben látták a Székelyföldet éa bizalmatlanságuk a hadseregföparanainoks&ggal szemben a rájuk nézve oly szomorú emlékezetű 1916. évi román betörésre vezethető vissia. Az ezredeket nem büntették meg, sőt beleegyeztek, hogy haza mehessenek. A példa hire hamarosan elterjedt és más csapatoknál is köveiéire talált. A frontból így kivont csapatok pótlására rendelt alakulatok, a 14. és 59. gyalogezredek szintén kijelentették, hogy nem akarnak harcolni és megtagadták aa engedelmasséget. Így azután a tervbe vett ellentámadást nem lehetett megvalósítani. Ugyancsak október 28-án kihirdették azt a császári manifesztumot, amely szerint Ausztria szövetséges állammá al&kal át, amelyben minden néptörzs autonom országot alkot. Ennek folytán október 30-án ismét megszaporodott a lázadó csapatok száma. A hadaeregfóparancsnokaág októbsr 30-án közzétette, hogy a fegyverszünet megkötésére megtette az intézkedéseket és utasította a hadieregparancsnokságokat, hogy hadseregeik megsemmisülését minden körülmények, között akadályozzák meg és kerüljenek ki idejében minden olyan összeütközést, amely a hadsereg felbomlását okozhatná. Ez a hir a csapatok ellenáUóképességét még inkább megtörte. Ilyen körülmények között november 1 én az olaszok könnyen áttörhették a tiroli 11. hadsereg frontját. Az események betetőzéséül november 2-án azután megjelent a Károlyi kormány fegyverletételi rendelet«. Az olaszokkal való fegyverszüneti tárgyalások vitelére összeállított bizottság már október IS én — amikor még az olasz front szilárdan állott —Trient ben megalakult Weber gyalogsági tábornok elnöklete alatt. A hadvezetöség a bizottságot azonban csak elkésve, október 28 án iaditotta útnak, amikor az olaszok a frontot már áttörték. Ez a késedelem okozta a teljes összeomlást. Weber tábornok fegyverszüneti bizottságának november 1-én sikerült felvenni^ az érintkezést az olasz főparancsnokság kikü’döttjeivel a Pádni melletti Yilla-Qiastiban. A bizottság átvette az ismeretes feltételeket és azonnal továbbította a badeni főhadiszállásra, mivel Weber tábornok egyedül a feltételeket nem merte elfogadni. Badenben azonban elfogadták és azonnal elrendelték az ellenségeskedés beszüntetését. Ez végzetes hiba volt, mivel az olaszok még nem rendelték el az ellenségeskedések b szüntetését, ök még egy napig harcoltak és ezen idő alatt mintegy 200 000 foglyot ejtettek. Az osztrák-magyar hüdvezelöség ezt a 200.000 katonát megkímélhette volna attól, hogy fogságba jussanak, ha idejében tárgyalásokat kezdett volna, vagy pedig az ellenségeskedésnek beszüntetésével még egy napig várt volna addig, mig az olaszok is bessüntetik támadásaikat. Az osztrák-magyar hadvezetöség az események folytán azonban teljesen elvesztette a fejét, nem tadta mitévő legyen, igy aznt&n az összeomlás teljessé vált. Én . . . Irta Troykő Imréné. Én olyan vagyok néha, mint a felhők, Szüzien tiszta, vágytalan, fehér . . . De olykor sötét, bibortüzes rózsák Gyulladnak ki a szivem rejtekén. A lelkem néha olyan, mint a templom, Tömjénillatos, nyugalmas, hideg . . . Máskor tomboló, forró szelek szárnyán Szálló viharok lángja tépi meg. A szivem néha zengő tiszta hárfa, Kerubok játsznak himnuszokat rajt. . . De olykor vérem forró, piros árja Ver rajta lázas forradalmi dalt. Csókokra váró remegő ajkamra Parázsos vággyal hányszor száll az éj . . . Én néha olyan vagyok, mint a felhők, Szüzien tiszta, vágytalan, fehér. Házasodás. Irta Tímár Jóesef. Benjámin hóna alá fogta a balaskát, báránybőr süvegét lehúzta jól a fülére, azután elindult. Azt se mondta, adjon Isten, vagy hová megy, csak ment. Az anyja utána nézett a konyhából s aggódva fordult oda az urához. — Nem tudod, hová megy a Béni? Az öreg bosszúsan mormogott. — Mit tudom én? Se szól, se beszél, csak megy. Olyan, mint akinek bónája van. — fcgy hete szavát se lehet venni 1 — Sopánkodott az anyja. — Csak mondaná legalább, hogy mi leli. — Mi leli l — Felelt bosszúsan öreg Benjámin, mert az apa is, fiú is Csepregi Benjámin volt. — Hát mi lelné? Rajt van a bolondja. Voltam én is igy fiatal koromban, hogy azt se tudtam, mi kellett volna. Csak azt éreztem, hogy valami nagyon keltenék, aztán az ember ilyenkor elindul és addig megy, amig valami fehérnépre rá nem talál. — Ugyan már, nem szégyenled az ilyen beszédet? — restelkedett az öreg asszony, — Csak nem gondolod, hogy a fiunk . . . emiatt . . . — Dehogynem I Talán fából faragták és káposztalevelet öntöttek az ereibe! HogyneI ftz is csak olyan bolond, mint az apja volt. Tudom én, mi kéne neki! . . . Meg kén« házasítani. Az öregasszony csak elmeresztette a szemét. — A Bénit ? Hová beszélsz apjuk, hiszen nemrégen még az orrát törülgettem. — Régen volt biz’ az, kedves feleségem, csak neked tűnik fel úgy, mintha nem régen volna. Tudod-e, hogy a gyerek közeledik a harminchozI — Ugyan már, minek vénited? — Nem vénitem én. Minek véniteném? Huszonnyolc éves. Két év múlva lesz harminc. — Csak huszonhét. — De bizony huszonnyolc 1 A két öreg ezen aztán sokáig elvitatkozott, hogy huszonhét, vagy huszonnyolc. A fiatal Benjámin ezalatt leért a Balaton jegére s a parton megállt, körülnézett. Gyönyörű téli reggel volt. Az ég halavány rózsaszínben tündöklött a széles jégmezőre s a nap vakító, sziporkázó sugarakat lövelt rá, mint valami óriási tükörre. A sugarak azonban hidegek voltak. Párává fagyhatott miattuk a lehelet. Távol, délnek, a somogyi partok kékje sötétlett, mint valami bársonyos szegély. Benjámin a tulsópart felé nézett s a szive megtelt vággyal. Jó volna megnézni, milyenek ott túl az emberek. Rálépett a jégre s belevágta a balaskát. Nagyot reccsent, roppant, de nem kondult. Jó erős volt a jég.- Beljebb egy falubeli fiú fakutyázott. Benjámin odakiáltott neki: — Add kölcsön a fakutyát! A fiú odaadta s Benjámin ráült s a szöges botokkal vigan hajtotta a somogyi partok felé. Csak úgy repült a jégen s a csipős téli levegő pirosra csípte az arcát. Jól esett neki a mozgás és teste, lelke felüdült. Egészen raegvidámodott. No, most rianáshoz ért, azt meg kellett kerülni, aztán hajrá, tovább I A somogyi partok egyre közeledtek. A kék hegyek mindig nagyobbodtak. Egyszer csak meglátszottak ott tulnan a fák, nemsokára az emberek is. Benjámin sebesen hajtotta a fakutyát. Valami mozgó alakot látott a jégen, arra felé terelte. Mi lehet, ember vagy állat. Gyorsan siklott arra felé s legelőször is két egészségtől duzzadó, a hidegtől rózsaszínű mezítelen láb villant a szemébe. A két láb félig a vízben volt egy jókora lék közepén. Fölötte kék viganó ringott térdig feltörve. Szó, ami szó, egy fiatal lány mosott a jégen. Benjámin leeresztette a karját. A fakutya is megállt. Nagyon elcsudálkozott mindakéttő, Benjámin is, a fakutya is. — No még ilyet Zalában nem láttam l —
