Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-04-11 / 44. szám
14t oldal. .Komáromi Lapok" i#S5 április 11 varrt egy pár cipőt. E nagy esemény hire a falujába is eljutolt s mint hires embert ünnepelték öt. Különben a kaptafánál jobban szerette a könyveket s ha az éhség nem szorította munkára, tanult és olvasott. Bámulatos memóriája volt. Kisfaludy, Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi és Arany legszebb költeményeit kívülről tudta s úgy szavalta, mintha az ö fejéből pattantak volna ki. Rendszeresen olvasta a magyar folyóírásokat is. S ez a földhözragadt szegény suszter Shakespeare bármelyik darabjának tartalmát kész volt elmondani. Ismerőseitől, a kaszinótól nem alamizsnát, hanem könyveket és folyóiratokat kért kölcsön. S ha kapott, rágyújtott terebély-pipájára, melybe dohány helyett legtöbbször csak száraz falevél került. Aztán olvasott és nagy gyö nyörüséggel olvasott. Ilyenkor éhes gyomra i korgása is muzsika volt neki. A sok olvasás nem veszett kárba, a j remete-suszter oly választékos nyelven irt í és beszélt, hogy bármely irodalmi embernek becsületére vált volna. Egy alkalommal rózsát kellett Beöthyhez vinnie. Meghagy- i tam neki, hogy szépen köszöntse a méltó- ; ságos urat, mert ma van születésnapja. I Délután találkozván Zsolt barátommal, meg j kérdeztem, tudott-e a suszterunk beszélni? — Barátom — feleié Zsolt — a legtalpra- ; esettebb beszédet mondta valamennyi ven- j dégem között! A Dunaparton üldögélvén ketten. Zsolt a naplementében gyönyörködött. „Nézd, ‘ — mondá — lehel-e ennél színesebb és , szebb látvány? „Hátunk mögött erre meg- ! szólal a suszter és pompásan elszavalja Kisfaludynak Alkonyat című versét. Beöthy két jó szivarral ajándékozía meg öt s meg- I kérdé, nem sajnálja e, hogy más pályát nem választott magának? A kérdésre a suszter Berzsenyivel felelt : Láttam a mosolygó tavaszt, Láttam az égető nyárt, Láttam minden időszakaszt S minden földi láthatárt. Ha örök időket élnék Ezeknél többet nem érnék! Beöthy gyakran észrevette, hogy mikor a vén suszter a szigeti főúton megy, ugyanazon a helyen mindig megáll, leveszi kopott kalapját s megbólintja magát. Egyszer aztán megkérdő a susztert, miért áll meg mindig ugyanazon helyen? „Ott, ahol én megállók — feleié — ott van Jókai Mór kertje; az ő nagy szelleme előtt hajlok meg én, törpe.“ A remete suszter a tollat is forgatta. Még verseket is irt, még pedig úgy, hogy elébb a dallamot fundálta ki s aztán irt hozzá szöveget. Mikor a hadba vonuló katonáinktól hallotta, minő esetlen harci nótá . kát énekelnek, ő maga irt egy hazafias harci indulót. Ezt aztán elénekelte Konkoly-Thege kisasszonynak, aki szívességből lekottázta. A „Harcba szállott már a magyar“ kezdetű harci induló Beöthynek is tetszett. A katonai parancsnok meg megígérte, hogy betanittatja a zenekarral. A derék suszter aztán az újoncok közé ment s maga tanitgatta őket a nótára. A háború végén egy kóbor kutya megmarta öt. Lement Pestre s többé nem láttuk. Mivel Beöthy nagyon kedvelte őt, jóidéig kérdezősködött utánna, de hiába. Az 1918. évben tölté Zsolt az utolsó szünidőt komáromi kertjében. Aztán jött a nagy felfordulás s utolsó születésenapját már Budapesten Horánszkynál ülte meg régi baráljai körében. Nagy ovációk közt ünnepelték öt itt s az ősz tudóst ennyi szeretet és ragaszkodás könnyekig megindította. A komáromi kert azóta néma és puszta, Ki tudja, az ottan lefolyt szép napok nem olyanok-e mint a lefolyt vizek, melyek soha többé vissza nem térnek? Lehet; de azért a sziget történetének Jókai és Beöthy Zsolt kora a legfényesebb lapja s a hozzájuk fűződő emlékek maradandók maradnak. Elégia. Irta Berde Mária. Tavaszeső dobbant ablakomra És rámüzente: itt van április ... Most ifjogatja télfehér bozontját Otthon az erdőörvös agg Pilis. Diákok hirelik: ibolyát kaptak Vasárnap künn a Bükkös-Laposán Házunk felett a köszegésű gruppban Kidugta orrát sok jácintkocsán. ...A grádicson egy öregasszony indul, Szőttes kötény .. zsubé... parasztkalapi Kezén szatyor! visz, gereblyét szorongat i És kicsi kapát balhónalj alatt. Megy a mezőkre, mint hű ápolónő, Kit lábbadó betegje esdve hí Hogy rajta ezer gyengéd jót műveljen; t Fésülje és tisztát adjon neki. ...Hogy öltözteti rendezi kis földjét, Hogy készíti tavaszi köntösét! Itt gödröt ás, elföldeli az áldást. Ott járogat s szélszárnyon hinti szét, Öntöz, kötöz, kapáltjai és gereblyél, Megtörli olykor hervadt homlokát, - Itt kél a legszebb pompa a határban, Csudás csokrokkal hímezett brokát. ! ó, mennyi éven, mennyit ápolgattad Szent öregasszony, már a kerteket! De kerítetlen földben, messzi alszik Ki kedvesebb volt mindennél neked. Palástot izzadsz annyi pőre rögre, S a síron, mely alig néhány tenyér, Hová lelked takarnád teritönek, Pásztor tapos és déli nyáj henyél. Kezed, melyből a mag megáldva perdül,, Szemed, melytől a rügy nő, látomást, i Ott egyetlen fűszálat nem fogantat, El nem öntözhet egy könnyhullatást. Csak cifrázod az élők örömére Az élők örömszellős kertjeit, S csak néha mondod: egyszer hátha [mégis ... S a hangod, mint imánál, oly szelíd. Fel kell, hogy íródjék az égi listán A jólimádkozók imáihoz A minden imák közt e legszerényebb, S egy szent zarándokutat áldva hoz. Édes anyám, igen, majd üt az óra, S az ég egy ennyi vigasszal megáld: Hogy kicsikapát foghatsz és gereblyét, Hogy kedvesfiad sírját megkapáld. A Bálint. Irta Hamvas József. I. Az őszhaju, pirosarcu asszony, a ki sötétbarna ruhában sugáregyenesen ült velem szemben a vasúti Kocsiban, elövette szivartárcáját és rágyújtott egy szép sárga havannára. — Igaza van, - folytatta a beszédet, miután lassan kieresztene száján ar füstöt és gondosan nézegette szivarját, — Bálint egész életében futóbolond volt. De hát ez az ő egyénisége £s meg kell vallani, hogy legnagyobb bolondságai általában jói végződték. — Mert szerencséjére az öreganyja mindig idejében beleavatkozott. — Ne gondolja, hogy én helyezem el állandóan. Nem egyszer lanácsom és szándékom ellenére ment neki fejjel a falnak. És mindig kisült, hogy a fal papírosból volt. Nem bánta meg a feje. — Az igaz, hogy olyan kevés a bátor ember, hogy a vakmerőség biztos egzisztencia kártyában, politikában... — Tegye hozzá, hogy a szerelemben is. Azért nem féltem most sem. A Tornayleány ma még talán tudomást se vesz róla, holnap érdeklődni fog iránta és holnapután a felesége lesz. Ha ugyan addig Bálintnak valami más bolondság nem jut az eszébe. — Egy kicsit nagyra vannak a pénzükkel a Tornayak. j — A vagyon korlátolté teszi az embert, de szerencsére nem véglegesen. Az öreg Tornay még szeretne élelmes lenni, de a • felesége már nem engedi. A Zoltán fiú, úgy látszik, belepusztul a jómódba. Hanem a leány, az más. A nö ötven éven alul nincs meghatározva. Minden lehet belőle. A ki csodálkozik rajta, analfabéta. — Hogyan került össze Tornayékkal? — Nem tudja ? Az országúton. Tornayék automobilja elromlott. Bálint arra hajtott, fölkínálta nekik a kocsiját. A soff őrnek odakiáltott, hogy Az arany bárányban lesznek, aztán vitte az asszonyt és a leányt. A fogadó étterme telte volt. Bálint odamegy az egyik asztalhoz, a hol egy magányos ur ül és megkérdi, uan-a hely Az ur arrogánsán felel, hogy nincs. Erre Bálint, a milyen izmos fiú, géllérjánál fogva fölemeli a székről az urat, kiviszi az étteremből az utcára. Aztán leülnek az asztalhoz, nyugodtan megebédelnek, a soffőr megérkezik, az autó elpöföq. Bálint pedig fölteszi magában, hogy vagy Tornay Ida lesz a felesége, vagv senki. — És a gallérjánál fogva kiemelt ur ? — Az odavaló lap szerkesztője volt. Képzelheti, milyen nagy betűkkel irta meg az esetet. Amilyen kiszámíthatatlan a Bálint, nevetett rajta. Nekem kellett a főispánt megkérnem, hogy koppintson a szerkesztő ur tollára. Másnap vissza is szívta az egészet. — Lám, hogy a nagymama. — Csekélység! — És most? — Báffht Tornayéknál van Szénáson II. A szénási jegyzőnek irodalmi ambíciói vannak, azért nem vagyok bizonyos benne, hogy nem színezte e ki a következő történetet: Bálint megérkezett Szénásra. Valami ürügye volt hozzá, de maga sem vette komolyan, úgy látszik, Tornayék sem. Nyit vánvaló volt, hogy a leányért jött. Csendes, vendégtelen idő volt éppen, hát Ida nem bánta, ha valaki körülötte bomlik egész nap és ostobaságokat mond neki. Lovagoltak, vadásztak, csónakáztak. Bálint jó lovas, jó puskás, pompásan táncol. Este a guvernánt zongorakisérete mellett táncoltak is. Idának kezdett Bálint kellemes lenni, Bálint pedig véglegesen belehabarodott a leányba. Úgy látszott, hogy az öregeknek sem volt különös kifogásuk az eset ellen. Volt ugyan egy báró a tartalékban, de bizony levitézlett legényke, szegény és a címerén meg a monokliján kivüt teljesen értéktelen. Egy kicsit korán is vénhedett. Aztán egy nyugalmazott főispán keringett még a szemhataron. Jóképű fiú, de a politikai konjunktúrákat nem tudta kihasználni es majdnem vagyontalan. Az egyéb megyei fiatalság csak próbálkozott, hogy hátha! De kévés reménységgel. Ida kezdte a dolgait Bálinttal elintéztetni. Mindig bizalmasabb lelt közöltük a viszony. Azt hiszem, Bálint már elgondolta magában, hogy itt az alkalom a döntő rohamra. Akkor történt valami. A szénási uradalomnak van egy elemi iskolája és éppen akkor ősszel uj tanítónő jött oda. Különben gyakran változtak a tanítónők, mert az uradalom kegyetlenül fukar az iskolával szemben és menekült onnan, aki menekülhetett. Valami elszegényedett rábamenti. úri családból való csinos barna leány volt az uj tanítónő. Akkor jött ki az iskolából, büszke volt a diplomájára, de félt az élettől. Nyomorúságos takása, a piszkos, elhanyagolt iskola sírásra fakasztotta. De azért volt annyi erő a kis leányban, hogy nem szökött meg, hanem feltette magában, majd rend- I behoz ö itt mindent A mikor igen fiatal az j ember, vannak ilyen furcsa gondolatai. Szépen megfogalmazta az átiratot az jj uradalomhoz, ebben pontokba szedve kij tüntette, mire volna szüksége az iskolá| nak az eredményes tanítás érdekében, Maga : vitte föl Tornayékhoz, mikor bemutatkozni j ment. Olt aztán úgy fogadták, mint valami j cselédet. Izzott a szeme, de nem sirt. Csak 5 amikor hazaért, akkor sírta ki magát. Elj jött hozzám panaszkodni. Én nem adhattam neki más tanácsot, mint hogy folyamodjék valami jobb helyre és menjen innen, mihelyt mehet. Hüvösödölt az őszi idő. A tanitónőnek nem volt fája, pedig kijárt neki az uradalomtól az irás szerint. Elment az irodába fát kérni. Ott azt tanácsolták neki, menjen magához Tornay úrhoz. Elindult. A cselédség is tudta, hogy ez csak a tanítónő. Azt mondták neki, üljön le a ve-
