Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-04-11 / 44. szám
f re 6 április 11 „Komaromi Lapok 13. oldal. ml 2_1 |U _0 Do A komáromi sziget. — Emlékezés Jókaira és Beöthy Zsoltra, — Irta: Takáts Sándor. Hej! ha a komáromi Erzsébet-sziget százados fái beszélni tudnának menynyi szép, mennyi érdekes irodalmi és történeti eseményről mesélhetnének! Egykoron megfordult olt török, tatár, német s bizony nem egyszer kemény harc folyt a szigeten, a hol jóidéig a marcona naszádosok is zajongtak és lázadoztak. De hagyjuk a harcokat. Szelíd irodalmi emlék is elég sok fűződik e szigethez, szóljunk inkább ezekről. Valamikor Péczeli lelkes irótársai sétálgattak itt s megalakították a komáromi tudós társaságot. Aztán az első magyar folyóírásban: a Mindenes Gyűjteményben rázogatták mély álmából az alvó magyarságot. Égész sereg munkát adnak ki s mindig több és több Írót vonzanak magukhoz. Méltán irta róluk az egykori versfaragó: Sok hamu alatt lappangó elméket fényre (hoznak Ezek, kik dunaközi Komáromban lakoznak, Te múzsám! Ki becsülöd írásokat ezeknek, Mess szivedbe ércoszlopot érdemes (személyeknek. Péczeli írói gárdájának fáradozása eredményes volt. Egymásután jelennek meg Komáromban a magyar munkák s egymásnjf] HUSVÉT. 1 □ 3 □ MMJ 1 1 Ij§ D zmí János vallástétele Jézus iránt. — Nagyszombat éjszakáján. — Irta Szabolcska Mihály. Én szentem, én áldott Egyetlenem, Neked élned kell, győzedelmesen! Hiszek jövődben, szent harmadnapodban, Bár sírba tettek: Isten ott is ott van ... S ha megvert és megpróbált is kegyetlen: Tudom, még fölmagasztal! Én hiszek benned rendületlen. Ott voltam a Gecsemánén veled. Láttam halálos gyötrődésedet. Halottam Judás csókja csattanását, A vad poroszlók mély álmékodását. Hogy fegyver nélkül is bíztál ügyedben . . . Féltettelek nagyon bár. De hittem benned rendületlen! Álltam a főpap udvarán veled, S átéltem mind a szörnyűségeket- Sorsod', mikor Péter is megtagadhat, És Pilátusék, mikor cserbe hagytak . . . A kézmosást a tárgyaló teremben, Az orditó zs d’óka . De hittem benned rendületlen! Majd mikor megcsufolt a csőcselék S nem volt, ki rájuk szólna, hogy: elég ! Mikor ruháidra kockát vetettek, Náddal verését büszke, szent fejednek — — Az ostor most is itt csattog szivemben— Láttalak meggyalázva . . . — De hittem benned rendületlen! S jajj, láttalak a Golgoták hegyén, Pribékjeid vértől vörös kezén. Latrok között, tövissel koronázva, Arcul pökdösve, poklukig alázva. Sirattalak, de kétségbe nem estem. S szent holnapodra várván, Én hittem benned rendületlen! Én szentem, én áldott Egyetlenem, Neked élned kell, győzedelmesen! Hiszek jövődben, szent harmadnapodban: Bár sirba tettek: Isten ott is ott van . , . S ha megvert és megpróbált is kegyetlen, Tudom, még fölmagasztal! Én hiszek benned rendületlen! “ i után támadnak az irők. A későbbiek közül megemlíthetjük a kitűnő humoristát és regényírót: Beöthy Lászlót, a kinek legkellemesebb szórakozó helye a sziget volt. Itt élte le napjait Beöthy Zsigmond, kinek szépirodalmi munkái eléggé ismeretesek. Komáromnak e „kegyelmes urát“ naponkint lehetett látni, amint szigeti kertjében üldögélve olvasgatott s fogadta tisztelőit. Jókai — mint tudjuk — szintén sok időt töltött szigeti kertjében. Itt irta első regényét; itt látogatta meg öt Petőfi. A szigeti főút százados fái még látták őket együtt s hallhatták a két halhatatlan beszélgetését. Jókai itt a szigeten látta és tanulmányozta az árvizek pusztítását, a sövénnyel való partvédelmi munkákat, a vízinövényeket stb., miket aztán később nagyszerűen értékesített regényeiben Később, mikor elszakadt szülővárosától, a szigetről s a szigeti kertjéről gyakran megemlékezett s ha véletlenül hazavetödött, a szigeti kerteket mindig megtekintette. Feledhetetlen emlékek fűzték őt ide. Beöthy Zsigmondnak szigeti kertjét fia: Beöthy Zsolt örökölte. Az ő érdeme, hogy ez az egyszerű, de kedves kert s vele együtt a sziget is irodalmi nevezetességű hellyé lelt. Alig van nevezetesebb írónk és politikusunk, aki itt meg nem fordult s aki innét kellemes emlékek nélkül távozott volna. Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Ghyczy Kálmán, Darányi Ignác stb. szívesen befordultak oda, hogy bizonyságát adják baráti hűségűknek. És évröl-évre mindég többen és többen keresték föl Beöthy Zsoltot s aki egyszer megfordult a kertjében, a következő években vissza-visszakivánkozoít oda. Különösen sokan jöttek szeptember 4-én, mikor Beöthy születésnapját ülte. Mily szép, mily kedves, mily feledhetetlen napok voltak ezek a szeptember 4-iki születésnapok! Rendesen 50—60 iróember gyűlt össze ebédre. Mintha most is látnám ott a nyúlánk Gárdonyi Gézát, aki jókedvében elhatározta, hogy regényt ir Komáromról. Tán be is váltja Ígéretét, ha fel nem világosítja őt Beöthy, hogy Jókai már kiaknázta Komárom kincsesbányáját: a város levéltárát. Berzeviczy Albert is el eljött Beöthy üdvözlésére s ékes beszédével emelte az ünnepet, melyen az elme és a szív versenyzett egymással, hogy minél megkapóbb formában nyilvánuljon meg a baráti hűség és a szeretet érzése. Az édes szavú költő: Vargha Gyula, méltó társával: Kozma Andorral is megjelent s úgy érezte magát, mintha az édes szülői házban lenne. És folytak az irodalmi viták és hangoztak a szebbnélszebb beszédek. ísfen a megmondhatója, hány szép eszme született itt, hány terv valósult meg. Valóságos irodalmi ünnep volt Beöthy Zso't minden születésnapja. Nem is hiányoztak ennél az irodalom emberei Hiszen évről-évre olt voltak Angyal Dávid, Fejérpalaky László, idősb és ifjabb Szinnyei József, Négyessy László, Császár Elemér, Kéky Lajos, Várday Béla stb. stb. Lőrinczy amúgy is mindennap koptatta Beöthy küszöbét, ót hát említenem sem kéne jómagámmal egyetemben. Hegedűs Istvánról sem szabad megfeledkeznem, hiszen ő volt a felköszöntők atyamestere s egyetlen ebéd sem mull el a nélkül, hogy ö két-három felköszöntöt ne mondjon. Beöthy Zsolt magyaros vendégszeretetéről szólnunk sem kell, annyira ismeretes volt az. Az is természetes, hogy a vendégseregnek ízlett a komáromi halászlé, melyet Salamonná emberei bográcsokban olt a kertben főztek, no meg aztán a másik komáromi specialitás: a mónárcsusza, meg a százados hagyományokon alapuló tornyos komáromi torták. De hát mi volt az anyagi élvezet a szellemihez képest, melyet iff az ország jelesei nyújtottak a jelenlevőknek. Örök kár, , hogy senki le nem irta Most már csak a szá- J zados fák suttoghatják egymásnak, mikor a megváltozóit életet látják maguk alatt. Úgy nyaratszaka a szigetnek szórványos látogatói is bőven akadtak. Voinovich Géza is elvándorolt szeretett mesteréhez. Thallóczy Lajos és druszája Horánszky Lajos is többször megfordultak a szigeten. Gyümölcs dolgában mind a ketten müértők voltak s mégis a sziget körtéit és ringlóit izesebbnek állították a délfrancia legjobb gyümölcsénél is. Thallóczy egy ízben egész magyar társaságát lehozta Bécsből a komáromi szigetre. S az ő festő és iró barátai ebéd után olyan lármát és vitatkozást csaptak, hogy a csendhez szokott fülemülék megrettenve repültek tovább. Irodalmi körökben igen sok emberismerte Beöthy Zsoltot s csodálta bámulatos tudását. Igazában azonban csak bizalmas barátai körében nyílt meg a lelke. Csak ilyenkor lehetett a különben mindig komoly tudóst a maga eredetiségében megismerni. Páratlan tudását a katedrán és az irodalmi társaságokban ragyogtatta, de bizalmas barátai körében a szivét nyitotta meg. S ez a nagy szív sok olyasmit rejtett magában, a miről igen kevesen tudnak. A komoly és rideg tudós bizalmas barátai körében mindig vidám, beszédes, nyiltszivü és tréfát kedvelő ember volt. Szellemes megjegyzései, kifogyhatatlan humora s pompás adomái állandóan derültségben tartották környezetéi. S mivelhogy a tűz átvitel közben elevenebb szikrára gerjed, úgy az ő szivének és lelkének sugallatai is környezetében lángoló melegséget keltettek. Minderről tanúságot tehetnek az úgynevezett csülörtökösök, a kik a nyolcvanas és a kilencvenes években Beöthy Zsolt és Endrődy Sándor bizalmas körét alkották. Badics Ferenc, a jeles irodalomtörténetiró, aki e társaságnak szintén tagja volt, hivatva volna, hogy a csütörtökösök múltját a feledéstől megóvja. A komáromi nyaralás idején Beöthy társasága persze szükebbre szorult. Akik felkeresték őt, jobbára csak egy napot töltöttek a szigeten. Akár jött vendég, akár nem, délután hattól nyolcig mindennap kettesben diskuráltuk el az időt. Feledhetetlen napok voltak ezek, sok derűvel, sok tanulsággal bővesek! Zsolt barátom mindenben szeretvén a szépet, nagy barátja volt a rózsának is. A komáromi szigeten pedig gyönyörű rózsák nyíltak. Mikor Beöthy Zsolt családjával a reggelinél ült, megjelent ott egy íorzonborz fehérszakállu, hatalmas Üstökű, ütött kopott ruháju ember s ékes szavak kíséretében átadta a szigeti rózsabokrétát. Mivel ez a vén kurír hamar észrevette, hogy Beöthy Zsolt a rózsákat mindig legkedvesebb leányának: Hornné, Beöthy Katának adja át, azontúl ö is ezt cselekedte s Beöthy helyett Hornnénak, — hogy az ő szavaival éljek — „a madonna arcú hölgy“nek adá át. Ezt a vén kurírt Beöthyvel együtt csak remete-suszternek hívtuk. A komáromi sziget egyik legérdekesebb embere volt ő, a kinek a földi jókból ugyancsak kevés jutott, de akinél elégedettebb embert azért keresve sem találhatott volna az ember. Ő maga Komárom legboldogabb emberének, magyar Robinsonnak mondá magát. S úgy is élt, mint Robinson. A sziget legvégén elhagyott helyen, egy düledezö. kis fabódéban lakott. A szél keresztül-kasul járta a viskót s tetejéről vigan folyt be az esővíz s itt lakott a remete télen-nyáron. Egyébként Kertész Gézának hívták s 1853-ban született. Hat elemit végzett, s szülei aztán suszternek adták. Mint legény bejárta as egész országot s Bécsben és Fiúméban is megfordult. Susztersága legnagyobb eseménye az volt, hogy a győri püspöknek
