Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-03-14 / 32. szám
1925. március 14. »Komáromi Lapok« 3. oldal. Értesítés. V n szfrpncsém a n é közön ég szíves tndomásSrH ndui. hogy Megye-u 9. “Z.aLtti (a Központi S7Álöv 1 *7. mb n) uri-fodrász termemben női fodrászat és manicür részére külön fülkéket rendeltembe. Kív<n&ir- házhoz is küldök T^!j<!8 tiszt"bttei Marth György 154 nrl- és női-fodrász de ezek nekünk ír, a szlovákoknak is idegenek és hitünk közösségébe c ak annyiban kapcsolódnak bele, mint a katolikus egyház többi ezer szentjei, különösebb tiszteletet csak a cseh néptől várhatnak, amelynek nemzeti szentjei, ezt rossz néven nem is vehetjük a csehektől. De hogy ezeket reánk erőltessék törvényben, az már igazán felesleges. A mi Arpádházi uralkodó családunk adott elég jeles szentet a római katolikus anyaszentegyházna^. Szent Istvánt, aki a katolikus keresztényvallást államvallássá telte, Szent Lászlót, a közéokor lovagjainak virágát, S/ent Imre herceget, Szent Margit és Szent Erzsébet asszonyt. Mi ezeket tiszteljük különösebben, mert ezek a mi nemzetünknek a szentjei. Ne is vegyék ezt nekünk rossz néven a csehek. Katolikus egyházunk ezek tiszteletéről nem mond le és erényeiket hirdetni fogja a magyar népnek. Húsz János kötelező tisztelete pedig egyenesen a katolikus vallás ellen való támadást jelent és a kultúrharcnak a megindítását. Húsz követői annak idején dúlták a magyar földet és a magyar nép fegyverrel várta őket. Tanítását az egyház elítélte és ma is elitéli. A pozsonyi tapintatlan Zsiska ünnepből tanulhattak volna ezek a bajkeverők, akik a katolikus vallás elleni elfogultságukban azt mindenáron megalázni szeretnék. A katolikus ellenes és vallásellenes kormányok arra törekszenek, hogy a tételes vallások befolyát az államra teljesen megbénítsák, ' Ugyanezek azonban elrendelik a kötelező isteni- , tiszteleteket a köztársasági elnök szü etése nap- j ján, arra el is mennek minden a tömjénfüsttől undorukat leküzdve, holott tudhatták azt, hogy a katolikus egyház a kötelékébe nem tartozókat nem ünnepelheti és az istenitisztelet vallási intenciója nem lehetett az, amit ők kívántak. De hát ők a formákat — a császárság idejéből íregtanultakat — még nem feledtek el teljesenés nem emelkedtek a demokrácia igazi magaslatára, j Most ünnepeinket bolygatják. Nem kell a j javaslat a munkásnak sem a hivatalnok is ked- j vétlenül nézi, hogy felüdülése lesz lehetetlenné. j Szociális szempontból tehát az ünnepek eltör- : lése igen vegyes hatást fog kelteni. Mint tromf, I a cseh néppártnak talán kellemetlen, amiért Sramek páter berzenkedni is fog egy kicsit. De hát arra való a politika, hogy játékszerévé tegye a pártoknak a vallást, a nép vallásos meggyőződését és lelkiismereti szabadságát ? A javaslat egyenesen a lelkiismereti szabadságot törli el és abba ütközik, ezért nem lesz belőle törvény, olyan törvény, amelyet meg is tartanak. Katolikus. A püspöki pásztorlevél. Irta: Palkovich Viktor nemzetgy. képv. Folyó év és hó 5-én megadta a választ a miniszter a pásztorlevél ügyében beadott interpellációra és kifejtette a kormány álláspontját, mint ez már a lapokban közölve volt. Ami a püspöki pásztorlevéllei történik, P j A n • * • ■ snHiiin FISCHER 11 vállalat BR»T1St% JiríDser-Dtca u, il. m. (Haltér mellett.) 497 iskolapéldája annak, hogyan lehet egy ártatlan dolgot országos sérelemmé felfújni. Már évek óta hallatszik kortes beszédekben, sajtóban, sőt parlamenti beszédekben is, az egyház és az állam szétválasztása, vagyis a vallás ügyének kidobása az utcára, hogy azt bárki szabadon rugdalhassa; az oktatás laicizálása, a hitoktatás kizárása az iskolából, szóval már évek óta készül a támadás a katolikus egyház, ellen, mégis azt mondják, hogy a püspöki kar kezdte meg a kultúrharcot. Mivel ? Azzal, hogy kiadott egy pásztorlevelet, melyben inti híveit, hogy istentagadó, vallásgyűlölő egyesületekbe, társulatokba ne lépjenek. Teszik azt azon kötelességérzetből, mellyel jóhiszemű, sokszor tájékozatlan híveiknek tartoznak, hogy őket a vallásellenes szervezetektől visszatartsák. Hogy ehhez a főpásztoroknak joguk vau, azt senki kétségbe nem vonhatja. Minden elöljárónak, neveztessék az atyának, főnöknek, vagy lelkipásztornak, joga van ahhoz, hogy családjukhoz, híveikhez, alárendeltjeikhez szólhassanak, azokat irányíthassák, felvilágosíthassák és joghatóságuk keretén belül inthessék, útbaigazíthassák. Ezen jogköröket a püspökök nem Tépték át. nagló ''szivek lázonganak úgy. — Hogy is találom, Emmy! Hogyan lehet ez? Mi történt? A leány kissé elpirul. Valamit babrál, rendezget, csak azért, hogy ne kelljen a férfi szemébe néznie. A hangja kesernyés Érzi ezt, remeg miatta: látja-e a férfi ? Látja e az arcát? Összehasonlítja-e az akkorival? A bimbót a hervadó rózsával ? — Hát hogyan kerül az ember a trafikba? — mosolygott, maga-magát gúnyolva. — Azután ... tudja ... — Igen, a bál után ... — A bál után. Az első álmok után még jött néhány szép esztendő Tánc, zene, vágy, remény, csupa csipke volt a lelkem. Csipkebolt. Az ember olyan makacsul ragaszkodik ezekhez a cifra, tetszetős rongyokhoz]] De aztán egyszerre közberontott a nagy szélvész és szétfujta vagy széttépte a csipkét. A csipkeboltot kifosztotta a nagy rabló: a sors. Még foszlány se maradt belőle. . . Egyszóval: a háború földult mindent. A férfi a zsebébe mélyesztette a kezét. Valamit keresett a zsebében. Gyöngén, csaknem fáradtan tiltakozott. — No, valami talán mégis maradt. De a leány határozottan rázta meg szép fejecskéjét. Még mindig szép volt Az arcán borongó felhők szépítették meg. ■ -r— Semmi! Semmi 1 Egyedül maradtam az üres csipkeboltfal. Valamibe csak bele kellett fognom! Trafikot kaptam. És épen nekem való: füstbe ment életem képe. Minden cigaretta az én életem szimbóluma. Füsti Füsti Azért nem bántott az se, hogy az a fiú ... A férfi bosszúsan fortyant föl. — Még merészelt 1 A semmirekelő! A A maga szemébe! Azokba a szemekbe! Amikben én ... amikbe én ... amiket énl.. . Nem tudta, vagy nem merte kimondani. Nem merte úgy befejezni, ahogy gondolta: a mikben én a világot, az üdvösséget láttam! Nem is kellett kimondania. A leány úgyis ki- ; találta. Úgyis megégette. Nevetett. — Hánynák mondta ezt. Azóta! . . . — Senkinek se mondtam. Az embir ilyesmit csak egynek mondhat. És ... ugy-e, annak nem mondhattam . .. azóta !. .. A szélvész, ! ami a maga csipkeboltját megtépázta, engem se került el, képzelheti. Akkor... tudja, győzelmes hadvezérnek éreztem magamat Azt hit- | tem, hogy a huszárfőhadnagy dönti el a világ j sorsát. Pedig hát — még a magunkét se, Emmy I Oroszlánnal, tigrissé! akartam birkózni és — { női szivekkel is, persze! Vagy legalább eggyel. Az ember ilyeneket álmodik, mikor még attasé a londoni követségnél. De az első indiai kirán- • dulásom előtt tört ki a háború éppen. A szó’- j vész fölkerekedett és hazasodort. A háború j ördögének kegyetlen szeszélye aztán könnyedén elbánt ve'em. Látjá: biccegek. De a Délibáb- i mozgót dirigál >m. A Délibáb-ét! A délibábok, f amiket kerestem, elszöktek előlem. Aztán, úgy ; látszik, visszajöttek a moziban. A mesebeli sárkányokat és az indiai tigriseket ott vonultatom föl, a filmen. És néha ott táncol a bálkirály is. A tömeg mulat. A tömeg nevet. Nem is sejti, hogy rajtam mulat. Hogy rajtam nevet. Most meg a leány tiltakozott. Kibékülve mosolygott. — Nem hiszom, hogy engedné, hogy ki- j nevessék. A báikirály nem hagyja a koronáját. I Vagy legalább néha föl-föltámad. Mint az előbb is! í A férfi legyintett a kezével. — A bálkirály! De hol a farsang ? A hoszszu böjt megérkezett, Emmy! Az örökös böjt. Az élet szomorú filmje. Mert a világon minden i csak film. Gyorsan lepörög a villamóra kere kén. Film 1 Film 1 Nem mertek egymásra nézni. A lemondás j csüggeteg érzései között vergődtek. Maszkok- ■ nak érezték magukat, akiket az élet nagy farsangja elkoptatott s akiket a szigorú rendező, ' a Sors, hói ide áliit, hol oda. A bálterem fényébe, a (rafik zugába, a mozi izgató félhomályába és vásári zakato'ásába. Azután végre — félrelöki őket: unalmasak vagytok! De hideg őszi szél süvit el mellettük ... És sodorja őket. És megint együtt vannak. — Az ember legalább igyekszik megír,énteni, amit lehet, — szólalt meg a leány hosszú hallgatás után. Keleméry Pál ránézett. A leány mélabusan mosolygott feléja. Valamit látott, talán egy ismerős vagy emlékezetes vonást a leány arcán, abból a derűs ragyogásból, ami valaha úgy megbüvölte. És a férfi előhúzta a kezét a zsebéből. Kis, fehér, finom csipkekendő voit benne. Mutatta a leánynak. — Én megmentettem a magamét, — szólt és kissé reszketett a hangja. — Egy csipkekendőt a bálból. Az álmok éjszakájából. Egy kis fehér primulát a tavaszi hö alól . . . A leány szeme odatapadt a kendőhöz. Megismerte azt. Akkor adta neki, a tánc és a suttogás mámorában. Csakugyan az álmok éjszakája volt az. Volt. Elsuhant, mint az álom. — Az én kendőm. — Az. Az enyém. Hát mentsük meg, ami megmenthető. — A tavasznak már vége 1 — Hát mentsük meg az ősit. Borongó gzines szépségeivel. Bús mosolygásával.. • Emmy.. . — Pál ... Az az őszi mosolygás már mélabusan ott játszott a leány ajakán s halványpiros arcocskáján és ott ragyogott fölélénkülő két szemében, melyen könny csillant meg. A könny az elröpült tavaszt siratja, de mosolygása ébredő reménységgel köszöntötte a közeledő méla őszt.
