Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-02-21 / 23. szám
8 oldal. »Komaromi .Lapok 1925 február 21 Jókai és Komárom. Irta: Dr. Alapy Gyula. Komárom, a balsorstól kegyetlenül meglépett város, Jókai szülőhelye, száz évvel ezelőtt a vidámságtól hangos, élénk és a bőves jólét színhelye, szinte végletes ellentéte a ma Komáromának, amelyben a jókedv gyászt öltött és kihalni készül az élet. A Duna még korláttalanul mossa partjait a város mentén, magavájta medrében hömpölyög tova és azt szeszélyesen változtatja. Széles hátán úszik az élet, a gabona Olábországtól és a Bánáttól fel Bécsig és Linczig. A komáromi és győri gabonatőzsérek szállítják messze országokba; a hajósnép csaknem mind komáromi, itt készülnek a tölgyfahajók és a burcsellák a superok, avagy hajóácsok műhelyeiben; a vontató lovasgazdák vagy szekeresek százai .találnak bőséges keresetet Komáromban, ahol lüktet a forgalom tavasz kinyiltától késő őszig. Népe vagyonos; bár sokszor megsirattuk a költő regényes leírásai nyomán balsorsát, hamar kiheverte városa számtalan pusztulását: a gyakori földindulást, árvizeket, tűzvészeket és uj életre kelt azok után, hogy szorgalmas munkájával helyreállítsa és megsokszorozza vagyonát. Ezért istenfélő és tisztelettudó. Őslakosai, a kálvinista szekeresek, ezüstgombos, komoly kék posztóruhát viselnek, fekete sujtással meghányva és nyáron is perzsia prémes kucsmákban járnak; a német mesteremberek nyakukra sokrét csavart fekete nyakkendőben rézgombos spenceraket hordanak és elmaradhatatlan a kezükből a csontgombos sétapálca, amire szükség is van a macskafej-kövekkel kirakott főutcákon. Este nem is lehet, de netn is szabad tisztes személynek kézilámpás nélkül járni, egyrészt, mert a város nincs világitva, de meg hogy el ne tévedjenek a girbe-gurba utcákban, amelyek a város sűrű serencsétlenségeinek a megmaradt sebhelyei. Sajátos színezetet nyújt a városnak a benne épült sok nemesi kúria és a városkában ezért a megyei urak viszik a hangot. Színházi szállásában Déryné ifjasszony játszik Szentpéteryvel, Fáncsyval, a benne iakó számos értelmiség már a harmincas évek elején kaszinót alapit; Kultsár István, a város nevezetes fia könyvtárat hagyományoz a nemes vármegyének a tudomány kipallérozására. A nagy Péczely komáromi „tudós társasága“ ugyan már csak hagyományban él, de még sokan emlékeznek Mindenes Gyüjtemény-ére. Ebben a városkában élte gyermekéveit a kis Jókay Móric, pár lépésnyire a kálvinisták „Musis positum“ feliratú régi kollégiumától és hatalmas templomától, melyen gondosan őrködött és virrasztód a kakas. A kis sarokházban növekedve járj.; iskoláit, Eszter nénje kiséri a csaknem szomszédos kollégiumig a félénk fiúcskát. Tíz éves múlik, már cseregyereknek viszik Pozsonyba; mire onnan hazatér, elveszti rajongva szeretett édesapját és a tudós Vály professzor, későbbi sógora lesz apja helyett apja. A gimnázium utolsó évét Pápán végzi, ahol a sors Petőfit vezeti útjába. A két nagy lélek találkozása és barátsága mindkettőjükre kitörülhetetlen hatással van; barátja, Petőfi, az iskola bevégzése után Komáromban is megfordul a Jókay-házban. Hogy Jókai Íróvá lesz, abban Petőfinek van legnagyobb része; az özvegy édesanyának csak egyetlen ambíciója van, hogy a megye „urai“ közé bejusson, ahogyan akkor a vármegyei tisztviselőket nevezték. Jókay Móric odahaza patvarista Asztalos István fiskális nemzetes uram mellett, ahol a szép Etelka ébreszthetni kezdi benne a még szunnyadó szerelmi érzéseket. ••» • Az elvonatkozó, szemlélődő és olvasgatni szerető édesapa mellett az anekdotázó, a régi történeteket szívesen mesélgető édesanya, a kötelességtudó professzor, Vály Ferenc sógora : ezek alkotják a költő legszűkebb környezetét. j A lelkében már élnek és rajzanak a mesék és a megírandó történetek körvonalai. Sokat hallott a komáromi nagy földindulásról, szemei előtt nőttek fel a hires Domonkos leányok, az Aranyember unokahugai, látja a nagyszerű megyei tisztujitásokat, a Nádasdy grófoknak, Fogarasföld urainak és a vármegye örökös főispánjainak hét vármegyére szófó, pazar fényű installációit. Künn, távolabb a város zajától, a dunai ! szigeten levő gyümölcsös kertjük filagóriáiában i ezekről álmodik és. szorgalmasan írja már Kecskeméten, jogászkorában megkezdett első regényét. Mikor befejezi, elindul vele Pestre, a gőzhajó elviszi a forrongó és a reformkor eszméitől mámoros fiatalság Pestjére, az ifjú Magyarország fővárosába, ahol barátja, Petőfi, azok elismeit vezére, aki már az országnak is hires köl ője. Jókai sorsa eldől s a huszonegy éves ifjú elindul uj pályáján. Senki sem sejti, talán legkevésbé ő maga, hogy az életre szóló kötelék közte és szülővárosa közt már ekkor kezd szakadozni. Jókai, az idealista, Komáromot, szülőföld: jét a lelkesedés és a megindultság könnyes fátyolén át szemlélte. Mind a két lelkiállapot a kora ifjúságot jellemzi, amelynek nézőpontjából .szemlélte későbbi férfikorában is szülővárosa nagy történed eseményeit, vagy érdekes regénytárgyait: ahogy ő ifjúkorában haliolta. Jókai komáromi tárgyú regényeit már java férfikorában írja, sőt a Tengerszemü hölgy már életének alkonyra hajló szakaszán készül el. Korán elszakadt szülővárosától, bár ezzel nem szakadtak el a lelki összeköttetések szálai, főképen nem az emlékezés. De bekövetkezett lelki összeütközései folytán korán távolmarad a várostól. Tudata alatt még késő írói pályáján és élete alkonyán is e régi, ifjukorabeJi Komárom él: igy látjuk azt regényeiből. Lássuk elsősorban azokat a regényeket, ahol Komárommal, szülőföldjével foglalkozik a költő. Négy ilyen regénye van Jókainak, amelyeknek színhelye és alakjai Komáromban játszódnak, tárgyai idevaló eseményeket ölelnek fel, ezek: Az elátkozott család (1858), a Politikai divatok (1862), Az aranyember (1873) és a Tengerszemü hölgy (1890). Az elátkozott család. Ennek a regénynek a türelmetlen XVIII. század protestáns vallási üldözései nyújtják a hátteret. Komáromot rettenetes csapás látogatja meg 1763 junius 28-án, iszonyú földindulás dönti porba házait és templomait, a nép Isten sújtó kezét látja a csapásban. A katolikusok fából rögtönöznek imaházat és példájukat követik a kálvinisták és a luteránusok is. De a I megyei hatóság ezt nem tűri meg, mert a pro| testánsok templomait Komáromban lefoglalták és a királyné rendeletéből azok ott templomot nem építhetnek. A temető közelében épített fa imaházakat a megye alispánja hatalmasul leromboltatja és ezért Malárdyt. a vakbuzgó katolikus alispánt Gutay Tnadéus kálvinista prédikátoz átka sújtja. És ez az átok megfogja a nagyurat, de belepusztul maga a lelkész is, aki a nagy átkot kimondta. Jókai a regényben írt végszavában azt állítja, hogy „az események, miket a regényben leírtam, alapvonásaiban mind igazak“. Ehhez a kijelentéshez, mely a történetnek mintegy hűségét és hiteles voltát akarja igazolni, a helyi történet szempontjából sok szó fér. A komáromi kálvinisták vallási küzdelmei adják meg a regény történeti hátterét. A XVIII. század vallási küzdelmei és türelmetlensége, az ezekből folyó súrlódások és harcok mind ismeretesek történelmünkből és Komárom ehhez bővea adalékokat szolgáltathat két évszázadon keresztül. A kalapos király uralkodása alatt jutnak a küzdelmek nyugvópontra, a türelmi pátens kibocsátása után. A regény Gutay Thadéusa összeütközik Malárdy alispán merev felfogásával és világnézetével, mely tulajdonképen nem is Malárdy egyéni felfogása, hanem a század, a kor türelmetlensége a lelkiismereti szabadság kérdésében. Az alispánt, aki a fejszével önkezűleg zúzza be a kálvinista deszka-imaháznak bezárt ajtaját, Gutay Thadéus átka sújtja. És ez az átok kegyetlen következetességgel teljesedik be rajta. Elveszti leányát, akit egy kalandor vezet oltárhoz, elveszti hatalmát hivatalában, melyet a vármegyei karok és rendek Bajcsy Andrással, az érdemes cúzmadia cég nemes komáromi atyamesterével töltenek be, végül elveszti vagyonát is. Ámde Gutay tiszteletest is keserűen próbálja meg a sors. Fia, az a kalandor, aki magát Kadarkuthy bárónak kiadva Malárdy leányát hamis néven vezeti oltárhoz, leánva pedig, a gyöngéd lelkű Lila, gyűlölt ellenfelének, Malárdynak fiába szeret bele. Ezt a szörnyű végzetet csak halála óráján tudja meg, amikor Malárdy békejobbját elfogadva, kiengeszteiődve hunyja le szemeit örök álomra. Jókai maga is érzi, hogy a regény valószínűtlenségeiért magyarázattal tartozik, mikor végszavában ezeket írja a regény végén: „Nagyon egyszerűen magyarázza a küzdelem azon merész jelenetet, melyet regényemben felhoztam, amidőn egy megye rendei egy candidáit kézművest választottak meg megyéjük főnökéül hitbuzgalmi oacból.“ Ezek a szavak, mintegy megokolásai a költő történeti túlzásának és valószínűtlen mesemondásának, mely a történelem megvilágítása mellett a tüzpróbát sehogy sem állja ki. Mindez csak mese, csillogó mese és nem történeti tény. Képzeletünk gyönyörködtetésére alkalmas és arra, hogy költői igazságot szolgáltat, de mégis csak mese és sehogy sern tarthat számot arra az állításra, hogy a regénynek meséje alapvonalaiban igaz és megtörtént valóság. Az elátkozott család-nak komoly történeti magva nincsen, hasztalan keressük e történeti tényeket Komárom vármegye és Komárom város történetében, ott alapvonalakat sem találunk belőlük. A regény való epizódja a komáromi nagy földindulás. Jókai állandóan izgatott fantáziája mindenkor kapott a nagyszabású epikai részek tollához méltó megfestése után. Ilyenül kínálkozott az 1763. évi földrengés. Ámoár itt is az ő hatalmas és teremtő erejű képzelete működik inkább, mint a történeti hagyomány, különösen a borzalmak leírásában. Tudott dolog, hogy a földrengés alkalmával sok emberélet pusztult el, akiknek a neveit is javarészben feljegyezték az anyakönyvek és az egykorú krónikák és hivatalos jelentések, de arról szó sem lehet, hogy másfélezer hívőt temettek volna el a Szent András és az Aranyszáju Szent János templomok romjai maguk alá. Sem a Duna nem lépett ki a medréből annyira, hogy hajóka» és malmokat sodort volna-a száraz földre, be az utcák közé. Mindezt tisztázza a földrengésnek számos reánk maradt egykorú leírása. Ami a kor szereplőinek beállítását illeti, 1762—1790. közt az első alispáni széket az Ordódy, Nedeczky, Csuzy és Bossányi családok tagjai töltötték be. A földrengés maga Ordódy Péter konziliáriust találta az alispáni székben. Akár erre, akár arra gondolt a költő, aki őt hivatali tisztében felváltotta, Nedeczky Andrásra, Malárdy alispán jellemzése egyikre sem illik reá. Tudjuk azt, hogy az Ordödyaknak a Felvidékkel nagy és kiterjedt rokonsági kapcsolatuk volt és a családnak barsmegyei ága már akkor is a lutheránus vallás hive és követője volt. Bajcsy Andrásnak, a komáromi becsületes csizmadia céh atyamesterének és az egyház érdemes főkurátorának alispánná történt megválasztása,. mint történeti és lélektani lehetetlenség egyaránt soha be nem következhetett, ha a rendi vilá felfogását ismerjük és abba beleilleszkedni igyekszünk. A nemesség mindig egyegy a közéletben nagyobb szerepkört betöltő legjobban vásárolhat NÁMESTIE REPUBLIXY 18. (Köztársaság-tér). 27
