Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-02-21 / 23. szám
Negyvenhatodik évfolyam. gggasssss=== ' 7—~" ü 23. szám. Szombati 1925« február 21. EiiVzatési ír caah-MÜoaák értékbe* i Ntlybaa ét vidékre peetel szétküldése«!: Egfíis évre 60 I, félévre 40 X, eegyedévre SO X. ifi 1 föld 6 a 160 Kő. Egyen nám ára i 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA IÄN0S. Tőszorkesztő; GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BÄRANYÄY JÓZSEF dr. Sxerkeixtfiiég éa kiadóhivatel: Nádor-o, 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mis! a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők Kéziratokat nem adónk vissza. Megjüleaik hetenkint háromszor: keddi* r csütörtökön ás szem kilói-Hl • |»» ^ W I Komárom, febr. 21. Láttátok-e magas szép alakját ? Belenéztetek-e jóságos szemei kékjébe ? Mert Jókai itt jár köztünk és meghallgatta, amit róla mondánk! Itt is marad, ahol született és szép ifjúságát élte s 'ahol ma olyan kevés az ismerőse. Első útja a temetőbe vezetett, oda, ahol jó szülei nyugosznak. Kegyelete3 kezek megaranyozták a megfakult betűket és most élesen csillog és millió arcra mosolyt tudott fakasztani..! Ebben a házban már régen nem tanítanak, lassanként azok is mind elmúlnak már, akik itt tanultak. Bejárta várost, gyönyörűséggel nézte a szép iskolapalotákat és a Szent András hatalmas templomával szemben a tudománynak, az irodalomnak és művészeteknek emelt nemes hajlékot. Az öreg megyeházát is megnézte, de nem találta már rajta ősi címerét, a városháza is olyan idegenszerü s a nép, mely oda ki és bejár, nem a régi, jó komáromi nép. Hol vannak a hírneves hogy eljöttél közénk és jóságos tek nie teddel bennünket végigsimogattál. Hogy könnyeinket letörölted és jajszavunkat egy napra elnémítottad. Némán követtünk utadon e város falai között, a temetőkbe, a templomokba, az iskolákba, a kultúra házaiba. Megértjük, tudjuk akaratodat és azt teljesíteni is fogjuk. Tiszteljük a hagyományokat és a régi fénynél meggyujtjuk az uj szövétneket, hogy odaadjuk a következő nemzedék kezébe. Eljárunk a jövőben templomainkba, hogy buzgón imádkozzunk balsorstól széttépett nemzetünk boldoguaz Ásvai Jókai név, melynek már-már nem lesz viselője. Azután a nagy fehér templomba tekintett be, ahol áhitatos csendben az emberek ezrei szorongtak. Egy fiatal pap beszélt róla a szószékről; róla, Jókai Mórról, aki valamikor ártatlan gyermeki szívvel, üt zsoltárokat énekelt. Bólintott is rá, mikor a pap szavai azt mondották, hogy a szétszórt nemzet fiai tartsanak össze és szeressék egymást, mint Jókai szerette nemzetét. Csodálkozva nézett az ősi kollégiumra, ahol ő a betűket megismerte. És hogyan megtanulta a betűvetés mesterségét, úgy hogy egymás mellé rótt apró betűi milliók szeméből könnyet hajósok és Fabula János uram maradékai ? A hires gabonakereskedő rácok ? Egy régi síremlék őrzi emlékezetüket a rácok temetőjében azé, akit ő Aranyembernek nevezett el. Hol vannak a régi jeles fakereskedők és hajóácsok? Mintha kihaltak volna. Hogy elmúlik minden száz esztendőn belül. Az utcán idegen arcú legyveres emberek járnak-kelnek, nyelvüket sem érti, sem a városon végbement nagy változást ámulva kérdi: mi ez? Költő! Ne kérdezz minket. Sirasd meg a magyar balsorsot és szállj vissza fényes csillagtrónusodba az örökkévalóság honába. Idéztünk, hívtunk. Köszönjük, lásáért és szebb jövőjéért. Az iskolákat és a magyar kultúrát védeni fogjuk mindennel és mindenkivel szemben, mert tudjuk, hogy ezek a mi erős váraink, ahová hősies lelket védő nemzedéket kell nevelnünk. Megértettük néma intésedből, hogy a kultúránk az egyetlen fegyverünk, melyet kezünkből nem csavarhat ki senki sem. Magyar anyák, magyar nők! Ezt üzeni nektek Jókai, aki köztünk járt, bánatosan, szomorú tekintettel nézve körül szülővárosában. Nem láttátok imbolygó árnyékát a tiszteletére kigyult gyertyák fényében ? En láttam és megértettem őt. JÓKAI MÓR. 1825-1925.
