Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-01-31 / 14. szám
Negyvenbatodík évfolyamú 14. szám. Szombat« 1925. Január 31 KOMAROMI POLITIKAI LA P. fiii&zrtisl ár taaok-ealováJk értékbe* t líalybsa b viíékri torta! azátkHiaiáaacI: ügísta ívre 80 I, félévre 40 I, »osrjreéévre 30 < StifSldSa 160 K& 7.%jgm szárat ára t S0 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS Wősaerkosstő; GAÁL GYULA dr Szerkesztő- SARA.HYAY IÖZ8EF ár. Szerkesztőséi él kiadóhivatal. Mádsr-g 5t& . hová agy a lap szellemi részét illető közlemények, »tat a hirdetések, előfizetési és hirdetés' dijak stb kSldemíük Kéziratokat nem adónk vissza. Regjelaii totenkiíi hárwiszor: ka£lf,e,i csötörtököB és smrö.!n Az adöoffenziva, Komárom, — ‘január 31. Ha azt hinné valaki, hogy mi az adózás ténye ellen akarunk hangulatot csinálni, azt már eleve megnyugtathatjuk. Mi tudjuk, hogy az államnak nagy kiadásai vannak, a hivatalnokok hadserege, a csendőrség, rendőrség számos csapata és maga a hadsereg sok milliárdot emészt tel, amelyet másból, mint az adóból fedezni nem lehet. Adózni tehát kell és szükséges. A magyar nemzeti kisebbség ezt az igazságot régen belátta és ma fájdalmas büszkeséggel konstatálhatjuk, hogy nem csak a hadsereg legjobb katonája a magyar, hanem az összes állampolgárok legjobb adózója is. Adózási készség dolgában, tehát az állampolgári kötelességek teljesítésében első a magyar, mert adója sokkal több, mint a történelmi országok lakóié, lévén az adókulcsa azokénál sokkalta magasabb és magának az adófizetésnek a do'gában is, tehát a teljesítésben elől jár, mert nála első az adó megfizetése és csak azután jönnek a többi kiadások. És most nézzük meg az éremnek a másik oldalát, amelyen a kormány kötelességei lennének felírva. Példának okáért: adókimélet. A prést addig szorítják, amig csurog belőle, de ha már nem adja, akkor kiszedik belőle a törkölyt. Az adóprés itt soha visszafelé nem forog, csak mindig előre. Tehát itt rossz termés, árvíz, vagy belvíz, elemi csapás: a jövedelmi adó mégis mindenkit megtalál. Holott a kétszerkettő négy tudománya is arra tanít meg bennünket, hogy ahol nincs, ott ne keress. Az adózó lakosság helyzetével nálunk a gondviselésen kívül senki sem törődik. A pénzügyminiszter ott áll a csavar mellett és mögötte a pénzügyi hadsereg minden finánca segít azt mozgásba hozni. Pedig meg kellene tanulniok azt az igazságot, hogy csak a termésből lehet haszon, a termelésből jövedelem. A sróf kíméletlenül mozog e'őre. Ne haragudjanak azért ránk, magyavu -■ ' «sen, hogy mi mindig ultba, mikor bíráljuk óságunkkal örökké éressük. Itt van si reformunk: :nden városból i megtudják e az utakkal és más politikamentes tárgyakká foglalkozik és ha valaki olt kimerinyitn a száját — mint ellenzéki ember — hogy az adó elviselhetetlen és az adózó kímélni kell, hogy a jövőre is adózó ma radjon, azt kinevetik a kormány kineve zett darabontjai, a zsupán pedig megvonja tőle a szót, mert a megyegyülés nem po litizál. A járási választmányoknak sem szabad kinyitni a szájukat az adókról mert ez nem tartozik a hatáskörébe. P községek pedig az adókról azért nem be szélhetnek, mert semmi közük hozzá azokat az állami hivatalok vetik ki és szedik is be, még a községeknek a saját jövedelmét is; arról hogyan számolnak le, azt nem tudjuk, mert még ilyen leszámolás nem történt. Csak egyet tudunk, hogy az adózónak mindenkor hátraléka van és hogy az állami adóhivatalok mindig újabb és újabb adókat követelnek a szegény adófizetőktől, akik azt se tudják, hogy fiuk-e vagy lányok meglepetésükben, mikor az adóhivatalból kijönnek. A régi magyar világban is voltak adok és súlyos adók, még ezt is hozzátehetjük. De ott az adókról nyilvánosan tájékozódhatott mindenki, mert a pénzügyigazgatók vagy helyetteseik a közigazgatási bizottságnak minden nyilvános, havonta megtartott ülésén megjelentek és a hozzájuk intézett kérdésekre határozottan és kitérés nélkül válaszoltak, nem bújtak az ígéretek köpönyegébe azért, hogy azokat soha ne teljesítsék, ami itt már az adóerkölcs terén kezd lábrakapni. Azután pedig minden község elöljárósága az adókat pontosan előírta az adózók könyvecskéjébe minden esztendő augusztus havában, úgy hogy szeptember havában minden adózó tudta, hogy hányadán van az adójával, mig most, ha egymásután háromszor tudakozódik utánna, mindig más tartozásokat mondanak neki és szédelegve jön ki az állami pénzügyek épületéből. Ezért sóhajtozunk a régi rend után, hogy tudjuk magunkat miheztartani. Ámde az uj rend, az nem dolgozik a nyilvánossággal kontaktusban, hanem meglepetéseket készít elő. Az adórendszer rettenetesen bonyolult és ezt a bürokrácia még inkább összekuszálja. Hogy miért fizetünk még ma is háborús pótlékokat, amikor itt a nagyszerű béke és konszolidáció örömében ujjonganak, azt csak a pénzügyminiszter tudná megmondani, aki háborút visel az adózók ellen de úgy, hogy annak költségeit, mi adózók viseljük. Azután fizetünk értékemelkedési adót. Hogyan, miért ? Ki tudja ezt megmagyarázni ? Mi úgy tudjuk, hogy a mi békebeli birtokaink, úgy ingó, mint ingatlan értékeiben csökkenés állt be, ha azt azok békebeli arany relációs értékéhez viszonyítjuk. Mégis a vagyondézsmákban vagyonszaporulali adót vetettek ki ránk, a a községek pedig lázas mohósággal az értéknövekedéseket számítják és' azután újabb, községi vagyondézsmákat rónak ki. Ugyebár be kell látni, hogy elégületlenségünk jogos forrásból táplálkozik. Amikor azután azt vagyunk kénytelen konstatálni, hogy alantas hivatalok egyszerűen túlteszik magukat a felsőbb hatóságok, sőt a miniszter rendelkezésén is és egyes tú'buzgó hivatalnokok paragrafuson rágódó, de azokat meg nem emésztő mohóságának martalékává lesznek az adózók ezrei: ez nem illik bele a jogrendbe, amelyet nagy dicsekvéssel hangoztatnak és adózás terén bizony nélkülözzük a konszolidációt Hasztalan decentralizálták a pénzügyigazgatóságokat, a felebbezések ezrei elinlézetlen hevernek esztendők óta, de az adókat — a tartozás kérdésének eldöntetlen hagyásával — könyörtelenül behajtják. Hát bizony ezek szomorú dolgok és amikor ezeket újfent ismételjük, csak annak a megállapítását szögezzük le ismételve és újólag, hogy a viszonyok nem változtak. De, sajnos, megváltoztunk mi, az adófizetés alanyai. Értékeink lassan-lassan devalválódnak, fizetési képességünk kimerül. De az adóztató ezt nem tudja, j vagy nem is akarja észrevenni. Jövedelem adó ! Vagyondézsma! Harsogják a füleinkbe állandóan és mi hengeritjük felfelé a hegynek verejtékes arccal a követ, hogy az ismét visszahulljon a lábaink elé és Szizifusz munkáját minden évben . élűiről kezdjük. — A kevyura^áyok measzürttetése. A kormány németnyelvű félhivatalosa arról ir, hogy a kormány megakarja szüntetni a kegyuraságokat. Ez a dolog a földbirtokreform végrehajtásának egyik következménye, minthogy az egyházi nagybirtokok parcellázásával zavar állott be, mely kérdésessé teszi a kegyuraságok további fönnállását, annyival is inkább, mert a földreform végrehajtása során nem gondoskodtak a viszony törvényes rendezéséről. Most arról van szó, hogy a kegyuraságot vagy átruházzák az uj földbirtokosokból alakítandó szövetkezetekre, vagy pedig megfelelő kártérítés ellenében teljesen megszüntetik az egyházi I kúrák otthon. yf AAA ' előtti, korszakba vezethető vissza az ev IGMANDI KESERn. VÍZ képződésének és hatékony alkatrészeinek összeérési folyamata a főid gyomrában, (felfedezve SCHMIDTHAUER A. által az 1863. évben) s mint ilyen páratlan természetes gyógyszere a ekaek. — Kapható minden gyógyszertárban és jobb füszerfizletben. — Rendszeres adag reggelizás előtt fél pohárral. = Az „IGMANDI" nem tévesctendöSssze másfajta kcserüvizekfcel.
