Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)
1924-08-09 / 96. szám
1*24. augusztus 9 »Komäromt Lapok;« 3. óidat. mitäst: mennyit fizet a háztulajdonos 1000 K bevallott nyers házbérjövedelem után: a) az államnak házbéradó 14% 1000 K után 140'— K ál), jövedelmi pótadó 30% 140 K után 42'— » orss. betegápolási adó 8% „ , 11 20 n jövedelmi adó 15 — n 208 20 K b) a városnak községi pótadó 200% 140 K után 280 — K házbérfillér 6% 1000 „ „ 60.— » esaíornadij 6% 1000 „ „ 60.— n vizdij három lakrész ntán 75 — n telekértékadónak a lakásra eső része i 30.— V) 505.— K e) a járásnak pótadő 10% 140 K után 14.— K d) a megyének pótadó 62% 140 K ntán 86 80 K e) egyháznak K pótadó 20% 140 K után 28 — Együtt &z adók 842 — K f) egyéb kiadások tűzbiztosítás részlete 26.—K kéménytisztítás (2) 24.— „ tatarozás részlete 80.— „ pöeegödörtisztitás részlete 25.— „ kölesön kamatai ? 154 —K összes kiadások 996.—K Most már a törvény módot ad az adótöbbleteknek az aj adóknak, tatarozás?, fentartási költségeknek a lakókra való átruházására. Ezt a megengedett lakbéremelésen kívül a felsorolt adókból mintegy 350 K ra tehetjük. Ha pedig a vizdij is meg lesz adóztatva, ez a lakóra nézve három lakrész ntán (mint új adó) 46 E nj adóterhet jelent. Ezt vegyék tndomá-ul azok a lakók, akik a háebérvallomásba a bruttó házbéreket vizdij levonása nélkül vallják be, hogy igy a háztulajdonosok alaposabb megadóztatását érjék el vele. A puska visszafelé sül el, mert ez a lakóra a törvény szerint áthárítható. Közö’jük ezt a hiteles adókimatatást, hogy a lakók is tisztán iássák az irigyelt és mindig szidott háziurak „rózsás“ helyzetét, ügy látszik azonban, hogy adózás dolgában a lakónak és a háztulajdonosnak együtt kell sírnia és nevetni». Fölösleges tehát a lakóknak a berzenkedése & háztulajdonosokkal szemben, akiknek a ház ma teher, még pádig súlyos teher. Hogy ez igy van, abból láthatjuk, hogy oly sokau igyekeznek tőle megszabadulni. Az 1923. évi adókat most Írják elő az adóhivatalban. Azért kell idejekorán közbelépni, hogy a vizdijak és a többi átmeneti házbérjárulékok után elő ne Írják az adókat. Mert ha egyszer előírták, akkor 1924. évre is esen kulcs szerint szedik az adókat. Az 1921. óvra tévesen kivetett 17% »negyei útadó kivetés ellen egyik politikai párt (kér. szocialista) szólalt fel eredményesen, mert ezt a tartóz illanni kivetett adót utólag törölték. Az adóhivatalnak is megnehezíti a munkáját a sok utólagos leszámítás: azért kell pontos adóelőírásra törekednie a háztulajdonosnak, de a lakónak is, akiken minden az 1914. évit meghaladó adótöbblet behajtható. Tiszta bort a pohárba! Vizdij után nem jár sehol semmiféle adó, mert ez a logika örök törvényével ellenkezik. A vizdij nem a háztulajdonos haszna, a város jövedelme. Megadóztatva pláne illegális jövedelme, ami a váh»s nak nem járhat. Adózók tehát vigyázat: közeledik a lakbéradó kivetés! R^sen legyen mindenki! A magyar nép eredete. Dr. Karácsonyi János: A magyar nemzet története 896-ig. Nagyvárad, Szt. László nyomda r. t. 1924. 100 lap. Ez a kis monográfia tnlajdonképen csak bevezető része egy megírás alatt levő nagyobbszabasu történelmi műnek, mely a magyar nemzet egész történelmét szándékozik felölelni. Karácsonyi János, a népszerű nagyvár«di tudós püspök történetírói éleslátásának s eredeti felfogásának legszebb bizonysága talán éppen ez a kis könyve, melyben a magyar történelem legködösebb korszakát helyezi teljesen újszerű megvilágításba. Karácsonyi szerint a finn-ugor népek soha nem laktak Ázsiában s a vogu ok-osztyákok is csak iron késön, a XVI. század után szorultak ki Európából az Urai keleti oldalára. A tinn-ugor, helyesebben fián magyar népcsoportnak, mely a Krisztus utáni első századtól kezdve a pripjati mocsárvidéktől keletre, a Volga f dsö folyásától délre s a Közép Uraitól délnyugatra eső területeket tartotta megszállva, a legdélibb ága volt a magyar. A magyarok történetileg megállapítható első hazája a Don, a Don Volga szorosában levő Riff hegység (montes Riphaej), továbbá az innen észak-déli irányban húzódó Jergeni dombok, a Kaukázus alatti Manics (Manifci) folyó s az Azóvi kistenger között volt. A magyar népnév is Manics vidéki embert jelentett valaha s a „mauser" alakból fejlődött ki „magyer“ ré, majd a XVI. század folyamán érvényesülő hangzóilleszkedési törvény szerint „magyar“ rá változott, mint ahogy a finn ugor összehasonlító nyelvészet tanúsága szerint az „ans8r“-böl lett „agyar*, az „áns-ék“ ból pedig „ágyék“. A vogui osztyákok magukat még most is „manai“-nak nevezik. Ez a vidék főképen lótenyésztésre és halászatra volt alkalmas, A magyarok itteni déli szomszédjai a szarmaták, (akiknek egyik törzse volt a H-rodotos által ismertetett hires harcos mssszagéta nép). Északra a bányásziparos Alánok, vagy magyarosan „vál“ ok laktak, (kiknek töredékeit a népvándorlás a Kaukázusba kiszorította s oszétek, oroszosán jászok neve alatt máig is ott élnek). Keletre, az Ural s Magudzsar hegység és az Arai tó vonaláig az ognr, attól keletre pedig az ognz- (guz vagy uz) törökök tanyáztak. Ezek nyelvi rokonságban állottak egymással, de a legfeltűnőbb nyelvi különbség köztük az volt, hogy ahol a közös szavakban az ugorok rhangot ejtettek, ott az oguzok z-hangot mondtak (ognr-ognz). Az előbbiek földjét nevezték Uguriának, Ugriának s ennek a területnek a nevéről nyerték a később ideszornlt vogulok-osztyákok tévesen az ugor nevet. A Krisztus utáni első bárom század küzdelmeiről nincsenek tudósításaink. Következtetni lehet, hogy a déli erősebb népekkel voltak őseinknek harcaik. A Kama folyó mellett két Magyar nevű város emléke van meg valószínűleg ez időből.*Az Elbru-z tájékán esett a harmadik Magyar fain. Innen délkeletre a Daghesztánban, Derbent környékén emlegetnek a VI, században két Magyar nevű helységet. Ezek a főtörzstöl erőszakosan elszakított töredékek telepei lehettek. A népvándorlást az oguz törökök hun törzsének nyugatra törése indította meg. Oguz voltukat kétségtelenné teszi a neveikben jellemzetesen előforduló z-hang. (Mondzuk, Ooigiz, D^ngezik, Eonedzur, Uzindzur, stb) Kr. u. 300 háznak ő volna az ide-oda röpdöső lelke. Az is volt Málcsika. Mert bizony nélküle egy darab holmi el nem mozdulhatott a helyéről ebben a házban. Főzéstől, takarítástól kezdve a legsúlyosabb pénzügyi és gazdaság dolgokig, minden az ő fejecskéjében forrt, izzott, úgy hogy Tóni bácsinak igazán nem kellett az eszét valami nagyon nekinyergelni valami gondféiének. Volt is rend a Tóni bácsi kúriáján olyan, hogy vármegyeszerte beszéltek róla. Nem is győzte Tóni bácsi halig tni a sok rábeszélő szót : — Mikor veszed már el Málcsikát feleségül ? Ennél ragyogóbb asszonyt nem találsz a föld kerekségén 1 Tóni bácsi ilyenkor a foga közé mosolygott. — Jó lesz az igy is! — szólt és hamar másra terelte a szót. Becsülte nagyon Málcsikát. Kedvesen, finoman bánt vele, soha egy hangosabb szóval sem illette, de csak úgy magában őrizgette a dicséretét, a nagy megelégedését, tán attól félt, ha egyszer egy hízelgő, magasztaló szóval kinyitná a női hiúság kalitkáját, amelyet Málcsika is csak épen úgy ott őrzött magában, mint minden más hosszuhaju emberi teremtés, hát egyszeriben kiszállana a madárka a kalitkából és ő kinyílt, sóvár szemmel bámulhatna az elrepült kincs után. Hátha még act tudta volna Tóni bácsi, hogy mi mindnyájan egytői-egyig fülig szerelmesek vagyunk Málcsikába. De ezt valahogy bevallani Tóni bácsinak, akár józanul, akár részegen, egyenlő lett volna az istenkisértéssel. Hiszen még arról sem mertünk beszélni, hogy Málcsika mindig olyan patyolat tiszta, mintha valami cukrász szállította volna esténként a házhoz. Pedig csak úgy szívtuk magunkba friss, üde illatát, mikor elsuhant mellettünk. És mikor valamelyikünk elé letette a teát, hát nagyonnagyon kellett magunkat türtőztetnünk, hogy valami föllobbanó türelmetlen nagy tavaszi éhséggel rá ne boruljunk finom, puha, fehér ujjacskáira. * No, de egyszer aztán megtört az a jég is, amely páncéljával a Tóni bácsi szivét rejtegette előttünk, ha Málcsikáról voit szó. Afféle édes tavaszi olvadás volt ez, amelynek napsütésében, ha szerelmesek voltunk is Málcsikába, könnyes meghatottan mindnyájan csak gyönyörködni tudtunk. Egy este magam vártam a pesti telefont. A fiuk mindnyájan szétszéledtek. Ki erre, ki arra. Bankett, jubileum, vidéki riport, koncert, csupa olyan munka, amely kiröpitette a gyerekeket a szerkesztőségből. Úgy tiz óra felé felharsant a Tóni bácsi jókedvvel fütött baritonja 1 — No öcskös, gyere egy pohár sörre Egy levél feküdt előttem. Holnap, vasárnapra szerkesztői üzeneteket is hozunk vagy egy félhasábra valót. — Dolgom van, Tóni bácsikám! Levelekre kell válaszolnom holnapra a szerkesztői üzenetekben ! Tóni bácsi rárántotta nagy, dacos fekete üstökét az előttem fekvő levélre. De azonnal vissza is pillant, mintha szúnyog markolt volna a lábszárába — Tyű a dolgod mindenit! Hallod-e, hiszen ez az én levélpapírom! Meg a ... a Málcsikám kezeirása! — dadogta kicsit elfehéredve. — Azt már én nem tudom 1 Semmi közöm hozzá! — szóltam kizökkenthetetlen nyugalommal. — Valami Mimóza álnév alá rejtőzött hölgy kér itt tanácsot nagy bánatában a szerkesztőségtől, hát nekem kötelességem válaszolni az érdeklődő nyájas olvasónak! Tóni bácsi mély lélekzéssel levegő után kapott az első meglepetés lecsillapulása után. — Hát aztán mit kér tőletek, hadd halljam! Jelentősen hunyorítottam rá, miközben letakartam a levelet. — Titok, Tóni bácsi! Nem szabad elárul! — Na ne mókázz! Hadd halljam azt a nőm , A tanítóság figyelmébe! rali olvasótáblák az ABC-hez A sorozat 17 tábládból áll és még e hónapban megjelenik. Úgy ezen olvasótáblák, mint iskolai szemléltető képek megrendelhetők Spitzer Sándor könyv kereskedésében Komárom, Nádor-u. 29.
