Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)

1924-09-27 / 117. szám

1024. szeptember 27. Kom ár őrei Lapok.' 3. oíá&í. jHpidMal öaiapiüeKedési IHil megvágjon elégedve.. Komárom, — gzept. 26. A vagyondézsma hiszabáea eilen ez előtt két esztendővel minden épkézláb ember feleb* bezett, aki csak a nevét le tudta Írni. A va­­gyondézsma kivetése az 1919 március l*i álla­pot szerint történt, amikor pénzünket lebélye­gezték és egy pár lovuakafc felbecsüllek például 20000 koronára és ebben a stílusban szabták ki a vagyondéssmát és a vagyon növekedési adót. A fellebbezések ellenére is rengeteg va­­gyondézaatót fizetett ba népünk, mely az 8dó­zás dolgában is elaö helyen áll, bár erről a pénzügyminiszter igen fukarul nyilatkozik. A vagyondézsmáról tzóió novella a kis­­▼agyon véd Iméra bel és az 50000 K-t meg­haladó vagyondézsmánál lényegtelen engedmé­nyeket tesz. Most a pénzügyi kirendeltség a íelebbező feleket sorra beidézi és közli velük a lényegtelen vagyondézsma leszállítást azzal, bogy a felek vonják vissza fellebezésüket. Alkuimnak volt megtekinteni egy erre vonatkozó nyilatkozatot, mely igy szól: „A mai napon átvettem a vagyondézsma és vagyonnóvekedési dézsma leszállításáról szóló értesítést, ezzel megvagyok elégedve, minek folytán az említett dézsmáló ellen be adott felebbezések elintézését nem kívánom.“ Mi í'lhÍ3szüki hogy sok f^lebbezést kell elintézni a pénzügyi kirendeltségnek illetve a vezérpénzügyigazgatóságnak, sőt arról is meg vagyunk győződve, hogy ezzel nem igen siet­nek. (Az 1919. évi adó felebbezéseket most intézték el.) Da hát a közönségnek azt taná­csoljuk, jól vegye fontolóra, hogy visszavonja-e feiebbesését és ki engedje-e törülni a szamát a lényegtelen vagyondézsma engedménnyel. Mart egy tény és ez az: ha a mgyondézsmát felebbezés utján leszál Htják, akkor a csökkentett vagyondézsmából még több engedmény jár a törvény szerint. Jő lesz résen lenni és nem v koa aláírni azt, hogy „meg vagyok elégedvemert aki egy­szer meg van elégedve, az többé jogorvoslat­tal nem élhet. Mindenki kérdezze meg politikai pártját vagy ügyvédjét, mielőtt ezt a köszöaó okiratot kiállítja a vagyondézsmájáról. Ezt még ellenünk fordíthatják, hogy megvoltunk elégedve .. . sző nélkül elment vele. Erre ő is kiment a táncolókhoz. Hajnal felé már együtt járták a palotást Lillával, széles jókedvvel, csillogó szemmel. Vajda Péter épp akkor hagyta abba a kártyázást. Vesztett, ez különben is megron­totta az estéjét, de mikor a leányát meglátta a korhelyhirü, szabadszáju Vitéz Mihály mellett, ez végleg elvette a kedvét s már csak azon gondolkozott, hogy vihetné haza. ő, lányának táncosul a városbiró fiát, vagy a gazdag Pibert látta volna szívesen, de nem ezt az ágról sza­kadt költőt. Bédynének ki is jelentette, hogy megy, de az hallani sem akart róla, biztatta, tartóztatta, káposztalevesre hívta. — Kedves Julianna, sose marasztaljon. Megvallom, tartok tőle, hogy ez a Csokonai, mint szokott, becsip és még bolondokat beszél a leányomnak, — szólt Vajda. Lilla épp ott táncolt el előttük, a Cso­konai karján, Nem lehetett őket párnak mos- ! dani, de tüzesebben járták, mint bárki. — Attul ne féljen, — vigasztalta Bédyné. I — Csokonai ma mandulatejnél egyebet nem j ivott s ezentúl sem fog. — Annál rosszabb; józanul még jobban elbolondithatja. Mert furcsa az ilyen fiatal fe- j hérnép. Pedig olyanok együtt, mint a telivér \ csikó és a keshedt gebe, — hát nézzen oda, I amint forgatja Lillát, na, nem hiszi, — folytatta Vajda. Bédyné más nézeten volt. Ismerte Cso­konai verseit: az 1741 diétát, tudta, hogy most is nem a mulatozás! vágy, de lelkes cél vezette Komáromba: az inzurrekció megszervezése. A nemes magyarságnak felülésére biztató költe­ményének részleteit már hallotta a költő ajká­ról, oly tűzzel, oly hévvel elmondva, hogy nem látta többé Vitéz Mihály testi fogyatkozásait és csak kiáradó lelkéaek szépsége ejtette meg, ■w y p • í m »1 » Városi közgyűlés. — A zárórai szabályrendelet meqsürgetése. — A járási hivatal és a drágaság elleni mozgalom. — Iparosok illetőségi ügye — Dr. Mihola Fe­renc lett a város jogi képviselője. — A telek­érték adó leszállítása. Komárom, —szeptember 25. Komárom város községi képviselőtestülete csütörtökön, folyó hó 25 én rendes közgyűlést tartott. A közgyűlésen választották msar a vá­ros szerződéses jogi képviselőjét: Mihola Fe­­rene dr.-t, aki négy pályázó körül titkos sza­vazással nyerte el a megbízást. A közgyűlésen interpelláció hangzott el a zárórai szabály­rendelet tárgyában és a képviselőtestület fölirt a miniszterhez a komáromi iparosok illetőségi ügyében. A telekérték adónak a jövö évre való 50%-os leszállítását a közgyűlés határo­zattá emelte. A közgyűlést Csizmazia György városbiró megnyitván, a törrvényes időben bejelentett helyettesítésekről értesítette a közgyűlést és a közgyűlésen első izbsn helyettesként m gjelenfc Zimkay Antal kér. saoc. párti a fogadalmat letette. Iaterpelllációval kezdődött a közgyűlés. Neuwirth József a város képviselőtestülete által még a mait évben létesített záróra sza- 5 bályrendelet tárgyában interpellált és az iránt érdeklődött, hogy jóváhagyta e már a minisz­térium a szabályrendeletet, vagy sem. Ha nem, akkor fölkéri a városbirót, hogy sürgő­sen tegye meg azokat a lépéseket, amelyek e fontos szabályrendelet mielőbbi életbelépteté­sét lehetségessé teszik. Csizmazia városbiró válaszában bejelenti, hogy a szabályrendeletet a mait é? augusztusé ban eljuttattak az illetékes helyére és azóta többször sürgették annak jóváhagyását. Leg­utóbb ez év május havában sürgette meg, de azóta som történt semmi. A járási hivatalban ezzel kapcsolatosan azt a választ kapta, ho/?y a kereskedelmi alkalmazottak és kereskedő­­segédek sérelmét csakis konkrét panasz meg­tétele esetén tadja a járási hivatal orvosolni. A városbiró megígérte, hogy ismételten meg­sürgeti az elintézést, amit az interpelláló tudo­másul is vett. * A városbiró ezután előadta, hogy a város képviselőtestülete augusztus hóban tartott köz­gyűlésében állást foglalt a drágaság ellen és felirattal fordult ez ügyben a miniszterhez, akitől több sürgős intézkedés foganatosítását [ s mint a nagy fantáziájú, nagylelkű asszonyok beleszeretett a más számára. Minél jobban ócsárolta Vajda uram, annál erősebbé vált | benne a szándék, hogy pártfogásába vegye a szerelmeseket, kik a tánc után bizalmasan sut­togva, egymáshoz simulva mentek ki a tánc­teremből és mindjárt azon kezdte, hogy a fej­csóválva utánuk induló haragos apát karon­­fogta s az ebédlőben a pehelykönnyű fánk után egy pohár borovicskát a másik után dik­tált belé, mely végre is, földerítette a keres­kedő kedvét. — Lilla, ® lábai elé teszem a szivemet, hajoljon le hozzá és ne tapossa el, — beszélte ezalatt a költő egy ablakmélyedésben, valame­lyik belső szobában, mig Lilla a holdfényben az ablakra hórajzolta csillagokat számlálta. — Soha ajkam más dicséretét nem ismeri többé, mint az önét! — súgta mindközelebb a költő. — Soha ajkam igy meg nem dobbantotta szivemet, — kezdte ismét, hogy feleletet nem kapott. — Szóljon, feleljen, nem érez semmit a szegény költő iránt, ki itt elég közelében. — Ha egyszer, csak egyszer az ajkát csókolhatnám, örömmel meghalnék utánna, — hangzottak a lázas szavak a férfi ajkáról. — Nem kell meghalnia, — fordult most felé a leány halk, édes szóval. Bédyné egy idő múlva bement valamit keresni a belső szobába. Ott találta őket egy­más ajkán csüngve, bohó, szerelmes szavakat suttogva közbe. Talán épp ezt kereste. Szó nélkül, mosolyogva fordult vissza. Vajda Péter ezalatt teljesen jókedvre derült a borovicskától, igy nem volt veszedelmes számukra. Csokonai Komáromban maradt az inzur­rekció megszervezésére, egy verse a másik után biztatta a nemes ifjakat a francük ellen való fölkelésre — és egy verse a másik után kérte hogy a drágaság tovább terjedése intéz­mény ?sen megakedályozt&asék. A feliratot a határozattal együtt a járási hivatalnak küldötte meg a képviselőtestület, de a határozatot & járási hivatal azzal küldte vissza, hogy az nincstn megfelelő módon „stilizálva“ és a for­mája nem felel meg annak az alárendelt vi­szony; iák, amely a község képviselőtestülete és a járási főnök között fennáll.Ezzel kapcso­latban a városbiró felolvassa Pozsony és Léva városiknak ugyanolyan tartalmú feliratát, me­lyeket az illetékes miniszterhez felterjesztettek. Az élt terjesztés kínosan érintette a közgyűlés tagjait és Steiner Gábor (kommunista) éles­­hangú felszólalásban azt kivánta, hogy uta­sítsa vissza a képviselőtestület a járási főnök kioktatását és javasolta, hogy a határozatot terjessze föl a képviselőtestület egyenesen a miniszterhez. Jávor főjegyző azt vitatta, hogy a járási főnőknek joga volt a határozatot visz­­szakü'deni, mert a két hatóság közötti hivata­los alárendeltségi viszony más hangot kívánt volna meg. Ä járási főnök kioktatásának visz- 1 sz&masitását p- dig inkorrekt dolognak tartja. A közgyűlés azonban, mely a járási főnök ezen eljárásában felirati jogának korláto­zását látta és az esetleges praecedenst is el­kerülni kivánta, Steiner javaslatát egyhangúan elfogadta és a határozatnak közvetlenül a mi­niszterhez való fölterjesztését mondotta ki. Alapy Gyula dr. (kér. szoe.) indítványt terjesztett & tanács elé, amelyben azt java­solja, hogy írjon fel a képviselőtestület a köz­ponti hatósághoz hogy az iparosok illetőségének megállapítása céljából az utóbbi idöbsn meg­indult eljárásokat szüntessék meg. Ugyanis Komárom iakosai közül igen sok, iparágát e városban 30—40 éve állandóan folytató s állan­dóan adózó iparos illetőségét kutatják, akik­nek ezzel a fennálló döntvény értelmében fiiszíenciális érdekeit veszélyezteti a hatóság. Az índitványosó íö hivja a képviselőtestület figyelmét erre a polgárság életérdekeit veszé­lyeztető eljárásra és indítványát azzal egészíti ki, hogy mintán a tavaszi közgyűlés által az állampolgárság és illetőség tárgyában fölt erjesz­tett memorandumot mindezidáig nem intézték el, sürgesse azt meg a közgyűlés a minisz­ternél. Steiner Gábor egyenesen a miniszterhez kéri föltarjeszteni a föliratot éB javasolja, hogy küldjön ki a képviselőtestület egy bi­zottságot, amely a miniszternél ebben a kér­désben jelenjen meg és együttesen oldja m<g ezt a fontos kérdést. Alapy Gyula szintén énekelte meg forró, soha el nem múló szerel­mét Lilla iránt, titkolt boldogságát, kitörd re- I ménységeit „Gerlice nyögdécseléseit“, túláradó I lelke minden igaz gyöngyét. De ezek a versek még titokban maradtak, csak Lilla tudott róluk 1 és Bédyné, egyetlen bizalmasuk, pártfogójuk, kinél naponként találkoztak. Mert Vajda Péter uram sehogy sem akart róla tudni. — Nincs állása, nincs vagyona, nem adhatom lányom a bizonytalanba, a bolthoz meg nem ért az ipse. S Vitéz Mihály kiszakította magát titkos mátkája karjaiból és elindult állást, hivatalt keresni, hogy mint „érdemes hivatalu és ele­gendő fizetésű ifjú“ kérőként léphessen föl. Elment a volt diétái képviselőkhöz, elment Széchenyi Ferenchez, majd Festetics György grófhoz. Utóbbiak kisebb adományokkal segí­tették ugyan, de állást nem adtak neki. S mentek Lillának a levelek, a versek, hol biza­kodók, hol levertek, hol reménykedők, hol kétségbeesettek,,de mindenekfölött szerelmesek. Távoílétembe Képedet szivembe Szent bélyegül viselem. Ne légy, szép érzékeny Te is feledékeny, Legalább álmodj velem. Á levelek Bédynéhez voltak címezve, s a szép asszony könnyes szemmel hallgatta, a mint Lilla felolvasta neki. Csokonai ilyen körút után fáradtan, raeg­­csalódottan tért vissza Komáromba, hol a ne­mesi felkelés eleinte parázsló ügye lassan elaludt a közöny hamuja alatt. S mégis mindig uj erőt talált Lilla szerelmében, Julianna biztatásában. S mikor vágya a tetőfokra hágott és boldog­sága keblét szétfeszítéssel fenyegette, akkor a jó, az okos asszony tanácsira ismét elindult, hogy valóra válhasson számára mindaz, a mi csak még Ígéret volt S igy volt ez többször

Next

/
Thumbnails
Contents