Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)
1924-09-06 / 108. szám
4. oktal »Komáromi Lapok« liSd. szeptember 8 hűlni ax örök sebbel, amit az elnyomóit osztály felkerült fiában, a szegénységgel és elhallgatással esak belül lázadé jobbágy atavixmasb&n, jól becsikarva örsött a szír. Itt volt három évig. A „Virágregék“ azóta már jól ismert allegórizálása. ennek a szerelemnek: minden szépség, Böszörményi Kati, — minden keserűség, a költő szive. Érdekes és eddig az életrajzokban is kihagyott adatot mondhatok el a költö bejei korszakából: ügy kis levél tőle esküvője napján, 1849- bői, rnnvai Saldos Emmához, később Jankóvicéné. ő biztatta legtöbbször, hogy házasodjon már meg, ne legyen magában Lehetséges, hogy Tompa egy fogadást is tett erre vonatkozólag. ▲ titkot az asszony magával vitte a sírba. A levél igy szólt: „Becsületem ki van váltve. Az idők nagyon háborúsak. Az élet rövid: házasodnom kell. Tompa/ Az első mondat mindenesetre azt a feltevést erősíti, mely szerint feleségét egy fogadás kényszere alatt vatta el. Ma már többet erről nem fogunk in dar it hatni. Saldos Emma halott. Felesége Soldos Emilia volt. Pedig Kati még várta: esak erre a hírre szánta rá magát, hogy 6 évi menyasszonyság «tán megtartsa az esküvőt 185í-ben. Lefékezve, sebesülten, rablottan, a géniusz egy gömöri prédikátor-élet esak féligéletét élte. De az összes virágregék Bejében sxtlettek. gy. d. Keresztelő' az Egyenlítőn. Irta : Szilassy Láseló. Már tizenhat napja tengeren vagyok s jóformán annyira átment a vérembe a hajógépek egyhangú zakatolása, hogy hiányzott, ha közben néhány órára paríraszálltam. A nap ragyogó fénye kettőzött erővel verődött vissza a mérhetetlen vizből és bearanyozta pompás hajónkat. Pajkos fénysugarak fickándoztak a kabinablakon, nem hagyva nyugton a lustálkodókat, akiket érzéktelenül hagyott a tenger világának percről-percre változó képet mutató gyönyörű játéka. Aznap szokatlan sürgés-forgást észleltem a hajón és megkérdeztem a kapitányt: mi készül, mert tudtommal csak három nap mnlva érőnk partot Ravaszul mosolygott a derék német. — Ma — úgymond, nagy ünnep lesz, mert délután kettőkor szeljük át az Egyenlítőt és jaj azoknak az utasoknak, akik először teszik meg ezt az utat. Mindenféle csintalan megtréfálás vár ezekre az utasokra és aki közülök a tenger felséges urának Neptunnak megtetszik, azt ma-Íávai viszi a mélybe. Vigyázzon, — tette hozzá amiskásan hunyorgatva — a magyarokra különösen fáj a foga, mert ezek most ritka vendégek a tengeren s nagyon megnőtt az értékük. Ettől nem lettem okosabb. Veterán utitársaimhoz fordultam tehát, de ezek is csak ravaszul hunyorgattak, mint akik nem akarják elrontani a meglepetés hatását. Így hát nem maradt más hátra, mint — ha nem is ijedten — kellemetlenül bizonytalan érzéssel várni. Egyetlen vigasztaló momentum volt, hogy nem én voltam a hajón az egyetlen ekvátor-ujonc. Félegykor megcsendült az ebédhez hivó harang. Sokan oly izgatottak voltak, hogy le se jöttek ebédelni, hanem fennmaradtak a fedélzeten, hogy közvetlen-közeiről lássák azt a piros kötelet, amely az öreg föld derekát átfogja. No meg hogy lássák, hogyan száll hajóra Neptun és kísérete. Megvallom, hogy mesét, valóságot és ugratást összekavarva, megtudták zavarni a melegtől amúgy sem tiszta fejeket. Én bizony kritikusabb helyzetben sem mondtam le az ebédről. így ezúttal is jóizüen megebédeltem, felhasználva közben az alkalmat, hogy asztali szomszédomtól tudjak meg egyetmást a készülő meglepetésről. Nem vergődtem zöldágra. Ebéd után azután a fedélközi hajóinas bizalmasan közölte a férfi utasokkal, hogy jó lesz hajókabátot huzni, mert kár volna a rendes ruháért. A dolog kezdett csakugyan kényelmetlen lenni. De nem sok idő maradt a töprengésre. Egyszerre jó messziről éktelen macskazene csendült fel s rövidesen feltűnt a legalsó lépcsőn Neptun őfelsége a kíséretével Legelöl Napóleonnak négy vizbefnlt matróza lépdelt, akik, amióta megfultak, Neptun hadseregében szolgálnak. Utának egy pap jött nagy ' imakönyvvel a kezében, majd két feketeesuklyás pribék, végül maga Neptun őfelsége. Hófehér szakáll rengett a mellén, jobbkezében óriási szigony, zord nézésű szemeiből villámok cikáztak. — Neptun után jött a tengeri borbély, egyik kezében hatalmas faollót, a másikban óriási borotvát szorongatva. A menetet két tengeri ördög zárta be, akiknek a maskarája a hajókötelét megszégyenítő farokban végződött. Az egész társaság egy előre elkészített emelvény körül állt meg Neptun őfelsége leült az emelvényen felállított trónusára, a pap melléje állt, kinyitotta imakönyvét s megkezdődött a ceremónia. Fellebbent a titkok fátyla: a matrózok felgöngyölték a fedélzetet boritó ponyvát s egyszerre egy ponyvából rögtönzött hatalmas úszómedence tárult a szemünk elé. A medence szélére széket tettek. De alig, hogy mindezt megláttam, máris hallom, hogy valaki a nevemet kiáltja. A következő pillanatban érzem, hogy láthatatlan kezek kétfelől megragadnak, a levegőbe emelnek és belenyomnak a székbe. Más kezek szurokkal és szappannal bekenik az arcomat és faberetvával megberetváinak, hajamat pedig a faollóval íeoilózzák. A másik percben ismét a levegőbe emelnek s a harmadikban már elmerülök az úszómedence vizében. Itt aztán magamhoz térített az életösztön. Egy-két karcsapássai a felszínre dolgozom magam s kimászom a szárazra. Ámde bármerre fordulok, ponyvaaiagut tátong előttem, amelynek nincs kijárója s ahogy visszafordulok, mindenfelől sósvizet fecskendeznek felém. Amikor prüszkölve, jó idő múlva, mégis csak körül tudtam nézni, láttam, hogy és voltam ugyan az első áldozat, de nem az utolsó. Kissé bántott, hogy az utasok valóban csinos hölgykoszoruja gúnyosan, hahotázva mulat rajtunk. Megvallom, egy kis elégtételfélét éreztem, amikor egyszer csak látom, hogy ők sem kerülik el sorsukat. Megrohanásuk finomabban ment. A tengeri ördögök hasoncsuszva lepték meg a hölgyeket s félcipőiket lekapva, kissé megiocsolták és megszurkolták őket is A megrökönyödés akkor érte eí a tetőpontját, amikor a kabinjába menekült gyávább elemet onnan is előráncigálták s „tnegkezelték.“ Vacsoraidőig tisztálkodtunk, mig megtudtunk szabadulni a makacssággal ragaszkodó szuroktól. Pompásan díszített asztal várt ránk az ebédlőben s én fáradtan dobtam bele magam a székembe. Erre a hirtelen mozdulatra nagyott pukkant alattam a szék. Ijedten és restelkedve pattantam föl, de csakhamar megnyugodtam, látva, hogy mások ugyanígy járnak. A tányérom mellett diszes cukorcsomag hevert. Ékhez már óvakodtam hozzányúlni s igazam volt, mert amikor szomszédom hozzáéri, az is nagyot pukkant s az óhajtott cukorkának se szine, se szaga. Vidám jókedvben fogyasztottuk al a vacsorát. Vacsora után felmentünk a fedélzetre, mely lampionok színes fényárjában úszott. Most következett azután a keresztlevél kiosztás. Mindenki kapott egyet és vele egy nevet is. Az enyém (nem merem leírni) ugyancsak kellemetlenül hangzott, különösen német hajón. De ezzel aztán vége is volt a tréfának. Hajnalig tartó tánc és pezsgőzés kárpótolt az elmúlt nap szenvedéseiért s ma azt mondom, hogy mégis esak szépek azok a tengerész-tradíciók. Bek és „La. decadence l’amour“ a eine a sokat emlegetett regénynek. Borély is a női emancipáció ellen foglal bátran állást. Érdikee könyvében többek közt ezt mondja: Vigyázzatok nők! S-mmi szükségek arra, hogy egyenlő jogaitok legyenek a férfiakkal, fölösleges, hogy diplomákat gyüjtsetek 1 Elfelejtitek, hogy a ti erőtök a gyengeségetekben van? Hogy legyssafdalmesebb fegyveretek a szépség és a könny? Ha a férfiakkal egyeniöek akartok lenni, küzdenetek keli, mint Jákob küzdött az angyalokkal, de az angyalok most már neat angyalok. Ne diplomákat hódítsatok, hanem sziveket t Francia nők I élj -n a varróit, a rokka, a varrógép I A mentsváratok legyen a házasság, a család“. A fiatal Írónőnek igaza van, minden szava, minden sora okos, helyes, csak — nem egész időszerű. A hábora előtt más volt a nők helyzete, más a hábora alatt és más most & hábora atáa. A feminista mozgalmak, az emancipáció azelőtt harci jelszavak voltak, ma: — kényszerűség. A szerelem, amely a családalapítás, & házasság dófutárja: — sajnos, második helyre azomlt. A férfiakat elvitték harcolni, helyükbe a nők állottak be, ők vették át a férfiak szerepét: az otthon maradtak részére megkeresni a mindennapi kenyeret. Helyes volt? Jó volt? Hasznára vagy kárára volt a női nemnek? — ki kérdezte. Kényszerűség volt. A hábora elmúlt, a férfiak visszajöttek, de a házasság, a család, a szerelem még mindig nem foglalhatták el ajra elvesztett trónjukat. A nő már szívesen töltené be a neki rendelt helyet, igazi hivatását, de még mindig nem lehet. Azelőtt a férfi ellen küzdött, később a férfi helyett, most a férfi mellett. És amikor fáradtan tér haza munkájából, aligha feminista jelszavakra gondol, hanem titokban vágyva-várja azt az időt, amikor régi fegyvere: a szépség, a báj, a lelki műveltség meghódítja ismét részére a rokkát, a varrótűt, a házasságot, a családi otthont. : A szerelem alkonya. Jó néhány évvel ezelőtt An&tole Franee e sorokat irta egy ismerős hölgynek: „Az ön helyében megtagadnék minden közösséget azokkal a nőkkel, akik a férfiakkal való egyenlőségért küzdenek. Ezek az önök romlását okozzák. Hogy önök éppen agy lehessenek gyógyszerészek, ügyvédek, építészek, mint a férfiak! Vigyázzon: ma még sikerült megtartaniok a nők bájós, titokzatoi birodalmának egy részét. Még nincsen minden veszve: ma még a férfiak küzdenek, szenvednek, tönkreteszik magákat a nőkért; de már az ifja nemzedék a villamoson állni hagyja önöket és 6 kényelmesen ülve marad. A nők kultusza meghal a régi erkölcsökkel/ Anatole Franee szavainak visszhangját találjak meg egy francia regényben, amely a közelmúltban jelent meg és amelynek írója — nő. Mar the Borély a neve az írónő Ideális kúra szeptember-októberben. A Thermia Palace is nyitva. Mérsékelt árak Aki nem utazhat, használjon házi kúrát pöstyéni iszappal. Pelviligosltások i Fürdőigazgatóság, Pöstyén. Ahol Czinka Panna született. Az állomástól egy megrakott parasztszekéren döcögünk át a Sajón, a hires Gömörvármegye egykori székhelye feIé:Sajógöinörbe. A hajtógazda lelkesen magyaráz, már amiről itt magyarázni lehet: Azok a begyek a gömöri szőlők, itt kapált Mátyás király, arról szól a vers, amit az iskolában tanítottak. Most a Szentiványó az egész. De ez az oldal már kipusztait, mikor u filoxéra volt, csak a bejei oldala terem. Nem messze a falutól van egy kopasz, különös domb. Az egész fel van már szántva. Ez az »Akasztó domb*. A nagyanyám még meséit az utolsó akasztásról. A nagy mi malom mellett behajtunk a faluba. Bizony, senkise gondolná erről az elterpeszkedet falu faluról, hogy valaha a leghíresebb megye szókvára volt, elfekvő, unalmas és álmas, mint a többi testvére. Az északi végén áll egy galléros hegy. Hirtelen emelkedik a falu fölé és lapos, nyomott teteje alatt párkányosan omlik meredekre. Apró cserjék, galagonya bokrok és akáca-ültetrónyek vannak a kőfalak helyett, hiába, nagyon bealkonyult a váraknak és a régi kornak. Csak valami érdekes, emlékeztető hangulat maradt meg beide a
