Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-06-28 / 78. szám

1924. jonius 28 {járóknak kell megérteni a célját és levonni magukra nézve a következtetéseket. Érdemes­nek tartjuk egész terjedelmében közölni: „Szlovák gyermeknek szlovák iskolá­ban a helye!1* Szlovákok/ Gondolkozzanak : A népiskola alapja & művelődésnek s igy alapja nemzeti jö­­vönknek is. Fontolják m«g, bogy rég el­inaltak már azok az idők, mikor a szlo­váknak a magyar iskola adott módot ér­vényesülésre a magyar államban, igaz. hogy legfeljebb szolgai állásra, mert igazi és tű szlovákból nr (igy!) abban az idő­ben B°m lehetett. Szlovenszkén. Most már ti vagytok arai Szloven- 8%kónak s míg gyermekeitek felnőnek, a világ már úgy fog nézni azokra a szlo­vákokra, akik a magyar iskolákba jártak, mint. akik eladták nemzetüket s lemondtak míod'n jógákról, melyet részükre biztosí­tott az édes anyai nyelv tudása, a szép szlovák nyelv. Az állam és Szlovenszkó sohasem fogja többé szlovákoknak tekin­teni azokat, akik nem jártak szlovák is­kolába s nem tanultak meg tisztességesen szlovákul. Szlovákok ! A mi szlovák iskolánk elsőrendű iskola. Van ezer alkalmunk meg­győződni azon bámulatos előrehaladásról, melyet a tanítók ezen iskolában évről évre kifejtenek. Ebből az iskolából lesznek fel­véve a tanulók az itteni kittinő polgári iskolába is, amely már magasabb művelt­séget nynjt anélkül, hogy az pénzetekbe kerülne. A magyarok ma drága pénzeket fizetnek, csakhogy megtanulhassanak szlo­vákul. A szlovák gyermekek megtanulják az iskolában e szép nyelvet, sőt a sze­gény tanulók még segélyezve is vaBnak. Fontolják meg s biztosan meggyőződnek arról, hogy a szlovák iskola gyermekeik jól felfogott jövőjének az alapja s azért Írassák be gyermekeiket a szlovák isko­lába. (Itt közli a f Jhivás a beiratás he­lyét és idejét ) Szlovákok! Szlovenszkó területén a — Segítség! Segítség! — kiáltotta ré­mülten. Hallotta, amint az ajtó nyílik és valaki •belép. — Ki az! — kérdezte Azurea. — Én vagyok. Az apád! — volt a fele­let Miért kiáltottál segítségért? — Nem találom a szememet! ... — szólt megdöbbentően Azurea. — Én vettem ki az éjjel, mialatt aludtál Azurea, — szólt Erasmus. — Jól tudod, hogy nekem köszönheted azt a gyönyörű szemedet, amely miatt mindenki csodál ás imád. Ez az én halhatatlan müvem, amelyet egyenesen a te számodra alkottam. Én tanítottalak meg, hogyan kell ezzel a szemmel kacsintani, ábrándosán nézni, mosolyogni, kacagni és férfiakat bolon­­ditani. Én tanítottalak meg kisgyermek korod óta azokra a mozdulatokra, fogásokra, ügyes­ségekre, amikkel a veledszületett vakságot el­leplezheted. Én csináltam belőled Azureát! . . . De te engedetlen leány vagy. Minden áron Wagner felesége akarsz lenni, holott tudod, hogy ellene vagyok ennek a házasságnak . . . Ezért vettem vissza a szemedet ! — Oh borzasztó 1 — hördült fel Azurea. — És addig nem is adom vissza, amig meg nem Ígéred, hogy lemondasz Wagnerről és visszamégy a grófhoz — szólt Erasmus. — Ez lehetetlen, apám 1 — sikoltott Azurea. — Én Wagnert szeretem. — Kiváncsi vagyok, hogy igy is elvenne-e feleségűi téged, ha most látna . . . Azurea ájultan esett össze. Másnap este Rolf von Rolf nyugtalan lé­pésekkel járt föl és alá a kastélyban. Türel­metlen volt. Várakozott. Minden neszre fölfi­gyelt. Csaknem megbolondult. Egyszer csak nyílt az ajtó. Belépett Eras­mus és kézenfogva vezette be leányát, Azureát. Rolf von Rolf boldogan rohant felesége elé, rávetette magát mint az őrült és csókolta, csó­kolta .. , Azurea szebb volt, mint valaha és szeme különös fényben tündökölt. »Komáromi Lapok** szlovák gyermeknek szlovák iskolában van a helye! Nemzetének árulója az a szlovák szülő, aki gyermekét ma magyar iskolába adja! Ezt jól véssék emlékezetükbe! Vi­gyázzanak, nehogy gyermekeik majdan át­kozzák, ha jövőjüket elrontották. Nővé Zámky, 192-4 június 20. Csehszlovák Közművelődési Egyesület. Ez a politizáló közművelődési egyesület itt azt a kérdést veti fel a magyarságra te­kintő sanda szemmel, hogy a magyarok is gondolják meg a dolgot és menjenek be a magyar iskolák helyett a szlovákba, nem Írják ki ezt nyíltan, mert ez törvénybe ütköznék, csak a sorok közül kell ezt megérteni. Hát hogy lettek e urak a szlovákokból Magyaror­szágon — tehát nem a régi Szlovenszkén, mert ez még egészen uj fogalom — azt döntsék el maguk a szlovákok, akik közül itt ma „telj­hatalmat“ is gyakorolnak, de azelőtt is urak voltak, ügyvéd- és orvos urak. Egy példát idézünk a szlovák elnyomatásra, sőt kettőt is. Volt egy Rudnay nevű hsrcegprimás, aki ma­gát nyíltan is tótnak nevezte és ma is vau egy Csernoch nevű hercegprímás, aki szakoleai, tót származású főpap, bíboros, fómagasságu és eminenciás „ur". Ds fordítsuk meg a dolgot: mit szólna ez a szlovák közművelődési egyesület, ha mi meg szlovák nyelvű felhívásokat nyomtatnánk ki, hogy minden szlovák szülő adja magyar is­kolába gyermekét, ahol nem tanítják nemzeti­­f ségi gyűlölködésre a gyermekeket, hanem a j magyar kultúra által nyújtott általános emberi I? miveitsógre, amely az embereket értékük és nem születésük szerint osztályozza. Ugy-e kiabálnának ügyész és rendőr után? De ezt nem tesszük, azért nem, mivel mi egyetlen szlovák gyermeket sem akarunk elvonni a , szlovák iskolából: maradjanak ott és tanulja­­ü nak n°mzetük nyelvén. Ámde nekünk hagyjanak békét és a mi gyermeki- inket ne kényszerítsék szlovák isko­lákba. Mc.jd csak megleszünk mi is valaho­gyan magyar miveltségückkel ebben a demok­­l ratikns államban, ahol e szerint a felhívás í szerint csak az lehet ur, aki szlovákul szépen j beszel, aki pedig nem beszél, kővetkezésképen j csak szolga lihat, mert azt i?y kívánják Szlo- i venszkó mai urai. Tessék csak ráuk bízni a j dolgot: hogyau élünk meg a magunk lábán, a ; magunk emberségéből. Mi ezt ezer évig pró­­' háltuk, az uj uraság pedig C:ak öt éve pró­­| bála-atja. Takarékoskodjunk. (—) junius 28. A város 1924. évi költségvetése közszem­lére tétele után a lakosság által választott bizottságok és a képviselő testület feladata, hogy a városi gazdálkodás budgetjét végre az év második felében tárgyalás alá vegye. Alig pár nap választ el a közgyűlés idejétől, helyén­valónak tartom ezért, hogy költségvetésünk ügyét s ezzel együtt a költségvetés tervezet ma már helyrehozhatatlan nagy hibáit a köz­terheket viselő városi lakosság előtt feltárjam. Lapunk egyik korábbi számában már foglal­kozott a költségvetéssel, a kiadási és bevételi tételek egymással szembeállítása ott kellő be­tekintést nyújtott lakosságunknak azokról a kötelezettségekről, amelyek a közterheket viselő lakosságra háramlanak. A szürke számsorok, amelyek különböző cimek és rovatok alatt a költségvetésben sze­repelnek, nem paszta számok azonban, hanem a polgárság verejtékes munkája megcsappant jövedelmének régzeit jelképezik, amelyeket nem lehet szavakkal, eszmékkel és az utópisztikus szociológia katekizmusának betanult hangzatos szóvirágaival, hanem C3ak pengő pénzzel ki­fizetni. Unos uutalan hangoztatjuk és letagadha­tatlan bizonyossággal elismerten is halljak a legszélsőbb társadalomátformáló frakció oldalá­ról is, hogy a város lakossága a tönk szélén áll, kereseti lehetőségei mínuszra szálltak s valóságos Isten csodája, hogy ma még betevő falatját agy ahogy biztosítani tudja szorgal­mával, takarékosságával szerzett, de ma csak elkótyavetyélt vagyonroncsának piacra dobá­sává! és igényeinek a minimumra redukálásával. 3, oldal. Akkor, amikor a város lörzsökös, teher­viselő lakossága a mai szomorú helyzetben van, midőn községgé degradálva minden téren a közigazgatási mechanizmus lefokozott egy. szerüsitését kellene tapasztalnunk, a város háztartásának költségvetése három milliós kere­tek közé van beállítva. Valóban nem Iahet másnak nevezni, csak nagyzási hóbortnak, hogy a lecsappant közigazgatási teendők mé­reteihez képest olyan összegű költségvetési tételekkel kell a város lerongyolt lakosságának számolni, mint amilyeneket a budget elénk tár. Őszintén és nyíltan, bertelés nélkül meg kell mondanunk, hogy: feltétlen követeljük a kiadások tetemes és fizetési képességünkhöz mért lsszálli’á8át. Nagyon jél tudjak azt, hogy nem a községgé való lefokozásunk vette el városunk városias jellegét és korlátozza városi igényeinket, de minden objektiv gondolkodó ember beláthatja, hogy tönkr#juUatott iparunk és kereskedelmünk, százszámra elbocsájtott hivatalnok polgártársaink nyomora sülyesztette le polgári igényeinket a proletárizálódó töme­gek színvonalára. Éi ha az a helyzet, hogy szegények let­tünk, számitásbeli hiba és magunk ellen való vétek gálánsai olyan terheket magunkra vál­lalni, amelyeket előreláthatólag elviselni képe­sek nem leszünk. A költségvetésünk 3 milliós keretében a közigazgatás személyi kiadási tétele másfél millióval szerepel. Teljes elismeréssel a hiva­talát betöltő, szorgalmas és nemcsak a hiva­talos órák percmutatóit figyelő tisztviselők munkaköre iránt, mégis nyíltan és őszintén meg kell mondanunk, hogy: a város közönsége nem azért tartja a városházát, hogy elhelyező intézete legyen egyeseknek, hanem — és csak ez az egyetlen célja és rendeltetése — hogy annyi alkalmazottat tartson, amennyire kimér­ten és takarékosan, a lefokozott igények ad­minisztrációjával szüksége van.. Azt az állás­pontot, sogy a város nem teheti meg, hogy a munkanélküliek számát általános kiadásreduk­cióval még növelje, elfogadni ma lehetetlenség, mert eszerint a város lakossága joggal meg­követelheti, hogy a „városházára“ mint ilyen minden keresetnéiktt’i polgárnak, legyen iparos, < kereskedő, lateiner, nyugdijképes állást részére 1 biztosítson. És előre megállapíthatják, hogy ez elv alapján maholnap százan és százan fognak állásért jelentkezni. A legnagyobb baj az, hogy a várost, il­letve a városháza neve alatt működő gazda­sági és közigazgatási adminisztrációt igen sokan öncélnak nézik, pedig a városházi ad­minisztráció költségtételeit más nézőpontból, mint az összlakosság érdekéből tekinteni, lehet egyéni jóakarat, porhintó jótékonyság, de nem. loyalis éppen a sok ezerre menő polgársággal szemben, amely a választásnál anyagi javainak védelmére és anyagi erejének fokozására is kül­dötte be a város vezetéséhez képviselőit. Költségvetésünk tervezetében reálisak csak a kiadások, a bevételek azonban majd­nem teljesen bizonytalanok. Már maga az a tény, hogy az év egyik felét költségvetés nél­kül kellett megfutnunk, a legegészségtelenebb állapotokat teremtette meg, mert ma már csak úgy lehet módunk a takarékosság megkezdé­sére, ha a következő félesztendőben a jobb időkre halasztunk minden munkálatot, amelyek halaszthatatlanul nem sürgősek. A rendelkezé­sünkre álló félesztendö alatt a város adminis­­tráeiójában, üzemeiben az elvégzendők sérelme nélkül keresztül lehet vinni a személyi reduk­ciót, a város uem jövedelmező minden üzemét, vállalatát ki kell venni a méregdrága házi kezelésből é3 rentabilisabb módon bérbe kell adni. Mert a házi kezelésben levő üzemek ma­guk oly horribilis költségvetéssel dolgoznak, hasznuk pedig oly elenyésző, hogy azokat fenntartani a jelenlegi rendszerrel valóságos bűn a város közterheket viselő lakosságával szemben. A város adózó polgársága nemcsak kívánhatja, de joggal meg is követelheti, hogy vagyonával oly keretek között történjék a sáfárkodás, amelyek anyagi erejével arányban állanak. Amint a magánháztartás csak annyit költhet, amennyit anyagi ereje megenged, úgy kell, hogy a város vezetőeége is előbb a város lakosságának anyagi erejéhez mért közteher­viseléséből eredő bevételeket vegye elsősorban számba s ami abból kitellik, amit az megenged, állítsa be kiadási tételeit. Mert hiába állítunk 1

Next

/
Thumbnails
Contents