Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-05-29 / 64-65. szám

‘i. oldal.

sógeitöl. Szóvá teszi a helybeli képviselőknek, különösen a ma is szociáldemokrata pártban levő képviselőnek (nevét nem említi, de tudja mindenki kire céloz) e kérdésben tapasztalt teljes nemtörődömségét. Kíméletlenül ront neki a kormánynak, azokért az intézkedésekért, amelyek az illetőség kérdésében a munkássá* got bizonytalanságnak tették ki. A munkásság el van határozva, hogy a legeröszakosabb esz* közöktől sem riad vissza és kételkedik abban, hogy akkor a polgári pártok velük lesznek-e a „barikádokon«.

A nép>yülós szónokai bőven öntik a szót a város polgári társadalma ellsn, minden nép jóléti intézmény meghiúsulását a polgári pártok rovására rónak s ha el is ismerik a nagy adók terhe alatt görnyedő városi polgárság mai helyzetének tarthatatlanságát, mégis oly anyagi áldozathozatalt követelnek, amelyre Komáromban fedezetet ugyan nem nem találnak.

A népgy&lés szónokai mindig találnak szavakat a polgári osztály ellen, de csodálatos, hogy a kormánynak a munkanélküliség enyhítése körüli mulasztásait nem igen emlegetik. Egyetlen egy szónok sem említette meg pl. a helybeli dohánybeváltónál hossza hónapokig tapasztalt visszás helyzetet, midőn a polgári pártok is épp an a helyi munkásság érdekeinek megvédésére spontán csatlakozott minden kommunista oldalról jött intézkedés mellé is. Egy szóval nem említették a szociáldemokrata kép* viselötestület által potom áron elkótyavetyélt kikötőben elalvó munkálatokat, nem tették szóvá & magyar munkásság háttérbeszoritását, p)dig ezekkel aligha lehetne a polgári pártokat vádolni. Sajnálattal tapasztalhatjuk, hogy a kommuuísta pártnak csak a polgári osztálytól vannak szociális követelései. A terrornak, amellyel az agyonsanyargatott polgári párt ellen felvonul a párt, hangfogója van, ha onnan kellene kérni, követelni valamit, ahonnan a szociális népjólétet államrezonból is meg kellene indítani. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy kis városunk, amelyet az uj államalakulatba úgy préseltek bele, hogy az ereinek jórészét elvágták, oly bsrendezkedéseket létesítsen, amelyeket anyagi ereje meg nem enged. Az iskolák államosítása a város anyagi terheit nem könuyitené, mert más elmen kellene a városnak az államosításhoz hozzájárulni, mintahogy a rendőrség államosításánál láttuk és még látni fogjuk. Hogy a magyarság mit veszítene az iskolák államosításával, azt csak

Virág.

Irta: Csűrös Zoltán.

Huszonnégy éves múltam, tehát már átléptem a nagykorúság küszöbét. Kis erdélyi városkában tanyázott a svadronunk s napjaink oly egyhangúsággal vonultak, mint egy kedvetlen verébsereg. Gyakorlatozások a bajnaki határban, a tiszti kaszinóban unalmas ferblizés, este cigány a savanyu vinkó mellett. Asszonynép ugyan akadt, de ezek az én szememben jobbára paraszti virágszálak voltak. Andalúziái táncosnőkről ábrándoztam. Elkeseredésemben fogyasztottam a bort, konyakot s belekötve boldog-boldogtalanba, csakhamar veszett rossz hírem kerekedett.

Egy szép nyári napon izgalom futott át a tiszteken. Az ebédnél újságolták, hogy valami bácskai hivatalnok érkezeit nyaralóba az itteni rokonaihoz és magával hozta a feleségét. Az asszony gyönyörű. Délután katonabanda játszott a főtéren és ekkor magam is megláttam a házaspárt. A férfi afféle tucatember, az asszony ellenben magas, karcsú, kékszemü és feketehaju. Az orcája, mint a porcellán. A járása csupa zene, költészet, szépség, lebegés. Mit tudom én. Estig mindenki belehabarodott.

Eltelt egy hét. A tisztek sorra megismerkedtek vele. Körülvették, mint édességet a darazsak. Gondolom, az asszony csak játszott velük. Én távol maradtam. Mindenki a legfessebb fiúnak tartott s osztván az általános véleményt, nem akartam, hogy egysorba kerüljek a többiekkel. Vártam a véletlenre.

A legközelebbi vasárnap a helybeli fiatalság valami sáribált rendezett, melyre hivatalos volt a tisztikar. Nyolckor kezdődött a tánc, de már kilencre járt, hogy a piacon át a Korona-szállóba értem jócskán beborozva. Az asszonyon járt az eszem és elhatároztam, hogy ma este megkezdem a rohamot.

Eljött, ott volt a táncforgatagban. Neazok a magyarságot minden irányban gyengíteni törekvő „demokrata“ tanerők tudják, akik nem átallják a magyar muukás.ságot is a soviniszta törekvéseik szekértolójává fogadni.

A népgyülés szónokainak ama megállapítását tehát, hogy a polgári osztály gáncsolná el a szociális jólétre törekvő intézkedésüket, igy nem igen tudjuk őszintéknek venni. És nem is tarthatjuk helyes taktikának sem azt, hogy a polgárság hibáján kívül munkátlanságban sinylődóket azok ellen uszítják, akik maguk kivánuák a legjobban a dolgos munkáskezek foglalkoztatását. Ha a nópgyülésen pl. Giborak Károly meg merte volna mondani, hogy a keze alatt a munkaközvetítőből ö maga is idegen és Komáromban alig pár napja tartózkodó munkásokat közvetít idegen vállalkozóknak, mert a kormány és idehelyezett bizalmi emberei ellen a polgársággal szemben kíméletlen hangja elhalkul, ha megmernék mondani, hogy itt igenis a magyar munkás éppen olyan sanyarú helyzetben van, mint a polgárság, csak azért, mert magyar, bizonyára más szemmel nézné egymást ez a két tábor, amelyet ma oktalanul és pártérdekből egymás ellen uszítanak.

______, Komáromi Lapok*____________

Hogyan kell uiHud a magyar vizimot?

A prágai magyar királyi követség a Magyarországba utazni szándékozó közönség tájékoztatására a következőket közli :

Mindazon cseh szlovák utlevéltulajdonosok, akik a Magyarországba való beutazásra jogosító láttamozási (vízum) óhajtják elnyerni, a gráciegyezmény 14. pontja értelmében e kérelmüket személyes jelentkezés utján kötetesek előterjeszteni.

A prágai magyar királyi követség a közönség érdekében különös kivételt tesz akkor, amikor a személyes jelentkezés kötelezettségétől eltekiot és a megbízott vagy a posta utján bemutatott útleveleket láttamozza. Ez a közönség érdekében tett könnyítés, különösen a posta utján beküldött ullevéi láttamozás eseteiben, a követség munkájának oly nagymérvű megnehezítését jelenti, hogy az ilyen kérelmek gyors elintézését G3ak az esetben biztosíthatja, ha a közönség a maga részéről pontosgn alkalmazkodik az itt közöli tájékoztatáshoz:

Minden egyes útlevél ku ön, egészen röviden és szabatosan megfogalmazott bélyegtelen

gyedóra leforgásával én táncoltam vele. Táncosnőm beszédjéből kivettem, hogy már eddig is érdeklődött utánam. Biztató!

A hajában, dús fekete hajában egy kis rózsabimbó piroslott. Ránéztem a virágra:

— Kitől kapta ?

— Be kiváncsi. Valakitől.

— Adja nekem azt a rózsát.

Magamhoz szorítottam a derekát és égő,

szomjas szemmel néztem az arcába. Elkomolyodott.

— Nem adom.

— Miért nem ?

— Mi jogon kérdi tőlem ?

— Azon a jogon, hogy szeretem. Csak most beszélek magával és máris bolondja vagyok. Szeretem.

— Kérem, vezessen vissza. Nem táncolok magával tovább.

Nyersen beszélt. Az arcom elsötétült, a cigány, a bor, a tánc mind a fejembe szállott. Megszorítottam a karját.

— Jól van. Holnap ide fogja adni a rózsát . . . délután öt és hat óra között a lakásomban. Ha nem jön el, főbelövöm magamat.

És megmondtam a íakásom címét. O lenézően mosolygott.

— Micsoda csacsinak tart engemet !

Halkan mondtam.

— Becsületszavamra fogadom.

Nagyot lélegzett, hátat fordított és otthagyott. Mi, tisztek, mentünk, mert már közeledett a kirukkolási idő. Ott a határban kijózanodtam. Már bántam az esetet, a bolondságomat. Mert az asszony úgysem jön el.

Ez az! Eszembe jutott, hogy mit fogadtam. Ha nem teszem meg, gyávának fog tartani. El is pletykálja, mindenki csak erről beszél. A trafikoslány is tudni fogja.

Kezdtem ideges lenni. Az ebédnél is alig találtam helyemet. Hazamentem, lehordva a legényemet.

I9' 4 május 29

kérvénnyel, pontos címmel eílátolt bólyegtelen válaszborítékkal és a megfelelő pénzösszeggel együtt pénzeslevélben küldendő be. Akik többszöri útra jogosító láttamozási kérnek, azoknak 76 cseh koronát, akik egyszeri útra jogosító iáttamozást kérnek, azoknak 41 c3eh koronát kall kérvényükhöz készpénzben csatolniok. A posta utján előterjesztett kérelmeknél tehát a 70 illetve 35 cseh korona illetéken felül nyomtatvány- és postaköltség fejében útlevelenként még 6 cseh korona fizetendő.

A szükséges pénz feltétlenül az útlevéllel együtt, nem külön postautalványon küldendő, mert a láttamozás a pénz beérkezése előtt semmi körülmények között sem adható meg, amiből egyúttal az is következik, hogy a láttamozási illetéket a követség uem utánvételezi.

Különös nyomatékkai hívja fel a követség a közönség figyelmét még arra, hogy mindenki a saját neve alatt küldje be az útlevelét és a csoportos beküldéstől tartózkodjék, mert ez utóbbi mód a kérelmek elintézését nagy mértékben hátráltatja.

Azok a köztisztviselők és családtagjaik, akik a gráci egyezmény értelmében díjtalan látíamozás iránti kérelem előterjesztésére jogosultak, köztisztviselői minőségük igazolásán kívül, a fentebb részletezett módon beküldött útlevelükkel egyidejűleg olyan hatósági bizonyítványt is tartoznak beküldeni, amelynek az illetők kereseti és vagyoni viszonyait feltüntető adataiból az illetékmentességre való jogosultság megállapítható. Az ily módon felszerelt láttamozási kérelmekhez C3ak 6 cseh korona csatolandó.

Ugyancsak 6 cseh korona küldendő be azok részéről is, akik az illetékmentes lát amozást szegénységi bizonyítvány alapján kérik.

Szegénységi és vagyoni viszonyokat igazoló bizonyítványok vissza nem adatnak.

Az egyszer díjmentesen megadott láttamozás nem szolgál alapul újabb díjmentes láttamozás magadására.

Átulazási Iáttamozást csak azok nyerhetnek, akiknek útlevelére azon ország beutazási láttamozása, amelynek területére Magyarországon keresztül utazni szándékoznak, már rá van vezetve. Ez a láttamozás Magyarországon való tartózkodásra nem jogosult. Cseh szlovák útlevélre adott átutazási láttamozási illetéke, nyomtatvány- és postaköltsége fejében az útlevéllel együtt pénzealevélben 13 cseh korona küldendő be

Egyidejűleg felhívja a követség a magyar

Micsoda rend ez itt! Mint egy disznópajta. Szedd a lábad ! Vegyél likőrt, süteményt, cukrot, virágot. Itt légy, aztán estig elhordhatod magad!

Gyorsan teltek az órák. Egyedül voltam és elmélkedtem.

— Fiatal vagyok és szép az élet ... ha nem jön el, mitévő legyek ? Nagy zsarnok egy elejtett szó. Gazdájára megy, mint a medve és megöli, öt óra volt.

—- Még tiszt sem maradhatok tovább, ha kiszivárog az eset.

Féihatra járt. Elővettem revolveremet és nézegettem. Az ablakom előtt verebek csiripoltak, fehér felhők szálltak. Ez a nyugalom még inkább idegesített. Egyik cigarettát a másik után szívtam.

Felbőszítő állapot. Halálraítélt vagyok egy szóért csupán ! A becsületszavamért.

Néhány perc hiányzott még hat órából, Kinéztem az ablakon. Senki. Nos, jól van. Elvégeztetett. Végigsimitotlam remegő kézzel homlokomon, mely hideg volt és verejtékes.

Az ajtón sebesen kopogott valaki. Az asszonyka volt, lefátyolozva. Lihegett a sietségtől.

— Hátul jöttem a kertek mellett. Nem jöhettem előbb .. . Még csakugyan elkövette volna azt a bolondságot ... Itt a rózsa.

Megpillantotta az asztalon a fegyveremet. Felsikoltott, a szeme felragyogott.

— Csakugyan ennyire szeret ?

Szótlanul, kábultan álltam, le sem ültetve

szegényt.

(J várt valamire, én néma voltam. Az ajtóban még visszafordult s kérdőn nézett reám. Aztán eltűnt. Magamban voltam. Lassan tokjába tettem a revolvert. A rózsára esett a tekintetem. Ott hagytam. A divánra dőltem és sokáig gondolatlanul . . . fáradtan bámultam a levegőbe.