Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)
1924-04-24 / 49-50. szám
9. «iád 1#?4 áf rí Ms 24. község részéről való kimondott fölvétellel megszerzett illetőségre vonatkozik. A későbbi intézkedés az 1876. évi V, * t-c.-ben meghagyta az illetőség megszerzésének j automatikus módját, kiterjesztette azt és preci- j zebb és részben eltérő feltételeket állapit meg. j Ez a törvény a 6. § ban elrendelte, hogy min- ; denki, aki azon községből, amelynek kötélé- j kébe tartozik, más községbe költözött, ezzel f még az előbbi község kötelékéből nem lépett | ki; ha azonban az uj községben 4 évig áilan- i dóan lakik, terheihez hozzájárul és az a község, l amelybe átköltözött, ellene ez idő alatt kifogást l nem emel, azaz nem kifogásolja, hogy bíln \ tetve volt, vagy hogy a község megterhelése j nélkül nem képes magát fenntartani, a község j kötelékébe tartozónak és az előbbi község kö- \ telékéből kilépettnek tekintetik, kivéve, ha abban \ a községben, melyből átköltözött, ezen idő alatt \ is hozzájárult a községi íerhekhez. Az illetőség j megszerzésének ez a jogcíme tehát már nem j csak kisegítő, mint az előző törvényben, hanem \ aszerint lehet már illetőséget rendszerint ön- ; álléan szerezni és az egyszer már elnyert, vagy • eredeti illetőséget automatikusan elveszteni. Az automatikusan szerzett illetőség intéz- \ ményének voltak azonban ellenzői is és a tör- ; vény végleges rendezésének közzététele előtt az j 1886. évi XXII. tc.-ben, amely megszüntette az j összes erre vonatkozó előbbi törvénybeli intéz- j kedéseket, sokan ennek mellőzését kívánták. Ez • azonban nem történt meg. Ellenkezőleg. A XXII. te. azt a 10. § ban megtartotta, az indokolási í jelentés azt kifej esetten konstatálja. Az indoko- i lásról szóló jelentésnek ide vonatkozó része \ szó szerint így hangzik: „Az 1876. évi V. te. •! 6. §-ának rendelkezése, mely szerint a közs. terhekhez 4 éven keresztül való hozzájárulás, illetve 4 évi ottlakás következtében, a megelőző honi illetőség megssüntneh tekintendő, ét az új > honi illetőség tényleg megszerzettnek, ismételt ‘ megfontolások és támadások tárgya lett; azt ; állították, hogy az állami hivataloktól előírt állami adó a községi adólajstromok adatainak alapján lévén kivetve, gyakran be nem hajtható \ és leírandó, amely eljárásnál sok nehézségbe j ütközik az adózó személyi viszonyainak ab- j ból a célból való nyilvántartása, hogy az ő • letelepedése ellen a törvénytől megengedett ki- [ fogások emelhetők legyenek és hogy az adózás » ténye nem okadatolná meg, hogy az illető sze- j mélynek meg kelljen adnia a honi illetőséget jj és ezzel a községet érzékenyen meg kelljen ter- j Síelni; kifogásolták nevezetesen azt is, hogy e terhekhez 4 éven való hozzájárulást tekintetbe kell venni azon esetben is, ha az illető nem { felentette be a községben való letelepedési szán • dékát. Az ügy mérlegelése szerint az ilyen panaszok leginkább nagyobb városokban és kü- ; ICnösen a fővárosban fordulnak elő. Szem előtt tartva azt a körülményt és hangsúlyozva, hogy az 1876. évi V. te. 6. §-a a gyakorlatban bevált, indítványozom, hogy e hallgatagon meg#rerzeit honi illetőségről szóló törvénybeli intézkedés továbbra is fenntartassék és tekintettel arra, hogy kétségek támadhatnának a felől, hogy a 4 éven keresztüli adózást csak annál lehet beszámítani, aki bejelentette a községben való letelepedési szándékát, vagy másnál is, kiegészíttessék azzal a záradékkal, amely ezeket a kételyeket eloszlatja.“ Ez a klauzula, amelyről az indokolási jelentés szól, a 10. § intézkedése, hogy 4 évi kvalifikált ott lakással illetőséget szerez az is, aki letelepülési szándékát a kézségben nem is jelentette be. Ebben a mondatban különbözik az 1876. évi V. te. 6. §-ától a 10. §, amelyikben nem volt ez a rendelkezés. A törvényhozó ezzel is hangsúlyozni akarta a honi illetőségi jog megszerzés ezen módjának automatikusságát. Az automatikusság megsemmisítésére vonatkozó javaslat. Az automatikus illetőség megszerzés megszerzés megszűntetésére irányuló hangok nem csendesedtek el akkor sem, amikor ezt a módot újból s kimondottan törvénybe foglalták az 1886. XXII. t.-c.-kel. A magyar jogászok egyesületének alkotmányjogi és közigazgatási bizottsága 1911. márc. 18-án plenáris ülést tartott, amely e kérdésekkel foglalkozott. Dr. Vita Emil hosszú előadásban részletesen adta elő a dolgok állását de lege lata. De lege ferenda indítványozta a megoldást, hogy tékintettel a honi illetőség megszerzésének automatikusságábó! „KoaaitVQm. Lapok* kifolyó különféle nehézségekre, ez a mód a 10. §. szerint szlnteltessék meg s vezettessék be az osztrák törvényhozás intézkedése, t. i., hogy 10 évi ott lakás után legyen az igény elnyer- ] hető a község általi fölvételre. A dr. Vita elő- ; adását követő fejtegetésben dr. Concha a budapesti egyetem híres politikai ludoir.ácy tanára szólalt fe! az illetőség megszerzése automatikusságának megszüntetése ellen. Szavait, me- j lyek nagyon tanulságosan világítják meg az ] egész kérdést, szószerint idézem: „Az osztrák j vagy horvát honi illetőséget nem lehet a mienkkel azonosítani A mi községi illetőségünk in tézménye 1871-ben keletkezett német, — illetőleg tekintettel arra, hogy a németek azt az angoloktól vették át, — bizonyos mértékben ’• angol minta szerint. Ezen intézmény aszerint, ahogyan 1868. vagy 1869-ben Németországban külön rendezve volt, épen azt akarta biztosítani, : hogy a községi illetőség megszerezhető legyen függetlenül a község akaratától, minek követ- j kéziében a község köteles az illetőnek bizonyos ■ meghatározott idő elteltével segélyt fizetni abból kifolyólag, hogy aki életének meghatározott ré- j szét egy meghatározott községben töltötte s ott I tisztességesen dolgozott, ezzel már belekerült az é társadalmába s igénye van, hogy öt a község segélyezze, ha nem képes saját magát fentar- ! tani. Kétségtelen, hogy az angol és német törvények nagyon rövid időt állapítottak meg, mint ; minimum jí, s két évi ott lakás elég volt azon . igény megszerzésére, hogy öt a község, mint odavaló illetőségűt segélyezze. Ez az u. n. „ Unterstützungswohnsitz“ gondolata, t. i. hogy az j illetőnek nem kell kérnie a községtől felvételt, \ nem kell azt kérnie a községtől kegy képen, ? hogy ott letelepedhessék, hanem mindenki ott j telepszik le, ahol jónak látja. A szabad köliöz- ? ködés, szabad megélhetés, szabad kereskede- i lem és kereset elve szerint, bárki bárhol lete- 1 lepedhetik s dolgozhaíik s ha ott 2 évig lakott s j nem kellett őt segélyezni, ezzel már megsze- * rezte az igényt a segélyezésre (Unterstützung). ' Ezen intézmény lényegesen különbözik az osztrák illetőségtől (Zuständigkeit). Az osztrák „iilető- i ség“, ahogy azt nevezték a Bach-korszakban, í tulajdonképen csak uj elnevezése a „hon“ (Heimat) régi intézményének. Az embernek nem lehet máskép illetősége, csak ha hazája (hona) van s ez a hon az illető község. Mert hol van az embernek hazája? Nem a tágabb hazában, ; hanem a haza határozott községében. Ott szü- i lőhelyén van az ember tényleg otthon, vagy ott, ahol állandóan élt. Ez a belső kapcsolat a határozott községhez a tényleges forrása az osztrák „illetőség“-nek. Ausztriában, Bajorországban s a déli német államokban pedig senkisem szerezhetett honi máskép, csak úgy, ha öt valamely község felvette, vagy ha olyantól szüléiéit, akinek már volt hona. Ausztriában, Bajorország- I ban a község szuverén módon vette föl az iile- I tőt saját kötelékébe. A község határozata ellen, I hogy nem adja meg valakinek a községi illető- i séget, nem lehetett sehová apellálni, mert a I község szuverén ura volt határozatának. így tör; ténhetett meg, hogy valakinek vissza kellett i menni egészen szépapjáig — annak t. i., aki maga nem volt felvéve valamely község kötelékébe — ! ki kellett mutatnia, hol volt honi illetőségi joga ; atyjának, nagyatyjának, dédapjának. így meg- I történhetett az, hogy egy Dalmáciában élő és segélyre utalt embert, mikor 50 éves volt elvitték Csaszlauba, mert ott volt eredeti illetősége, illetőleg nem is neki, hanem dédapjának. Ez volt az osztrák „honossági jog“, amely tehát egészen más gondolaton alapszik, t. i. hogy a község szuverén ur s hogy az illetőség a községben kegy, jótétemény, amelyet az ember i elnyerhet úgy, mint mikor valakit felvesznek a ! családba ... Ez ugyan komplikációkhoz veze) tett és 1897-ben mégis csak mérsékelték ezt az elvet, azaz, ha valaki 10 évig lakott egy helyen — ez volt érvényben nálunk is a Bach korszakban — akkor kérhette a községtől, hogy őt fölvegye. A horvátok teljesen az osztrák rendszer szerint rendezkedtek be s azért ott szintén érvényben van a fólvevési módszer, amelyet azonban sehogy sem lehet összehasonlítani a német, illetve angol Unterstützungswohnsitz-val, vagy a mi honi illetőségünkkel. Ezért én nem tudnám helyeselni ezen vendszerek bármilyen kombinációját minálunk. Az osztrák rendszer egészen más gondolaton alapszik, mint a mienk. Ha tehát változásokat akarunk eszközölni a mi illetőségűnk intézményén máshová kell mennünk s nem vehetünk át valamit is oly egészen heterogén intézményből. Az irodalom álláspontja. A magyar jogi irodalomban, ezen elég terjedelmes kérdésben, nem merült fői kétség, hogy a 10. § nem tartalmazná az illetőség auiomatikus megszerzésének föltételeit a község részéről való kifejezett felvétel nélkül, tehát függetlenül a községtől. Dr. Vita fentemliíett tanulmányán kívül, hivatkozom ezen szerző i kább gyakorlati célokat szolgáló, de rendszeres müvére. Megkülönböztet eredeti és szerzett illetőséget. Mint legmegszokoííabb módját az illetőség megszerzésének felhozza „a honi illetőségi jog megszerzését hallgatagon“. Szintén gyakorlati szükségleteket szolgált Petrók Gyula nagyobb müve, amelyet a magyar belügyminiszter 4506/1908. sz. átiratában az összes közig, hivataloknak ajánlott. Ez a szerző is két fáját különbözteti meg a szerzett illetőségnek: a) a községi kötelékbe való felvétellel, vagy b) állandó ottlakással egy községben határozott időn át s a községi terhekhez való járulással. Leginkább használták a gyakorlatban Kampis nagy művét. Ez a „Fölvétel a közs. kötelékbe. Letelepedés“ fejezetben, mint önálló jogcímet hozza fe! f j pontban: „az illetőség megszerzését ott lakással s a községi terhekhez való hozzájárulással“ és mint az auíomatikusság bizonyítékát citálja az indokolási jelentésnek megfelelő részét a törvényhez. Hozza továbbá e) pont a Magyar KB. judikaturájáí s többek közt a 2411/1905. sz. döntvényét is, amelynek indokolásából szintén kitűnik, hogy a M. K. B. elismerte a honi illetőség automatikus megszerzését. Az 1886. évi törvénynek Báth féle kiadása a 10. §-hoz irt kommentárban kifejezetten emüíi az illetőség hallgatólagos megszerzését. Dr. Ladik a közs. közigazgatásról szóló törvényekhez irt nagy kommentárjában tárgyalván az illetőség megszerzését, külön említi a „hallgatag megszerzett illetőséget“ és külön „a közs. kötelékbe való felvételt“. A 12. § t, amellyel a mi L. K. B.-unk az automatikusság ellen érvel, ez a szerző a „községbe való felvételről“ szóló fejezetben hozza, jelezvén ezzel, hogy ez a §. csak a kimondott felvétel eseteire vonatkozni és nem a megszerzés másik (automatikus) módjára. A 13. § t, amellyel a mi L. K. B. szintén argumentál, nem hozza a szerző sem ! a hallgatólag megszerzett illetőségről szóló fejezetben, sem a kimondott felvételről szóló fejezetben, hanem egészen külön fejezetet szentel neki „A felvétel következményeiről,“ ezzel jelezve, hogy ez a §-is csak a kimondott fel\ vétel eseteire vonatkozik, j A magyar irodalom lexikális müvei is elismerik, , az illetőség automatikus megszerzésének mód- i ját. Számos tankönyv s magyar alkotmányjogi ( kézikönyv csak felületesen érinti e kérdést s ; rendesen megelégednek a törvény szövegének puszta reprodukálásával. Bővebben tárgyalnak a dologról a magyar alkotmányjogi tan- es kézikönyvek szerzői. így Qrünwald és utána Kovács az illetőség megszerzésének ezen módjait sorolták fel: a) születéssel és adopcióval, b) házassággal, c) letelepedéssel (itt említi Kovács a 10. § esetét) és d) felvétellel. A maga idejében nagy tekintélynek örvendő dr. Lechner tanár az illetőség megszerzésének két módját ismerte el: a) felvétellel és b) letelepedéssel. Szószerint idézem: „Ha valaki megszakítás nélkül volt letelepedve valamely községben 4 évig, még pedig «oly módon, hogy ezen időn át resztvett a községi terhek viselésében s a község ellene nem lépett fel bűnvádi eljárás miatt vagy a községi segélyre való ráutaltsága miatt s ha mindehhez hozzájön az a körülmény, hogy az illető nem tartotta meg régi községi illetőségét, akkor ő eoipso a községben illetőséget nyer s mint ilyen nem utasítható ki. Ha akarja valaki, megtarthatja régi honi illetőségét is, úgy is, hogy ott fizet adót, de ha azt nem teszi, 4 év alatt új községi illetősége lesz.“ Újabb tekintély Kmety az illetőség megszerzésének ezen módjait említi: a) születéssel, b) adoptálással, c) házassággal, d) állandó lakással a 10. § szerint és e) felvétellel. Csiky, Márkus és mások csak a törvény szövegét említik, de egyik auktornál sem fordul elő olyan hely, amely tagadná az automatikus megszerzés intézményét. Concha tanár álláspontját, amelyet a „Politika“ című könyvében is fejteget, már fentebb jeleztem, (Tég* kfir.)
