Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)
1924-04-12 / 45. szám
2. «Uä*l. «KewAroBfel Lapok« 1924. április 12. sott gAncsvetés, az első ntímietgyüléíi válaszútok eredményei mutatták meg. A közös védelmi (ront egyedül helyes gondolata mögött — a hirtelen kiirt választások hatásaként — biztosítandó a magyarság szavazatait, egyrészt valláiszociális, másoldalon pedig osztályérddkek látszólagos védelmére két politikai párt kínált elhelyezkedési lehetőséget a megingathatatlanul magyarnak maradni akaró magyar őslakosság számára. Ét a magyarság politikai állásfoglalásának eredője egy két közismert politikai egyéniség személyi befolyására vezethető vissza. Túl közel volt még az erőszak békekötésének időpontja s a magyarság akkor nem tudta még reális pengő aprópénzre váltani azokat a kisebbségi jogokat, amelyeket számára Trianon meghagyott. Az anyaországgal való természetes kapcsolat erőszakos megszakításának gondolata mint fájdalmas tövis járta át minden idegét éa objektív biráló szemében megérthetőan: fajiságáboz, nemzeti tradie óihoz, az minden talpal&ttnyi magyar földhöz való ősi ragaszkodásának kötelességérzetében nem kutatta, hogy a fellépő két, a magyarság tönegdhez szóló párt milyen rész ietes programot adott, csak azt kívánta, hogy hangja el ne vesszék a semmiségben, vagy el ne oszoljék magyar faji gondolatától távol álló más pártok között. Akkor, a szavazásban való részvételével semmi mást nem akart, mint azt, hogy jogai hangoztatására megbízható képviselete legyen, amely képviselet a parlament tágabö jogú esz közeivel a világ közvéleménye elé tárja sérelmeinket. A választások idején szájkosarat tettek minden bátor magyar szájára, pártpropagandát kifejteni, amely természetesen magyar volt, egyet jelentett a bsbörtönöztetés gondolatával való raagb&rátkozással. Ugyanama helyzet előtt állott a magyarság akkor Szlovén szkón, mint a legutóbbi ruszinszkói választások idején, melyek gyakorlati eredményéül csak azt jegyezte fel egyik ruszinszkói képviselő — se megállspitás megörökítésre érdemes—hogy csak arra jó, hogy letartóztatás, elfogatás, bebörtönözés veszélye nélkül lehessen legalább feltárni azokat a rettenetes állapotokat, amelyekbe az egykori Felvidék n^pét taszította a kormány erőszakos politikája. A legteljesebb elismerés hangján kell megemlékezni a jótörekvésekrői, meg nem fölemlíthető nemzethűaégről, mellyel politikai pionírjaink jogaink védelmét megkezdték. Mégis az állam fennállásának öt esztendeje alatt rá kellett eszmélnünk arra és meg kell állapítanunk, hogy egyrészt a régi néppárti, másrészt & magyar kommün visszahatásaként raegnyi-A válópör. Irta: -Kiss Jenő Sándor. — Ugyan öcsém ne tréfáljon! Maga válni akar? Maga megnősült? Hisz maga gyerek? — Ügyvéd ur! Én leszerelt hadnagy és valóságos férj vagyok. — Elhiszem kis fiam, ha mondja. De hát hány éves mégis? — Huszonegy vagyok kalendárium szerint, de tetszik tudni, a háborús évek duplán számítanak. Úgy volt az, kézit csókolom, hogy én nagyon szeretek tanulni. Nem is tudok tanulás nélkül ellenni. Még a fronton is könyveket bújtam, ha időm és világításom volt a lővészárokban. Szerdán lettem prematurus, csütörtökön volt az érettségi bankett és onnan pénteken egyenesen a kaszárnyába vonultam be. Szívesen mentem, mert uj dolgokat lehet látni és tanulni és a haza mindenekelőtt való, csak azt sajnáltam, hogy két és fél évi katonáskodásom alatt nem tudtam tanulmányi szabadságot kapni. Tetszik tudni, nagyon szerettem volna beiratkozni az egyetemre. Mindig olyan különleges beosztásom volt azonban, hogy nem ment. A szomorú novemberben én is hazajöttem, meglátogattam az anyámat és azután siettem Budapestre. Az egyetemen megtudtam, hogy a beiratkozásról már elkéstem és így megint vesztettem egy szemesztert, elkeseredésemben mit tehettem, kimentem sétálni a korzóra. Amint megyek búnak eresztett fejjel, rá sem nézve a sok szép nőre, szembe jön velem a volt főhadnagyom, karján egy nővel. — Szervusz Pali! — Szervusz Ákos! Nagyon örültünk egymásnak, bemutatott Ütközött — bátran mondhatják — eszt&lysainezetü kisgazda orientáció csak szükaégpelitika lehetett. Akár nemzetközi alapon álló vallási akár osztályérdakü velleitásokkal teletűzdelt pártpolitika ugyanis nam meríti ki az anyatesttől leszakított magyarság egyetemes politikai, közgazdasági és kulturális feladatkörét, e nagy kört kitölteni nem tadja és inkább egyo dala pártharccá formázza azokat a nagyarányúvá fejleszthető törekvéseket, amelyekre az itteni magyarságnak vallási és foglaikozásbeü különbségek félrefcótelévsl egyetemesen szüksége lenne. A magyarság képviseletének politikai szereplése nem képezi kritika tárgyát, de, ngy gondolom, nem ártana a magyarság ügye bajával foglalkozó pártok prop&gativtnktikai módszereit revideálni s azokat a helyzethez aikHmazkodóan közös alapra fektetni. Minden kertelés nélkül, őszintén és nyíltan dönteni kellene a magyarság egyetemének abban a kérdésben, vájjon helyesnek, célravezetőnek, opportnnnsnak találja-e a magyar kisgazda és másrészt a keresztényszociaiista pártnak a nagy eél szempontjából nem mindig kongruensnek Ítélhető s újabban bizonyos féítékenységi elemeket eláruló pártpolitikai propaganda módszereit és eszközeit?! Hogy ez a kérdés felvetődik és válaszra vár, nem aj keletű kívánság. Hossza, érdemleges tárgyalás anyagát képezte ez a községi választások ki Írása előtt is, tudtommal az egyezség meghiúsulása után később is. A községi választások idején merült fel a gondolat az egységes párt alakítására, illetve a meglevő pártok társulására, hogy a választásoknál a magyarság egységes frontot állíthasson éa szavazatai szét na tagozódjanak. Annak idején egész Szlovcnszkó területén folytak a tárgyalások, s az eredményük lett, hogy a községi választásokon igen kevés községben ment a két párt közö3 listával a választásokra s csak a pozsonyi nagy megyét említve a megyei listák közős felállítása már nem sikerűit. A választási eredmények, melyek a kormányt támogató pártok vereségéi regiatrálták, elfelejtették a nemrég megindult egységesítő tárgyalásokat, sőt azok óta azt látjuk, bogy a két párt között valóságos pártküzdelem folyik. Éa agyán honnan r-krutálhat a mai gazdaságilag temetőnek beülő Szlovénszkói területen uj híveket az egyik vagy & másik párt ? Csak egymáséiból. A kommunisták pártja, a ruszinszkói, nyitrai választások mutatják, megerősödött; & munkanélküliség nyomán fakadt nyomor, a zimankó» hosszú tél jobb propagandának bizonyait a proletariátusba sülyedö kézműves kispolgárság és mnnkásréa menyasszonyának és mentünk hárman. — Hát mit csinálsz itt Pesten ? — kérdi a főhadnagy. — Lógok! — Bizony, ma minden katonatiszt vagy lóg, vagy elmegy cipőtisztítónak. Szégyellem magam a szép lány előtt, biz én megmondtam őszintén : — Kézit csókolom, én csak azért lógok, mert nem tudtam beiratkozni az egyetemre, pedig nagyon szeretnék. Sétálunk tovább, szembe találkozunk két pazaröltözékü hölggyel. Az egyik még mindig szép, de elhízott, nagy bunkós buíonokkal a fülében, a másik fiatal, üde, gömbölyű idomok, sudár termet, „örökké égő“ szemek, csacsogó ajak, egyszóval ennivaló. — Szervusz, szervusz. Kézit csókolom, kézit csókolom. Bemutatkozás, sétálunk ötösben. Elől a főhadnagy a menyasszonyával, mögöttük a mama, a lánya Olga és én. Vidáman beszélgettünk, persze elpanaszoltam a bajomat az egyetemmel és a lány vigasztalt. — Majd beiratkozik februárban! Vidám csevegés közt úgy elillant az idő, mint a pezsgőből a szénsav. Még néhány napig Pesten kellett maradnom a leszerelés miatt, unalmamban tehát másnap megint kimentem a korzóra, találkoztam Olgáékkal, együtt sétáltunk, harmadnap megint, negyednap megkérdezték, hogy másnap is kijövök-e a korzóra, ötödik nap pedig a mama meghívott ebédre. Nagy traktamentum volt, halmajonéz, szárnyas, habos sütemény, kitűnő borok. A fesztelen jókedv elűzte a piavei szenvedések utolsó tegek között, mint a legmeggyőzőbb érv bÁrmilyen pártprogram eszmei tartalmáról. A Gsánki párt demagóg ígérgetései uap-nap ntáa szaggatják a magyarság fáját, melynek minden lehallott és a magyar faji gondolatot becsmérlő táborba gyűjtőit leveleiből keveri a hatalom a mérget maroknyi népünk kíméletlen internaeioaaliaálására akkor, midőn a hatalom körein beiül épp n a tegíovéaabb fajvédelem eszméje az okos tolerancia határain jóval túl ver gyökeret azoknál az elemeknél is, amelyeknek magyarbarát érzelmeire eddig jóhiszemű m számítani próbáltunk és ez érzelmekre politikánk egyik pillérót emeltük. A magyarság átfogó egyetemes érdekét megvédeni «jak őszinte együttműködéssel lehetséges. Nőm eflgedEtetjük meg megánknak azt a luxust a magyarság mai számbeli és gazdásági ereje mellett, hogy magyar fajunk Saloveuszkó ege felé hajló ágának dsrék kertészei, midőn az agat öntözni akarnák, azon diakuráljaaak, kihúzza fel a vizosvedret a kntuói. Ha öntözésre ápolásra szorul s bizony arra szorul ez az óai lombú ág, hálával ragadnak mug minden kezet, legyen sarló, kalapács Merkúr, vagy a tudomány baglya embíémának kivárva a mi ügyünk harcosának süvege malié. Egységes pártra vau szükségünk, melynek programújába bale fér vallásos hitünk egy isteni öiökigazságban, amelyet szivünkbe rejtve kordnak, hogy csorbítatlan maradjon az utánunk jövőknek, belefér a kereskedő, az iparos, a gazda, a latsiuer, a munkás minden kívánsága, a melyet a jog és törvejy tiszteletben tartásáról az államérdekekkel sem ellenkezően a maga életének nyugodt, fejlődésképp berendezésére, gazdagodása, művelődése biztosítására realizálni akar. Nem kívánnám, hogy soraim aj párt alakításra való célzásként hassanak. A legnagyobb bajunk éppen a politikaitól legtávolabb allé területeken is, hogy egyéni ambíciók, kis hiúságok szartetagoíták és tagolják a magyarságot, melynek tömör egységét kierőszakolni, fajunk iránti ragaszkodásból való kötelességünk lenn9. Egységes magyar táborra van szükségünk, melyo'en ne csak vezérek legyenek, hanem dolgos közkatonáké minden magát magyarnak valiót, ha máskép is imádja Istenét, mint te vagy én, ha kenyerét más,módon is keresi, mint te vagy én, osztályos testvérként fogadj aak.Politikai életünk mai szóvivői, a magyarság minden bajának orvosai, söreimainak hangos, bátor apostolai kettős erőt nyernének, ha egy táborban lennének a kipróbált vezetők, na kart karbaöltve mennének a magyar ügynek propagálására; anyagi erőnknek, a propaganda maafoszlányát is. Az apa, Gyurkovics János, igen jókedvű, derék úriember, aki negyven évig munkában görnyedt a családjáért. Ezek a munkás évek, amint utólag rájöttem, a háború alatt egyszerre kezdték ontani a kamatos kamatokat. Az öreg még dolgozott, takarékoskodott és házakat vásárolt. De amikor a pénze egyre gyorsabban fiadzott, az öreget megszállta a bolond raptus, a pénz megrontó ereje. Élni akart, kiélvezni a pénz hatalmát s családjával együtt belevetette magát az élet gyönyörűségeibe. Ebéd után mi férfiak átmentünk a dohány zóba. Az öreg vastag szivart dugott a számba és igy szólt: — Hogy tetszik, édes öcsém, neked Olga? — Oh gyönyörű. Tökéletes nő. Szép és vidám és vidámsága az ilyen szomorú katonadiákra is ellenálhatatlanul ráragad és azok a „dauerbrenner“ szemek... mondtam, mert egy kissé pityókás voltam. — Az semmi, de a szelleme ! Mi mindent tud! Egészséges, életerős. Az izmai ki vannak dolgozva a folytonos sporttól. Vagy másfél óra hosszat dicsértük kettesben Olgát, mikor az öreg hirtelen a vállamra ütött: — Nem volna kedved elvenni Olgát? — De... de... hogyan — hebegtem —> én senki vagyok ma még... én szeretnék beiratkozni az egyetemre. — Úgy hát csak udvariasságból dicsérted a lányomat. — De nem, nem! Én nagyon szívesen elvenném Olgát! De miből tartsam el? Nincs vagyonom. Hogyan alapítsak családot ? — Ne törődj semmivel 1 Én mindenről
