Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)
1924-03-15 / 33. szám
2. «Komáromi Lapok« 1924, rnáreius IS. gjoa sok embert szívott fel az ország minden résaéböl. Ezek az emberek, mint mondani szó« kis, gyökeret verlek itt. Benöaüitek szlovák és német családokba és viszont. Egyszóval egy nagy nfpkevertdés jött létre, amelyet azonban a régi világban semmiféle diszharmónia nem zavart. Egyről azonban megfeledkeztek ezek az emberek. Az illetőségi ügyük rendezéséről. Ez a kérdés ugyanis régeníe nem volt fontos. Be különben sem tadták volna ezt az Ügyet rendezni, mert hiszen a régi Magyarország törvényei szerint nj illetőséget csak a községi terhekhez való hozzájárulás révén lehetett szerezni, mely cím alatt a szlovénekéi közigazgatási hatóságok a személyre szóló és befizetett községi adót értik, viszont a munkások, a tisztviselők, tanárok, vasutasok stb. az adófizetés terhe alól mentesítve voltak. E körülményről tudomással bírt az antant is és az 1919 szeptemberébnn sláirt saint germaifii szerződésben arra kötelezte Csehszlovákiát, hogy mindazokat állampolgárai ismerje el, akik itt 1913 október 30-ig lakással bírtak. Ezt a szerződést Csehszlovákia részétől Kramár akkori miniszterelnök és Benes külügyminiszter írták alá. Ám ezen a liberális szellemű szerződésen a tinta még meg sem száradt, a trianoni szerződés pedig még alá sem volt Írva s az ön forradalmi kormánya már is uj állampolgársági törvényt alkotott, még pedig a saint germaini szerződéssel homlokegyenest állót, vagyis olyant, mely a lakás helyett a munkások és tisztviselők részére megsz> rezhetetlen illetőséget tette meg az nj állampolgárság jogforrásául. Ezzel az embertelen, a nemzetközi jogba és a saint-g^rmaini szerződésbe ütköző cselekedettel az ön kormánya, Elnök Ur, hivatalos kimutatás szerint, a köztársaság területén negyedmillió embert tett hontalanná. Illetve még ennél is sokkal többet, mert hiszen az ön kormányának túlbuzgó hatóságai a köztársaság megalakulása óta / sok tízezer embert kergettek már ki Szlovenszkó és Ruszinszkó területéről. Itt nem is beszélek az első években folytatott eljárásokról, csak azt említem meg, hogy a .konszolidáció“ ötödik évében az elmalt esztendőben a kassai államrendőrség, saját hivatalos ki-Én most elmegyek ... Jobb lesz ez így, — én most elmegyek, — Isten hozzátok budai hegyek. Illatozó tavaszi vágyak Törteinek már s még rámtalá’nak . .. — Gyerünk szívein, — hallod, csitt, haliga! Emlékszel még a furcsa zajra?? Valahol már esküszik félve Ezer leányszív, hófehérbe. Most esküszik első szerelmet Vasárnapi harangszó melleit. Tavasz ez már, — könny idén vágyak; Gyerünk szivein, még ránktalálnak... ' Végh Géza. Egy kis gyerek. Irta; Vándor Iván. A kis gyereket bepólyázták, aztán bevitték az apja szobájába és letették az Íróasztalra. A gyerek apja, a tanár ur, levette pápaszemét, megtöiülgette, aztán óvatosan és kíváncsian hajolt a párna fölé, mely idegenül és sckatmondó&n fehérlett a tintatartó és a könyvek •szomszédságában. Az első pillanatban* nem látott mást, mint egy paradicsomszinü emherfejecskét, mely furcsa grimászokat vágott feléje. Csak később vette ki tisztán a megvetően felbiggyeszíett kis ajkat, a duzzogó, formátlan orrocskát és a gyanakvóan pislogó két kis egérszemet. ' — A fiam'— mondta magában csodálkozva, •— A fiám -- ismételte és kíváncsian mutatása szerint, másfélezer embert kergetett ki a város területéről. Éi hogy élnek azok, akiket még nem tuszkolták ki?! A legkéfcségbeí-jiöbb bizony talanságbsn,— mert sohasem tudják, hogy melyik p-rcb n kerül rájuk a sor. Az idegen áll&mpo’gárokká j degradált tömegek nagyon sok eseten n m I folytathatják előbbi fog alkozáiukat. Avaeu &sokat, postásokat, tanárokat, tanítók a;, szóval a volt magytr állami alkalmazottakat kidobáit&k. Magáuvállalatokra r&irn; k, hogy csehszlovák állampolgárokat alkalmazzanak, még njságot sem árusíthat olyan ember, akinek nincs rendben az állampo-gürsága, ha mindjárt ötven éve lakik is ezen a területen. Rokkant katonák, akik talán szlovák és ruszin falvak védelmében vesztették el testi épségüket, nem kaphatják meg szűkös nyugdijaikat, mert nem tudják bizonyítani csehszlovák állampolgárságukat. M gy&r és lengyel szü ők, akik 25—30 év óta laknak Sdovonszkó terűidén, &2 itt n született gyermekeik tanoncéveikn k betöltése után, nem kaphatnak nmük könyvet, nem szabadulhatnak föl, mert nincs illetőségül, illetve í liampoigárs&guk. Az objektivitás érdekében, Einös Ur, ideírom még azt is, hogy nemcsak a magyar szellemi és fizikai proletárokkal szemben járnak így cl, hanem a lengyelekkel, tehát a szláv testvérekkel szemben is. Kassán például töm gesen élnek lengyel téglagyári munkálok, akik busz harminc esztendő óta itt vaunak és ezeknek sincs csehszlovák állampolgárságuk, pedig a fölvételüket valamennyien kérték és a szlovenszkói teljha talmn miniszter valamennyit ti is utasított#, noha fél Kassát az ő általuk vert téglákból építették fel. Elnök Ur, az öa egyik jeles müvében sokszor olvastam leusiízi szerbekről. Bevallom, erről a kis szláv töredékről nem sokat tudtam. Öa ezeket is mindenáron fel akarta szabadítani. Ei az öa kormányférfiai most a köztársaság belterületén laké egyéb szlávokat is a jogfosztotts&g döglesztő állapotába taszították. Nem vagyok & históriának oly alapos ismerője, Elnök Ur, mint öa, de olvastam valahol, hogy az ifj. F reue József annak idején azért szüntette be az osztrák-magyar—olasz háborút és kötött gyors békét, még nagy területi veszteségek figyelte a vörös arcocskát, melyen ebben a percben az emberi érzések és indulatok egész skálája vonult végig. A kis ember a párnák között valamiért haragudott. Homlokát négy éles ránc szelte keresztbe és szemébe ismeretien iüz csillogott. Az egynapos apa tehetetlenül állott ezzel az idegen haraggal szemben. — Valamit akar, az biztos, — gondolta — a mit nekem ki kellene találnom. Valami nem tetszik neki, mert egészen bizonyos, hogy határozott érzései vannak. Ha a föld bármely részéről egy idegen állana ellőttem és így vizsgálnám az arcát, okvetlenül rájönnék, mi hozza indulatba. De a fiam több, mint ismeretlen. A fiam az éiő titok. Egy kis virág, mely most szakadt el ős elemétől. Már itt van köztünk, de nem tudni, már hozzánk tartozik-e ? A tanár ur karjába emelte a gyereket és meghatottan gondolta: — Egy uj kis bolygó, tele kifürkészhetetlen rejtelemmel. Lehet ]ó is, de hozhat vészt is. Még szinte súlytalan és mégis magába zárja a mindenség örök csodáit. Színesebb, mint a tenger és hatalmasabb lehet, rtiint a hegy és mélyebb, mint minden szakadék, mert: ember, Hordozhat magában gondolatokat, melyeknek rajzát már ott viseli homloka mögött és a melyeket aranynál becsesebb kincsként fog őrizni az emberiség. Milyen kicsi és mégis mindent magában foglal, s“ mi a múlt és a jövendő ismeretlenségéből az övé. — Valaminek örül — szólott megdöbbenve a tanár és töprengve nézett körül a szobában. A kis gyerek valóban örült. Arcszíne halvány, rózsaszínre változott, két -kis szeme bámészkodva kitágult és csöpp száján ott játszóit, 1 mint egy sugár, az első mosolygás. órán is, mert megboráadt aa ember posttH&s förtelm-itöl. Elnök Ur, én mm akarom önt sérteni azzal, h gy vonatkozásba hozzam hajdani nagy allenf lévd, az autokrata császárral, da kénytelen vagyok egy hasonló gesztusra kérni Önt születésnapja alkalmával. H<'*dsini akropoísátói tekintsen át a Kárpátok taraján és lássa meg az itt dúló pusztításokat, mely negyedmilliónyi jog fosztott páriává sülyesztett ártatlan proletár ember ellen folyik és hátsón kormányára, hogy ezt az állapotot szüntesse meg és az állampolgársági törvényt a samt germaini szerződés értelmében változtassa meg. K&asa, 1924 márcsu.3 4-én. Drab Sándor szenátor. II iifKíiit iákéin és a tőnek. Komárom, —már«. 14. Ery visszaélés kí-zdett rendszerré válni a váró i képviselőtestület ülésein, pártvissza-élé-i, 8mdy a gyűlések nyilvánosságának elvi szabadságával visszaélve, azt egy párt tömegei részére kezdte kisajaűtaui és így a városháza tanácstermét arép csendesen birtokba venni. A ltkosság közteher viselő részének képviseletéhez tartozók természetesen nem nézhették ö.betett kezekkel ezt a visszaélést és ez ellen felemelték vétójukat. Nem kételkedünk abban, hogy tz a vétó eredményes les?, meri azt a bépdsHöte&tttlet több égé kiáltotta oda a kisebbségnek és törvényeink, melyek a tanácskozás rendjét és szabadságát megvédik, ennek érvényt is fogn-k szertani. A nyilvánossá ot mi is követeljük, de kereken tagadjuk azt, hogy azt csak a mankástömegek képviselhetnék, amelyek a városházáról legújabban minden más társadalmi rétegei állandóan kiszorítottak. A városi képviselőtestület tanácskozása nyilvános, de az iránt nemcsak eity társadalmi réteg, hanem valamennyi érdeklődik, kü öaösen azok a rétegek, amelyek a közadókkal a városi közigazgatás szükség* ieteihez hozzájárulnak. Mi következik ebből ? N m következte tik más, mint módot kell nynj* tani arra, hogy a város a terem csekély befogadó képessége mellett he'yet biztosítson a v&rosi közönségből érdeklődőknek, de párttekintetekre való különbség nélkül, ezt pedig es&k agy lehet elérni, ha minden párt megkapja az ót — Hihetetlen, valamin nevet. Valamit már észre vesz és a picinyke agy feldolgozza az uj benyomásokat. Nevet, az bizonyos, de ki tudná kitalálni, mi érdekli és mi mulattatja? és főleg miért érdekli és miért mulattatja. Áz bizonyos, hogy vidám fiú és a vidámság tiszta szívre mutat. A tiszta szív a jóságnak jele. Az apa elégedetten hajolt a gyerekre és megcsókolta kicsi homlokát. Aztán diadallal körülhordozta a szobában. Azt akarta, hogy az egynapos körültekintsen a világban. A gyerek nézegetett. Rá lehetett fogni, hogy figyel, de nem érdekli semmi sem. De egyszer mégis, mintha valami a fejecskét magnetikus erővel húzná, oldalt fordult és mereven az ablakra bámult. — A világosság — állapította meg az egynapos apa. — A világosság felé fordult a fiam. Ez jel. Ez a fiú ma már az, a kivé lesz egyszer. Benne rejtőzik vágyának minden gyökere, képességének magva, egyéniségének minden fénye, bája vagy homálya. Ezt az vonza ma, ami vonzani fogja húsz év múlva. Nem véletlen, hogy a világosság érdekli, hogy a fénybe merül tekintete, hogy belenevet a csillogásba. Ez erre indul, a nap felé. Lehet, a kutatók ösztöne sarkalja, hogy magába szívja a fényt. Lehet, a benne ébredő eszme kívánja a nap fehérségét, hogy belőle táplálkozzék. Bizonyos, hogy a fiút a világosság hívta, találkoztak és egymásra ismertek, mint egymástól elszakadt édestestvérek. Mint egy eltévedt sugár, mely visszatalál őseleméhez, úgy üdvözölte szemével a napot. A fiam tehetség lesz, az bizonyos. — Bizonyos — ismételte az apa és viszszatette az Íróasztalra a gyereket, mig ő, va-
