Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-02-23 / 24. szám

6 ótól «Kontároiai Lapok* 1924, február *2 & JESZO. álarcos művészbál a kultúrpalotában. Szives miheztartás céljából közö’jtik & következeket: 1. Az álarcos bál este 9 órakor kezdő­dik. Kérjük & jelmezeseket, hogy már 'Ifi kor gyülekezzenek, mert az ünnepélyes felvonulást pontosan 9 órakor meg fogjuk tartani. 2. Belépődíj 9 K és 2*70 K vigalmi adó. 3. Jelmez kívánatos, de nem kőtelező. 4. Álarc nagyon kívánatos és ajánlatos, de nem kötelező. 5. Jelmez lehet bármilyen, de leginkább ördög. 6. Jelmez-tervek még kaphatók Hamos műtermében, íögirnn. II. em., a JESZO céljaira felajánlott csekély díjért. 7. Meghívót, borítékját vagy névjegyét mindenki hozza el, mert az igazoltatás szi­gora lesz. 8. Rietleges reklamációkkal tessék Vörös Lőj oá egyesületi pénztárnokhoz (Korona Bmk), vagy Karmos Károly fögimn. tanárhoz fordulni. 9. Hogy a mindenkire kellemetlen iga­zoltatást elmellőzhessük, megszavaztuk a jegy­elővételt. A jegyek a borítékos meghívó fel­mutatása ellenében előre válthatók Argay Lijos árnál az Első Hitelintézetben 8—12 ig. A jegymegváltás ilyen módját mindenkinek leg­melegebben ajánljak, mert aki az álarcosbálon az elővételben megváltott jegyet főimatatja, annak nem kell magát igazolnia. — Holdfogyatkozás. Szerdán, f. hó 20 án este a járókelők érdekes látványban gyönyör­ködtek. A tiszta, felhőtlen égőn hat óra tájban a hold tányérjának fele sötétségbe borult s körülbelül egy óta máivá nyerte vissza teli kőid képét. A holdfogyatkozás ilyen tisztán ritkán történik meg, de ez ízben a derült ég kedvezett az égi jelenségnek és kedvezett a szemlélő járókelőknek is, akik teljes mérték­ben gyönyörködhettek a holdfogyatkozásban. — A Katolikus Piknik. Csütörtökön este a Katolikus Piknik rendezőbizottsága élénken látogatott ülést tartott, melyen a bizottság meg­állapította a táncrendet, megválasztotta a tánc­­reedező bizottság fejévé Hölczl Gyula és Vaskó István rendezöségi tagokat. A rendezőbizottság tagjait felkéri az elnökség, hogy vasárnap este 8 óra előtt gyülekezzenek a Legényegylet helyi­ségében, a tancrendezöi jelvény átvétele céljá­ból. A közönséget felkéri a rendezőség, hogy már 8 órakor gyülekezzék, mivel 8—9 óra közt lesz az ismerkedés és a vacsora. A szeretet adományokat kéri a rendezőség lehetőleg már a délelőtt folyamán eljuttatni a Legényegylet helyi­ségébe, hol azokat hölgybizottság veszi át. Kí­vánatos volna, hogy a közönség megváltaná a jegyét korábban, a tolongás elkerülése céljából, mert a piknik nagy forgalmúnak Ígérkezik, ami nem is csoda, amikor a legfinomabb ételek és italok a legolcsóbb árban kerülnek (2, 3 és 6 K) elárusitásra. A felszolgálást a Mária kongregáció hölgyei végzik. A rendezői jelvényeket Balogh Miklós főrendező osztja ki a rendezőbizoitság tagjainak este 8 óra előtt. — Áthelyezés, kinevezés. A miniszter dr. Zbofil Andelin nyitramegyei főjegyzőt a verebéiyi járási hivatalhoz helyezte át „fő­­ssolgabiró“ címmel. Halász Gyula nyug. községi jegyzőt a miniszter szerződéses járási számvevői minő­ségben állami szolgálatba vette és a párkányi járási hivatalhoz osztotta be. Miskovics Sándor jegyző-gyakornokot a aissói (báni járás) jegyzői hivatalhoz osztot­ták be. — A Kath. Énnekkar Dalestélye. A rom. kath. egyházi énekkar március 2-án, vasárnap tartja szokásos dalestélyét, melyet az idén is a kath. Legényegylet helyiségeiben fog rende zni. Ez a jónevü, hivatása magaslatán álló derék énekkar a legteljesebb mértékben megérdemli a társadalom támogatását, mert igazán szép eélt szolgál. A március 2-iki dalestélyre az énekkar pompás műsort állított össze, melyben vegyes- és férfikarokon kivül női kettős és két vígjáték is szerepel a legügyesebb műkedvelők közreműködésével. Az estély sikere érdekében MoUee Tivadar karnagy és Stenger Gusztáv főrendező mindent elkövetnek, ami az elője­lekből Ítélve, nem is lesz hiábavaló, mert az éaekkar dalestélyét az idén is nagyon sokan fogják fölkeresni. — A Modern Mozi ssombat és vasárnap, ; február 23. és 24-én bemutatja a neves ame- \ rikai eomboy drámát: As ördög sserelme eim- 3 mel, a világhírű cowboy hőssel, Viliam 8. j Harttal a főszerepben. Ördöngős kalandok kő- jj zepette bontakozik ki az izgékony művészpár \ tragédiája, mely meghatón példázza, hogy egye- > dűl a műrészeiért, a vad Nyugaton is teljesített ; művészi elhivatásért érdemes áldozatot hozni. ; Jäger Zeitung 1922. évfolyama kapható Spitzer Sándor könyv- j kereskedésében Nádor-u. 29. — Nyitramegyeiek bálja Bndapesten. A Nyitravármegyei Egyesület Budapesten a Szent- Gallért szálló nagy csarnokában febr. 26-án este ; 9-kor táucestályt rendez. Az estélyeu ifj. Koczó í László muzsikai. — Bankcsalási kísérlet Miaván. Privie ! András óturai lókereskedő megjelent a napok- j ban a miavai szlovák bankban, hol Sadloo \ Mihály ólurai vagyonos gazdálkodó nevére ki- | állított 2 drb adóslevelet akart beváltani. Az l egyik 10000, a másik 20000 K ról szólt. A r baDkhivatalnok előtt gyanús volt, hegy az adós­leveleken a tanok aláírása és Sadlon írása azo­nos. Prébairast kórt, mire még gyauusabbá vált az eset. Titokban értesítette a csendőrséget, amely letartóztatta Privict. Azzal védekezik, hogy a két adóslevelet a vasúton kapta egy is­meretlen embertől és miutáu Sadlon neki ezer K val tartozik, a 29000 koronát visszafizette volna. Arról nem tudj hogy az aláírás hamis. Sadlon azonban tagadja, hogy az adóslevél tőle származik. Privist a pozsonyi államügyészségre kisérték, amelyet értesítettek a bankcsalásról. — Sorozások Nyitram gyében. Nyitra­­megye egyes járásaiban kővetkező napokon lesznek sorozások: Párkány május 9—15, Nagy­­tapolc3ány május 8—16 Nyitra május 17—27, Ógy&lla május 5—10, Érsekújvár május 12—20, Verebély májas 21—24, Aranyosmarót májas 26—30, Privigye május 15—23, Bán május 24-31. — Véres verekedés Pereden. Pereden a napokban a korcsmában Mészáros Ciprián, gazda, összeszólalkozott néhány ismerősével, akik Mészárost utóbb véresre verték. Mészáros fején súlyos sérüléseket szenvedett, merénylőit, uäv­­szerint Föles Jánost, Föles Lenárlot és Lackó Nándort letartóztatták és a pozsonyi fogházba szállították. — Mit ir a Pravo L'du a komáromi lő szergyár eltűnt felszereléséről 7 A Prágái Ma­gyar Hírlap fordításban közli a Pravo Lidu egy cikkét a komáromi lőszergyár eltűnt berende­zéséről. A cikk igy szól: A Pravo Lidu lelep­lezi egy Moravek nevű és Komá'omban állo­másozó cseh káplár hallatlan garázdálkodásait. Az ö-szeomláa után a komáromi lőszergyár gondnokává Mor&veket neveznék ki, aki pár év alatt állítólag elkótyavetyélte a gyári leltár legnagyobb részét. Moriv-k koldnsszegényen került a gyár élére, ma pidig igen tekintélyes vagyonnal rendelkezik, milynek eredetét a P. L. igy magyarázza: A lőszergyár, melynek építését röviddel a forradalom előtt fejezték be, a legtökéletesobb berendezéssel volt ellátva ón igy került a cseh szlovák köztársaság bir­tokába. A káplár „sikerekben dús“ működésé­nek köszönhatő, hogy a pompás ber^nde-zásből ma már úgyszólván misem látható. Senki sem tudja, hogy tűnhetett el az a rengeteg gép, tárgy stb. Nyilvános árlejtés kiírására senki sem emlékszik, ellenben azt beszélik, hogy Muravek a berendezést három kereskedő köz­vetítésével állítólag darabonként eladogatta. Eltűnt továbbá h.tszáz varrógép, mely a gyár­ban volt elraktározva és ugyanilyen sorsra ju­tott a gyár gyönyörű tüzelháritó készüléke, am.Jy egymaga majdaem száztízei’ korona ér­tékűt képvisel. A gyárnak abban a részében, ahol most a dohányjövedék raktára van, lesze­relték az uj villanyvezetéket és ócska drótokat tettek az újak helyébe. A b rendezós többi része ugyancsak érthetetlen módon tűnt el. — „Hasznos olvasnivaló.“ Ily cimü mel­lékletet ad ezentúl a nyitramegyei hivatalos lap. Az e heti bevezető cikket dr. Jesensky zsupán irta, az egyes szakcikkeket Jasny Mi­los főjegyző, Gocsár Gyula főállatorvos, Mark­vart Ylasztimil, a muükabivatal igazgatója és Katiik András főjegyző. Mint felelős szerkesztő Katiik főjegyző szerepel. — Harc a lepra ellen. Az angol domíniumo­kon háromszázezerre rug a lepra-betegek száma, Leonard Rogers, a lepra é* a tropikus beteg­ségek szakértője, feltalálta a lepra aj gyógymód­ját _és most ra-gfelelő anyagi támogatásért a Brit Birodalmi Lspraleküzdő Egyesülethez for­dult, hogy nagyszabású gyógyítási akcióját végre­hajthassa. Rogers kijelentette, hogy ha a szükséges kétszázötvenszer fontot rendelkezésére bocsátják, akkor egy emberöltő alatt kiirtja a leprát a birodalom területéről. — Táncmulatság. A diósförgepatonyi ifjú­ság 1924. március 2 án és 4 én Lelkes László vendéglőjében zártkörű táncmulatságot rendez. Belépődíj személyenként 2 án & K, 4-ón 4 K. Kezdete 2-án d. u. 5 órakor 4-éu d. e. 10 órakor. — Egy 100 éves asszony meghalt. A napokban hunyt el özv. Kecslseméthy Tad éné szül. Baiázsik Antónia aggkori gyöogeség követ­keztében. Nyitrán lánya — ki anyja halálát be­jelentette — 100 évet jelentett be, holott talán — úgymond — több éves volt, de a boldogult arra már nem emlékezett vissza, hogy mikor született. Irodalom és művészet. Az expsressziomzmusróL Irta: Pályi Flóra (München). „Meghalt as exprmsionismtts,u hirdetik sokan, akik nemrég magák is esnek az irány­zatnak tarka lobogóját lengették. Maga Picasso, % mester is áttért a klasszicista ősök hitére, mondják és absztrakt képek helyett szigort formákat ad, szoborszert dombot »Sággal, vilá­­' gosan érzékelhető térben. Igaz, hogy Picasso alakjainak, ezeknek a klasszicista szobroknak csodálatosan nagy kezük, lábak és arcuk van, ami sem a test többi részéhez, sem a klassziksa felfogáshoz nem illik. Est a felületes szemlélő is látja, a mélyebben néző pedig tisztában van vele, hogy ez a látszólagos klasszicizmus tu­lajdonképpen szintén — txpresszionizmus, ha ugyan & mélyen néző szükségesnek látja a ' skatulyázást. Nem az aránytalanságok miatt állítjuk ezt, hanem mert ezek az aránytalan­ságok, túlzások szükségszerűen folynak az égé z felfogásból. Picasso elszántan ragadja meg az eddig elhanyagolt forms problémát és fokozva, túlozva, p.aaatikusan, világosan adja. A végtagok, a test finom iisugáreásai, felda­gadnak képein, hogy a test formája annál zár­tabb, egységesebb és plasztikusabb legyen. Egy művészi forma-problémába elmélyedni, azt mind n konzekvenciájában keresztülvinni, & k&rrík&t urától meg nem riadva, ha keli az arányokat végy mág szabályt lerombolva, — ez expre.8feziotiisUiUj. Bizonyos fékig tt jó festő minden korban i-xpreüszionistä volt. Hogy egy aj irányhoz fanatikusok is szegődnek, akiknek a feladata a problémák kemencéjét kifújni, hogy raiiiél előbb kiforrjon az éréből a fém és lehulljon a salak, az termés s«tes. Sok msi festőt ily szemm I kell nézni. Da nem is csoda, ha a fiatalok, akik utálattal fordulnak el az apák korán&k naturalizmusától, fölfedezvén a fantázia csodás birodalmát, behatoltak ebbe a tündérkertbe, itt álmodtak, élveztek (sokan illetlenkedtek is) és közben minden egyébről megfeledkeztek. Csakhogy fantázia, érzés és formaérzék előbb-utóbb lelohad, üres és élet­telen lesz, ha nem gyökeredzik a valóság tar. í mékeny főidében. Sokan erre idejekorán rájöt­tek és visszatértek a termész’ohez, anélkül, | hogy elveikhez hűtlenek lennének. M.rt n;m lehet a természetnek büntetlenül hátat for- i ditaui. Minden aj irányzat ellentmondáson alap­szik és a m iák nagy munkáb ■ fogtak, amikor a naturalizmus Augiász istállóját tisztogatják, ' a fotográfiát, virtuóz külsőséget, érzelgős langy­­melegséget, a véletlennek és lényegtelenségnek , összevisszaságát irtják, De bsléü&ini nem fog­nak ebbe a munkába. A művészet tárgya minden korban az élet, csakhogy minden korszak más állást foglal ax élethez. A szem nem változik, de változik az a lelki készség, amely a látottakat feldolgozza, amely válogat, kiegészít, irt és épít, a maga : felfogásával és a maga formanyelvén a termé­szet agyagából egy nj világot alkot. A való­ságról egy pillanatfölvételt adni nem művészet; ' mű yészetrói csak ott lehet szó, ahol a valóság

Next

/
Thumbnails
Contents