Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-02-23 / 24. szám

lií24 febraár 23

egy művészi felfogáson átsíűrödött, művészi élménnyé lett, ího! a művész az életei agy felsőbb szférába emeli. Ily értelemben beszélünk stílusról hi ily értelemben a mai kor igaz és érők művészi elveket igyekszik felújítani. Törekvése a bensőséges élménynek művészi formanyelven való kifejezése. (É méuy az, amit érzékem kk. I és lelkűnkkel felfogtunk, feldolgozsunk, magunkévá tettünk.) Koncepciójában kerülni akarja a sémát; mindent egyéni médou esetről-esetre yáltozón élt át, inkább intuíció ltján, mint analizálva. így reméli sz életet sékfáleségébeu és a sokféleséget legmélyebben gyökeredző karakteriszlikurnában meghözeliteai. Mindenütt azt keresi, azt húzza a!á, ami saariste az élet tulajdonkénem viseíőj?, ami a legtipikusabb forma. Inuéí, származik a maiak, sok tudatos vagy öntadatlaa „ékajzolása“ és ezért oly kedvelt ma ami grot-sak és a karri* ka ára. Kifejezésében a modern fftstő lehetőleg fekzvstettan, félve, hogy egy komplikált tskalka 8« élményt f kóvá, fáradttá teszi, túlságos részletezés által felszínes lesz. Olyannyira igyekszik művészi élményét és a formát ügyeskedéstől és virtuozitástól óvni, bogy számára sokszor egy gyermekded, sokszor vad primitivizmus az egyetlen őszinte kifejezési mód. Elődeinek a mai kor a régi primitiveket tekinti és a későbbi nagymesterek legérdekesebbjeit: &rünt-.Wdldot, Grecot és másokat, akikben & astvészi átélés nsgy intenzitását, geaiális forma- és sziuér&ékét és a közvetlen, frappáns kifejő zást csodálja.

Ennyi jó?zándók ellenére a maiak kevés igazán jót festettek. Nagy elődeiket nem tudják túlszárnyalni, még el sem érni. De ezért bizonyára nemcsak az a néhány lelkesedő, tálén tssmos és elszánt miváaz felelős, aki egy ilyen anyagias, száraz, banális korban igaz és lé ayeges művészi elveket újított fel originális felfogással párosítva. Igaz, sok közülük egyáltalában nem fest képat, hanem »érzéseketazt hívén, hogy erős áté.ós már magában fsstószet anélkül, hogy egy konzekvens, tudatos formanyelv állana szolgálatában. Mások, akik a természetet elhanyagolják „absztrakt“-kórságban sorvadnak el. Aztán a sok utánzó „Mitläufer“, akiknél az intuieio recept után való. Sok stereotip KíozduSat és kifejezés, sematikus stilizá lás nem vall a formák egyéni „átélésére“. Ka lőnösen kellemetlenül hatnak azok a képek, amelyekben a naturalisztika? valóság, dekoratív tudatosság, sőt „absztrakt gondolatok* nyers összevisszaságban tűzkődnek egymással. A maiaknál hiányzik az is, ami a régi mesterek alaptudása volt, tudniillik, hogy a festőmesterséget kitünően értették és a szint anyagiasságából könnyűszerre! kiezabsditották egy felsőbb átszellemült érzékiség szolgálatára. A maiak inkább grafikusok és itt nagy érdemük, hogy a különböző grafikai teknikát anyagsze rfien, egyszsiüsu és minden szépségében felújító tűk.

Bármily nehezen bontakozik ki ez a ma művészete koiUDk kaotikus anyagiasságából, az expreaszionizmus él, dolgozik, küzd és nem egy igaz talentum van táborában, így joggal követeli, hogy minden művelt ember komolyan foglalkozzék vele és aztán állási foglaljon mel- IzMc, — vagy ellene.

(Budapest főváros mügyüjteményének kiállítása). A Buda és Pest egyesülésének ötvenéves jubileumi ünnep« utolsó fejezeteképpen a tanács kiállította a Műcsarnokban az eddig kigyűjtött hatalmas értékű mükincstőmegét a városisak, amely kiállitás a legnagyobbszerübb mátörténeti szemlélet is egyúttal a magyar képzőművészet elmúlt félszázadára. Két csoportra oszlik a műanyag: arra a gyűjteményre, amely es egyesült Buda és Pest utcáit mu tatja be, vagy egyéb vonatkozásban yan a főváros életével és arra a gyűjteményre, amelynek darabjai független tárgynak és a

füjteménybo valamely képtárlatról kerültek.

csoport legkiválóbb darabja a hatalmas rnérotü „Budavár visszafoglalása a törököktől“ aimii Bonezur-fcsttnény és az ehhsz értéktea, méretben közelálló „Budavárának visszafoglalása 1849 ben“ cimü Vágó-festmény. Képviselve vannak & gyűjteményben Greguss Imre a „Honvédtábor“ cimü képével. Barabás Miklós, Borsos József, Munkácsi Mihály. Mészöly ííóao, Tekpy Károly, Lots Káro y, Zichy Mi há!y, Székely Bertalan, Bnesar Gyula és az-Komápomi Lapok«

újabbak közül Katona Nándor, Irányi Giüovr,ld BH», Mednyáuszky László, Dudits Andor, Jávor Pál, Ferenczy Károly, Hatvány Ferenc, Vaszary János, Rippl-Rónai József, Glatz Oszkár és Remsey Jenő és ZoitáB. A plasztikai gyűjtemény is pompás, gazdag. Ennek legfőbb kincse egy Fadrusz-broneszobor, amely a farkasokká] viaskodó Toldy Miklóst ábrázolja. Kívüle ériékesen vannak reprezentálva Stróbl Alajos, Holló Barnabás, Istók János, Horvay Jáno?, Luy Elek és Vastagh György.

(Művészanekdoták.) Caruso, amikor Philadelphiában tartózkodott, meghívást kapott egy milliárdoshoz. Én -kelnie kellett, természetesen mesés tiszteletdij fejében. A hires énekes abbaj^ a sí Uonbun, ahová vezették — legnagyobb meglepetésére — nem talált mást, mint a ház arát és egy kis kutyát. E* előtt a „publikum“ előtt kezdett egyik legszebb át iájába. A kutya azonban már az első hangoknál dühös ugatásban tört ki. A milliárdos — egy milliárdoshoz illő nyugodtsággal — igy szólt a mfivésih-z: „Most már abba is hagyhatja. Csak azt akartain tudsi, hogy Boby a* kor is ugat-e, ha ön énekel.“ — Girardi Sándor — a hires béesi komikusszínósz — Schratt Katalinhoz délutáni kávéra volt hivatalos. Egyszerre nagy meglepetésére I. Ferenc Józsefet jelentették. Girárdi természetesen sietve távozni akart, de az öreg árulkodó már bríépstt az ajtón, barátságosan üdvözölte a népszerű művészt és az asztalhoz invitálta. Girárdinak fűzeit az arca, minden falatot nehezen gyűrt le és ugyancsak kínosan éívzte magát. Végre Ferenc József hozzá fordult: „Kedves Girardi, mi történt öunei ? Miért hallgat olyan mélyen ? Hiszen ön különben ugyancsak talpraesett szokott lenni.“ A „nagy“ Girardi rámaredt a császárra és nagynahezsn ennyit mondott: „Felség... próbálna csak egyszer egy császárral uzsonnázni 1“

SZÍNHÁZ és zene.

fiz első magyar karmesternő.

(Érdekes interjuv. — Beszélgetés Pappkovách Elvira zeneszerzővel és az első magyar karmesternövel. — Külföldi tanítómesterei. — Drezdai sikerei. — A királyok kriptájában, az aranytsipke koporsó mellett szállta meg az ihlet a legszebb alkotáséira. —■ Egyilc operáján dolgozik. — A nagyközönség zenei művelései)

Mind g fokozottabb örömet érzünk, ha egy földiuk sikeréről, előrehaladásáról Írhatunk. Iiy«u öröm és jóleső érzés vezeti most is toliunkat, amikor Pappkovách Elvira zeneszerző és az első msgyar képesített karmesternő földünk sikerérői, tnnulKányairól számolhatunk be, abból az alkalomból, hogy a jövő hónapban a kultúrpalotában kamarazenekari hangversenyt fog bemutatni, amely már is nagy érdeklődést váltott ki városunk zenebarátai között.

Ez alkalomból meginterjúvoltuk a művésznőt, aki sok sok kérdéseinkre az alábbiakban feleli. Elmondhatjuk, hogy kevés ilyeu vonzó, sőt érd.kfössitő interjúban volt részünk, mint Pappkovács Elvira interjuvja, amely igy hangzik:

— Nagyon köszönöm, hogy érdeklődik a helyi sajtó eddigi tanulmányaim iránt. Síivca készséggel állok rendelkezésükre.

Zeneszerzést tanulmányaim?! Budapesten kezdtem Siklós Aibertnél a Zrnemüvészeti főiskola tudós tanáránál 1916 szeptemberében. Eobín az időben magántanuló voltam s csak az órára utaztam le hetenként Pestro. Siklós tanár urnái fejeztem be az összhangzattant s az eilenponttant egéva a legfelső fokig, a kettős fuga megkompoaáláfáig, valamint a hangszersléstant s elkezdtem az alaktant, amit azonban már Dresdenben fejeztem be.

A közbejött forradalmi idők bizonytalansága, m -.jd az ezt kővető határzár megszakította az én pesti utazásaimat is és hónapokon át elvette tólem továbbtanulásom lehetőségét. Csak mikor már kis-é tisztázódott a helyzet, követhettem igazán vágyamat e mshett m ki tanulmányaim befej zése végett Némeiorszába. 1920 február 23 áu léptem át a cseh német határt s éjjel 11 órakor érkeztem meg egyedül Drezdenbe.

Soha sem fogom elfelejteni azt a hatást, amit akkor ez a hótakaróba hurkolt, szép vá

7. olgai.

ros tett reám. Úgy éreztem, mintha haza érkeztem volna, az ábrándjaim, a művészet-rajongásom csodás otthonába. A volt királyi Conservatoriumb&n, ahol felvételi vizsgára egy nagy zenekarra szerzett némajátékommal jelentkeztem, azonnal felvettek a zeneszerzés) és karmesterképző szakra, egész ottlétem alatt egyedül voltam ezen két főtansz&kon nő, osztálytársaim mind férfiak voltak.

Dresd-mben zeneszerzési és dirigálás! gyakorlaton tanárom Kart Strieglsr volt, a dr-sdani állami operaház kiváló karmestere a a fiatal német zeneszerzők egyik legkiválóbbika, kinek sikerült kedvenc növendékévé lennem. Karéneket és énekkar betanítást Ottó Winter királyi zeneigazgatótól a világhírű „Dresdner Madrigaiebor“ zseniális dirigensétől tanultam. Zongorán miután már idehaza is éveken át tanítványa voltam városnak köztiszteletben és szeretetlen álló tanárnőjének, K. Ledermayer Ilonának, Dresdenben Alfxsnd-?r Wolf profeszszorhoz kerültem, ki nemcsak kiváló zongoraművész és tanár, hanem poatikus lelkű dalkői-ő íj volt. Zenetörténetet prof. Schmidtöl — e téren Németország egyik szaktekintélyétől hallgattam, ki előadásai keretében a történetes kívül az észtéi ika, a psychologia, a zenekritika, az irodalom, a színpadtechnika és színpadi rendezés kérdéseivel is állandóan foglalkozott.

1921 júliusáig voltam Dresdanbsn, itt került skeres bemutatásra a Conssmtőriua zene és énekkara előadásában „Sorsunk“ eimü nagy zenekar és énekkarra szerzett suitem, malybea hat képben festem az emberéletet a gyermekkortól a halálig. (Mesevilág, Szerelem, Küzdelem a boldogságért, Fájdalom, Bűn, Haldokló.)

Másik munkám a „Szellemőra" eimü kamara zenekarra szerzett fezimfonikus költeményem, melyet a leipzigi Steingräber-Verlag elfogadott és melyet itteni márciusi hangverseny«-men a komáromi közönségnek is bemutatunk. Alapeszméjét ennek a munkámnak a dresdeni több évszázados Sophienkirche kriptájában ereztem, melyet egy nagyon tehetséges német köitőnö Iugeborg von Wachholtz társaságában együtt néz-ünk meg. Az egyetlen szál gyertya titokzatos fényénél leírhatatlan hatást tettek reánk a köralaku kriptában, közben elhelyezett művésziesen szép, többszázados királykoporsók. (Az egyik királynő koporsóján, amely úgy látszik, mintha tiszta óarany csipkéből lenne, 50 évig dolgozott 80 munkás.) Az örökké akaró, tettre, alkotásra vágyó Élet könyörtelen blmniását láttuk ebben a percben mindketten, amelyhez az ember ngy ragaszkodik, mert az utolsó percig várja tőle reményei megvalósulását s amely — még ha leghosszabbra terjed íj ki határa — a nagy mindenség örökkévalóságához viszonyítva rövidebb, mint a meghaltak lelkének egy rövid szellemóra. Iogeborg megírta a költeményt — amely hűen tükrözi vissza az élni-akarás minden vágyát és a dacot, ellenállást nem tűrő gyászos végzetet egyaránt a én megzenésítettem.

Jelenleg első operám hangszerelésén dolgozom. Ennek a munkámnak nemcsak zoaei, da költői részét is mag m Írtam. Cselekménye, miként azt elme — Varázserő — is mutatja azt a csodálatos hatóimat állítja elénk, mely a szerelemben angyallá vagy ördöggé képes varázsolni az embert s boldogságot v gy tragédiát tud rejtegetni számára. Operám Krasznahorkán játszik a XVI. században. Zenei részéről bővebben — tekintettel arra az abszolút újításra, ami lényegét alkotja — mindaddig nem lehet nyilatkoznom, amíg valamelyik opera játékrendjébe felvéve nincsen.

Kisebb munkáim nincsenek. Alkotó képzet m-t a nagy, drámai pillanatok vonzzák, ezek érdekelnek, ezek ragadják meg belső énemet. Még egyet azonban nem hallgathatok el.

Múlt évban vetettük meg néhányan —

rajongó zenebarátok — Budapesten a Msgyar Ememüvészetpártoió Társaság alapjait, melynek célja a társadalom minden körével & művészi értékű zenét lelkileg megértetni és megkedv lietni s ezáltal annak teljes élvezését mmdenkinek lehetővé tenni. Tudjuk mindnyájan, kik a társaság tagjai vagyunk, hogy még hosszú és nagyon fáradságos ut van előttünk, mire kitűzött célunkhoz elérhetünk, de minket! nem rinsztanak el a nehézségek, amelyek utunk ban áil -.n k. mert mi azt akarjuk, bogy fajuuk a zenevilág vezető népei közé emelkedjék. Hogy pedig csakugyan azzá lehessen, ahhoz