Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)

1923-07-21 / 87. szám

4 oldal. »Komáromi Lapok« 1923. julius 21. utasítanánk. E mellett az álláspont mellett szól az a jellemzően szomorú gazdasági tünet is, hogy városi pótadó és egyéb városi járulé­kok címén 1,000.000 korona követelése vau a városi pénztárnak az adózó lakosságon. Annak a jele ez, hogy az adózási képesség és a te­herbírás ereje megroppant. A közönség ki­merült. A félmilliós költségvetési hiány, mely a 200%-os pótadóu felül jelentkezik, mindenesetre gondolkozóba kell, hogy ejtse a város kép­viselőtestületét. Bár ennek az összegnek az 1924. évi költségvetésben lényeges apadást kell matatnia, mégis kiutat kell keresni ebből a válságos pénzügyi helyzetből; az egyik mód lenne a bevételek fokozása, miv-d azonban a közteherbirás tovább nem fokozható, a bevéte­lek ilyetén emelése figyelembe nem jöhet; a másik módozat a kiadások csökkentésével oldhatná meg a költségvetési hiáuy kérdését. Es a megoldás a folyó 1923. évre már alig vihető keresztül, azonban az 1924 évnek ez lesz a város vezetőségének legsürgősebb és legfontosabb feladata. Erre nézve a pénzügyi bizottságnak kell módozatokat ajánlania, mert leh tnek módozatok, amelyek mellett a kiadások csökkentése elérhető volna. Erre majd következő fejtegetésünkben fogunk bővebben kiterj«szkedni. Már csak néhány napig! a világhírű mnemotechnikai gondolatolvasóno, ki mindenkit nevén szólít, csak pár napig fogad a „Horváth" szállóban (Komárom, Dnn.part) a kapu alatt jobbra. Jelenjét, múltját, jövőjét és jel­lemét megmondja mindenkinek. Életének minden fontosabb ese­ményeire előre figyelmezteti. Mindent tud és megmond. Saját érdeke, hogy beszéljen vele. Fogad egész nap este 8 óráig. gyót és megírták az esetet. Csak később sült ki, hogy dajkamese az egész. Pár napig pihent a munkácsi kígyó, de aztán vándorbotot vett volna a kezébe, dehát ennek az undoknak se keze, se lába, hát bot nélkül m nd- gélt tovább. Mivel a hozzáfűzött meséjéhez okvetlen szük­séges a vár pincéjébe zárt katona, hát Komá­romban is megállapodott és itt is újra kezdő­dött a mese. Intelligensnek látszó emb rek felültek a vénasszouyok álomlátásainafe és többen a Kultúrpalotában keresték az állítólag ott kiállított kígyót. Euuek a „hidd el bolond ég a Duna“-féle mesének több hívője akadt, mint hinné az ember. No de aztán Komárom­ban is szétfoszlott az egész, mint a lidérc­­álom. A kígyó azonban a babonás emberek hiszékeny agytekeréseiben tovább ment, men­­d-gélt és a legközelebbi régi várnál, Pozsony­­nál megállapodott. Ott is van régi öreg vár és annak mélységes, sötét pincéje, katona is van elég. Sióval a szituáció és a milió éppen megfelelt a ktgyómeséaek. A m se a régi re­cept szerint támadt föl Pozsonyban is, de itt már a katona & sötét pincébe lee&u-ató tiszt tettének súlya alatt öngyilkos lett. Egyik új­ságíró földiák R-diorovazky Janő a pozsonyi Magyar Újságnál megakarta tudni a mese születésének a történetét és egyik rémmese terjesztőtől kiindulva, kntatui kezdte, hogy ki­kitől hallotta ? Egy darabig követni tudta a fonalat, de aztán olyan bizonytalan nyomokra tévedt, mint amikor a Saharában, vagy a Góbi sivatagban ömió fo yót követni akarjuk, nyom nélkül elvesz. Az agyakban fészkelt kigyó bizonyára nem állt meg Pozsonynál és föl fogja még az ütni a fejét mindenhol, ahol régi, öreg vár sötét pincéjéről lehet beszélni. VÍZUMOT útlevelekre és mindenféle útievéiügyet meg­bízhatóan, 24 óra alatt intéz el a „ Hilf s ver ein der jüd. Hochschüler aus der Stovakei.w 883 Praha I., Postfach 620. Közbenjárás! dij vízumonként 15 korona. A tail oil lip Mii) utazik. Egdig az volt a szokásban, hogy csak a tropikus égöv alatt tenyészni szokott óriási kígyót Európába hozták mutogatás céljából, mivel hála Isten ez a kellemetlen állat Euró­pában nem él; akkor ennek az óriási bestiá­nak volt rendes ketrece, impresszáriója és ki­kiáltója. Vagy ha nem volt ketrece, hát lá­dába, dunyhák közé volt szépen becsomagolva és ha a n. é. közönség megtöltötte a mutat­ványos bódét, akkor kicsomagolták ö boa kon­­striktorságát és Miss Ala Siffon vagy hasonló nevű Miss engedte maga köré tekergőzni a fogságban már nem olyan veszedelmes állatot. Sokáig igy volt. Most már azonban az óriási kígyók is unják ezt a strapát, a ketrecben, vagy a ládában való utazgatást. Egyszerűsí­tették a dolgot. Mint agyrém, mint pokoli Iá­­tomány, vizió megjelenik egy öreg asszony koponyájában és igy utazza be széles e vilá­got. az öregasszonynál kitünöbb impresszáriót, kikiáltót el se lehetne képzelni. A most Euró­pán ilyen módon végigutazó óriási kígyó elő­ször Munkácson adott életjelt magáról. Munká­cson, Goldstein Számi szülővárosában. Egy öreg asszony azt mesélte egyik reggel a tüz­­helytámogató és pletyka magazin ismerőseinek, hogy a régi munkácsi vár sötét pincéjében büntetésképpen bezártak éjszakára egy kato­nát. No de ez az éjszaka, nem volt valami kellemes, hiába kívántak neki a bajtársai nyu­godalmas jóéjszakát, mert reggelre az óriási kígyó megölte a szerencsétlent. A kígyóra 48 lövést kellett leadni és mégis tátogatta a szá­ját már mozsár ágyat akartak hozatni, de aztán mégis a fűbe harapott a szörnyű állat. Futótűzként terjedt el ennek a rémség­nek a híre és egy-két ottani és vidéki lap szintén bekapta a iegyet, azaz az óriási ki* A hőségről. ('Visszaemlékezés hadifogságomra.) A hirtelen beköszöntött forróság, melyhez hasonlót ritkán tapasztaiuok, képzeletben vissza­csalogat Dél-Turkesztánba, Szkobilevbe, ahol három ország összeszögeilik : China, Afgánia és Turkesztán. Ide hozott a cár parancsa bennün­ket przemys!i-i harcosokat, hogy a meleg égaij alatt pihenjük ki a felettünk elvonult tragédia borzalmait és fáradalmait. A hideg, nedves gaiieiai hegyek közül 16 nap alatt érkeztünk a forró napsütéses Turkesztánba. Valami csodá­latos volt ez akkor mielőttünk. Pár nappal az­előtt még Moszkvában, hideg havat vágotla csípős orosz szél szcmüukbe, most, midőn széjjel tekintünk a turkesztáui téreken, amelyről azelőtt oly keveset tudtunk, nem győztünk gyönyörködni annak szépségében. A nap tavaszi pompában ragyogott a kék égen. Az olajfák balzsamos illatot árasztottak körülöttünk. A gyümölcsfák, mint valami fehérbe öltözött keleti tündérek pompáztak; a szép zöld és virágos réteken, melyeken órákig robogott vonatunk keresztül, térdig ért a mező, a lucerna vetések pedig néhol akkorák voltak már, hogy az előttünk eddig is­meretlen sötétbarna bőrű, piros arcú, jóképű, bennszülött szárdok, szorgalmasan sarlózták lefelé és kévékbe kötötték, mint nálunk a gabonát. Fejünk felett pedig a Himalája végső nyúlványain ezüst hókerona Csillogott. Ekkor volt április 16-ika. Tehát még a tavasznak csak eleje. Megérkezé­sünkkor már fürdeni lehetett a kertek végén mesterségesen ásott patakbna, mely a földek ön­tözésére szolgált. Mert ott Szkobelevben es vidé­kén eső soha sincs. A nagy hegyek fölött néha — megeördül az ég, cikáztak a villámok, lehet, hogy ott esett is, de felettünk mosolygott a forró napsugár. Mindenkinek jól esik a meleg, az átfázott csontok gyógyultak, a tagok pár nap alatt pihennek, mintha orvosság volna a szomorú fogolycsapatnak a meleg éghajlat. Egy hét alatt minden ép ember feledni kezdi az átéit izgal­makat, Összeverődnek 30—40 éves emberek, a kozák láger gyepes udvarán, lapdákat készítenek és elkezdik a különféle magyar-lapda játékokat, mint a gyermekek, játszani.... Ez igy megy napról-napra, mig egyszer csak mindenki abba is belefárad. A nap erősebben tűzi sugarait. Lekerül a lábakról a bakancs, majd a blúz, utánna a nadrág is, már csak a fehérneműt bír­juk. Pedig a hőmérő csak 40 fok meleget muta­tott. De neküuk ez is szokatlan volt. Junius 10 én megjelennek a kertek felől a szárdok közöttünk, fejükön széles kosár, ke­zükbe a mérő serpenyő a fonttal. Vájjon mit hoznak, hiszen már vége volt a cseresznye, megygy, sarga barack idénynek. Leteszi fejéről; fehér és fekete érett szőlővel vau tele kosara 10—11 kepékért árulja kilóját illetve fontját, az az igazán korai szőlőnek. Ettől fogva egész esz­tendőben lehetett ott szőiőt venni, mindég olcsób­ban és olcsóbban, végre már 1—2 kopek volt fontja. Egy font untig elég volt egy embernek, meg-sem ette egy evésre. Ezután érett a csodás éd sségü igazi turkesztáni zamatos dinnyéjük, melyet megunni soha nem lehet. Több féle faj­tája volt ; haja, alakja is sokfele. Leghíresebb és legjobb sárgadinnyéjük a bocharai faj, sima, csikós haja volt ; zamatja, ize páratlan, a méz­zel sem lehet összehasonlítani, valósággal elolvad az ember szájában, gyönyörű fehér bele van, ha élvezzük, csak zamattá és folyadékká válik. I yen fajdinnyének miDdég nagyobb az ára is. i A benszü öltek sokáig eltudják tartani. Hideg földes szobájukban, felkötik kasornyaba, a padlás ; gerendájába vert szegekre, úgy lógnak ie mint : uálunis az áitani való szőlő... Egész télen árul- I jak a bazárok közötti utcákon és sarkokon ; i ilyenkor mar csak szeletekben vehet belőle a ; a szegényebb ha aadó. Nem is csoda, hogy ilyen 5 édes ott a dinnye és a gyümölcs, mert a meleg ( már igazán tűrhetetlen. A hőmérő ebben az időben 60 fokig emelkedett. A hűvös barakk alatt ültünk, nem csináltunk semmit és szakadt mindeniküukről a viz. A patakok csobogó vize 1 már langyosan folyt, hiaba való volt a fürdés i is. Kút Dem volt közelünkben, szomjúság gyötört 1 bennünket; a szárdok bággyadtan azürcsöitik a | hűvös fáik alatt finom, párolgó illatos, orosz i teájukat; csakúgy keserűen, rum, cukor nélkül, i egy két szem mazsola szőlőt szemeigeltek hoz­­: zaja, némelyik pedig nyers uborkát avagy diny- i nyét falatozott vele. Mi is csak évek múlva ; jöttünk rá, midőn már szét jártunk nagy országban, \ munkára, hogy a forróságba jobb meleg teát • inni, mint hideg vizet. Sokkal könnyebben birtuk a nagy meleget. Ilyenkor a határból már 10 íj órakor bevonulnak a munkások, és délután 3 ; óráig nem mennek ki a hűvös fák alól. És idők S mú tak, évek jöttek, mentek felettünk s a kik j kibírtuk, nem haltunk el az ázsiai nyavalyak­­j baD, egészen megszoktuk a jó meleg éghajlatot. : Akik pedig Észak-Oroszországban éltek, epúgy ! megszoktak a hires szibériai hideget. Asszimila­­í lódik az emberi test mindenhez. De már olyan hőhullám, mint amelyről ' az amerikai lapok imák majdnem hihetetlen, ‘ pokoli hőség lehet. Azt olvassuk ugyanis ; hogy Amerikában 96 fokig emelkedett a hőmérő. Szenvednek az emberek az egész országban. Sok í hálái eset fordul elő a meleg miatt, sok öngyil­kosság A nagy gyárak meglassítják üzemüket a I forróság miatt. Az aszfaltok a szó szoros értel­mében olvadnak, veszélyes rajtuk a közlekedés. Az ország egyik leghíresebb csillagászának az a ! nézete, hogy a szokatlan nagy forróságnak az az oka, hogy ebben az esztendőben a napnak 5 alig vannak foltjai. Ilyen esztendőkben — mondja i a csillagász — általában nagy szokott lenni a . forróság... A lapok védekezést ajanlanak a népnek az irtózatos forróság ellen. ... Szem előtt tartandó az a tény, hogy i a nagy hőségben az izmaink, idegeink éppen : úgy elbágyaduak, mint a növények levelei, a ; nap égető melege alatt. Ne várjuna tehát izma- I iáktól, gyomrunktól és egyéb szervezetünktől : olyan munkát, mint hűvösben, amikor minden üde, amikor mindnyájunkban nagyobbá munka- I kedv. Ne dolgozzunk sokat. A gyári munkás és ; föld munkása pihenjen, mikor hazatér. A hiva- 1 talban dolgozó tehet-vehet a házkörül, de a 5 kifárasztó munkától tartózkodjék. A gyomruukat is kíméljük, ne együnk í nehéz ételeket. Túl zsiros dolgok kerüieodők. j Soványan főzzünk. Friss-tej, gyümölcs, zöldség- 5 félék, különösen, spenót, sóskaszósz, saláta legyen j gyakran étlapunkon. A cukrot, mézet, szirupot, keményítős dől-

Next

/
Thumbnails
Contents