Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)

1923-07-21 / 87. szám

1

1323. julius 21.

gokat, tésztaféléket, kalácsokat, rizs s egyéb ilyen dolgokat lehetőleg kertijük. IgyuDk friss hideg, de nem jegi*s, vagy jéghideg vizet. Nyolc pohár viz elég naponta egy embernek. Kimossa a veséket, javítja a gyomor, a belek működését. Gyümölcsöt bármikor ehetünk, de ne cukrozott befőtteket, mert a cukor melegít, hőt fejleszt a testben.

Jót tesz a meleg ital is, de nem a szeszes. Elvonja testüak melegét a felmelegedéshez. A gyermekeknek igen jó a cukratlan lemonádé. A kicsinyt ne pólyázzuk be. Legyen teljesen kényelmesen, mindég szabad levegőn, árnyékban.

Ha valaki napstúrast kap, hívjunk hozzá orvost, mig az orvos megérkezik vigyük a beteget lakásába, vagy hüssre, fektessük szeiiős szobába vagy helyre, gomboljuk ki ruháit. Ha didereg, tegyünk melegvizes ruhát a karjai és lábai köré, hogy a vérkeringés javuljon. Ha azonban nagy láza volna, ültessük hidegvízbe, dörzsöljük testét jéggel. Amidőn a hőmérséklete leszállóit, tegyük ágyba és tartsuk melegen.

Komáromszeutpeter. 1923. ju'i. 15.

Körös Imre

ref. kantorianitó.

~ím üii hl kín l

Egyik munkatársunk, aki mindig szereti tadni, hogy hányat is ütött az óra, elhatározta, hogy zsebóráját a pontos időhöz szoktatja. Elvégre az óra is tudja meg, mi a rend. Eleinte az ismerőseit molesztálta azzal, hogy sorba kérdezte őket, hogy báDy óra van. És ekkor kitűnt, hogy Komáromban mindegyik zsebóra másképen jár, de mindegyik szentül eskü-zik, hogy az ó órája mutatja a pontos időt, a többi óra csak krumpli. Szóval így nem boldogult \ a mi embeiüDk. Próbált a toronyórákhoz fo j lyamodni, de itt is csalódott. A szent András j és a ref. templom órája között óriási a dife , rencia. Az innenesö és a túlsó hidlő hivatalos j embereinek ia kulönbözőképen járnak az óráik, j ami a hidforgalom nyitásánál és zárásánál lát • ható legjobban. Szóval itt se lehet mérget • venni rá, hogy jól jár sz óra. Emberünk te hát ; tovább kutatott. Kiment az ujkomáromi álló- í másra. Ha sehol a világon nem adnak a pontos időre, de a vasú nál csak az szerint igazodnak, hát nzgy reményekkel sietett az áliomas felé. De itt érte csak a nagy csalódás. A töuöki iroda, az I—II. és a III. váróterem érái egészen másképen mutatták az időt, 5— 10 percnyi diferenciával. Szegény emberünk Buridán szamaraként tétovázott, hogy melyik órához igazítsa a zsebóráját, amikor mind a három másképen jár. De aztán arra gondolt, hogy a vasat és a posta annyira egymásra vannak utalva, hogy azoknak az óráiknak egyformán kell járniok, hát úgy okoskodott, hogy telefonon megkérdi a postát, hogy hány az óra és ha, a lőposta órája egyezik az állomás valamelyik órájával, akkor meg van oldva a keleti kérdés, hiszen két Óra egyformán járván, bizonyosan az a pontos idő. Szerencsére, hogy jól belekapaszkodott a telefon kagylóba és nem esett hanyatt, amikor kisült, hogy a posta órája egészen másképen jár, nem egyezik az áliomas egyik órájával sem.

Kedves olvasóink bizonyára azt hiszik, hogy makacs barátunk abba hagyta a meddő harcot. Tévedés. Épen akkor volt indnlóban a komáromi állomásról egy vonat. Gy orsan jegyet váltott a második osztályra. Fölugrott a vasútra és várta a kalauzt és attól kérdezte meg, hogy mennyi a pontos idő ? Az erősítette, hogy az ő órája szerint igazodik nemcsak a vonat, de még a nap is. Barátunk ráigazitja az óráját. Aztán, hogy ellenőrizze a kalauz óráját, átmegy a III. osztályba és az ottani kalauznál is érdeklődik. Kisül, hogy ennek az órája 5 perccel előbbre jár. Barátunk hivatkozik arra, hogy a II. osztály kalauza órájához igazította. Lekicsinyiéleg feleli a demokrata kocsi osztály k&lanza: „Az az urak kényelme szerint jár, hogy tovább alhassanak az urak. Az én órám, a szegény emberek kalauzának az órája jár jól!“

De nem folytathatta tovább a kalauz, mert a mi emberünk álltán bukott a padlóra. A mentők hozták vissza a közkórházba Halála csak órák kérdése, de mivel a kaszás halál is meg fog zavarodni Komáromban, hogy melyik óra szerint igazodjék, valószínűleg a halál e habozása megfogja menteni jobb sorsra érdemes barátunk életét.

,Kom^rnroi bapefer“

5. «Wal,

A hatvanéves Dalegyesűlet.

A Komáromi Dalegyesület történetéből.

Irta Flilöp Zsigmond.

Molnár Ádám elnök a szerződést azonnal Írásba foglalta és a bérbeadóval aláíratta. A „Bér-szerződés“ eredetiben az egyesület irattárában megtalálható és az első tekintetre feltűnik, hogy sok törlés van rajta, mert a bérösszegeket az aláíráskor törölték. E szerződés szerint Burián Ferdinánd a tulajdonát képező kertet 1869 április 24-től 1881 április 24-ig számított egymásutáni tizenkét évre szabad és kizárólagos használatába bocsátja a Komáromi Dalárdának. A tulajdonos „a Komáromi Dalárda iránti részvétét s pártfogási hajlamát akarván kifejezni, haszonbérül egyáltalában semmit sem kíván és a kertben a szabad átváltoztatást, fák átültetését, a bérleménynek egy díszes mulató kertté alakítását“ megengedte. A maga részére csak azt kötötte ki, hogy kulcsot használhasson a kerthez, amibe a választmány bele is egyezett.

Ezt a szerződést az 1868. dec. 6 án tartott választmányi ülésen foglalták írásba. A következő év január 20 án tartott ülésen pedig elhatározták, hogy ezentúl a kertet „Dalárda kertinek nevezik. E csakhamar népszerűvé vált és hamarosan köztudatba került elnevezés a város legszebb kerti helyiségét jelölte meg, mely nemcsak a Dalegyesület, de e varos társas életében is külön fogalomként vált nevezetessé.

A kert valamikor Domokos Jánosé, Komárom egyik gazdag kereskedő polgáráé (áliitóan Jókai Mór „Aranyembere“) volt, aki a múlt század elején parkiroztatta. Az ötvenes évek elején Vörös Benő ügyvéd vette bérbe, aki id. Siinnyey József szerint minden kényelemmel berendezte azt. O emeltette állítóan a kert közepén kimagasló „Menyország“ oí és „Pokol“-t, mely a dalárda idejében egész végig ott ékeskedett. A rnenyországot a dombtetőn álló lugas jelképezte, lenn pedig a domb alatt pince volt, amely a poklot allegorizáita, — noha némelyek szerint, annak, a: i oda bekerült, a menyország jutott eszébe, mert a pincében jó bor volt.

A Dalegyesületnek azonban az uj helyiség berendezése volt a legfőbb gondja. A kertnek a meglevő terv szerinti átalakítását, illetve újra parkirozását kertészre bízták és szükséges fölszerelési tárgyakról kellett gondoskodni. A legfontosabb volt egy táncteremnek épitése, a „nyári tánccsarnok“-é, mélynek tervét Mikus Nándor, akkori hírneves építész elkészítvén, felépítésére a dalárda választmánya : versenytárgyalást hirdetett. A versenytárgyalás í 1869 február 21-én ment végbe, az építési költségek kikiáltási ára 1324 frt. 47 kr. volt. A versenytárgyaláson három vállalkozó vett részt. Az első ajánlattevő Bocz Ignácz volt, ki 100 frt. óvadékot készpénzben lefizetvén, a költségvetésből l°/0-ot engedett. Mikus Nándor 172%"ot engedett, mire a harmadik vállalkozó : Buús István nem volt rest és 5% ení gedményt ajánlott. Erre Mikus 51/« %-ot engedett és miután tíz percnyi gondolkozási idő 1 alatt nagyobb engedményt nem tettek, Tátray ; József egyleti jegyző, az árlejtési bizottság I tagja, leütötte az ajánlatot és igy Mikus Nándor kapta meg az építkezést, ki a csarnokot I igen szolid kivitelben meg is építette. A tánc[ termet diszes párkányzattal látta el, közepén | pedig lant büszkélkedett, melyet az idő viha■ rai évek múlva ugyan megtéptek, de a ha; misithatlan magyar jókedv, mely a mulatságok • alatt e teremben honolt, negyedszázadon át i megmaradt frissen, kacagón, mint ahogyan az j az ifjúság szivéből fakadt . . .

Még ugyanazon év nyarán állították föl a tekepályát és pedig részvénytársasági alapon. 53 részvényt jegyeztek á 5 írtjával és ez a részvénytársaság fedezte két évig az összes I felmerült költségeket, de 1871-ben azután a ! dalárda a befizetett részvénydijak megtérítése i mellett a tekepálya tulajdonjogát megszerezte magának. A kert első vendéglőse German An. tál volt, akinek díjmentesen adták bérbe a he; lyiséget, de felszólították arra, hogy 5 gömj bölyü asztalt és 50 drb. széket sajátjából köteles beszerezni. Lámpásokról lámpakarókról, padokról, öntözőkannáról és más szükséges berendezési tárgyakról a dalárda gondosko‘ dott és bár a parkírozás még nem nyert vég: legesen befejezést, a kertet 1869 május 17-én egy pompásan sikerült táncestéllyel megnyitották. A mulatságon az esztergomi és érsekujvári dalostestvérek is részt vettek.

A dalárdakert időközben nagyobbodott. A cink tetőzettel fedett étkező csarnokot az első Ízben felál itott golyózó helyére építették, ami a tekepályának áthelyezését tette szükségessé. Ez az áthelyezés csakis úgy vált lehetségessé, hogy a Dalegyesület két derék pártoló tagja : Zechrneister János és Asztalos Aba saját telkükből egy-egy darabot a dalárdának ajándékoztak, áldozatkészségükkel követésre méltó példát mutatva.

A Dalárdakertben nemcsak a Dalegyesület talált megfelelő otthont, de a város közönsége is kellemes helyiséget nyert általa. Nemcsak a dalárda mulatságokat, de más egyesületek sikerült estélyeit is ebben a gyönyörű kertben rendezték és nyári időben a városunkba érkezett országos nevű vendégek, államférfiak tiszteletére tartott estélyek és bankettek is itt zajlottak le. Amit a Dalárdakertben rendeztek, annak az árnyas, szép helyisége diszes keretet adott s már maga az a körülmény, hogy ott rendezték, fél siker volt. A társas életnek csakhamar középpontjává lett és nélkülözhetetlen találkozó helye a város közönségének. Az a huszonöt esztendő, mely alatt a Dalegyesületnek helyiségül szolgált, a legdrágább emlékek korszaka, mely igazán virágkora volt a Dalegyesületnek.

A Dalegyesület nyári mulatságain éveken keresztül katonazenekar játszott, csak később és pedig a farsangi bálokra fogadtak cigányzenészeket. Megfelelő cigányzenészek ugyanis akkori időben nem voltak Komáromban, mert a jobb zenekarok, különösen a nyári évadban, vagy Budapesten, vagy a külföld valamelyik nagyobb városában vendégszerepeitek s legfeljebb csak télre jöttek haza. Később azonban állandósították a cigányzenekart.

1870. év farsangján két fényes bált rendezett a Dalegyesület, azonban sem a január 22-iki, sem a február 26 iki táncestély nem járt anyagi eredménnyel, sőt e mulatságokra 298 frtot rá is fizettek. A Dalegyesület anyagi helyzete, különösen a kerti beruházások folytán, nagyon sulyosodott és ezért elhatározták, hogy a nyár folyamán minden második szombaton nyári táncvigalmat rendeznek, amelyek jövedelméből remélték a veszteséget pótolni. A mulatságokon a családjegyet eltörölték és a szeroélyjegyet 30 kr.-rói 40 kr.-ra emelték.

Ami a működőkart illeti, az 1870-ik évben elég élénk tevékenységet fejtett ki. Május 26-án közreműködött a nemrég alakult Komáromi Nőegylet által a vármegyeháza nagytermében rendezett hangversenyen, melyen Beliczay Hymnuszát adta elő. Közreműködött e hangversenyen még Beliczay Gyula, a Pauli pár a Nemzeti Színházból és Kiss Péter hegedűművész. Június 7 én a működőkar gyűlést tartott és ezen foglalkoztak a Pesten, augusztus 20-án rendezendő országos dalárünnepélyre szóló meghívással. Az elnök lelkes beszédben hívta föl a daláraistákat a részvételre és utalva a „komoly ember szava szentségére“, nyilatkozat aláírását kérte. 22 tag kötelezte magát arra, hogy résztvesz az ünnepélyen és a versenyen. A működőkar tényleg részt is vett a versenyen és precíz előadásával oly nagy hatást ért el, hogy úgy a közönség, mini a pesti sajtó, legnagyobb elismeréssel adózott dalosainknak és az a vélemény jutott kifejezésre, hogy a komáromi dalárda viszi el a győzelem pálmáját. Sajnos, a pesti verseny nem hozta meg a zsűri részéről a dalárdának azt az elismerést, melyet megérdemelt volna. Mélyen csalatkozva kellett tudomásul venni a zsűri Ítéletet, mely a komáromi dalárdát semmiféle díjra sem érdemesítette. Dalosaink szerepléséről maga Molnár Ádám elnök is büszkeséggel szól jelentésében, mely szerint úgy az összkarokban, mint önálló versenydarabjában oly eredménnyel működött közre, hogy „országos elismerés és dicséret koszorúzta fellépésének művészi sikerét, melyet a hazai sajtó is elismert“. A pesti dalverseny zsűrijének Ítéletét annyira igazságtalannak tartotta a dalárda, hogy később, 1875-ben, március 14 én tartott közgyűlésén, midőn az Országos Magyar Dalegyletnek a rendes tagok sorába való belépésére vonatkozó megkeresését tárgyalta, a közgyűlés a következő határozatot hozta: „Tekintetbe véve az 1870. évi