Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)

1923-07-14 / 84. szám

»Komáromi Lapak*

1929. julia» 14.

bixtositék is, dt sajnos nem mondhatják, hogy ex igy tan ax egéax rónaion.

Vég ax is gondolkodóba e«h»t a fenti hir következményei felett, akiben kevesebb a demokratikus érzés és esek a Baját társadalmi osztálya bajával törődik és igy a háztartási alkalmazottak sorsa hidegen hagyja, mert az intelligencia olyan nagy tömegével ment tönkre, hogy igen sok szerencsétlen ári család női tagja kénytelen elmenni háztartási alkalmazottnak. T -hát az a kérdés, hogy ki köteles a háztartási alkalmazottat gyógykezeltetni, ma már nemcsak a munkásosztályt, hanem a tönkszélére jutott középosztályt is szorosan érdekli.

Ha megszűnnék a háztartási alkalmazott biztosítási kötelezettsége és ezzel a mnnkásbiztositó gyógykezelési kötelezettsége, vájjon ki birálja el, hogy a főnőknek, a háztartás fejének kötelessége mikor lép fal, hogy orvost hivasson és ha azorros hivatást elmulasztotta, hogyan lehet pótlásra kényszeríteni, ha a mulasztásból nagyobb baj származott.

Hogy én biztosíthatom az alkalmazottamat és ennek ellenében minden kisebb nagyobb betegség esetén gyógykezelésben részesül az alkalmazott, ez humánus intézkedés, amely minden körülmények között föntartandó. Hogy azonban a fenti ideális elvnek megvalósítása megfelelő-e, nem hagy e maga után kívánni valót, az már más kérdés. Tessék az iutézmény tökéletessége érdekében küzdeni és sikraszállni, hogy az általános megelégedést szülje a kö zönségbe.

Ezek elmondása után ide iktatjuk a P. M. H. alábbi hírét.

A háztartási alkalmazottak biztosítása. A prágai muukásbetegsegélyzó pénztár értesíti a háztartási alkalmazottak foglalkoztatóit, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság ama döntése, amelyről a német lapok nyomán a P. M. H. is hirt adott, csak egy Scholle nevezetű egyén konkrét esetére vonatkozott, aki azt állította, hogy a nála alkalmazásban levő háztartási alkalmazott a feleségének rokona és nem tartozik.» szolgaszemélyzethez. A háztartási alkalmazottakat foglalkoztatók kötelesek alkalmazottaikat betegség esetére biztosítani és nem jelenthetik ki ókét a betegsegélyző pénztárakból. At betegsegélyző pénztáraknak nem kötelességük a háztartási alkalmazottak kijelentését tudomásul venni, sőt minden kijelentés esetébsn a törvény értelmében kell közbelépniük.

Szóval a háztartási alkalmazottat továbbra is biztosítani kell. Ennek ellenében azonban minden háztartási alkalmazott vegye is igénybe a gyógykezelést, ha arra szüksége van. Ha a dijakat befizeti a gazda, a családfő, hát a joggal élni is kell.

Charitas.

Missis MaÉál. a miwái

(Mint hitetlen, kétkedő mentem hozzá, s mint hivő jöttem el tőle.)

Amikor Missis Maud, a világhírű mnemotechnik&i gondolatolvasónö impresszáriójával összetalálkoztam a szerkesztős- gben és volt szives a Missis nevében meghívni, szinte bántam, hogy megígértem, hogy meglátogatom, mert az a sok csodálatos hirt, ami megelőzte, felfnvottnak, túlzottnak tartottam. Éppen ezért hoztam, halasztottam a látogatást, mikor azonban mégis eltökéltem, hogy elmegyek ehhez a titokzatos nöhöz, akkor abban állapodtam meg, hogy ha már ilyen kab&lisztikus dologra szánom el magam, hát akkor hódolok a kabalának és pénteken, ja'ins 13-án kopogtatok be Missis Maad ajtaján. Péntek és tizenharmadik», «z nem utolsó összetalálkozása a babonás xz&muak és napnak. Amikor a komáromi dunaparti Horváth vendéglő felé haladtam, ahol & jövőbe, múltba és jelenbe látó hölgy fogadja a klienseit, tulajdonképpen nem is mint újság író közeledtem az újkor csodás Pitbiája felé, hanem mint a hihetetlen Faun, aki az eddig hallott csodadolgokat mind igyekeztem lerontani, megmagyarázni.

Missis Maad a gondolat átvitel, a hipnózis egy eddig egészen uj, csodálatos tehetségével van megáldva, helyesebben megverve, ő legalább azt mondja, hogy egy cseppet sem tartja ezt nagy boldogságnak, hogy lelkében nyomban megjelenik & közelébe kerültnek az -egész élete, jelene és múltja. Ezt ó tehernek,

nagy tehernek tartja, öakénytelenül kibontakozik előtte annak élete, aki vele szemtől szembe áll, legyen az a legidegenebb, általa sohasem látott egyén. Amint mi az első pillanatra konstatálni tadjak, hogy & bemutatott egyén öreg-e, fiatal e, szép e, csnaya-e, alacsony-e, magas-e, ö neki Isten tadja hány — más lénynek nem adatott — érzéke van, melyek segítségével belelát az egyénnek leikébe és kaleodosképszerűleg lepereg hipnotikus álomképpen az illető egész élete és a legféltettebb titkai nyitott könyvként tárulnak a Missis Maud lelki szemei elé. Missis Maad tudományát lehet msgyarázgatni, de egészen megérteni nem; miat ahogyan a hypnotizmu*, az okkultizmus és Tüköryné forrást jelző pálcikájának titkát se tadjuk egészen megérteni, csak a megnyilatkozásaiban csodáljuk és bámuljak, de megmagyarázni képtelen a tudomány. így vagyunk Missis Maud bámulatba ejtő tehetségével is.

Végre tehát ott álltam ma jnlius 13-án, pénteken reggel a nagy orákulum előtt, a Horváth szálloda folyosóján. Az impresszárió azzal fogad, hogy kissé korán jöttem. Misei j Maud tegnap lent volt a komáromi Strandon és most még piheni a fürdőzés fáradalmait. Ezzel én bnesazni akarok, de Missis M ud olyan kedves, hogy még így is meg akar matatni a csodálatos tudásából egyet mást és bár ő tőlem jó pár méternyire volt és közöttünk egy bezárt ajtó, én a szálloda folyosóján álltam, ő a bezárt szobájában az ágyában heverészett még, szóval csak is a távollátás, a telepáthia, a gon dolatátvitel egy csodás hatalmáról lehetett szó, amikor megmondotta, hogy a tárcámban levő leveleket kik írtak, mi a megszólításuk és mi a tartalmuk anélkül, hogy engem látott volna.

Miudezeket az a.tón keresztül kiáltotta ki Missis Maud, akiről most már elhiszem mind azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket hallottam róla. L igközelebb újra felkeressük Missis M&udot és ekkor már szemtől szemben fogunk vele beszélői. Azt a látogatásunkat is megírjuk míjd. (bj)

Már csak néhány napig!

gondolatolvasónö,

ki mindenkit nevén szólít, csak pár napig fogad a „Horváth“ szállóban

(Komárom, Dun ipart) a kapu alatt jobbra.

Jelenjét, múltját, jövőjét és jellemét megmondja mindenkinek. Életének minden fontosabb eseményeire előre figyelmezteti.

Mindent tud és megmond.

Saját érdeke, hogy beszéljen vele. Fogad egész nap este 8 óráig.

A hatvanéves Dalegyesület.

A Komáromi Dalegyesület történetéből.

Irta Fülöp Zsigmond.

A tiszteleti tagok levélben köszönték meg a kitüntetést, e levelek közül Reményi Edének és Simonffy Kálmánnak levelei megtalálhatók az egyesület irattárában és ezek a köszönő sorok egyben igen találóan mutatnak reá arra a fontos hivatásra, mely a hazai dalegyletekre vár. Simonffy azt írja többek között: „...legyenek meggyőződve, hogy minden egyes dalárda, mely kellőkép betölti helyét, zenészetünk bölcsőjének tartathatik“. Reményi Ede Párisból május 14-én kelt levelében pedig ezt írja: „honi dalárdáink lelkiismeretes működésük a magyar zenemű terén a legbiztosabb talpköve lesz annak a szép épületnek, melyet később reményiem, magyar Panteonnak fognak nevezhetni. .Mindenekelőtt azon legyünk, hogy működésünk főleg a magyar müzenében összpontosuljon, mely alatt a magyar zamatu zenét

értein, párosítva a művészetnek örökös törvényeivel, melyek mindenhol ugyanazok“.

A dalárda egész fennállása alatt ennek a világhírű magyar művésznek intenciói szerint törekedett a magyar müzenének kultiválására. Hangjegytárában ma is a legkiválóbb magyar szerzők művei találhatók és hatvan év alatt elért nagy sikereit szintén a magyar műzene remekeivel aratta. Hangjegytárában a régi nagynevű zeneköltők között ma is megtalálhatjuk Erkel, Ábrányi, Egressy B., Them K., Huber, Doppler, Mosonyi, Beliczay, Zimay müveit, akiknek klasszikus sorához csatlakoznak Lányi Ernő, Goll János, Gaál Ferenc, Szentgály Gy., Hoppe Rezső, Méder Mihály, dr. Horváth Ákos, Szentirmay E., Révffy Géza legjelesebb szerzeményei.

Ugyancsak az 1865-ik évi rendes közgyűlés az agilis elnök indítványára egyhangúan elhatározta az egyesület kebelében létesítendő zeneegylet felállítását. A zeneegylet szervezési költségeire több mulatságot rendezett az egyesület, de a felállítás megfelelő erők hiányában sokáig húzódott s évtizedek kellettek ahhoz, hogy végre is testet öltsön, de állandó fennmaradását a legnagyobb jóakarat mellett sem tudták biztosítani.

Az 1865-ik évben az a kitüntetés érte a dalegyletet, hogy a Pest-budai hangászegyleti zenede 25 éves fennállásának évfordulóján Pesten 1865. augusztus 20-án rendezett ünnepélyre meghívták. Az ifjú egylet ugyanis ennek az évnek elején tagja lett a/ magyarországi zenész-segélyző egyletnek, amivel nyilván fölhívta magára a pesti zenekörők figyelmét. A meghívást örömmel fogadta a dalárda és az országos dalünnepre leutazott, hogy ott férfikarával ténylegesen is részt vegyen. A kar tagjai voltak: Molnár Ádám, Kopeczky Ferenc, Tátray József, Nemesszeghy Antal, Sándor Miklós, Szekeres Mihály, Ströcker József, Térfi Antal, Kossár Dezső, Vargha Lajos, akiket elkísértek: Vöröss Benő, Pulay Kornél, Pulay Géza, Asztalos Mór, Asztalos Aba, Heiler Szilárd és Szabó Gábor egyleti tagok. Hogy a komáromi dalárda ezen a dalünnepen ténylegesen is résztvett, azt egyik választmányi ülés jegyzőkönyve után meg lehet állapítani, mert e gyűlésen az elnök jelentette a választmánynak, hogy a pesti hangászegyleti zenede a komáromi dalárdának az 1865-iki pesti országos dalünnepen való tettleges közreműködéséért díszes emléklapot küldött.

Ez a pesti szereplés a dalárda élete egyik kimagasló eseményének volt közvetlen előidézője. Dalosaink az ünnepen az ország minden részéből egybegyült dalárdáktól, amelyek zászlók és más jelvények alatt vonultak föl a versenytérre, annyira el voltak ragadtatva, hogy még Pesten elhatározták az egyesület lobogójának mielőbbi beszerzését. Ezt a megállapodást az ugyanazon évben szeptember 5-én tartott választmányi ülésen az elnök indítványára formális választmányi határozattal is megerősítették és a beszerzendő zászló költségeinek összegyűjtésére tiz gyüj tőivet bocsátottak ki.

A nagy lelkesedés hatása alatt még Pesten való tartózkodásuk alkalmával elkészíttették a jelvényeket s a pecsétet és kinyomatták Beliczay Gyulának „Hymnus“ c. remek dalkölteményét, melyet a kitűnő szerző a komáromi dalárdának ajánlott, ezzel akarván viszonozni azt a figyelmességet, mely a dalárda részéről személye iránt megnyilvánult, mikor tiszteleti taggá választotta.

A kiváló Beliczay Gyulának e nagyhatású szerzeményéről írva, mellyel a kitűnő zeneszerő mindenkorra megerősítette azt a kedves kapcsolatot, mely közte és a dalárda között keletkezett, — meg kell említenem, hogy a Dalegyesület gyönyörű jeligéjét:

Szívből jöjjön dalod s legyen nemes, Testvért ölelj vele s hazát szeress! melyet Molnár Ádám irt, Beliczay mester zenésitette meg. Amennyi mélység és tömörség a költeményben, annyi erő és szárnyalás a remek dallamban.

Hogy a dalegylet a pesti dalünnepen micsoda művel szerepelt, fájdalom, emlék nem maradt fenn. Az 1865. évben ezt megelőzően még április 3-án, a helybeli ref. egyház által a tervbevett népkönyvtár javára műkedvelőkkel rendezett hangversenyen lépett föl a dalárda, előadván Storchnak „Dalra barátom" c. művét és a „Rákóczi induló“-t. Érdemes ezt külön feljegyezni, mert itt találjuk az első nyo-