Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)

1923-07-14 / 84. szám

1923. jajiu? 14. 5. oldal. mát annak, hogy a dalegyesület milyen müvek­kel szerepelt ezelőtt hatvan évvel. IV. — A működőkor újjászervezése. — Az elnök komoly szózata. —- A dalárda zászlaja. — Há­rom évre választott tisztikar. — Molnár Ádám ünneplése és helyettesének megválasztása. — Az országos daláriinnepély. — Podhtaczky An­tal kertje. — A Dalegyesület törzsét természetszerűen a müködőkar képezte minden időben. A működő­­kar volt hivatva az egyesület jellegét biztosí­tani, annak tagjai kölcsönöztek elevenen lük­tető életet az egész szervezetnek, melynek ge­rince, sőt valójában dolgozó szive a működő­kar volt. Rendkívül fontos tehát, hogy az egyesület e nélkülözhetetlen szerve állandóan életerős maradjon és a szükséges funkciót vé­gezze. Molnár Adámmal, a jeles alapítóval együtt az egész vezetőség mindjárt az első időben fölismerte a működőkarnak az egyesü­let létére nagy befolyással biró fontos rendel­tetését és jól tudta azt, hogy ennek az egy­lettörzsnek fenntartását és megerősítését kell elsősorban szem előtt tartani. Mert ha felosz- { lik a kar, megszűnik az egyesület hivatásának legfőbb teljesítője és vele együtt szétesik az egész egyesület is. Ha a Dalegyesületnek jegyzőkönyveit és iratait végiglapozzuk, érdekes, időnként meg­ismétlődő tünettel találkozunk. A működőkart időnként bizonyos kedvetlenség, sajnos azon­ban, nem egyszer közönyösség fogja el, úgy­hogy többször az a veszedelem fenyegeti az egyesületet, hogy a kör véglegesen feloszlik. Ezt csak részben okozza az a körülmény, hogy egyik-másik tag távozván a városból, megszű­nik tovább működni az egylet kebelében, in­kább a kitartása lankad, buzgalma gyengül a müködőkarnak, ami aztán az újraszervezés munkáját teszi szükségessé. De végtelenül meg­nyugtató, hogy ilyen esetekben, sőt még a legsúlyosabb időkben is, mindig volt a Dal­­egyesülelnek olyan lelkes és agilis vezetője, aki újra meg újra összetoborozta a tagokat, akik azután friss erővel láttak a szép célú munkának. Az első ilyen bomlási tünet már az egye­sület fennállásának második évében jelentke­zett. 1865-ben a tagok a gyakorló órákon oly csekély számban jelentek meg, hogy az ének- ; leckéket megtartani egyáltalában nem lehetett és már-már a feloszlás végső veszedelmére kel­lett gondolni a vezető köröknek. Hogy ez a jelenség az egyesület fáradhatatlan elnökét ko­moly elhatározásra bírta, azt annyival is termé- j szetesebbnek kell találnunk, mert ő mindent ' elkövetett, hogy az ifjú egyesületet alapjaiban ' megerősítse és a társadalom egyik nélkülöz- j heteden szervévé tegye. Másrészt szinte meg- i magyarázhatatlan volt a működőtagok ambíció­jának lelohadása, mert hiszen a pesti útról azzal a komoly elhatározással jöttek haza, hogy működésükkel ők is arra fognak törekedni, hogy az ország fejlettebb dalköreinek nívójára emelkedjenek. __________________(Folytatjuk.)___________ Valahol egy szigetkertben... Valahol egy szigetkertben Azt susogják, — sok a piros rózsa . .. Valamikor télidőben De sokat is álmodoztam róla ... Szövögettem sok szép álmot,.. Álmaimban sok aranyos tervet... Hogy tavasszal tündérlakká Varázsoljuk azt a kicsi kertet ... Jött a tavasz s vele együtt Mind ritkább lett a sok édes álom >.. De azt hittem, jóra fordul, Minden más lesz — majd a forró nyáron... Hogy a Dyárnak melegével Felolvad majd, — újra éled szivünk... Madárdalos, holdvilágos Nyári estén — visszatér még hitünk... Itt a nyár, — de a szivünkben Nincs változás, — minden még a régi... Csak valahol — egy kis kertben A rózsákat idegen kéz tépi... Azt susogják, -- hogy eeténkint Messze hullik s busán szól a nóta... , Hogy valahol — egy kis kertben ;- Elhervadt már... minden piros rózsa ... j Szabó Jenő HÍREK. — A Népjóléti Központ intózó bizottsága csütörtökön d. u. Hagy Jeuó r. főkapitány elnök­lete alatt ülést tartott, melyen az elnök, aki a városi szolgálattól megválik, előterjesztette le­mondását. Jánossy Lajos bizottsági tag meleg szavakkal méltatta az elnök kiváló tevékenysé­gét, mely két és féléven át oly sikeresen vezette a jótékonyság ügyét Komáromban. Dr. Alapi Gyula polgármester helyettes a városi hatóság részéről foglalkozik a lemondással, mely a fő­kapitány változott életviszonyai folytan követke­zik be; a maga ós a bizottság nevében kéri arra, hogy mint a bizottság tagja értékes tapasztalatait és támogatását bocsássa a Népjóléti Központ ren delkezésére. A lemoi dott elnök ezután átadta az ügyvezetést dr. Alapi Gyula polgármester he­lyettesnek, akit a népjóléti tanács már korábban megválasztott e tisztre. Majd Kiss Endrén«, a gyermekkonyha vezetője terjesztette elő a konyha számadásait, ahol közel 40000 adag ebédet kap­tak a szegény iskolás gyermekek az elmúlt is­kolai év folyamán. A bizottság a legnagyobb sajnálattal fogadta Kiss Endréné úrnőnek, a gyermekkonyha páratlan ügybuzgóságu vezetőjé­nek elhatározását, hogy a munkából visszavonulni szándékozik és a konyha- vezetésétől, melyet évek óta a legszebb eredménnyel végzett, vissza lép. A bizottság ezután segélyezésekkel foglal­kozott és több elaggott és nyomorgo szegény részére támogatást szavazott meg. — Törvényszünet. A komaromi törvény­széken julius ho 15 töl augusztus 20-ig rendelte el a törvényszék elnöke a Lörvényszüaetet. Ezen időben a bíróságnál a tárgya.ások szünetelni fognak. — Nostrifikációs vizsgák. F. hó 9—10-én folyt le Érsekújváron a nyitramegyei tanítók hivatalosan engedélyezett tanfolyamának be­fejező vizsgája. A vizsgáztató bizottság tagjai voltak, Jancsovics Ferenc reálgimuaziuuii igaz­gató elnök, dr. Bezák István reálisk. nyelvtanár, Kalőoch Leó reálisk. tanar, Zachaka Pál, gyma. tauár, titkár. A taufolyamot vezetiók: Foneucik Mária és Michnay Gusztáv. 80 hallgató közül kitüntetéssel vizsgázott 4, pótvizsgára utasitta­­tott 1 tanító és 2 postamester. A vizsga után a bizottság tiszteletére száz terítékes bankett volt, az »Arany Oroszlán« éttermében, ameiyen meg jelent Wollay Elemér tanfelügyelő családjával Kovács Alajos tan. közp. elnök is. A társasvacso-i ran sok lelkes hangú felköszöntő hangzott el. — Áthelyezés. Kolek Alfréd duaaszerda­­helyi főjegyzőt sajat kérelmére Dunaszerdahely­­ről Ligetfalura helyezték el. A főjegyző jövő hó elsején foglalja el ligetfalusi hivatalát. — Miért szép a férfi bajca ? — Ezen i kérdésre is fogsz feleletet kapni, ha felkeresed i a Kát. Legényegylet helyiségét julius 22 én, vasárnap. Ezen a napon rendezi az egyesület szokásos Anna napi bálját, műsoros tréfás elő­adás keretében. Sok érdekes, aktuális meg- I állapításokat fognak teuni, a jói összeváloga- 1 tott műsor számok. „A bsjucc“ (dr. Borka Gézától) cimü 1 felv. rövidke tréfás falusi : történetbe többek között arról is fog szólni a ; nóta, hogy „Miért szép a férfi bajca...“ me- i lyel Jntka falusi asszonyság szerepében Bartek Manci fog énekelni. L sz ezen számnak még j egy kedves hölgy szereplője, kinek játékában I már többször gyönyörködtünk. Simon Bözsikét, ; a szemrevaló fiatal menyecske szerep-ben fogjuk látni és most felfedezett szép hangjáról fog tanúságot adni a szerepében előforduló | nóták eléneklésével. A műiort dr. Borka által ! irt Prológ vezeti be, melyet Senkár Annus fog elmondani a tőle már megszokott élénkséggel és sok kedvességgel. Kár is tovább részletezni a műmr számokat, elég ha csak a szerzőt és szereplőket említjük meg, maga az biztositéka a sikeres előadásnak. A 100 esztendős jöven­dőmondó Kaubek Károly lesz. Kuplézik, „Oli­vér randevúm“ Hegyi Lajos, dr. Borka tollá­ból. Áprili József magyar nótákat fog éne­kelni, majd pedig az egyesületi vonós zenekar zárja be a sikerültnek ígérkező előadást. Utána tánc lesz, Belépődíj: személyenként 6 korona, családjegy 15 korona. Számozott he­lyeket a rendezőség nem tart fenti. Az előadás pontosan ‘/a9 órakor kezdődik. — Áthelyezés. Kostyál Alfréd csaczai jegyzőt Dunaszerdahelyrehelyezték, kié hó 16-án ' foglalja el hivatalát. „Komáromi Lapok." — Elhalasztott népünnepély. A munkások rokkant és nyugdijegyesüietónek komáromi 167. fiókpéoztára által f. hó 15 én megtartani szán« dékolt jótékonycéio ünnepély közbe jött akadá­lyok miatt bizonytalan időre elhalasztatott. — Nyomdászsztrajk Magyarországon. A magyar kir. belügyminiszter a szociáldemokrata párt lapját, a »Népszava« t a társadalmi rend- és osztály elleni izgatás miatt egyhétre beszün­tette. A nyomdászok szakszervezete az njság beszüntetésem azzal feleit, hogy kimondta az általános nyomdászsztrájkot, minek következté­ben Budapesten péntek seggel egyetlen lap sem jelent meg. — Az Alberti cirkusz szenzációs előadá­saival meghódította egész Komáromot, hol ilyen nagyszabású cirkusz még nem volt. Minden este 8 órakor nagy előadást tartanak, amikor fellép­nek az összes művészek az idomított állatokkal. —- Az idei fegyergyakorlatok augusztus 14 én kezdődnek és szeptember 10 éig tartanak, melyre behívást nyertek a 1914—15 évi tarta­lékos tiszti álomány és az 1915. évfolyambeli legénység néhány kivétellel. Eauek az utóbbinak évfolyama ezúttal először vonul be fegyvergya­korlatra, miaitat a véderőtörvénynek harmadik fegyvergyakorlatra vonatkozó szakasza nyer el­ismerést a behivottakra. Minthogy fentiek mente­sítve leszuek a negyedik fegyvergyakorlat alól, a tart. legénységnek a négy fegyvergyakorlat helyett, mely egyenként tizennégy napos, ezúttal négy hetet keit eltöltenie s ezzel eleget tesznek katonai kötelezettségeinek egyszersmindenkorra. — Tanulmányút cimü múlt számunkban közölt hírbe tévedésből került bele Hacker Ri­­chárd bizottsági tag neve, mert a városi küldött­ségben Stván János polgármester helyettes vett részt. Hacker Richárd munkásbiztositó pénztári igazgató nem volt a város részéről kiküldve a kövezet tanú mányozására. — A komáromi strandfürdőre is jobb napok virradtak, mert hat a kánikula megérkezett. Aki aztán most a gardeidjában körülnéz, azt látja, hogy eddig bizony — az októberies nyár alatt nem is gondolt arra, hogy nyári dolgokat vásá­roljon. Kénytelen most ilyen bevásárlásokat csiuálni, mert hát julius—augusztus, a két leg­forróbb nyári hónap még hátra vau s a mete­orológiai jelentések szerint Amerika felől óriási hő hullámok közelednek s Európának olyan forró hetekre van kilátása, mint amilyenek év­tizedek óta nem voltak. — Nemet-csehszlovák megállapodás az állampolgárok kölcsönös kezeléséről. A po­zsonyi német követség közli: Mint a pozsonyi német követséghez gyakran érkező kérelmek­ből kivehető, a Szlovénokéban és Rnszinszkó­­ban élő német állampolgárok előtt még nem eléggé ismeretes, hogy f. évi május 5-án Né­metország és Csehszlovákia közt megállapodás jött létre, mely szerint a fenti államokhoz tartozó állampolgároknak kiutasítása kizárólag csak a nyilvános rend és biztonság veszélyez­tetése miatt foganatosítható. A megállapodás tartalmáról az illető érdekeltek kívánatéra a pozsonyi német követség bővebb felvilágosí­tással szolgál. Minden egyes esetben azonban tanácsos, hogy azon német állampolgárok, aki­ket Sz'ovenszkóból és Rnszinszkóból kiutasíta­nak, az illetékes csehszlovák hatóságokkal es2közlendö tárgyalások megkezdése végett közvetlenül a pozsonyi német követséghez for­duljanak. — Az állampolgárság és Illetőség kérdése a legsúlyosabb problémája az utódállamok nem­zetiségi kisebbségeinek. A vitás illetőségű polgárok egész kálváriát kénytelenek járni bizonytalan helyzetűiben, mert saját államukban mint idegen állampolgárokkal járnak el velük szemben a hivatalos hatóságok. Állampolgárság és illető­ség: ez az Achilles sarka minden nemzetiségi kisebbséghez tartozó polgárnak, mert hiába van­nak törvények és rend-letek, melyek ezeket a kérdéseket szabályozzák és hiába a nemzeti kisebbségeknek a békeszerződésekkel biztosított védelme, mert más az elmélet és más a gyakorlat. És más a törvéayek és fennálló rendelkezések magyarázása. És ameddig ez igy lesz, addig nem lesz megnyugvás, addig nem lesz béke a lelkekben és hiábavaló lesz minden fáradság és igyekezet, mely az egy államban élő különböző nemzetiségű állampolgárok közt a megbékülóst és a lelkek harmóniáját kívánja szolgálni. Romá­niában, ahol ugyanez a helyzet, most végre rendet

Next

/
Thumbnails
Contents