Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)
1923-08-25 / 102. szám
2. oldal. »Komáromi Jbapok« 1923. aagnsztas 2®. Az önkormányzat papiroson biztosított érvényesülése inkább hosszú és meddő vitákban jelentkezett, a közigazgatás szekere megfeneklett a pártpolitika és személyeskedés kátyolaiban, ahelyett, hogy komoly elmélyedéssel foglalkoztak volna az adófizető polgárok súlyos helyzetének javításával és terheinek könnyítésével. De hiszen a képviselőtestületek többségének ehhez érzéke sem volt, hiszen a megszavazott adók és terhek csak azokat illetik, akiknek ingatlanaik vannak, akik egyébként sem járulnak a közterhekhez, azok nem igen csináltak lelkiismereti kérdést az eféle ügyekből. Hogy a kinevezési rendszer milyen eredményre vezetett, szükségtelennek tartjuk közismert komáromi példákkal bizonyítani, mi komáromiak ugyancsak fájdalmasan érezzük ennek a haldokló rendszernek hatását. Most azonban arról van szó, hogy a községi választások megtartásánál arra kell törekedni, hogy a közel múlt tapasztalatai után indulva, gyökeresen megváltoztassuk azt az irányzatot, melyet a kinevezési rendszer képviselt, sőt nemcsak megváltoztassák, hanem a községek ügyeinek intézésébe azt a szellemet és rendszert vigyük be, mely a teherviselő polgárságnak érdekeit képviseli s amely kizárólagosan a községek kulturális és gazdasági helyzetét erősiti. Tulajdonképen nem politikai pártok szerint kellene ezeket a választásokat megejteni, mert hiszen első sorban helyi érdekekről van szó a községi választásoknál. De ha már az országos pártok kívánják a választásoknál fölvenni a küzdelmet, akkor minden város és minden község lakossága előtt adva van az út, melyre lépni kell. A szlovenszkói magyarságnak épen azért sorompóba kell állnia, saját jól fölfogott érdeke követeli azt, hogy a képviselő testületekben megfelelő képviseletet nyerjen és olyanokat válasszon oda, akikről meg van győződve, hogy érdekeit szivén viselik. Reméljük, hogy a választások már nem érik készületlenül a magyarság pártjait, melyeknek egy második erőpróbája lesz a községi választás, amelynek be kell bizonyítania, hogy saját sorsának intézését maga kívánja gyakorolni és nem engedi az illetéktelenek és csak politikailag érdekeltek prédájává tenni a községek kormányzását. Tömör sorokban, egységes frontban, egyetértő közakarattal elérheti a magyarság célját, mely minden küzdelemre érdemes, különösen akkor, ha nemzetiségének létérdeke forog kockán. ítélet előtt. Irta: Bárdy Dezső. Csak néhány pillanat . .. egykét szivdobbanás . . . S a rozoga kapun tolvajként osont be az átkozott portára. Nem látta senki. Nem várta senki. De ki törődnék vele ? Az éjjeli baglyok ? Valahol, távolabb, nyúlós, keserves rác nóták sikongtak a bőrduda torkán . . . Hébehóba karének, — lányok, legények, — összhangja nyomta meg a mélabu szavát . . . Azok mulatoztak, a kutyák csaholtak ; még a fogyó hold is bujdokolt az égen, akár a párok a sikátorok mélyén. . . Ügyet se vetettek a vén lókötőre, ki naphosszat kutyagolt, kerülő utakon, hogy rá ne ismerjenek . . . Minden, de minden kedvezett most neki és ez megnyugtatta. A világgal is jó rég leszámolt Dusán. Mi jót se várhatott. De a háza előtt, ahogy ott meglapult a tornác oszlopánál, szörnyen szenvedte a vénsége szégyenét.. . A maga háza előtt! A maga háza előtt! És nem nfert benyitni. KJ, rég nem hallotta a lelkiismerete vádaskodó szavát. Elvadult, megtompult. Elég volt, hogy egyszer el tudta fojtani, amikor először indult tolvajutra s nem ügyelt rá többé. De amit most érzett, mélyen fájlalta azt s a korbácsolt szivének minden dobbanása súlyos ítélet volt a gyászos fejére. Csak holdvilág ne volnál A falhoz húzódott, az eresz árnyékába. Ott küzdött magával . . . Miért ez a gyöngeség ? — Jó Szent György, ne hagyj el! Majdnem összeroskadt, de összeszedte magát. Jól megtámaszkodott... jó hosszan szuszogott ... és bedugta a fejét a törött ablakon . . . Mindent úgy talált, ahogy hátrahagyta. Penészlepte cipót, nagy darab szalonnát, sokPalkovich Viktor. — Arany miséj éré. — Komárom, — aug. 24. Ötvenéves papi ünnep harangzúgása hallatszik pár nap múlva Guta felül, melynek illusztris lelkipásztora, Palkovich Viktor*sparesplébános és nemzetgyűlési képviselő, üli meg áldozópappá szentelésének félszázados évfordulóját. Ezt a ritka és szép alkalmat nem szabad elmulasztanunk, hogy ennek a névnek a viselőjét, ezt a kiváló papi és emberi egyéniséget ne köszöntsük azzal a tisztelettel mely egyedül a kivételes egyéniségekn-k jár ki, amely nem üres törnjénezés, de logikai következménye a működéséből, tetteiből leszűrt tapasztalati tényeknek. Megkíséreljük az alábbiakban széles vonásokban összefoglalni Palkovich Viktor egyéniségét: életrajzából, tetteiből, markáns jellemvonásaiból. Palkovich Viktor Esztergomban született 1850. év október 17 én, előkelő magyar családból, hol gondos nevelésben részesült Iskoláit és papi tanulmányait is Esztergomban végezte, ugyanott szentelte 1873. augusztus 24-én áldozópsppá Scítovszky János esztergomi érsek. Ez évben Egegre (Hontmei?ye) kerül kisegítő káplánnak, majd 1875 ben Vadkerten, 1877-től Balassagyarmaton káplánkodik. 1881-ben az esztergomi szentgyörgymezei plébániát kapja meg és 1886-ben került, Gúlára plébánosnak. Négy év muiva már kerületi esperes és e tisztét több mint negyedszázadon át viselte. A gútai plébánosi áliást n«m akarta felcserélni a nyugalmasabb kaaonoksággal, mert tetterós egyénisége mindenkor a munkát kereste. Pár éve lemondott esperesi állásáról, de a papság előtt oly tekintélynek örvend, hogy az ma is vezérének tekinti őt. Egész nemzedékeket látott oldala mellett felnőni, amelynek mindenkor példaképe fog maradui. Nem tartozott soha a közlékeny emberek közé, akik az ajkakon hordják a lelkűket; komoly megfontoltság jellemezte mindenkor minden szavát, de szűkszavúságából, zárkózottságából mégis mindeukor egy kiváló elméuek kisugárzása és egy nemesen érző szívnek dobbanását érezték azok, akik vele együtt dolgoztak, s akiket magához közelebb engedett. Elsősorban és mindenek felett pap, egyházának hűséges és harcos katonája, a jó papnak minden erényével, öt ven hosszú esztendő nek küzdelmei, fáradsága, munkája nyerik el megérdemelt koronájukat a kedden lezajló szép ünnepen a barátságos gútai parochián és a kedves kis templomban az ó plébánosi működésének közel négy évtizedes színhelyén. Mint pap híveinek lelki üdvén munkálkodott sztnetlenül és fáradhatlannl, de e mellett élénk érzékkel ismerte fel azokat a módokat és eszközöket is, amelyek a hívek anyagi boldogulását voltak hivatva előmozdítani. Itt kapcsolódik bele papi működésébe az a gazdag és sokoldalú szociális tevékenység, mely működését minden időkre emlékezetessé teszi községe történetében. A gútai katolikus templomban hatalmas szava mindenkor a keresztény erkölcsűt, a a vallás nagy igazságait és szent tanítását hirdette. Nehéz időkben bizalmat öntött & csüggedő lelkikbe és szavai balzsamként hallottak a csapásoktól megsebzett lelkikre. A gútai templomban csak öt-hatszáz ember fér el, vasárnaponként ez a templom mindenkor szorongásig van megtelve és a templom előtti térségen is hivek álldogálnak, akik már oda nem fémekbe, k templom az 1900-as évek elején megsülyedt, falai megrepadr-ztek és a hatóság bezáratta; a plébános fáradhatlan energiája folytán csakhamar megujhodott a templom, pompás oltárképét Murillo : Assumptio jáuak művészi másolatát ő ajándékozta a főoltár részére. Sajnos, hogy a templom túlzsúfoltsága következtében a hidegebb időben patak módjára csapódik le a gőzös verejték a templom falain és e nedvesség a szép oltárképet helyrehozhatlanul megrongálta. A templom feldíszítése, kegyszerekkel való ellátása, aj padokkal való felszerelése, az elnémult harangoknak ajakkal pótlása mind-mind az ö ielkészi erényeinek gyümölcse és hirdetője. Kiváló papi tulajdonait legjobban méltányolják paptársai, akiknek évtizedeken át vezetőjük volt, mint kerületi esperes. Ezt a tisztséget 1890 óta töltötte be és csak néhány éve vált meg tőle átruházva annak terheit fiatalabb vállakra. De ez nem jelentette vezető szerepének megszűnését, mert minden papi értekezleten az ő tekintélyes szava döntő súllyal esik a határozat mérlegébe. Kiválóan erőteljes egyénisége, bölcs tanácsai és izzóan magyar lelke valóságos prófétájává avatta az államfordnlat után a főpásztorától elszakított katholikus papságnak. sok kenyérmorzsát, meg a gyertyatartót, úgy, ahogy azelőtt mésfél esztendővel kilobbant világa. Hát senki se járt itt ? Egy kósza lélek se ? Halálos, fojtó csönd ... Az óra se pöntyögött . . . Hát nincs már senkije ? A mécs is kialudt, már mint az örökmécs a Szent György kép előtt . . . Nem viselték gondját . . . Kihalt az egész ház? Senkise válaszolt. Nem tudta, mit tegyen ? ! Csak be kell mennie ! Elszántan nyitott be. Végre is a templomrablás sokkal külömb virtus ... És valamennyi ajtó, valamennyi ablak, mintha sóhajtana, fordult ki előtte . .. Megbabonázták ? A betyár mindenét ! Majd egy pillanatban kigyult az örök„ mécs ... a házi szent elfakult, együgyü orcája ■ hideg, komor fénnyel meredezett reá a szoba j sarkából.. . — Mit tettél nyomorult ? Látod mivé lettél? Dusán megrázkódott s az asztalra roskadt. Még ez is vádolja ? Mi történik vele ? Láthatatlan erők, élettelen tárgyak is tetemre hívják? Hát igaz, hogy a lélek a testi halál után tovább él valahol és titkon dolgozik az élő ember körül, mint féreg a fában ? Hát t csakugyan igaz ? Bódulat szállta meg. Különös érzés, mit | nem szerez az ital, ami úgy születik egész vá; ratlanul és megrázza az embert egész valójában, j hogy talpra állítsa. Ha szeret az Isten, és felebarátom, meg: látogat téged és levesz a lábadról, — hogy talpra állítson. Néki is ütött a kegyelem órája, rég megholt leikének a föltámadására. Látomást látott . . . Fülledt börtöncellát, hol könnyezve sínylődik az egyetlen lánya .. • Borzalmas kép volt az ! Nem akarta látni! Aztán más kép tárult a lelki szeme elé .. . Egész képsorozat . . . Hangokat is hallott . . . — Nyiss ajtót, Dusán ! A csendőrőrmester volt, egy csendőrlegénnyel, meg a jegyzősegéddel. — Hé, Bimbó, ne várass! Mozogj, mig szépen vagy! És kigyult a kis ablak. Görnyedt, lajhárember árnyéka imbolygott a gerendás szobában -.. Csempesarku papucs éles kajszogása hallatszott kifelé ... A kótyagos kisbiró a konyhába ment, hogy kinyissa az ajtót . . . S a mint a homályban ráesett a szeme egy heverő fejszére, — borzalmasat gondolt... Csodálatos élesen látta a dolgokat, a gondolatokat is. És ismerte a kisbirót, hiszen ő maga volt. De lássuk csak tovább! A csendőrőrmester Milicát kereste. Ágyon találta; nagy beteg volt szegény. Fakó képpel révedt a terhes levegőbe s buzgón imádkozott hős Szent György lovaghoz, az örökmécs alatt. . . — Hol van a gyermeked ? — hallotta a kérdést. Milica megborzadt. Forró hideg rázta, összehúzta magát, mint csiga a házában és riadtan rebegte: — Uram, Jézus segíts .. . ! Uram, Jézus segits .. . ! — Hol van a gyermeked ? — Távolitsd el tőlem . . . megöl a szemével . . . S eltemette fejét a párnája csücskébe. — Ne figurázz nekem! — Itt áll az ágyamnál ... és vádolón mered rám . . . Azt mondja megöltem ... i Az őrmester megrázta.
