Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-02-08 / 17. szám
2, oldal. „Komárom? Lapok* február 8. A közigazgatás zűrzavara nemhogy omladoznék, hanem nöttön nő, dagad, mint az árvíz. Ha az eddig se működött az óraműnek kívánatos pontosságával, azt a konszolidáció lassúbb folyamatával igyekeztünk megokolni. A konszolidáció azonban mérföldjáró csizmával ugrott közénk a közigazgatási reform alakjában, melynek aknt betegsége most kezdi a kór tüneteit mutogatni. Igazán nem szükséges ahhoz semmi politikai elfogultság, hogy ezeket észrevegye, a betegség itt van köztünk, látja a legegyszerűbb ember is, hogy ügyeit nem intézik el, a falusi ember is, aki a közigazgatás szövevényeit csak a községházán tanulta eddig megismerni, ráeszmél arra a tudatra, hogy valahol a gépben hibának kell lenni, mert az sehogy sem akar funkcionálni. Hiába szalad a községházára, ahol állami jegyzői hivatal működik, avagy megteheti az utat a járási főnőkké előlépett főszolgabíróhoz is, az ügy nem akar elintéződni, ha pedig elmegy a zsnpáni hivatalba és reá áldozza kéthárom munkanapját, akkor tudja meg csak | igazán, mi is az a közigazgatási reform. így j van ez a községi illetőségtől elkezdve a gyám- 1 ügyi közigazgatásig minden közbeeső ágazatán ; a közigazgatásnak, az adó-dzsungelt ki is kapcsolva, mely egész külön bejáratú labirintus, ahonnan nincsen kijárat, csak ut az útvesztőben jobbra balra, előre és bátra. A városi fejlettebb közigazgatás is csak j ebben a stádiumban van: se hús, se hal, se \ nem községi, se nem állami. Ahol valami községi önkormányzat-féle jog mécsfénye pislákolna ki belőle, azt az állami lehelet elfujja s a homály szürkületében botorkálunk tovább. Költségvetés alkotása lehetetlen, hiszen nem tudjuk a városi tisztviselők Eorsát, nem vagyunk tisztában a rendőrség feladataival, a közegészségüggyel és a közigazgatás legfon- | tosabb ágazatával az adóüggyel. Minden téren ; hiányzik a rendelkezés, mely világosságot gyuj- j tana a sötétségben és vezetne bennünket. Ennyire előkészítés és minden megfon- j tolás nélkül még nem alkottak reformot talán sehol, mint ezt a közigazgatási reformot, amely az állami mindenhatóság elvét publikálva, felosztva egy országrész területét kisebb és nagyabb egységekre az organizációban teljesen kimerült. Az a csekélység, hogy a közönség anyauyelvét nem tudó tisztviselők vették át a közigazgatás vezetését igen sok helyen, vagy az államnyelvet erőszakolják a szinmagyar területeken, ahol azt senki sem érti, csak mint tüneti jelenség jöhet számításba a reform végrehajtása láz táblázatán. Az már szinte nem is jö a magánérdekek súlyos sérelme mellett számításba, hogy közérdekek is sérelmet szenvednek, hogy van kisebbségi jog és nyelvtörvény, amely ennek a köztársaságnak egyik alkotmánybiztositéka. Nem tudjuk, hogy ez a betegség mikorra zajlik le és mikor válik esetleg krónikussá. Csak arra gondolunk fájó szívvel, hogy mindez, amit átélni vagyunk kénytelenek, mennyi pusztítást fog véghezvinni magánjogaink, közszabadságunk és létérdekeink terén, amiért senki sem lesz felelős. Pedig mindez, ami ennek a zűrzavarnak áldozatul esik, kárt és bajt okoz, mert haszontalanul emészt el energiákat, munkát állít meg és tartóztat fel, üzemi zavarokat okoz az egyén életében. Mivel pedig a közélet ezeknek az energiáknak és munkáknak az eredője, kétségtelen, hogy a közéleti károknak is okozója lesz a közigazgatási zűrzavar, melynek pusztításait megmérni és kiszámítani előre nem is lehet. Olasz-magyar barátság. — A magyarok már lefizették a hadisarcot. — Mussolini nem ellensége Magyarországnak. — Olaszország érdeke egy erős Magyarország. — Olaszország fegyverrel is megakadályozza Magyarország megszállását, sőt a korridor megkísérlését is. — Egy olasz diplomata nyilatkozata. — Már a háború alatt is felcsillant az olaszok szimpátiája a magyarság iránt bizonyos tényekben. Sok olasz fogolytáborban a magyar hadifoglyokat megkülömböztetett jó bánásmódban részesítették. A nagy összeomlás után pedig mind több és több tanujelét adták annak, hogy a magyarokat nem gyűlölik, sőt rokonszenveznek vele. Romaaelli olasz ezredes < budapesti tartózkodása még jobban megszilár- ‘ ditotta az olasz-magyar barátságot. A soproni népszavazás lehetősége és hogy Magyarország í Burgenlanditól területeket kapott vissza, azt kizárólag Olaszországnak köszönhetik a magyarok. Olasz-magyar kereskedelmi kamarák, jj pénzintézetek, tudományos társulatok, tanul- \ mányutak egymás után alakultak, illetve tör- \ téntek, amelyek a kapcsolatokat szorosabbá tették. Már arról is beszéltek, hogy az olasz- j magyar unió is a megfontolás tárgyát képezi. ■ Nitti volt olasz miaiszterelnök sok-sok * beszédében, cikkében, nyilatkozatában és köuy- jj veiben a magyarság iránti rokonszenv száz \ és száz megnyilatkozásban található fel. Éppen azért nagyon lelni tötte a magyar 1 politikai élet szereplőit az otasz miniszter- | elnöknek, Mussolininak az a kijelentése, hogy jj a kisantant által forszírozott magyar jóvátétel- f bői Olaszország is követeli a miga részét. Ez I a kijelentés nagy csalódást és kiábrándulást \ idézett elő a magyar közvélemény azon részé- \ ben, amely csak felületesen nézi a dolgokat j és amely nem ismeri azt a politikai fogást, hogy a diplomaták rendesen mást tesznek, mint amit mondanak. A dolgok mélyére lehatolni tudók is tudták, bogy Mussolini nem úgy érez, mint ahogyan a jóvátételről beszélt. Erre nézve legeklatánsabb bizonyiték ez a nyilatkozat, amelyet egy Bécsben megfordult j olasz diplomata mondott egy magyar ujságiró j előtt, amely alkalmas arra, hogy az olasz- | magyar barátság körül felmerült disszonáns ; hangokat egy csapásra elnémítsa. A nyilatkozatból pár szemelvényt közlünk > az alábbibkban: — Személyes tapasztalatok alapján állit- ; hatom, hogy a jóvátétel lidércnyomásként nehezedik az egész magyar közvéleményre. Az aggodalmat hatalmasan fokozta Mussolininek az a kijelentése, hogy Itália nem mondhat la a Magyarországról neki járó jóvátételről. Ez i a nyilatkozat kétségtelenül megkönnyíti azon magyar politikusok munkáját, akik pártszempontból gyöngíteni igyekszenek az olasz-magyar barátságot és csalódást okozott azok táborában, akik az olasz fasizmus liat&lötaraj utasához nagy reményeket fűztek. Az olasz közvéleményben mind mélyebb gyökeret ereszt az a felfogás, hogy a Németországra kivetett 120 milliárd márkával szemben Magyarországot, melynek lakossága csak egy nyolcadrészét teszi ki a német birodalom lakosságának, logikusan csak 15 milliárd korona jóvátételre lehetne kötelezni. Tizenöt milliárdot pedig már kiszolgáltatott Magyarország, sőt azok a javak, amelyeket a román megszállás és a cseh elkobzások folytán elvesztett Magyarország, ennél sokkal nagyobb értéket képviselnek. A pécsi szénbányák termelésének felét j már egy év óta Jugoszláviába szállítja a reparációs törlesztés fejében és már két ízben adott Jugoszláviának tekintélyes mennyiségű állatállományt. Magyarország, még azt sem tudva, hogy mennyit kell fizetni jóvátétel címén, az utódállamoknak már jó idő óta nyersanyagot, ipari termékeket és állatokat adott, j amely talán el is érte a Magyarországra kij rovandó összeg nagyságát. Mussolini kijelen-Ítése egy elv hangoztatása volt, amelyet egy kormányfőnek meg kellett tennie és amely szerint kétséget nem szenved, hogy Olaszországnak joga van a neki járó kártérítéséhez. | Ez azonban nem zárja ki azt, hogy Olaszország és Magyarország között ebben a kérdésben kölcsönös megegyezés jöjjön létre. Ez kereskedelmi tranzakciókhoz és a jövőben megvalósítandó gazdaság kombinációkhoz vezet, de egyben elkerüli azt, hogy a szláv államok ká* zust csináljanak abból, ha megtudják, hogy az olasz kormány minden neki járó kártérítésről egyszerűen lemondott. Alapos az az aggodalom, hogy a jóvátétel címén Magyarországra rovandó megterhelés maga után vonná az ország gazdasági összeomlását és Itáliának nem lehet érdeke, hogy Magyarország is arra a sorsra jusson, amelyikre Ausztria jutott. Olaszországnak egyenesen érdekében áli egy erős, szilárd alapokon nyugvó Magyarország, amely az Adria felé törekvő szlávsággal szemben ellensúlyként szerepelhessen. Ezt a számottevő gazdasági és politikai faktort tönkretenni egyet jelent legyengíteni, mitöbb megsemmisíteni politikai funkciójá Középeurópában. Bizonyos, hogy Mussolini en üek teljes tudatiban van ás ezért bizonyosak lehetnek Magyarországban afelöl, hogy ha & magyar reparáeió prioritása Olaszországnak jut, ez a kérdés nem jelent oly katasztrófát Magyarországra nézve, amilyennek ma lásjak. A magyar-olasz barátság nem tartalmatlan jelszó, nem pusztán hangulatkeltésre száut frázis, hanem & körülmények által diktált szükségesség. Nagyfontossága kérdésekben találkoznak az olasz és a magyar érdekeit és ezt Itália vezető államfórfiai teljes mértékben méltányolni tudják, arról Magyarország m eg fog győződni 1 — fejezte be nyilatkozatát az olasz diplomata. Alig hangzott el a fenti nyilatkozat, Magyarországnak tényleg hamarosan alkalma volt meggyőződni az olaszok támogatásáról. Prágában és Belgrádban ugyanis újra kifőzték a csehszlovák—jagoszláv korridor tervét, amely szerint Jugoszlávia bevonulna osztrák területre Karinthilba és Stej Írországba, hogy azt megszállja. Csehszlovákia viszont osztrák és magyar területeket szállna meg é3 igy csatlakoznék a jugoszlávok korridorjához. Az olaszok az első hírre minisztertanácsot hívtak egybe és a leghatározottabban állást foglaltak a terv ellen. Megírták már a lapokban, hogy a kisantant B mesék kezdeményezésére egész Csoukamagyarországot megakarták szállni. Ezt azonban az olaszok kereken elutasították. Ez az elutasítás, illetve bele nem egyezés azonban nemcsak gyenge szó volt, hanem a legridegebb visszautasítás, ami abbói is latható, hogy a legtekintélyesebb olasz lapok félreértést kizáró nyíltsággal jelentik ki, hogy Magyarország megszállását, vagy a korridort Olaszország nem tűri, és ha kell, azt fegyveresen is magakadályozza.________________________ A jövedelem adó. Bizonytalanság a kettős adóévi periódusra kivetett adó felebbezése körül. Az adózási politika iránya ma az egységesítés felé halad ; az eddigi általános kereseti adó az általános jövedelmi adó kereteiben kap elhelyezést. Az 1918. évi 65. sz. törvény azonban, amely az adó kontingentálását szabályozza, át meg át van fűzve változtatásokkal, módosításokkal, helyesbítésekkel, azokban a uoveiláris rendeltekben, amelyek a törvény megalkot tása után napvilágot láttak. A laikusnak, msrhisz ma minden adózó laikus a törvények és rendeletek útvesztőjében, kettős nehézséget okoz ezekből a kiváuatos adószisztémát kihámozni. A fennt idézett törvény 6/1. §-a az 1819/19. évre az 1917-es kereskedelmi évet jelöli meg intézkedési alapul. Az adótételek megállapításánál az 1917. évi közép jövedelem határát veszi figyelembe, az ez évben keletkezett vállalatoknál pedig 12 üzemhónapban előrelátható kereseti mérvet. Ez a rendelkezés ellentétben látszik lenni a személyadó törvény 36 § ával, ahol iránytadó periódusnak a mindenkori megállapítást megelőző, július l-iől junius 30 ig terjedő időpont van megjelölve. E szerint tehát az iránytadóidötartam nem kalendárium, hanem üzleti év. Az iránytmegjelölő időtartam vége és a kővetkező kivetési időtartam vége és a következő kivetési időtartam kezdete között egy féléves intervallum marad fenn. Minthogy a 65. sz. törvény 61. § a az 1918/19 évre az 1917-es évet jelöli meg adózási periódusnak, ez az idő az év januar 1-tól december 31-ig kell, hogy szamitíassék. Praktikus szempontból a kivetési alapul számított periódus igy az egyes vállalatok helyzetét nehezíti meg, mert igen sok vállalat nem a kalendáriumi évet, hanem üzleti évet veszi mérlege elkészítésénél alapul. Az adótechnikának a törvényben nem eléggé világos, sőt kettős érteimet adó rendelkezése következtében nem egy vállalat túladózás veszélyének tehetett ki. Hasonló homály tapasztalható az általános jövedelmi adópótlékot illetően. Minden esetben a jövedelem adózas kezdete a vállalati működés első negyedévétől számittatik, itt is levonva azt az időt, amelyben a vállalat még nem működött. A jövedelemadó osztályba sorolás csak a legközelebbi kivetési időben történik. Addig az uj vállalat nem az adókivatő
