Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-06-16 / 72. szám
2. oldal. „Komáromi 1993. junius 16. = Amit meghagyott a békeszerződés a Habsburgoknak. Az aranygyapjas-rend Ausztriában élő tagjai Baden bei Wienban értekezletet tartottak Polzer-Hoditz Arthur grófnak, a néhai Károly király utolsó kabinetfőnökének elnöklete alatt. Az egybegyült tagok, közöttük, Ferenc Salvátor főherceg elhatározták, hogy az aranygyapjas-rend újra felveszi működését. A kicsiny Ottó nagykorúságáig Polzer-Hoditz gróf fogja vezetni a rend ügyeit. Az aranygyapjas-rsnd mindenkori fönöke ugyanis a Habsburg-ház feje, még abban az esetben is, ha nem gyakorol uralkodói jogokat. A Habsburgoknak ezt a jogát a békeszerződések is meghagyták. Az illetőség és állampolgárság Damokleszkardja lebeg igen sok szlovenszkói lakos feje felett. Az idevonatkozó 1886. évi a. n. községi törvény paragrafusait ugyanis egyes hatóságok különbözőképpen magyarázván, sok ezer és ezer polgár olyan se kint se bent helyzetbe jutott. Végre a legfelsőbb közigazgatási bizottság egy elvi jelentőségű határozatot hozott, amely bizonyos tekintetben tisztázza a helyzetet. Erre vonatkozólag a pozsonyi Híradó egyik utolsó számában »A köztisztviselők, katonatisztek és a tanítók állampolgársága« cim alatt dr. Tomascoff Bertalan ügyvéd cikaet irt, amelyből közérdekű voltánál fogva közöljük az alábbiakat: Az állampolgárság és az illetékesség még nemrégen nagyon bonyolult és zavaros kérdése lassan tisztázódni kezd. Egyrészt törvényes intézkedések, másrészt az illetékes hatóságok megállapodott törvénymagyarázata ma már annyira megérlelte a kérdést, hogy az eleddig uralkodó bizonytalanság — az érdekelteknek hol javára, hol kárára — oszlani kezd. A legvitatottabb kérdések egyike még az utolsó időkig is a volt magyar köztisztviselők, katonatisztek és néptanítók községi illetőségének és igy közvetve állampolgárságának az ügye volt. Az 1886. évi magyar törvény ugyanis, amely a községi illetőségnek 1918. október 28-ika előtt történt megszerzése tekintetében egyedül mérvadó, azt az intézkedést tartalmazza, hogy az az állampolgár, aki az egyik községből a másikba költözködött és az utóbbi községben 1. négy éven keresztül megszakitás nélkül lakik, 2. és ezen község terheihez hozzájárul, — ezen tényleges ottlakás és adófizetés alapján a törvény erejénél fogva, vagyis önmagától megszerzi az utóbbi község illetőségét. — Ha tehát egy volt magyar állampolgár ezeket a körülményeket Mondják . . . Mondják, hogy szebbet hagytál értem el, Pedig az téged angyalként imád, Nem is hiszik, hogy majd enyém leszel: Hűség virága hervadó virág. Mondják, találhatsz nálam jobbakat Szerencséd mindig a nyomodba jár, Majd hívni fog egy ifjabb, gazdagabb: Elszáll a száraz ágról a madár. Mondják, utad virágokon vezet, Előtted nyitva áll a nagyvilág Ha uj ábrándok játszanak veled: Eltűnsz előlem, mint a délibáb. De lelkem visszasír és visszavár, Csak édesen tudok gondolni rád, Ha szétfoszlott a múltad álma már : Téged ne érjen semmi vád. Eltűnsz előlem, mint a délibáb, Téged ne érjen érte semmi vád: Elszáll a száraz ágról a madár Hűség virága hervadó virág . . . (Komárom). Németh Ferenc. Asszony verve jó. Irta Tímár József. Julcsa asszony a kendert törte, nyűte az udvaron. Az ujjasát feltörte könyökig, szoknyáját bokorugrósra kötötte s úgy dolgozott serényen, hogy gyönyörűség volt nézni. Még a saját tulajdon ura is rajta felejvalamely jelenleg Szlovenszkó területén fekvő községre vonatkozólag 1910. január elsejét megélői ő időre ki tudja mutatni, úgy ma a törvény erejénél fogva csehszlovák állampolgár. A fentebb idézett törvényhelyet azonban a hatóságok eddig külöubözőkép magyarázták. Az egyik vitás pont az volt, hogy a törvény négy évi ottlakás mellett négy évi adófizetést kivan-e az utóbbi községbeli illetőség megszerzéséhez, — vagy elegendő-e a négy évi ottlakás mellett a rövidebb időn keresztül való adófizetés, sőt a község terheihez való hozzájárulásnak a feltételét a köztisztviselőktől és néptanítóktól is kivánja-e a törvény, avagy elesik-e ezen feltétel ezen személyekre vonatkozólag, — amennyiben ezek a személyek községi adót fizetni ugyanezen törvény értelmében nem voltak kötelesek. Ezeket az összes kétségeket a prágai legfelső közigazgatási bíróság legutóbb hozott határozatával egy csapásra eloszlatta. A legfelső közigazgatási bíróság ugyanis egy volt állami tisztviselőnek illetőségi ügyében a tisztviselő által beadott panasz következtében úgy döntött, hogy a fentebb előadott esetben az állandó négy évi ottlakáson felül a község terheihez való tényleges hozzájárulás szükséges és pedig függetlenül attól, hogy köztisztviselőről vagy egyéb állampolgárról van szó. A legfelső közigazgatási bíróság ezzel kimondta, hogy nem szükséges, hogy az illető állampolgár a fentebb vázolt esetben négy éven keresztül fizetett légyen községi pótadót, hanem elegendő, ha egyáltalán községi adót fizetett, — sőt elegendő, ha a község terheihez bármilyen módon hozzájárult, — de ezen hozzájárulásnak ténylegesnek kell lennie, vagyis a köztisztviselő, katonatiszt, néptanító is csak abban az esetben szerezte meg annakidején az uj község illetőségét, ha tényleg községi pótadót fizetett, vagy bármilyen módon a község terheihez hozzájárult, — annak ellenére, hogy a köztisztviselő és a néptanító a törvény szerint községi pótadó fizetésétől fel volt mentve. Ezen elvi döntés szerint tehát a község terheihez való hozzájárulás nemcsak pótadó formájában, hanem bármilyen más módon is történhetett, tehát például kutyaadó, cselédadó, házbérfillér, szóval bármilyen községi adó formájában. Ezen a ponton lesz sok közpolgárnak az illetősége is megmenthető és ez különösen azért fontos, mert az illetékes hatóságok eddig — állítólag miniszteri utasítás szerint — különösen a házbórfillért nem fogadták el olyan községi adónak, amelyet a község terheihez való hozzájárulásnak lehet tekinteni és ezen az alapon nagyon sok polgárnak az illetőségét, azaz állampolgárságát nem ismerték el. A legfelső közigaztette a szemét, mikor kaszával a vállán a kiskapun belépett. De nemcsak, hogy rajta felejtette, hanem még oda is somfordáit melléje s — uram bocsá’ — még meg is csípte a feleségét. Julcsa asszony nem nagyon nézte ki csipte meg, hirtelenében a kezében levő kendercsomóval úgy ütött visszafelé, hogy férjem uramnak még a kalapja is kirepült a fejéből. — Hejnye, az árgyélusát, hát mi vagyok én ? — kiáltott Aszaló István férj uram s mérgesen hajolt le a kalapjáért. Julcsa asszony az ismerős hangra most már visszakapta a fejét s hát, uram fia, akkor látja, hogy az urát legyintette képen a kenderrel. Még azt hitte, valami haszontalan, legénysorbéli fickó csipkedi, azért csapott vissza a kendercsomóval, aztán, ime az ura legyeskedik körülötte. No, de ennek fele se volt tréfa, egy asszonynak igy csúffá tenni az urát! Julcsa asszony meg is szeppent és alázatosan lesütötte a szemét, a fejét is lehajtotta, s a kendercsomó kihullott a kezéből. Várta, hogy Aszaló István a jogtalan sérelem miatt érzett haragjában lecsap rá, mint egy vásott gyermekre, aki kezet emelt a tanító mesterre s most a büntetés következik. Várta, hogy visszakapja az ütést, s behúzta erősen a nyakát, hogy a csontos, kemény férfiököl lehetőleg a hátát érje s a karját összefonta a mellén a keble védelmére. Aszaló István felvette a kalapját, keményen a fejébe vágta, aztán egyet előre lépett. — No most! — gondolta Julcsa asszony s egészen meggörnyedt a félelemtől. Aszaló István egészen odahajolt hozzá. gatási bíróság fenti ov^^se szerint azon1**« * hatóságok ezen intézkedése uem volt törvényes, vagyis a házból fillér is a község terheihez való hozzájárulásnak tekintendő. A fenti cikkben ismertetett legfelsőbb közigazgatási döntés igen sok kérdést megold, mert alig képzelhető el, hogy legyen olyan köztisztviselő, tanító, vagy katonatiszt, aki cselédadót, házbérfillért, kutyaadót, vagy ezek közül valamelyiket ne fizetett volna. A községi választás. — junius 15. Ha ismét uem csalnak az előjelek, a kormánykijelentések és az előkészületek, végre ebben az évben talán bárom hónapon belül mégis kiírják a községi választásokat. Ez a községi választás igen nagy horderejű, mert ez lesz a politikai pártok próba erömérkőzése és ebből akiirandó politikai választások eredményére is bízvást lehet következtetni. A dolognak most egyelőre kapcsoljuk ki a politikai részét és térjünk át annak tisztán községi jelentőségére. Komárom város ismét nehéz helyzetbe kerül, mert a községi választásokban épen úgy, mint a politikaiban, résztvesz a katonaság, amely több ezer választóval nehezedik a választás mérlegébe, tehát a községi képviselők jelnntékeny részét, nem lehetetlen, hogy egyharmadát küldi a városháza tanácstermébe. Arról se vitatkozzunk most, hogy a katonaság uem járul semmivel a város közterheihez, a tényekkel számolnuk kell és amennyire lehetséges védelmi állásainkat gyorsan ki kell építeni és meg kell erősíteni. A katonaság talnyomóan cseh és szlovák nemzetiségüekből áll, de vannak a katona választók közt németek és magyarok is. Mindenek előtt a választások szabadságát kell biztosítani és odahatni, hogy a nem katona (civil) választók pártjai programjukat a katonai választókkal megismertethessék, hogy azok szavazati jogukat lelkiismeretük és ne hatalmi szó következtében gyakorolhassák. A város szavazati joggal hiró polgári (nem katonai) lakosai körülbelül 8000 szavazatot képviselnek, amely megoszlik a keresztényszocialista, kisgazda, zsidó pártok, szociáldemokrata és kommunista pártok között; de tekintélyes számmal vannak a polgári választók között csehszlovák nemzetiségűek, akik a katonaság zömével együtt bizonyára kompakt naciona— Azt kérdem, mi vagyok én? — kiáltott mégegyszer. Julcsa asszony fölnézett. Elcsudálkozott. Mit feleljen erre a kérdésre ? Mit felelhetne egyebet ? — Az uram! — rebegte. — Hát azért! — felelt Aszaló István és megfordult. Bement. Julcsa elcsodálkozott. — Nem ütött meg! Aj ha, pedig én de jól képen legyintettem. Milyen férfi ez? Na csakhogy tudom, hogyan bánjak eztán vele. Még csak meg sem vert! Egyszerre elröppent a félelme s jókedve kerekedett. Vígan törte a kendert. Dolgavégeztével aztán be is esteledett. Aztán megfejt, jóizüt ivott a langyos, édes tejből, hogy jól is lakott tőle, aztán kiállt tereferélni az utcára. Aszaló István ezalatt odabent várta a vacsorát. Addig várta, mig elunta a várást. Kikiáltott az asszony után. — Hallod-e Julcsa, nem lesz ma vacsora ? Julcsa hetykén visszanyelvelt. — Egyék kend szalonnát, meg kenyeret! Nem érek rá ma főzicskélni. Aszaló István megcsóválta a fejét. — Hm! Aztán előszedte a kenyeret, meg a szalonnát s békével eszegette. Evés után lefeküdt, elaludt. A fáradt emberek mély álmát aludta. Julcsa asszony még elterefélt a kapuban s jó későn bujt a tollas ágyba, amiből aztán ‘ az származott, hogy elaludta a reggeli fejést. Aszaló István boszankodott. * — Mi ütött tebeléd, te Julcsa? Máskor
