Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-06-14 / 71. szám

2. oldal.

„Komáromi Lapok“

19' 3. junius 14.

és nagy hagyományainkhoz, melyeket ezerév küzdelmei kovácsoltak össze számunkra.

Tulajdonképpen nem is tudjuk, mit ki* vánnak mitölünk, hogyan viselkedjünk, ha el akarjuk kerülni a mellünknek szegezett irredenta vádat. Illeszkedjenek bele a köztársaság kereteibe! hangzik a jó tanács. Tudomásunk szerint, — bár megkérdezésünk nélkül csatoltak bennünket az állam testéhez, — magyarlakta helyen eddig sehol sem volt zendülés, sem forradalom; sőt ellenkezőleg törvénytisztelő és törvénytanuló nép vagyunk, a rendeleteket is megtartjuk, bármily fájdalmasan esnek is azok nekünk, mikor igen sokszor jogainkat sértik.

Több lojalitást tanúsítsanak a magyarok ! — szól a komoly intelem felénk. Az államnak megadjuk, ami illeti. Megüzetjük adóinkat, amig képesek vagyunk, leadjuk a véradót is és cseh tisztek — akik bizonyára nem elfogultak a mi javunkra — állapítják meg, hogy a magyar katona a legjobb anyaga a köztársaság hadseregének. Nem szökik el senki az adó és a katonáskodás elöl, ez lojalitásunk valóságos tanúsága és le nem tagadható ténye.

Ne politizáljanak! ez a kivánalom is gyakran a tányérunkra kerül. Hogy miért ne politizáljon éppen a magyar kisebbség, — azt nem tudják megokolni. Politizálhat a cseh, morva, tót, ruszin, csak éppen a magyar nem. Talán azért, mert minden magyar politika irredenta politika a nacionalisták szemében, akik a világháború alatt fonhatták-szóhették a maguk faji és önállósági politikájukat.

Rettenetes politikai kiskorúság és iskolázatlanságra vallanak ezek a jó tanácsok, melyek bennünket meg akarnak fosztani attól, hogy életnyilvánulást adjunk magunkról. Az irredenta gyanúsítások terrorja ne tévesszen meg senkit; a fajszeretetet semmiféle rideg törvény nem tiltja. A lojalitást kezdje meg a kormány és hajtsa végre azokat a törvényeket, melyek kisebbségi jogainkat biztosítják, bennünket tekintsenek állampolgároknak és ne ellenségeknek, akkor a lojalitás is fokozódhatik. A lojalitás nem adó, amit mindenkire ki lehet vetni, hanem a megértó és jó bánásmód bövesen termő gyümölcse. És ha a magyar politizál, senki se ráncolja össze a homlokát és ne álmodjon rémálmokat. Hi politikus nemzet vagyunk, alkotmányunk az angol nemzetével egyidős, nekünk nagy történelmi múltúnk van. Bizony mi politizálni fogunk és ezt vegyék tudomásul, hanem mindig nyílt kártyákkal játszunk. A magyar nem összeesküvő, sötétben bujkálni nem szeret, a lelke nyilt, a szive őszinte és a nyelvén van. Ez hibája is. Nem zárkózott, szeret beszélni. Minden ország, mely magyarokat mondhat magáénak, a saját érdekében cselekednék, ha ezeket a tulajdonságokat megbecsülve, saját hasznára igyekeznék kihasználni. Ezt azonban oktalan irredenta vádaskodásokkal persze nem lehet elérni.

—jun. 12.

A városházán kedden délután fontos tanácskozás folyt a munkanélküliség enyhítése érdekében, melyen Csizmazia György polgármester elnökölt. Az értekezleten rész tvettek: dr. Alapi Gyula polgármester helyettes, a szociális és népjóléti ügyek előadója, Sándor Ernő föszámvevő, Bitó Sándor főmérnök, Dosztál Jakab, az Ipartestület alelnöke, Kocsis Lajos és Nagy Mihály építészek, Dénes Emil biz. tag és Szabó Gynla a szakszervezetek tanácsa részéről.

Az ülést Csizmazia polgármester elnöki megnyitója vezette be, aki a munkanélküliek helyzetét vázolja, ami a legszomorubb. Ezek az állapotok olyan helyzetet teremtenek, amikért a város vezetősége minden felelősséget elhárít magáról.

Dr. Alapi Gyula polgármester helyettes széles alapokon ismerteti a munkanélküliség kérdését, amely a beteg világgazdaság kérdése és a köztársaság minden részében megvan. De az egész köztársaságnak nincs egyetlen helye sem, amely annyit szenvedne tőle, mint Komárom. A kivételes helyzetet kivételes események idézték elő. A munkanélküliség úgy társadalom-gazdasági, mint szociális vonatkozásaiban komoly veszedelmet jelent, mert leszállítja a munkásság életstandardját és lecsökkenti erejét,

családját nyomornak és nélkülözéseknek kitéve, martalékai dobja oda & különféle betegségeknek, megfosztja őket kulturigényeik kielégítésétől, megmérgezi a jövő generáció lelkét is és az ártatlan gyermekeket megokolatlan szenvedéseknek teszi ki. Miut politikai kérdés is a közigazgatási hatóságok legnagyobb figyelmére érdemes, mert az elégületlenség a tömegek lelkében a társadalmi berendezkedések és rend ellen felgyülemlik, amely látszólag őket a munka lehetőségétől fosztja meg.

Majd Komárom kivételes helyzetét vázolja, ahol a háború végén a tölténygyár több ezer munkást foglalkoztatott, ezt 1919. januárjában leszerelték és a történelmi változás előidézte a szoros határzárt, amely azután az itteni ipart teljesen megbénította, a munkást munkapiacától fosztotta meg, elvágta ipartelepeitől és a világforgalomba belekapcsolt várost pályaudvarától. Az építőipar válsága már régebb keletű, de az épitőmunkásság a határzár folytán erre a szűk kis munkaterületre van korlátozva, ahol vállalkozás nincs és a pénzhiány már fenyegetően lép fel.

A munkanélküliség már teher a városra is, amelyet nagy tömegek ostromolnak különféle kívánságokkal, de ezeket a város kielégíteni mai helyzetében teljesen képtelen. Teher a társadalomra is, melynek üzlettelensége az ipar és kereskedelem válságát idézte elő.

A város mindenkor igyekezett anyagi erejét meghaladó módon gondoskodni a munkanélküliekről, igy 1919-ben a kiséri szabályozási munkát végeztette el félmilliónál több költséggel, 1921-ben pedig az államnak eladta olcsó áron legértékesebb telkét kikötőépités céljaira abban a feltevésben, hogy evvel a munkanélküliséget gyökeresen megoldja. Sajnos, ebben csalódnia kellett. A kormány a beruházási hitelt korlátozni kénytelen és ennek esik áldozatni a komáromi kikötőépités is, ahol az itt járt nagyzsupán nyilatkozata szerint is — az idén nBgyobb munkákat végezni már nem fognak.

Pedig a munkanélküliséggel csak az állam hatalmas pénzügyi ereje küzdhet meg. A város anyagi helyzete nem olyaD, hogy számottevő mértékben csökkenthesse a munkanélküliséget, de ennek ellenére mégis módot kell találni arra, hogy azon enyhítsen. Ebből a célból, mintegy példaadásul a városnak kell elöljárnia, hogy a törvénnyujtotta kedvezmények igénybevételével közmunkákat végeztessen. A munkanélküliségről szóló törvény lehetővé teszi, hogy a munkabérek a munkanélküli segély és állami pótdij felhasználásával fizettessenek, ami bérekben 50—-60°/o megtakarítást jelent. Ezt a lehetőséget ki kell használni.

Javasolja, hogy a közmunkák a következő beruházásokra fordittassanak: szükséglakások építése, a középületek (kórház, iskolák stb.) tatarozása és takarítása, vásárcsarnok építés, a Danaparti kövezet helyreállítása, vásártér elhelyezés, a Sz. András templom helyreállítása, melyet az 1919. évi ostrom súlyosan megrongált és ma a járókelőket veszélyezteti halló vakolat törmelékeivel.

Javasolja, hogy ezek & munkák sürgősen megállapítva, költségvetéssel felszerelve a kormány elé terjesztessenek, ahol küldöttség járjon el ennek jóváhagyása és az állami hozzájárulás biztosítása érdekében.

Dosztál Jakab felszólalásában a határok sürgős felnyitásától várja a muukanélküii kérdés gyökeres megoldását.

Prausz Hugó járási előadó a munkanélküli törvényt ismerteti szakavatott előadásban és megjelöli azokat a kereteket, amelyekben az állami támogatás mozoghat. Hangsúlyozza, í hogy a járási hivatal készséggel támogatja a város akcióját, ha az a törvény követelményeinek megfelel.

Dénes Emil hosszabb beszédben a munkanélküliséggel, mint világgazdasági jelenséggel foglalkozik, az állami támogatástól nem sokat remél, szerinte is a határok megnyitása volna az, amely lényegesen segítene a mai áldatlan helyzeten, amely a munkásságot eddig nem tapasztalt megpróbáltatások elé állította.

Többen azt teszik szóvá, hogy az állami munkáknál (a komárom-érsekujvári vasútvonalon hidak építése, a csallóközi telepítési munkálatok) teljesen mellőzik a komáromi építőmnnkásokat és helyüket morva, cseh munkások foglalják el.

Kocsis Lajos építőmester szerint a vállalkozás szinte lehetetlen, mert az építőiparnak nem áll rendelkezésére olcsó hitel, a mai bankhitel 15—20% kamatlába mellett minden építési vállalkozás ki van zárva.

Nagy Mihály építész hangsúlyozza, hogy az építőanyag drágaságát fokozza a hihetetlenül magas vasúti tarifa, amelyet az építész ma nem bir el. Ez bénítja meg a vállalkozást.

Sándor Ernő figyelemmel hallgatott beszédében vázolja a város anyagi helyzetét. A költségvetések évek óta 6—800000 K hiánynyal zárulnak, A bevételi források teljesen elapadtak. A városnak bármennyire is erkölcsi kötelessége a munkanélküliség leküzdésére áldozatokat hozni, de erre most nem képes folyó bevételeiből, melyek a folyó kiadásokat abszolúte nem fedezik. Az 1920-ban kiadott 560000 K inségmunka beruházásra az állam évek múlva csak 48000 K-t téritett vissza. A város csak úgy kaphat bele az előadó által javasolt munkákba, ha annak fedezete rendben van. Erre vagy bankkölcsön vagy a hajógyár vételárában esedékes 880000 K nyújthat ideiglenes fedezetet.

Az értekezlet Prausz Hugó, Dénes Emil, Nagy Mihály és Kocsis Lajos felszólalásai után kimondotta, hogy a képviselőtestületi ülésnek javaslatot tesz a közmunkák iránt, azok végzéséhez állami hozzájárulást kér éB ennek biztosítása után kap ezekbe bele.

Csizmazia elnök összegezve a mindvégig komoly és tárgyilagos vita anyagát, a tanácskozást este 8 órakor berekesztette.

A mm i vértanú piínos ml ékezete.

Röviden már megemlékeztünk arról, hogy a kommunisták által, kegyetlen módon kivégzett Wohlmuth Ferenc császári plébános emlékére emléktáblát állítottak Császár községben s annak ünnepélyes leleplezése junius 5-én volt.

Most részletes tudósítást kaptunk a leleplezésről, amelyet az alábbiakban közlünk.

Négy évvel ezelőtt 1919. junius hó 5 én szomorú napja volt Császár községnek. Ekkor ölték meg a proletárdiktatúra idején felszínre vetődött banditák Wohlmuth Ferenc császári r. kath. lelkészt, — egy emberi érzésből kivetkőzött szörnyeteg indítványára és vezetése mellett, aki nem érdemli meg, hogy nevét kiejtsük és leírjuk. Bűne: hitéhez és magyarságához való bátor és rendíthetetlen ragaszkodása volt. Garázda csőcselék lepte el a falut s az oltár mellöl vonszolták a lelkészt a bitófa alá, ki ott — a gazokat is megdöbbentő bátorsággal nézett a halál szemébe s a haramiák reszketve nézték a bitófáu lógó holttestet, melyben egy előttük ismeretlen erőre támaszkodó lélek lakozott.

A szerencsétlen lelkészt ökörláncra akasztották fel és többször életre keltették, hogy újra átszenvedje a rettenetes haláltusát.

Most, négy év elmúltával ismét egy hatalmas tömeg vonult fel Császár községbe, de nem ölni és rabolni, hanem hogy lerakja kegyeletének koszorúját annak a sírjára, ki mindnyájunkat megszégyenítő bátorsággal nézett a hatalmat bitorló népbiztosok és az elámított nép szemébe. Ott volt az egész vármegye Asztalos Béla alispán vezetése mellett.

Hatalmas tömeget vitt a Bánhidáról induló külön vonat a tragédia színhelyére, melynek csak kis része fért be a r. k. templomba, hol dr. Molnár Ignác győri prelátus kanonok mondott csendes misét. Ezután az ünnepi hangulatban levő népáradat a községháza elé vonult, ahol a falba elhelyezett emléktáblát leplezték le. A szónoki emelvény azon a helyen állott, ahol 4 évvel ezelőtt a bitófa volt s azon az emelvényen nyitotta meg az alispán az ünnepélyt s leleplezés ntán átadta az emléktáblát a község elöljáróságának s azt Szakáll Rezső községi főjegyző átvette, melyről meghntottan olvasta mindenki, aki közelébe férkőzhetett: „E helyen halt vértanú halált a proletárdiktatúra alatt a hitéért és hazáért Wohlmuth Ferenc r. k. plébános 1919. junius 5-én.u Ezután Karcsay Miklós vm. főjegyző mondotta el a megrázó esethez méltó és a vértanú pap

I egyéniségét fenségesen feltáró ünnepi beszédét. Majd a temetőbe vonult ki az egész gyülekezet s a hős sírjánál áldozott kegyelettel. Gyönyörű beszédben állította elénk a vértanú papnak a császári plébánián utóda: Lengyel i István az erős lelkű lelkészt, kinek egész éle-