Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-05-12 / 57. szám
2 oldal. „Komáromi Lapok* 19?3. május 12. pénzügyi helyzetét. A bizottság tagjai, de az egész világ meggyőződést szerezhettek arról, hogy az egyharmadrészére csonkított Magyarország a rettenetes világháború, a forradalom, a kommunizmus és a román megszállás elviselhetetlen veszteségei következtében milyen gyászos helyzetbe került, hogy nemcsak sorozatos megaláztatásokban volt része, de az életlehetőséghez szükséges minimális feltételektől is megfosztották és a teljesíthetetlen kötelezettségek nyomasztó súlyával újjászületésének esélyeit is megakadályozzák. Komoly és súlyos okok vitték a magyar államférfiakat külföldre. Magyarország gazdasági helyzetének egyensúlyba hozásáért ember- I feletti erőfeszítéseket tett a magyar kormány, J hogy saját erejükkel emeljék ki abból a nyo- i mórból, melybe került. A magyar koronának állandó értékhanyatlása a magyar pénzügyi kormányt arra kényszeritette, hogy mindaddig, a mig a magyar pénz stabilizálódik, a gazdasági életet bizonyos mértékben megszorítsa, noha maga & kormány szeretné legjobban a szabadkereskedelemnek olymérvü visszaállítását, mint a háború előtt volt. Az ország külkereskedelmében mutatkozó deficit csökkentésére minden tőlük telhetőt megtettek. Ez a deficit 1921-ben még 306 millió aranykoronát tett ki, de sikerült azt 1922-ben már 214 millió aranykoronára leszorítani. A kivitel fokozása nagyban elősegítette ezt az eredményt, úgy hogy Magyarország azt reméli, bogy a mai súlyos helyzetből kilábolhat, ha a jóvátétcli bizottság oly határozatot hoz, mely megengedi Magyarországnak, hogy megkísérelje megszerezni azokat a tőkéket, amelyek gazdasági és főleg mezőgazdasági termelésének fokozásához szükségesek. A külkereskedelmi deficit és a háború előtti adósságok súlya főokai annak, hogy nem képes Magyarország oly mértékben eleget tenni jelenleg kötelezettségének, amint azt akarná. Ez okozza azt is, hogy nem tudja megszerezni azt a szükséges külföldi devizamennyiséget, amely kereskedelmének lebonyolításához kell és épen emialt kénytelen egyrészt haladékot kérni, másrészt a háboruelőtti adósságok kamatainak csökkentéséért folyamodni. Ezek a kamatok a háború ideje alatt tudvalévőén nagyon megnövekedtek, úgy hogy ezek évente 70 millió aranykorona kiadást jelentenek az országnak. A területében annyira megcsonkított és elszegényedett Magyarország képtelen idegen segítség nélkül ezen kötelezettségeinek eleget tenni, tehát oly idegen tókének megszerzését kíséreli meg, mellyel talpra állásához erőt nyer. Opera. Irt: Gellérí Mária. Négyen ültek a páholyban: egy férj és a felesége, egy vőlegény és a menyasszonya. A színpadon a Parasztbecsületet játszották s a páholy szereplői — bár nézőknek tetszettek csupán — a darabbal párhuzamosan alakították a magnk külön kis drámáját. Persze, ez némajáték volt inkább, nagyon kevés beszéddel, elfelejtkező, sőt visszakapott gesztussal s álarccal az arcokon, amelyekből csak a szem őszintesége lángolt elő néha. Modern úri dráma, amelyben a bűn nem megy tovább a gondolatnál, olyan jólnevelt, amelyben Sném szaródnak kések a lapockába, s ahol nincs földresujtó bünhödés sem, legföljebb egy tenyérbevágódott köröm nyoma. Ahol a szenvedély nem ragyog, csak sápadttá teszi kicsit az arcot s a féltékenység nem ordít, hanem erőszakolt mosolya nyájassággal udvariaskodik. Szegény dráma . .. Mindenkit kényelmetlenül érintő, kellemetlen és értelem nélkül való feszültség manapság, atavizmus, csökevény az ősember leikéből. Müveit emberek számára csak a színpadon van létjogosultsága. De ha az életben is elkerülhetetlennek látszik, türelemmel és szelíd mosolygással kell végigjátszani, mint a pasziánszot. A végén aztán kijön . . . valahogy csak kijön a békesség a nélkül, hogy botrány lett volna belőle. Mert az a „fenkölt“ dráma, amelyen nagyságos asszonyom tönkrenedvesiti a zsebkendőjét a színházban, az életben közönséges botrány, amelyről nagyságos asszonyom hónapokig pletykázik. A magyar minisztereket, kik eddig Párisban és Londonban tárgyaltak, általában nagy figyelemmel fogadták, nemcsak személyes szinpátiákat keltett maga iránt Bethlen miniszterelnök, de Magyarország sorsa iránt is megértó jóindulatot ébresztett azokban a körökben, melyek a súlyos helyzetbe került országon segíteni hivatva vannak. Azt mindenesetre fölismerték, hogy mennyire fontos szerepre van hivatva Magyarország Középeurópában és belátják, hogy sem a nyugati államokra, de főképen a körülötte levő kisantantra nézve nem lehet közönbös Magyarországnak, mint gazdasági egységnek teljes leromlása. Ezt a gazdasági érdekek kölcsönössége szempontjából sem , lehet ölhetett kezekkel nézni és meg kell tenni j azokat a lépéseket, melyek Magyarország kon- ■; szolidációjához vezetnek, hogy a középeurópai ’ gazdasági krízis ne ölthessen nagyobb mérveket és e válságból eredő, szinte fojtogató feszültség végre valahára megenyhüljön. Sikerül-e Bethlennek és Kállaynak külföldi ntjs, azt egyelőre nem lehet biztosan megjósolni. A jóvátételi bizottság, melynek részéről Magyarország eddig semmiféle érezhető előzékenységet nem tapasztalt, már tanulmányozza az eléje terjesztett memorandumot, de hogy mint fog határozni bizonyos zálogjogok felfüggesztésére nézve, egyelőre nem sejthető. Annyi bizonyos, hogy fontos szempontokat kell megvizsgálnia és számolnia kell azzal, hogy a legyőzött országok valamennyiének ügyét eddig olyan szigorral kezelte, hogy abból semmi jó sem fakadt, de amint Németország példája mutatja, a középeurópai helyzetet csak feszültebbé és zav&rtabbá tette. Magyarország megsegítése európai gazdasági érdek, mert ennek az igazságtalanul megcsonkított országnak végső összeomlásából beláthatatlan bajok származhatnak mindazon államokra nézve is, amelyek a gazdasági élet számtalan különböző kapcsolata révén a legközelebbről érdekelve vannak. Az elzárkózás bizonyos áldozatok elől a helyzet súlyosbodásának lehet csak forrása. VÍZUMOT útlevelekre és mindenféle útlevélügyet megbízhatóan, 24 óra alatt intéz el a „Hilfsverein der j lid. Hochschüler aus der Slowakei.“ 262 Praha I., Postfach 620. Közbenjárási díj vízumonként 20 korona. Komárom és a villamosítás. — máj. 11. A villamosításról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy az egyes vidékeken villamos erőközpontokat állítanak fel, amelyek a villamos erőt szolgáltatják. Örvendetes dolognak vehetjük, hogy egy ilyen villamosítási központot a kormány éppen Komáromban kivan felállítani. Hogy azonban eloszlassunk minden kétséget az iránt a jóakarat iránt, amelyet a beavatatlan szemlélő a kormány iránt feltételez, reámutaiunk arra, miért létesül a központi ; elektromos telep éppen Komáromban és nem I másutt. A kormánynak rendelkezésére állanak j a volt katonai lövőszergyár helyiségei és gépei, amelyekkel a részvénytársaság alapításában résztvesz. Ez a berendezkedés több millió értéket képvisel és az államnak pénzébe nem került, mert azt itt találta. Tovább menve megállapíthatjuk azt is, hogy az állami kikötő gépeihez, megvilágításához, esetleg a vasúti vontatáshoz is elektromos energiára van szüksége, mert sem gőzzel, sem más erőforrással azt takarékosabban és olcsóbban megoldani nem lehet. Az tehát vitán felül áll, hogy az államnak elsőrendű érdeke, hogy a villamos erőtelep Komáromban és például ne Érsekújvárod állíttassák fel. Az alapításnak eddig nyilvánosságra került részleteiből annyit tudnak, hogy a részvénytársaság első berendezkedésében egyelőre ötmillió korona van számításba véve, amelyből az állam egy, Érsekújvár és Komárom városok pedig két két millióval vegyenek részt. Vizsgáljuk meg a kérdést teljes objektivitással és állapítsak meg azt, hogy mi itten a város jól és helyesen felfogott érdeke. Mindenkinek örülnie kell azon, ha valamelyes gazdasági életnyilvánulást lát ebben a szomorú sorsra jutott városban, mely elvesztve piacát, vasutját, forgalmában teljesen megbénult és csendesen halad a kikerülhetetlen gazdasági csőd felé. A maga erejéből járni nem tadván, az államnak kell lépéseiben támogatni, annak az államnak, mely ezt a helyzetet megteremtette és annak szanálásáról gondoskodnia is kell. Az állami kikötőt, villamos erőközpontot és a még létesítendő állami akciókat nekünk komáromiaknak ebből a nézőpontból kell szemlélnünk. , A villamos erőtelep létesítéséhez való hozzájárulás kérdése nemcsak egyszerű pénzügyi kérdés, hanem az erősen komplikálódik a Az asszony a vőlegényhez fordult: — Kedves magától László, hogy a páholyt megszerezte. Tudja, mennyire szeretem ezt a darabot. Es ma este különösen hangalatban vagyok hozzá. A hang minősége afféle „meleg barátságos* akart lenni a látszat szerint. Da mert forrón fakadt fel a torkán, útközben kellett lehűlnie, úgy hogy végeredményben majdnem hidegen csengett és valami természetellenesség volt benne, mint & sült fagylaltban. A fiatal férfi ennek ellenében őszinte örömmel mosolygott felé: — Hála Istennek, hogy kedve telik benne... Utána azonban neki is alakoskodnia kellett. Megsimogatni a menyasszonya kezét és azt mondani: — Tudtam, hogy az én menyasszonykám is rajong a Parasztbecsületért. Neki ilyen nagy szavai vannak. — Ki ne szeretné — vágott bele a férj is, nehogy feltűnjön a szótlansága. S hogy utána gyanútlanul gondolhassa el: „De mégis furesa, hogy éppen ez az opera jutott eszébe. Azt hiszem, kicsit bele van bolondulva a feleségembe. Szamár.“ — Olyan fiatalnak látszol ma, mint egy kislány — mondta a leány az asszonynak. — Senki sem hinné, hogy nyolc esztendővel öregebb vagy nálam. Nem lehetett tudni, hogy ez őszinte és közvetlen bók-e, vagy figyelmeztetés a vőlegénynek, hogy ő nyolc esztendővel később nyílott, tehát nyolc esztendővel frissebb virág. A vőlegény sértésnek hallgatta végig: ebben a pillanatban gyűlölte a menyasszonyát. — Igazán gyönyörű ma este — mondta csak azért is. A leány összevonta a szemöldökét — és hamar megkínálta az asszonyt cukorkával. A férj megint megszólalt. — Ó, ez a „nagyon szép ma este a felesége“ sohasem jelent jót egy férj számára — mondotta olyan fensőséges és bátor mosolygással, mintha ő lenne az egyetlen férj, akire nézve nincs ennek rossz jelentősége. Aztán sötét lett s az asszony hátrahajolva dúdolta: „Óh Lola, rózsaszín pírban . Ragyog az orcád .. .“ Nem látszott világosan, hogy kihez fordult. De mert a vőlegény feje hajlott udvarisan az övéhez, neki sngta: — Nagyon szeretem ezt a dalt. Van egy sora... a legszebb zene-sóhaj... Vigyázzon ... Ha ezt éneklik majd, megérintem a kezét. .. „Házatok táján száz intőjelt látok, Imádlak mégis, nélküled életem átok. Gyehenna-tűzben égjek inkább lángban, Semhogy a te drága ...“ A férfi egy gyenge ujjnyomást érzett a kezefején. Mozdulatlanul ült. Minden idegszála remegett. De kifogástalanul közömbös arccal figyelt tovább a férj és a menyasszonya között. Már nem hallotta a zenét. — Milyen gyáva vagyok, — gondolta. — Hogy gyötör ez a szorítás, amely a tenyeremben maradt, mert nem volt bátorságom hozzá, hogy megfogjam a kezét és megszorítsam. Ha ember lennék és nem kulturlény, megtehettem volna, ha ölnöm kellett volna is utána, vagy meghalnom, vagy ha ránk szakadt volna az Operaház aranymennyezete. Mikor világos lett, a menyasszony fölállott.
