Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-05-05 / 54. szám
1923. május 5 „tiLom&roini Lapok“ 3. oktal Ezen a szomorú helyzeten nem változtatott az sem, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság Ítéleteiben kimondta azt, hogy a megyei közigazgatási bizottság által megállapított nyugdíjra van a nyugdíjasoknak igényük, amibe a mellékilletmények is bo vannak számítva. A nyugdíjasoknak jogosan megítélt követelései vannak az állammal szemben, amelyeket, ki kellene fizetni, vagy arra legalább is előleget nyújtani. Ötven magyar tisztviselő családot a legnagyobb nyomorba dönt ez az intézkí-dés, mely jogos illetményeiktől fosztja meg ókat, ha átmeneti időre is. Ezak a szegény, sorsüldözött emberek, akiket azért nem tartottak meg hivatalaikban, mart magyarok voltak, most ismét a kormányhoz fordultak szorult helyzetükben, amelytől kérik megítélt járandóságaik folyósításán kívül azt, hogy az illetmény ren dezés tartamára a felemelendő nyugdij terhére, amely a mainál csak magasabb lehet, előlegeket nyújtsanak. A kiutasítások ügye. Midőn e sorokat írjak, a komáromi járás területéről kiutasított egyének már mind elhagyták a köztársaság területét. Elsőnek Erdős Vilmos bankigazgató távozott, akit Váradi Béla kávés követett. Váradit a magyar hatóságok nem ismerték el magyar állampolgárnak és nem fogadták be. Gsütöitökön délután azonban mégis átkelt a határon. Ugyancsak csütörtökön érkezett le az államreudőrséghez a kiutasított bencések ügyében való zsupáni határozat is, amely a miniszter meghagyásából felebbezéseiket elutasítja, ezt csütörtökön délután tudatták Mórocz Emílián házfőnökkeí és Gosztonyi Nándor főgimn. tanárral oly utasítással, hogy 24 óra alatt hagyják el a köztársaság területét. Mórocz Emílián házfőnök és Gosztonyi ' Nándor főgimn. tanár ma, pénteken délután 3 órakor átkeltek Magyarországba. Komárom társadalma, a helyi egyesületek képviselete ünnepélyes módon akart a kiutasitottaktól búcsút venni, de ez az ő egyenes kívánságukra elmaradt. Kínosan lehangoló érzést váltott ki ez az intézkedés a helyi társadalomban, mely nem ismeri fel az intézkedés könyörtelenségében az államérdeket, amelyet ennek szolgálnia kellene. Csütörtökön délelőtt kellett lávoznia Hor— Melyikünk miatt ? — Egyikünk miatt se. Fölugrott és ideges gyorsasággal mondta tovább: — De ma nincs kedvem diskurálni. A fejem fáj . .. megyek lefeküdni ... jó mulatást! Jó mulatást! Elfutott a fehér utón villája felé. A férfi pár lépést tett utána : — De csak elkísérhetem ? — Nem szerezne vele semmi örömöt. Elhiheti. És eltűnt a fák között. A férfias az asszony egymásra néztek. Az asszony diadalmasan és a férfi értelmetlenül. — Mi baja van ma Sacinak ? — kérdezte a férfi, miközben közelebb lépett az asszonyhoz, — maga biztosan tudja. Az asszony a fejét rázta. — Nem értem ... én se értem. Furcsa ! Leült a padra és egy gesztenyelevéllel legyezni kezdte kipirult arcát. A férfi előtte állott és nézte. Hosszasan, műértő szemmel, talán először, mióta megismerte. Egyszer csak megszólalt: — Tudja mit gondolok? . . . Saci féltékeny. — Csak nem én rám ? — Éppen magára. Az asszony mosolygott kedvesen, finom kacérsággal. — Eh, dehogy! Téved maga, Guszti . . . Minden ok nélkül. . . Nevetséges! . . . Szeszélyes inkább. Jöjjön, sétáljunk egyet a hűvösön és akkorra neki is megtér a jó kedve. — Ahogy parancsolja. És elindultak. Lassan, szótlanul mentek az erdő felé. A fürdőpark gondozott utai lassan elmaradtak és talpuk alatt megzizzent a száraz avar. A férfi szólalt meg elsőnek : — Gondolja, hogy nem a féltékenység ner Árpádnak, a Darányi uradalom jószágfelügyelőjének is, akinek felebbezését szintén viszszautasitották. A 72 éves öregur egy rendőrtisztviselő kíséretében ment át Magyarországba. Egyébként a határincidens, amelynek ezek a rendkívüli intézkedések a folyományai, már nemzetközi utón tisztázva van. Azok a rémmesék, amelyek a pénzügyőrmester kegyetlen meggyilkolásáról kerültek a nacionalista és kormánylapok ulján a közvéleménybe, mind fantasztikus kitalálásoknak bizonyultak. Az őrmester küzdelem közben esett el és ez bizonyára az után következett be, mikor már fegyverét használta. Hogy kölcsönös lövöldözés után, vagy közelharcban valaki haláios sebet kaphat, az sajnálatos, de nem olyan különös esemény, amely két ország egymással való közlekedésére é3 forgalmára befolyást gyakorolhatna. Mindenesetre kívánatos az ilyen események kiküszöbölése, hogy az a szomszédi viszonyt meg ne zavarja; viszont ezek a mostani represzszáliák ártatlan és békés emberekkel szemben nem alkalmas fegyvernek bizonyulnak. Nem is szólva arról, hogy a tömegek lelkében olyan fájdalmas érzéseket kelt, amelyek rezgése csak soká, igen sok idő múlva szűnik meg. * Mórocz Emílián házfőnök és Gosztonyi Nándor főgimnáziumi tanár pénteken délután 3 órakor keitek át a hídon Magyarországba. A tisztelők, jóbarátok és ismerősök sok százai kísérték a Komáromi társadalom e két köztiszteletben álló alakját a hídfőig, ahol a távozókat virágokkal halmozták el. Mélyen megindító látvány volt a szomorú, néma menet, melynek résztvevői szemében könny csillogott . . . Aktuális kérdések. (Hova helyezzék az uszodát? — Az elárvult Klapkaiér? — Hol maradtak az ígéretek? — Korlátot kérünk I) Igazán elmondhatjuk az alábbi kis versikével, hogy Beköszöntött a meleg nyár Éget, forral a napsugár, De az égből langy eső hull, A hervadt rét megint virul, mert hála Isten van már meleg nyári napsüt és, ha nem is vagyunk még bent a nyárban és aztán áldást hozó langyos eső is permetezik elég gyakran az égből. Szóval ha még nem is tette Sacit olyan furcsává ? — Mi oka lett volna rá? Hiszen maga engem soha meg sem látott. A férfi lehajtotta a fejét. — Igaza van. Igaza van ... De ma megláttam és ezt Saci észrevette. Az asszony szeme megcsillant. Elfordult, hogy elrejtse megelégedett mosolyát és tépni kezdte a mellette levő bokor virágait. Amaz nézte és amint a nap rávillant az asszony göndör, fényes hajára, elragadtatva mondta: — Gyönyörű a maga haja. Olyan kedvem volna végigsimitani. Engedje meg. No, engedje. Az asszony fölnevetett. — Bohó gyerek maga ! — S közel tolta a fejét hozzá : — No, simitsa meg, ha csak ez a vágya. A férfi keze végigfutott a haj ruganyos, finom szálai között és remegés szaladt végig az egész testén. — Irén!... Az asszony kacéran bujt ki kezei alól. — Egyórai ismeretség után hamar volna. Nem gondo ja? Mert hiszen maga egy órával ezelőtt látott meg először. Egy pár lépést tett előre és leült egy kiálló fatörzsre. Alatta a völgyben kivillogtak a fák közül a villák piros tetői. Lenézett és a leányra gondolt. — Úgy e nem tévedek ? Nem . .. nem ... — mondta magában. — Folytassuk-e még ? A férfi mögéje állott és lehajolt hozzá, hogy mondjon valamit. A forró lehelete megpirította az asszony arcát, akinek ez a nagy közelség győzelmi mámorként izgatta idegeit. Ránézett a férfire és a szeme csillogott diadalmasan, megelégedett boldogsággal. Amaz csak nézte most is és egyre vontatottabban jött elő a szó ajkai közül. Hirtelen megkapta az aszszony kezét és megcsókolta. És az asszony hivatalosa», de azért egyik másik nap el el látogat hozzánk a nyár. Aktuális tehát a kérdés, hogy a városi uszodát hol fogják az idén elhelyezni? A tavalyi és az az előtti helyére elhelyezni a kikötő építése miatt nem alkalmas, illetve akadályokba ütközik. Különben is úgy a parti munkálatok, mint a kotrógép munkája alaposan zavarossá teszi a vizet, ami különben se teszi kívánatossá, hogy a régi helyére horgonyozzák le az uszodát. Itt tehát csak két eshetőség lehet: kikötni az uszodát egy régebbi helyére a Vágduuán, a vágdunai vaskid mellé. Ellene azonban sok körülmény szól. Ez a hely nagyon kiesik a város központjából és a közelében levő strand fürdő veszedelmes konkurrenciát támasztana az amúgy se jól jövedelmező városi uszodának. Akik már el vergődnek a város közepéből, vagy még távolabbról a vágdunai vashídig, azok mar el is gyalogolnak & strandig és az uszodába csak azok a szigorú erkölcsbírák térnének be, akik Faun kritikáit a strandbéliek lúldekoltált öltözeteiről nagyon is a szivükre veszik. Ezekből pedig nem lehet fentartani az uszodát. Szóval ez a hely teljesen eiesik a kombinációból. Maradna tehát az egyetlen megoldási terv, kivinni az uszodát a nagy Danára, a nagydunai vashid közelébe, ahol régebbi időben volt is már az uszoda. Ez a hely a váro3 legnagyobb részéből köunyeu megközelíthető a városnak távolabb eső részei, Kossuth tértől a Vágdunáig eső város rész, amelyet a régi komáromiak a sok viz után Velencének neveztek, úgy se keresi fel az uszodát, annak lakói részére közelebb esik a Vágduna. A nagydunai hid melletti felállítást támogatja az a körülmény is, hogy ott tiszta, friss, üdítő vizet kap mindig az uszoda két medencéje. — Birr — de hideg lehet a Nagyduna vize, vacog már előre az elpuhult idegzetüek fogsora ennek a tervnek a puszta említésére is. És ezek bizonyára kézzel-lábbal, ludböiös háttal és vacogó fogakkal fognak a terv ellen tiltakozni és agitálni. Bízunk azonban az erősebb idegzetnek többségében és az éljen a frissvíz ! jelszóval diadalra viszik ezt a tervüket az elpuhult, a hideg víztől fogatvacogtató gyengék ellen, akik a mi győzelmünkre bizonyosan némi cinizmussal fogják mondani, hogy: — Kint vagyunk a vízből. Mi azonban szeretnénk ha már bentvoldiadaimas szeme még diadalmasabban egykét pillanatra lezárult. A fák közül két kis mqkus törtetett elő. Egy-egy vadmogyorót hengergettek maguk előtt. Játszottak vele, guritgatták, nagyokat szökve utána. Az asszony látta meg először. — Oh be kedvesek, — nézze! Egyszer csak az egyiknek a játéka elgurult. Hiába kereste, hajtogatta a harasztot, nem találta. Ekkor hirtelen ugrással ott termett a másiknál és elütötte előle a mogyorót és ő hajtogatta tovább. A másik, a gyengébb, meg busán ugrált utána. Az asszony összehúzta a szemöldökét és gályát keresett. — Fuj! . . . csúnya kis állatja, a másikét kell elvenni ? — és a gallyal a zsivány mókus felé csapott. De hirtelen fölkacagott. Idegesen hangzott ez a nevetés. A leány jutott eszébe és ez a mai játék. Hát nem ugyanazt teszi-e o is, mint ez a megfenyített mókus ? Hát nem kapta-e el ő is másnak a játékszerét, hogy ő játszék vele tovább ? Hirtelen fölállott és színtelenül, komolyan mondta: — Menjünk h§za, Guszti. Elég volt a sétából. Saci már biztosan keres. A férfi megkapta a nő kezét. — Már itt hagy, alig hogy megtaláltam. Maradjunk még ! Az asszony ránézett és mosolygott, de nyoma se volt benne a kacérságnak. — Ez a két mókus az oka. Ha ezek nem jönnek, még maradunk. De igy már nem lehet. Menjünk, Guszti. Menjünk. ^ És gyors, határozott lépésekkel indult neki az útnak. A férfi elindult utána és egész utón arra gondolt: vájjon mi köze volt annak a két mókusnak az ő dolgukhoz. De ezt az asszony nem mondta meg neki.
