Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-04-14 / 45. szám
4. oldal. Komaromi Lapok“ 1928; április 14. hói&p előtti konfliktus alkalmával. Jóslásokba azonban nem lehet bocsátkozni, meg kell várni az eseményeket. Az újságíró ezután néhány belpolitikai természetű kérdést intézett Massiereviech követhez, amelyekre § összefeglalólag a kővetkezőket válaszolta: — Bethlen miniszterelnök helyzete szilárd, a lemondási híreknek semmi alapjuk sincsen. Egyes jobboldali frakciók törekvéseire vo • natkozólag Massierevich azután azt mondotta, hogy „nem lehet fejjel a falnak menni“. Ezután az uj-ágiró egy igen okos kérdést vetett fel. Kifejtette, hogy szerinte Ausztria és Németország gazdasági krízisét nem kizáró • lag a reparáció problémája, hanem a helytelen pénzügyi és gazdaságpolitika okozta. A rekon - strukció érdekében az egyes osztályok nem voltak hajlandók elegendő áldozatra és ez okozta Németország és Ausztria további gazdasági romlását. Evvel kapcsolatban az újságíró megkérdezte, hogy vájjon nem ugyanígy áll-e a dolog Magyarországon. Az érdekes kérdésre a kővetkezőket mondotta: — Meglehet, hogy igaza van. Itt nem lehet a munkásokkal szemben fellépni, nálunk pedig a gazdákkal szemben. A kisgazdapárt nálunk igen hatalmas, Bethlennek szüksége van rájuk. Ez azonban együttjár a parlamentárizmussal. Amíg parlament lesz, addig igy lesz ez mindenütt. Ha a parlament helyett diktátor kormányozna, úgy váltóztatni lehetne a dolgon. Az újságíró erre megkérdezte, hogy vájjon sok hive van-e Magyarországon a katonai diktatúrának. Vájjon nem gondolnak-e Magyarországon arra, hogy Mussolini példáját utánozzák, aki a parlament kikapcsolásával kormányoz ? — Ez nem komoly dolog. Magyarországon ezt nem lehet megvalósítani. Ez csak egy olyan hatalmas országban lehetséges, mint Olaszország. Magyarországon ez ki van zárva. Ezzel befejeződött a nagynémet újságíró és a magyar követ érdekes beszélgetése, amelyet alkalmunk van az újságíró részletes szóbeli közlése alapján ismertetni. A beszélgetés igen érdekes, sokkal érdekesebb, mint egy formális intervju, mikor a diplomaták óvatosan megválogatják szavaikat és semmitmondó frázisokat szónokolnak. A fesztelen beszélgetés során Massierevich követ őszintén felelt a kérdésekre, úgy hogy nyilatkozatai alapján könnyen meg lehet konstruálni a jelenlegi magyar politika tendenciáit és kilátásait. Az újságírónak az a feladata, hogy a dolgokat hűen megvilágítsa, mivel csak az őszinte beszéd vezethet az ellenmegfelelt. Néhány tiszteletreméltó városi embert, akik némileg a német szóhoz is konyitottak, Bécsbe menesztett. Ezek aztán odafönt előadták, hogy Lubrecht grófot az italmérésben senki sem akadályozta; a császári cégért július elsején hivatalosan kitűzték, s a magánosok cégéreit mind bevonták. Arról ők nem tehetnek, hogy Lubrecht gróf ur borról nem gondoskodott, s hogy a korcsmárosok az ő kedvéért nem voltak hajlandók az italmérés folytatására. Az egész ribillióból csak annyi igaz, hogy a város a sok évi keserű bosszúságokért Lubrecht uramnak ezúton derekasan megfizetett. Mivel e felvilágosításokkal a jó bécsiek meg nem elégedének, s mivel a városra mindenáron rá akarták sütni a ribillió bűnét, még azon ősszel vizsgáló-biztosokat küldöttek Komáromba. A feleket Nedeczky Ferenc uram, a nádori jegyző hallgatta ki. A birákon és Lubrecht emberein kivül Valter György, Zámbold Pál és Burján György szenátorokat is kihallgatták. Valamennyi tanú azt vallotta, hogy Lubrecht kihágásainak se hossza, se vége; aztán oly vad, savanyu borokat méretett méregdrágán, hogy senki sem vette. Még a romlott kapásborokat is tiz dénárjával mérte, holott két pintje sem ért egy dénárt. S amíg feneette borán túl nem adott, sört még drága pénzen sem mért. Mivel a vallomások egytől-egyig Lubrecht gróf ellen szóltak, s mivel a város az ügyet a törvény útjára kívánta terelni, Lubrecht merész álmai hamar szétfoszlódtak. Ahelyett hogy katonaság jött volna az állítólagos ribillió elnyomására, Lubrecht uramnak kellett sátorfáját fölszednie s ősei hazájába visszatérnie. tétek kiküszöböléséhez, az összes utódállamok oly égetően szükséges együttműködésére. Ezért kötelességünknek tartottuk Massierevich követ [ nyilatkozatait, amelyekről véletlenül tudomást J szereztünk, részletesen közölni és reméljük, | hogy a követ a cél fontosságát szintén átérezve, f nem fog azért neheztelni.“ így fejezi be az érdekes nyilatkozatot a B. M. H. bécsi szerkesztője, amelyből a józan mérséklet, a komoly törekvés a békés munka után sugárzik ki. A város kétmilliós kölcsöne. — ápril 13, A szomorú emlékű kikötő üzlet a városra, jól tudjuk, hogy csak bajt hozott és eddig annak semmi hasznát nem látta. A kikötő vételár nem volt elegendő azoknak a lyukaknak a be- j tömésére, amelyek a háztartás sülyedő hajóján í támadtak az utolsó négy év alatt. Még a mult l évben úgy festett a dolog, hogy a város két j millió államkőícíöunel a reseket betömheti. Ez j a bizonyos kétmilliós kölcsön az, amely 1920, j vége óta kisért és mint tengeri kígyó újból fel- j bukkant, hogy elmerüljön: a tengeri kígyónak j farka végre a város kezeibe került; a kétmillióra ] tömérdek utánjárás után az állam félmillió elő- I leget folyósított egy prágai bank utján. Most tehát azon a ponton van a város í háztartása, hogy súlyosabb terheitől szabadulhat. i Igen ám, de 1922. és 1923. év közt nagy a $ külömbség. Mig a műit év nyarán az a kétmillió elegendő lett volna az adósságok kifizetésére a j kikötő vételárral együtt, addig a tartozások te- S temesen megdagadtak már az idén és igy, mint j információnk szól, a kétmillió nem lesz elég. a j tartozások kiegyenlítésére. Mi tehát a teendő? A tennivaló az, hogy a város pénzt szerezzen. Ámde könnyű ezt a tanácsot elmondani, de nehéz azt kivitelre juttatni. A városi képviseletnek van már pénzügyi bizottsága, üljön össze és tanácskozzék ebben az ügyben, jöjjön a javaslattal a közgyűlés elé. A pénzügyi bizottság állapítja meg egész pontosan a város passzíváit es ehhez képest dolgozzon ki törlesztési tervezetet vagy tervezeteket. A pénzügyi bizottság első feladata a város költségvetésének összeállítása, azoké az, irányelveké, amelyek alapján az összeállítható. A | költségvetés nem voit a múlt évben összeállít- \ ható, mert a költségvetés részletei ismeretlenek voltak. Ezek nagy része ma már ismeretes és a személyi ügyek jórészben le vannak bonyolítva. A városi alkalmazottak jó része el van bocsátva, ki nyugdíjjal, ki kegydijjal ki van elégítve, akinek erre joga, vagy érdeme voit. Tehát j már tovább nem kell a sötétben tapogatózni. A j költségvetés a felesleges tisztviselői kar létszámapasztása folytán erősen csökkentett személyi kiadásokkal fog dolgozni. Sokkal nagyobb baj azonban az, hogy az adósságok kamatai nagy tehertételt jelentenek a költségvetésre és arról kell gondoskodni, hogy az adósságok sürgősen konvertáltassanak, hogy a város a nagy kamatlábak terheitől tehermentesüljön. A takarékosságnak az uj rezsimben meg is kell valósulnia minden vonalon, mert a polgárság áldozataira már a mai viszonyok közt nemcsak nem számíthat, de egyenesen a közterhek csökkentését követeli a varos minden adózó polgára. A megállapítandó költségvetés keretei természetesen nem fogadhatják be és fedezetet nem szolgáltathatnak a városi mai átmeneti tar, tozások, amelyek ennyire csakis a költségvetések hiányai folytán emelkedtek milliónyi magaslatra. A milliós tartozások csakis több évre I megosztva lehetnek visszatérítendők, tehát ezt az adósságot oly időre kell konvertálni, hogy törlesztési járulékai a költségvetés kereteiben a mai közterhek emelése nélkül elférjenek. A' község tehermentesítése mellett a főcél nem lehet más, mint olyan költségvetés megállapítása, amelynek fedezeti része a közterhek emelése nélkül elegendő a kiadások viselésére. Ehhez van remény, mert a személyzet létszámapasztása jelentékeny csökkenést idézett elő a kiadásokban, másrészt pedig a képviseletnek arra kell törekednie, hogy minden nem városi ‘ természetű és célú kiadástól szabaduljon, főleg ' az állami igazgatástól reá hárított terhektől a költségvetést mentesítse. A két millió adósság és az azt kévető további millió élő mementó arra, hogy a pénzügyi gazdálkodás ezen a csapáson tovább nem mehet, mert a város létérdeke azt nem engedi. A város zöld asztalánál ezeket a szempontokat vegyék fontolóra. £gy nő árulása okolta a legnagyobb magyar halálát. {Uj szenzációs adatok a bécsi titkos levéltárból Széchenyi Istvánt gróf haláláról) A bécsi cabinet noir és valamennyi nyílt hatóság legdiszkrétebben a női szolgálatokat kezeli. Épp a rendkívül kényes természetű ügyek alkalmával vette olykor hasznát, de az osztrák belügyminisztérium rendőri levéltárában őrzött jelentések közt alig találtak női információt. A szoknyás kémek javarésze nem is közvetlenül tette meg a Msídung-ot, hanem Pesten, valamelyik férfi contiden3 utján, vagy pedig Protmann rendárdirek,tornak élőszóval mondotta el; a fontosabb afferek alkalmával Bach belügyminiszter, valamint Thierry rendőrminiszter — a magyar baráttá bélyegzett Hübner utódja — személyesen hallgatóit mag egyik-másik hölgyet. A bécsi, utazásokról sokszor előbb küldött „Vorlage“ s a nyomoujáró intézkedés, különböző rendőrakták egybevetése aztán lassankiut sejteti s néha ki is alakítja a képet némelyik asszonykéinről. Köztük aaadt olyan, aki egyáltalán nem. anyagi érdekből szimatolt, hanem barátságból, szerelemből, sőt kifejezetten „a császár iránt érzett hűségből“ is. Már a szabadságharc előtt működtek a női kémek. Zsófia főhercegnő, aki oly messzeiátó és okos akcióval biztosította fia számára. a trónt, Sedenitzky gróf közvetítésével höigysegitségnek is hasznát vette. Ilyen módon kapta az első híreket pl. arról, hogy miiyen népszerű Magyarországon — István főherceg, akiről egyre szélesebb körben terjedt el az a hir, hogy ő fog itt uralkodni, „egész különállóan Ausztriától, nemzeti minisztérium élén“. Az ilyen hírek pecsételték meg a főherceg szomorú sorsát. Viszont Metternich hercegnő a, legizgatóbb percekben Esterházy Felicia grófnőtől tudta meg, hogy a bécsi forrongást Metternich elcsapásával próbálják kiengesztelni; Zsófia főhercegnő udvarmestere mondta ugyanis Felicia grófnőnek, hogy „vigyetek gyertyákat, holnap világítsatok ki annak örömére, hogy titeket elküldenek!“ Metternishnébizalmas föl! jegyzései elárulják, hogy a főszaglász a kis, I Auersperg Frici voit ( a későbbi császár anyjának bizalmasa) és hogy a legbelsőbb udvari körökben is volt kémszolgálat. A „reballió“ leverése után uj, nagy erőre kapott a kémszervezet és Zsófia íonereegnö — különben tiszteletreméltó anyai érzés hatása alatt — főkép azt akarta tudni, hogy fiát nem fenyegeti-e holmi veszély a „lázadók“ részéről. A fontoskodó Bach-beamterek egyrésze sötét kommentárral továbbította a spicli-jelentéseket s a főhercegnő nem elégedett meg az olyan „autentikus vizsgálati adattal“, amsiy szerint a félbolond Libényi János szabőlegény merénylete (1853) cinkosok nélkül történt meg, „a magyar szabadság hazug frázisa“ érdekében. Legális nyomozók és titkos kémek raja kutatta, hogy áll-e még valaki Libényi mögött. Keresték, jóval azután is, hogy a zavartfejü : szabót felkötötték. Női kézből való a ieghoszszabb jelentés arról is, hogy Szakmáry száza, dós pokolgépet akart Bécsbe vinni a császár és a főhercegek ellen. Maga Kempeu báró, a legfőbb rendórszolgálat vezetője, irta az összefoglaló jelentést 1855 karácsonya előtt, hogy mint akarták a bécsi Burgot fölrobbantam. De hasztalanul derült ki az egész téboly terv naivitása, még hosszú időn át nyomozták az „esetleges“ bűntársakat. Éveken át azt hall-I háttá Zsófia is, hogy a magyar politika nem ismeri a gyilkos szándékot s az emigránsok közt, vagy épp a terror alatt hallgató Pesten, nyoma sincs merénylő tervnek. Csak esztendők 1 múlva, (1861 április 10 én) kapott az udvar Í újabb értesítést, amely véres projektumról beszél. Egy női kém szólt Apponyi grófnak, aki gyorsan tovább adta Corinini táborszernagyt nak — Ferenc József egykori nevelőjének — ' a .rémhírt“. Kovács János egri fiatalember
