Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-04-14 / 45. szám

1923. április 14.

„Komáromi Lapok“

3. o'dal

gében nagy szimpátiákkal találkozott, azonban 6 maga nem akar e párthoz tartozni, még kevésbbé reflektál mandátumra. Ö csak mint tapasztalt org&nizátor segít a munkásságnak, hogy kiszabaduljon a csehszlovák szocialista járomból. Hasonló nézeten van Belánszky szerkesztő is és igy történt, hogy a lapot szívesen engedték át munkástestvéreiknek az uj mozgalom propagálására addig az ideig, amíg módjukban lesz sajtójukat megteremteni. Ők tisztán ideális célokat követnek és alacsony dolognak tartanák, ha ideális antonomista harcukba csúnya mandátum—kérdések, vagy személyi érvényesülés vágyát kevernék bele. A szlovák politika éppen azért hanyatlott alá, mert a Mammon s a husosfazekak arénájává vált. A Szlovenszkó autonómiájáért vívott harcnak kristálytisztának és minden anyagiasságtól mentnek kell lennie, mert itt csak az idealizmus segít, de az azután biztosan, ök továbbra is segítségére kívánnak leDni munkásvéreiknek, úgy lapjukban, mint személyükben anélkül, hogy mandátumra reflektálnának. Az uj mozgalom már minden irányban kibontakoztt s ha sikerrel fog járni, ők a jólvégzatt munka érzésével mennek egy lépéssel tovább és nem nyugszanak addig, amig az autonómiáért vívott harcba egész Szlovenszkót be nem állították, í'elekezetre, társadalmi osztályokra, világnézetekre és nemzetiségekre való külömbség nélkül.

(ESŐ.)

A kisebbségek sorsa

szivén fekszik a köztársaság bölcs elnökének is, aki minap tett nyilatkozatában jelentette ki, hogy a kisebbségek védelmét kell egyelőre követelnünk és megadnunk. A köztársaság nagytekintélyű elnöke, mint az ország népeinak atyai érzéiü államfője, maga is nagy súlyt helyez arra, hogy az itt élő nemzeti kissebbségek a megfelelő védelemben részesüljenek. Vagyis más szavakkal: mindazon jogok, melyek a kisebbségeknek a békeszerződésben és az alkotmányalaptörvényben biztosítva vannak, teljes mértékben érvényesitendők.

Számtalan esetben hallottunk már a kisebbségek jogairól beszélni, a kérdés állandóau napirenden van s foglalkoznak is vele, de valójában semmi olyan érezhető eredményt nem értek még el, amely a kisebbségek sorsán segített volna. Komoly és európai tekintélyű államférfiak kijelentései időnként rávilágítanak erre a problémára, melynek megoldásán már ötödik éve próbálkoznak több-kevesebb jóakarattal, már

Komárom is megemberelte magát, s Lubrechtnek kamatostul visszafizette a sok rosszat.

A királyi bormérés joga a végházakban s igy Komáromban is julius és augusztus hónapokban tartott. Régente magának a városnak kellett a király porát kimérnie, sa befolyó jövedelmet beszolgáltatnia. Ősrégi magyar szóval ezt a jövedelmet borpotyának hivták.2 Lubrecht idején azonban a dolog már másként esett meg. Vagy maga a bérlő hozatott borokat, s mások teljes kizárásával kimérte, vagy bizonyos taksa fejében a kimérést a polgárságnak is megengedte. Lubrecht mindig a komáromiaktól szokta volt a borokat venni, s a pincéket is tőlük bérelte. Az 1723. évben is ilyenformán akarta folytatni. A vérig bosszantott tanács azonban ezúttal nagy meglepetést készített Lubrecht gróf részére. Közvetlenül július elseje előtt, tehát akkor, amidőn a király bormérési joga kezdődött, a városi három status házról-házra kihirdette, hogy aki Lubrecht gróftól a bormérésre engedélyt kér vagy vált, 100 forint büntetés éri, ugyanannyi büntetést fizet az is, aki bort, sört ad el Lubrechtnek vagy pincét kölcsönöz neki.8

Elérkezvén a borkimérés ideje Lubrecht régi szokása szerint elindult a városba, hogy borokat vásároljon s pincéket béreljen. Elrémülve tapasztalta, hogy senki egy csepp bort sem akar neki eladni, s hogy egyetlen pincét sem kaphat bérbe semmi árért. A városban levő negyven sörházat és hatvan korcsmát meg tulajdonosaik julius 1-én egytől-egyig bezárták. Lubrecht tehát sem bort, sem pincét, sem

2 Azaz helyesebben borpótjának.

8 Komárom város levéltárában van e rendelet. Lubrecht grófnak ez ügyben felterjesztett panasza pedig a Közös pénzügyi levéltár Hungarica 1723. cimü gyűjteményében található.

amennyire az egyes államok kormányainak mentalitása ezt megengedi, — de mégis azt tapasztaljuk, hogy azok, akiknek a békeszerződések szerint külön kisebbségi jogokat biztosítottak, egyáltalán nincsenek e jogoknak birtokában. Az egész kisantánt közelről van érdekelve ebben a kérdésben, de merné-e valaki állítani azt, hogy a Trianon és más francia városkák eddig homályba burkolt nevét híressé tett békeszerződésekben lefektetett kisebbségi jogok egyetlen egy utódállamban végrehajtattak volna? Lehet-e azt nyugodt lelkiismerettel elmondani, hogy ezeknek a milliók és midiók létét a legközelebbről érintő jogoknak teljes birtokában vannak-e a nemzeti kisebbségek?

Az események azt igazolják, hogy ezekre & kérdésekre egyetlenegy felelősségteljes állásban levő államférfiu sem adhat megnyugtató feleletet. Hogy a kisebbségek sorsa a legnehezebb, azt napról-napra érezhetjük mi is, de érzik a kisantant valamennyi államaiban élő kisebbségek nemzetiségre való tekintet nélkül. És az a tragikus a dologban, hogy mindazok a tényezők, melyek hivatva volnának a kisebbségek ügyét törvény, jog és igazság szerint kezelni és elintézni, nem bírnak szabadulni sem gondolkozásaikban, sem intézkedéseikben az elfogultság érzéseitől, már pedig ennél a kérdésnél a legnagyobb tárgyilagosság és megértés volna csak helyén.

A kisebbségek védelmére nézve elég világosan intézkednek az idevonatkozó törvények, misem volna könnyebb, mint azokat betartani. Ehhez azonban egészen más politikai rendszer szükséges, mint ami az utódállamokban uralkodik. Az államférfim bölcsesség, úgy látszik, egyelőre még nem kapott polgárjogot egyes államokban s inkább a szenvedélyesség az elfogultság és erőszak üli kétes értékű diadalát, kedvezve azoknak az erőknek, melyek nem a konszolidációt szolgálják, hanem a sovinisztagondolatnak veszedelmes túlzásaitól hevitve, kiélesítik azokat a veszedelmes tendenciákat, melyek a különböző nemzetiségekből összetákolt államokban az egymástól való eltávolodást és meg nem értést szolgálják.

Lehet-e ilyen körülmények között a kisebbségek védelmének kérdéséről komolyan beszélni ? Van-e valami gyakorlati értéke azoknak a nyilatkozatoknak, amelyeket a legkiválóbb államférfiak tesznek a világ előtt? Mert hangoztatni a kisebbségi jogok érvényességét, de a való életben is megadni azokat; két különböző dolog. Az első teoretikus értékű, de semmit sem segíti elő a másodikat, a megvalósulást. Uram Istenem, éppen elégszer hallottuk már a kisebbségekről az ő jogaiknak követelését Írásban, nyilatkozatban, interjúban, politikai beszédekben, csak éppen ott, ahol legjobban meggyőződést nyerhetnénk arról, a valóságban nem érezzük. A nemzeti kisebbségek sorsa bizony még a legjobb indulatu és szándéka kijelentésektől sem fog jobbra fordulni mindaddig, mig azt tett nem követi, melynek igazi jelentősége és gyakorlati értéke van.

Útlevél visumot

minden államba a legggorsubban és legolcsóbban megszerzek. Didéki megbízásokat a leggyorsabban elintézek, mintán heíenkinf háromszor megg küldönc Prágába

Gjárási díj Z5 korona, am: Uászlő Zsigmoncl

Bratlslaua (Pozsong) Széplak-n. 12. sz.

H

1

ü Cim

II Bratlsla

L

A bécsi magyar követ

nyilatkozata, amelyet lapunk múlt számábau „Magyarország és a kisantant“ cim alatt közöltünk, a legszélesebb körben keltett érdeklődést. Ez arra indít bennünket, hogy a R. M. H. nyomán még tovább foglalkozzunk ezzel a témával.

Minta R. H. H. Írja, a nagynémet újságíró tovább folyttá a kérdezösködéseit a Magyarországra rovandó jóvátétel felöl. A R. M. H. azután igy folytatja:

„Az újságíró erre közbevetette, hogy tulajdonképen mi történik majd akkor, ha Magyarország még sem fizet. Olaszország geográfiái helyzeténél fogva nem alkalmazhat közvetlenül szankciókat. Az viszont nem valószínű. hogy evvel a kisantantot, illetőleg nagy riválisát, Jugoszláviát bizná meg. Erre az ellenvetésre Massierevich követ kitérő választ adott és azt mondotta;

— Lehet, hogy Önnek igaza van. Hiszen a románokat is az olaszok és a franciák tartották vissza és Intették mérsékletre a néhány

korcsmát nem kapott. Bezzeg rohant most a • bírák uraimékhoz! Ezúttal már a könyörgéstől sem riadt vissza. De hiábavaló volt minden fáradsága; a városi bírák csak vállaikat vonogatták. Jól tudták őkigyelmék, hogy még a császár sem kényszerítheti a polgárokat arra, hogy Lubrechtnek borokat adjanak.

Lubrecht jól tudván, hogy a helybeli német tisztekre mindenkor számíthat, gyors futárt menesztett Bécsbe, s hirül adá a komáromi ribillió kitörését. A városiak — jelenti az udvari kamarának — összeesküvést (formale Conspiration) szőttek ellene, mint a császár embere ellen; őt gyalázatosán megsértették, s nyilt megvetéssel tisztességében jártak. Amikor julius l én a császár cégérét a városban kitűzte, s a korcsmárosok a magukét bevonták, senki bort vagy sört kimérni vagy eladni nem akart. Nyolc sörfőzőház van Komáromban, s ő két hónapon át majdnem vizet volt kénytelen kimérni. A hajósok, nem kapván a korcsmákban bort, már ki sem kötnek Komáromban, de egész Magyarországba szétviszik a Lubrecht néven esett gyalázat hirét! Ha a családommal — írja — a templomba megyünk, ujjal mutatnak ránk s rajtunk nevetnek. Az elüljárók a törvénysértésben a szó szoros értelmében előljárnak. Szluha alispán három megyei hajdúval a sörházba jött, ‘s négy hordó sört Gyailára vitetett. Fittyet hányott arra, hogy az italmérés joga most engem illet.*

Miután Lubrecht gróf részletesen leirta a komáromi ribillió veszedelmeit, az udvari kamarát először is arra kérte, hogy katonai haderőt rendeljen a rebellis város megleckéztetésére. A saját tiszteletreméltó személyén esett sérelem és gyalázat megtorlására, megköve-4 U. o.

telte, hogy Csukás városbirót, Ujlakyt, a nemesek biráját és Tiszó seregbirót vasraverjék és kemény pénzbírság mellett két hónapig a börtönben tartsák. Szluha alispánt és három hajdúját szintén börtönbüntetéssel kívánta sújtani. Azonkívül sürgette, hogy a három biró mindegyike huszonnégy óra alatt kártérítés fejében neki 100 aranyat fizessen. S ha fizetni vonakodnának, a vár tömlöcében maradjanak. Végül Lubrecht gróf ur tudatta az udvari kamarával, hogy szállását az „Arany Oroszlán“hoz cimzett dunaparti vendégfogadóban tartja, s a további utasításokat oda kéri.

Az udvari kamara a veszedelmes ribillió hirére azonnal a hadi tanácshoz fordult, s a tiszteletreméltó hadakozó tanácsot fölszólította, hogy a makacs és rebellis Komárom ellen azonnal katonai csapatokat rendeljen. A hadi tanács a fölszóiitásnak szívesen megfelelt volna, de a törvények értelmében magánosok ellen csak akkor rendelhetett ki haderőt, ha azt a magyar kancellária is kívánja. Ezért az udvari kamara 1723 augusztus 10-én a magyar kancelláriához fordult, s miután félelmes színekkel lefesté a komáromi ribilliót meg a városi birák hallatlan vakmerőségét, a kancelláriát arra kérte, hogy a katonai csapatok kirendelését a hadi tanácsnál ő is sürgesse.5

A magyar kancellária erre a sürgős fölszólitásra csak szeptember 18-án válaszolt, vagyis akkor, mikor Lubrecht gróf italmérési joga már rég letelt. De azért a kancellária is amellett volt, hogy a veszedelmes zavargókat keményen meg kell büntetni. A katonai erő kirendelése előtt azonban meg kéne tudni, miként és minő alapon tört ki a ribillió?

Erre a kívánságra a város szívesen

5 Közös pénzügyi levéltár. Hung. 1723.