Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-01-13 / 6. szám

1

Hí23. január 13.

♦Komáromi Lapok*

3. oldal.

franciák elérték a célt, amiért minden francia fanatikus lelkesedéssel hevült és dolgozott. Elszász Lotharingia tornyain a fraud* trikolor leng. Négy év műit el azóta, hogy a francia csapatok a lakosság örömujjongást közötti bevonultak Elszász-Lotharingiíba, Strassburgba, Metzbe ... Négy év; sok minden történt azóta. Mig a német lapok szerint ezen négy év alatt Elszász Lotharingiában a hangulat olyannyira megváltozott, hogy a nép a régi állapotokat visszasírja, addig a francia sajtó azt kürtöli világgá, hogy Elszász-Lotharingia népe a francia uralom alatt jól érzi magát és nincs forróbb vágya, mint meg franciásodul. Mi ezen ellentétes hirekbői az igazság? Talán sehol sem lehet az Elszász-Lotfaariagia helyzetét oly tárgyilagosan és híven tanulmányozni, mint Bäseiben. Nemcsak azért, mert a svájci nép és a svájci sajtó ténybg az ideális tárgyilagosság alapján ál* 1, hanem azért i«, mert itt sok elszász lotharingui megfordul, aki, semleges területen lévén, minden idegen bt-folyástól menten szinte lelkiismereti hűséggel rajzolja meg Elszász-Lotharingiának politikai és társadalmi képét. Az igy nyert értesüléseim amellett tanúskodnak, hogy Elszász-Lotharingia népe tényleg megelégelte már a franeia uralmat. 18-ban a franciákat Etszász-Lotharingiá ban mint felszabadítókat fogadták és ünnepelték ; a franciák útja még az utolsó falucskában is diadalmenet volt. Lassanként azonban szétfoszlott a mámor és kezdetét vette a hétköznapi élet. A franciák mindazt, ami a német uralomra emlékeztetett, eltüntették, de a német cégtáblákkal és a német feliratokkal eltűnt a német rend, fegyelem és tisztaság is. A régi Strassburg csak nehezen ismerne rá a mai Strassburgra. Érthető a strassburgi asztalosmester kifakadása: „egy porosz őrmester különb rendet tartana, mint az egész francia hivatalnok-ármádia“. Az asztalosmester ezért a franciákra kevésbé hízelgő megjegyzéséért három havi elzárást kapott.

A franciák nem elégedtek meg Elsász- Lotharingia külsejének megváltoztatásával; uj szellemet is hoztak magukkal. A hivatalnokok ezrei, akik a kis országot ellepték, a tanitók és tanítónők, akiket Parisból Elszász-Lotharingiára rászabadítottak, nemcsak a francia kuli ura terjesztését tartották és tartják feladatuknak, hanem propagandát csinálnak a francia atheizmusnak és a francia erkölcsnek is. Már pedig tudni kell, hogy Elszász-Lotharingia lakossága túlnyomóan buzgó katolikus

nép; természetes tehát, hogy a francia hivatalnokoktól és tanítóktól lassanként elfordult, annál is inkább, mert ezek mind Franciaország bensejéböl jöttek, tehát idegenek voltak, akiknek Elszász LothariDgiába való elbocsátását vonta maga után. Pedig semmire sem annyira kényes és féltékeny az elszász», mint &z ő külön jogaira; ezeket azonban a franciák még úgy sem respektálják, mint a poroszok.

Az nj szellemet propagálni leginkább az iskola volna hivatva, de ebben a kérdésben az elszásziak nem értenek tréfát. A legkeményebb harcot vívják iskoláik felekezeti jellegéért. Az ősszel Sírassbnrgban megtartott katolikus gyűlésen egyhangúlag elfogadták a határozatot, hogy iskolaügyekbe nem engednek beleszólni. Az ískolakérdést még elmérgesitette az a renüelet, amely a német nyelvet az iskolából fokozatosan kizárja és még a német községekben is a francia nyelvet rendeli el tannyelvnek. Elszász-Lotharíngiának legtekintélyesebb lapja, a „Lotharinger Yolksszeitung,, egyik vezércikkében késhegyig menő harcot jelent be a né met iskolák eLfranciásitása ellen, rámutatva arra, hogy ahol a francia nyelvet máris bevezették, a gyermekek se németül, se franciául nem tudnak és mivel a katekizmust sem értik, a kultúra és művelődés csődjét erkölcsi csőd fogja követni. Azonban a franciák nem hajlandók engedni; kiadták a jelszót: és ha két generáció is pusztul bele, az iskolaprogrammot megvalósítják. Hogy szándékuk erős és eltökélt, az abból is kiviláglik, hogy a német színpadokon tilos a német irodalmi szó; csak a tájszólás van megengedve. A strassburgi színpadok műsorán ilyesféle cimek szerepelnek: „s neye Eisasslied“, „si Pfiffe un si Franeu“, „aa esch mondsüchtig“ stb.; a német klasszikusok indexen vannak.

Ilyen és száz hasonló ostoba intézkedés vérig sérti az elzásziakat; nem csoda, hogy a franciák iránt érzett szinpátiájuk lassanként közönnyé, majd pedig zord gyűlöletté változott. Egy elszászi gyárigazgató azt mondotta: 18 ban üdvözlő beszéddel fogadtam a franciákat, azt hittem, nálamnál jobb francia nincsen. Ma azonban a franciákról hallani sem akarok már .. . Elszászban még szicíliai vecsernye lesz egyszer. Közismert a következő eset is: Egy francia kereskadelmi hajó befutott egy hollandi kikötőbe. Midőn a hajó legénysége este sétálni ment, a „Deutschland hoch in Ehren“ cimü éneket énekelték. Arra a megjegyzésre, hogy hiszen ők franciák volnának,

sei küzdve időakiot nem is szólva a veszedelmekről, amelyeket mellékes velejáróknak tekint és férfiasán hárít el : mindez oiyan és annyi, hogy nagyon megértem Gözsy Géza barátom bus felsóhajtását az előadások után : „az ember nem is érzi magát vadásznak, ha ilyenekről hall!...«

Hogyne, mikor ott ül előttünk valaki, — egy igénytelen, halkszavu, semmit színesen elmondani nem tudó, tán nem is akaró olyan vadászember, aki száraz egykedvűséggel beszélget az ő harmincegy oroszlánjáról, amelyeket leteritett és vetített képeken látjuk ezek egyikmásikának a fényképét, hogy amint ott fekszenek holtan, sörényes királyi mivoltukban, rettentő izomzatúkkal: az ember hajlandó volna levenni a kalapját és lábujj hegyen lépni a megilletődéstől, ha nem ülne födetlen fővel egy kényelmes szinházi páholyban, ahonnan mindezt irigyen nézi, és mégis büszkén; mert hisz egy magyar embernek a »magyar virtusáról* beszélnek némán is azok a zordon és mogorva nagy halottak. A sörényes oroszlánok, a rettentő homloka kafferbivalyok, az ingerlékenyen bősz orrszarvúak, a monstrum-elefántok, az oroszlánnál majdnem veszedelmesebb párducok ...

Elvonul előttünk tizennyolc autodidaktamódra végigtanult és kemény férfi módjára végigküzdött nehéz, és nagyrészben — a fogság idejét leszámítva — mégis tündéri esztendő, amely épen azért annyira irigyelhető, mert élményeikért küzdeni kellett és igy diadalmaskodni lehetett. Hisz diadalok nélkül nem sokat ér az élet az egész férfi szemében. A szürke kényelem, a mindenkori könnyű nappörgetés, az örökös sablon, a rettenetesen nagy biztosítottság minden erőfeszítés szükségessége ellen: elbutitó szerencsétlenségévé tud válni a magára sem ismerő férfiúnak, aki szinte rösteli önmaga előtt a saját nemét, amelynek semmiféle büszke

jelensége sincsen már a küzdelmek elé dobbanásban.

Ettől alaposan megkímélte az isten Kitr tenberger Kálmánt. Pedig látom rajta, hogy máris olyan, mint a ketreces oroszlán, amely le s fel, — le s tél méregeti a vasrácsozat hosszát s csak egy vágya van: megint szabadnak lenni.

Nem bir ez az embär beut maradni köztünk. Most is minduntalan kiszaladgál, és hol vidrát les, hol hegyet mászik, hol meg dürgö tuzokkakast iő és hoz haza. Alig jön, máris megy; nagyon tartok tőle, hogy amint szabadabbá válik a nemzetközi béklyózottság, meg fog szökni tőlünk.

Nagyon fogom sajnálni, ha egyszer csakugyan igy lesz, — de irigyelni fogom és azt gondolom majd: boldog ember, te ! aki az egyetlenegy igazi földi jót, a szabadságot vallhatod magadénak !

A bemutatott képek is ezt a szabadságot hirdetik. A vadonban épített sátrak, campek, ideiglenes tanyák ..., a leteritett ősvadak, a tóságról felrajzó flamingó, csudaszép tájrészletek; a menekülő óriás zsiráf, a vadbefogás előkészületei és művelete stb., mind az exotikus korlátlanságra vallanak. Ehezképest a mi világunkat még a szabadban is zárttá teszi a civilizáció, amely százfelé határt szab minden szabad mozgásunk elé.

Kittenberger négy ilyen afrikai expedíciót élt végig, de a negyediknek az eredményeitől megfosztotta az angol »vendégszeretet,« amely évekre rabbá tette és mindenét »hands off« módjára kezelte, azaz: elkezelte. Ezért szóltak az előadások a harmadik expedícióról.

Lesz e ötödik valaha, Isten tudja. De Kittenberger már eddig is méltónak bizonyult arra, hogy a magyar vadászok büszkén vallják őt a

szí válaszolták: szó sincs róla, mi elszásziak

vagyunk.

Téves volna azonban mindebből azt következtetni, hogy az elszásziak Németországhoz akarnak csatlakozni, nem, erről szó sincs, ök függetlenség után áhítoznak. Újabban az a terv lépett előtérbe, hogy Luxenbnrg, Eiszász- Lotharingia és Svájcból egy uj, semleges jellegű államszövetség alakuljon. A tervet Svájcban nagyon kedvezően fogadták. Hogy megvalósul- e és hogy megvalósulása véglegesen megoldaná-e az elszász-lotbaringiai kérdést, az más lapra tartozik.

Ufleuél ufsutnoí

minden államba a leggporsabban és legolcsóbban megszerzek. Oidéki megbízásokat a leggyorsabban elintézek, miután hefenkiní háromszor snegy küldönc Prágába

□járási dij 25 korona.

am: bászlö Zslgmond

Bratisiaua (Poisong) Széplak-u- 12. sz.

fiz áll» itséptés és Komán.

— A minisztérium helyesbítése. —

Lapunk mait évi 150. számában közölt „Az elmagyartalanitás“ c. cikkünkre és „Szünetel a kikötőépités“ c. hírünkre vonatkozólag a pozsonyi teljhatalma minisztériumtól a következő levelet vettük:

A „Komáromi Lapok“ Szerkesztőségének

Komárno.

Az 1914. évi XIV. te. 20. §-a értelmében felszólítjuk, hogy tisztelt lapjuk 150-ik számában megjelent cikkükkel kapcsolatban ugyanazon helyen, t. i. lapjaknak 3. esetleg 5. oldalán, ugyanolyan nyomással, mint az említett cikket, a kővetkező helyesbítéseket tegyék közzé:

Nem felel meg a valóságnak, mint ahogy azt „Az elmagyartalanitás“ cikke állítja, miszerint az, aki a folyammérnöki hivatalban magyarul kivan valamit, azt a stereotyp választ kapja: „nerozumiem“, ellenben igaz az, hogy mindenki, aki a folyammérnöki hivatalban magyarul kíván valamit, ugyancsak magyar nyelven nyer útbaigazítást, mivel hogy a folyammérnöki hivatalban felvilágosítás nyerhető — az államnyelven kívül — nemcsak magyar, hanem német, angol, francia, olasz és szerbhorvát nyelven is.

Továbbá nem áll fenn, amit a „Szünetel a kikötőépités“ cimü cikk idéz.

Mivelhogy a csehszlovák köztársaság az 1923. évre szóló állami költségvetése és az állami beruházások (pénzügyi törvény) ugyancsak az 1923. évi költségvetése a komáromi kikötőben, a Duna és Vág folyóknak a komáromi folyammérnöki hivatal területére eső szakaszain végzendő szabályozási és fenntartási munkálatok, Komárom városának villamosítása részére s ugyancsak az ottani hajógyár üzemvezetésére a közmnnkaügyek minisztériumának tárcája terhére a következő nagy kiadási tételeket tartalmazzák:

1. XX. fejezet, 8 cim (Viziépitkezések)

1. §. B (Dologi kiadások) 10. tétel (Mederkotrások) 3 mill. Ke,

2. Ugyanazon fejezet és cim 4. §. (Rendkívüli viziépitkezések) felvilágosit. Slovensko

2. tétel (a komáromi folyammérnökí hivatal által végzendő munkálatokra) ossz. 3834000 Ke.

3. Az állami beruházások E betű, I. (Vízi építkezések), Slovensko 13. tétel a komáromi kikötő építésére 4100000 Ke.

4. Ugyanazon betű, II. (Az állam villamosítása) 17 tétel. (Uj gőzvillamos központok építése és állami hozzájárulás) 80 mill. Ke, amelyből a gőzvillamosközpont építésére a komáromi volt tölténygyárban, ugyancsak ax