Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-04-07 / 42. szám
4. oldal I9?3. április 7. Gűta ünnepe. — Saját tudósitónktól. —Husvét hétfő délutánján volt a 38 éves gútai önk. tűzoltó-egylet zászlószentelő ünnepélye, mely a ritka szép időben az egész »gútai nemzet« részvétele mellett a legfényesebben sikerült. Mindjárt az ebéd utáni órákban érkeztek a szomszédos kamocsai tűzoltók saját zászlójukkal. A gútai lűzoltószertar előtt a gútai tűzoltó század »vigyázz« állásban fogadta a kamocsai bajtársakat, mely alkalommal Nagy Gábor kamocsai tűzoltó parancsnok lelkes beszédben köszöntötte a gútai tűzoltóságot. Majd megérkeztek a nagymegyeri, aranyosi, érsekuj vári, komáromi és keszegfalvai tűzoltók is. Ekkor a gútai és és vidski tűzoltóság menetbe fejlődve, megindult a zászlóaaya, Molitorisz Gézáné háza felé. Ez a menet hű tükrét adta a magyarság, legfőbben pedig a »gútai nemzet* sokat vitatott összetartásának. Legelői haladt a gútai iparos ifjúságból alakított kerékpáros csapat. Utánuk a gazda-ifjak impozáns lovas csapata. Majd a gútai tűzoltók fehérruhás lánykái, a zászlóanyának szánt gyönyörű rózsacsokrokkal. Ezek után következtek a gútai tűzoltók Hencz János vezetésével, kisérve a kamocsai, komáromi és a többi vidéki tűzoltóság szépszámú csapatá tói. A zászlóanya lakására érve, Hencz János gútai t. parancsnok megható, szép beszédben köszöntötte a zászlóanyát és a kíséretében levő családját, kérve szives részvételüket a zászló szentelésre. A zászló anya kedves, meleg szavakkal válaszolt; köszöntötte a gútai és a vidéki tűzoltóságott, szavaiból kiérzett a meghatottság, de kiórzett a meleg szivü, a népet szerető magyar uriasszony is. Molitórisz Géza főparancsnok külön beszédben köszönte meg a vidéki tűzoltó vendégek részvételét és azt a bajtársi együttérzést, melyet a gútai tűzoltókkal szemben tanúsítottak. Ezután a menet az előbbi rendben a róm. kath. templomba vonult, ahol litánia alatt fölszentelték a gútai tűzoltók szép zászlaját. Itt külön föl kell említeni azt a szép beszédet, melyet Palkovich Viktor esperes plébános, a gútaiak népszerű nemzetgyűlési képviselője tartott az összetartásról, emberszeretetről, az »egyleti zászlókról« és más lélekemelő szép dolgokról. Ezután történt a zászlószegek beverése, melyben a helyi intelligencia, iparosság és a gazdaközönség szine-java résztvett; ezzel is ki-Ő Excellenciája elképedve hallgatta gyerekkori pajtását, aki még egy darabig ott ült az ágya szélén, aztán — egy szempillantás alatt eltűnt s csak a fekete kutya maradt ott az ágya előtt a szőnyegen. Ő Excellenciája megint sokáig szótlanul nézte a fekete kutyát, amely olyan ismerősnek tetszett most is neki, aztán nagy vártáivá megszólalt: — Még sem tudom én elhinni, hogy igazad volna, te fekete kutya. Nem, nem, még sem olyanok az emberek, miut ahogy te mondod! Hogy meggyőzzelek, hát parancsolok neked valamit. Szaladj hamar és hozz ide rögtön a sok közül három olyan embert, akikkel én jót tettem s akik ezért őszinte vonzalommal szivükbe, a legigazabb hálával gondolnak rám! Majd ez a három ember... De vigyázz, azok közül hozz három embert, akikkel én jót tettem! Mert olyan jó embereim is vannak ám, akik soha se kértek tőlem semmit s akiknek én se tettem semmit, de most nem ezekről a nemeslelkü személyes jó barátaimról van szó! Ezekkel én tisztában vagyok és tudom, hogy ők sohasem hagynak el. Akkor is, mikor elmondtam nekik, hogy nyugdíjba megyek, láttam a szemükből, hogy arra gondoltak: miképen tudnák az életemet nyngodtabbá és derűsebbé tenni? Mondom, nem ezekről az igaz barátaimról van szó, akik tudják azt is, hogy elszöktem az üdvözlések elől, hanem azokról az emberekről, akikkel én tettem jót s akik akkor azt mondták, vagy írták, hogy halálos holtukig hálásak lesznek ... A fekete kutya felpattant a szőnyegről s nagy vinnyogással agy kiszaladt a szobából, mintha kiverték volna. Ő Excellenciája várta-várta, sokáig várta hogy majd csak megjön, de bizony a fekete knty&^nem jött vissza ... Ő Excellenciája reggel rossz kedvvel ébredt, a feje is megfájdult. Reggeli előtt sétára * Komáromi Lapok" fejezve a zászlóanya és a tűzoltóság iránti rokonszenvükct. A tűzoltóság a templomból kijövet körmenetet tartott a községben. A körmenet úgy méreteiben, mint festői szépségében most még megkapóbb volt, mint azelőtt. A zászlóanya, Molitórisz Gézáné az úrihölgyekkel, a fehérruhás leánykáktól körülvéve, haladt a menetben, Gúla község népszerű főjegyzője, a hivatalnokok, az iparosság színe java, a helyi és vidéki tűzoltóság, a »gútai nemzet« sok ezernyi tömege a iegharmóniau sabb együttérzéssel vette körül és kisérte a gútai tűzoltók zászlóját a zászlóanya lakására. Ezzel a szép ünnepséggel fényes erkölcsi sikert aratott a 38 éves gútai tűzoltó egylet. Da fényes erkölcsi sikert aratott a mindenféle méltatlanul meghurcolt, egyes újságokban kom promittált »gútai nemzet« is. Óh az a bolond diuat. A párisi divatnak mindig meg vannak a maga szeszélyei és különösségei. Ilyen többek között az, hogy ma, amikor már rnúeg és veröfényes a nap Párisban, hosszú, föidigérö, végigbegombolt prémes kabátokban járnak a hölgyek, mig & tulajdonképeni téli szezonban mélyen kivágott ruhát hordtak. Byen szeszélye a divatnak az, hagy kalapjukat olyan széles szalagokkal és olyan hatalmas toliakkal díszítik, hogy valósággal megnehezítik ezzel a teherrel a fejüket és hogy olyan szűk cipőket hordanak, hogy lábacskáiknak ezt a toriuráját a kínai nők is megirigyelhetnék tőlük. Újabban az esernyő viselet terén érvényesült a divat bolondériája. Valamikor az úgynevezett en tout cas esernyők voltak divatban Parisban, amelyek egyformán védtek eső és napfény ellen és ezeknek a fogója olyan vaskos volt, hogy a párisi nő finom kacsója alig bírta összeszoktam. Most a párisi esernyőgyárosok más álláspontra helyezkedtek. A mindenre jó esernyőnek ez a régi módi stílusa már nem jövedelmez eléggé és igy valami újat kellett kitalálni. A párisi divathölgy esernyője az egyik végétöl a másikig nem lehet töob, mint legfeljebb hatvan vagy hetven centiméter hosszú. Ez a kis béby esernyő újkorában nagyon csinos, de az áprilisi esős napokban nem sokáig tartja meg külső formájának a kellemességét. A kinyitása ugyanis és a hordása nem kevéssé alkalmatlan és a kalapokat sem nagyon védik ezek a gyerekesernyök, amelyeknek a látványa, amikor a toronymagasságu kalapok felett indult a kertbe. A parkban két kertészbojtár ásott. Az utat szegélyző bokrok miatt nem vették észre, hogy valaki a közelükben jár és igy feszélyesés nélkül beszélgettek. — Láttad már — szólt az egyik — azt aki tegnap jött? — Látta a főne! Hát miféle nagy állat ökelme ? — Hát valami kegyelmes ur, aki már most, azt mondják, penzióba tette magát s csak úgy él, dolog nélkül! — Könnyű ueki! Bizonyosan lopott az ország pénzéből annyit, hogy gond nélkül megélhet! ŐExcellenciája szinte megszédülve támolygott vissza a kastélyba. A terraszon már várták a reggelivel. — Jó reggelt, jó reggelt! — horsogott a házigazda — nos, mit álmodtál ? Tisztelgett-e a fekete kutya? Ő Excellenciájának nem volt már tréfás kedve s csendesen csak annyit mondott: — Nem, nem láttam a fekete kutyát! Harmadnap Ő Excellenciája visszautazott Budapestre. A lakására érkezvén, kérdésére az örag inas jelentette, hogy távollóte alatt senki sem kereste. — Senki ? 1 — gondolta magában Ő Excellenciája, — azért ugyan kár volt hazulról elszöknöm — az üdvözlök serege elöl 1. .. Az íróasztalon három levél várta a kegyelmes urat. Az egyiket a ^ hátszegi postamester irta, aki arra kérte Ő Excellenciáját, hogy a kereskedelemügyi miniszter urnák szóljon egy jó szót öccsének kinevezése ügyében. Hiszen, csak egy szavába kerül I . . . — Hátszeg messze van 1 — gondolta magában a kegyelmes ur. — Ez a jámbor ember nem tadta még, hogy: az én szavam már nem jár! A második levelet a szabó irta. Ez esaktáncolnak a levegőben, nagyon furcsa. A jó párisiak azonban nem szoktak a furcsaságokonm gütközni. Az ö filozófiáját az, hogy mindenkinek van joga magából olyan furcsa alakot csinálni, amilyent csak tetszik. Itt ott eJpufog az utcán egy halk megjegyzés, vagy mosolyog valaki az útjába akadó furcsaságokon, de ezért Párisban senki sem haragszik, ott a bontonhoz tartozik, hogy nem illik ilyen kicsiségek miatt felbosszankodni. De hát ez még nem minden, olvassuk csak tovább. A Daily Express Írja, hogy az Egyesült Államokban százezerszámra gyártják az olyan női nadrágokat, amelyekben üvegeket lehet elhelyezni. Ezek az üvegek rendszerint wiskyt tartalmaznak, amelyeknek behozatala és terjesztése az U. S. A. területén el vau tiltva. A nők most újfajta nadrágjaik segítségével csempészik be a wiskyt és ezzel igen jó üzletet csinálnak. Da menjünk csak tovább. A párisi nagyvilágban Mtüuőon sok fiatal hölgyet látni fehér hajjal koronázott, friss, üde arccal, ami annál érdekesebb, mert nem mesterséges hajviseletről van szó, amint az Pompadour idejében volt divatos, vagy színházasban látható. Igazi ezüstfényben csillogó, fehér hajról van szó, mely különös varázsot kölcsönöz a fiatal, édes arcocskáknak. Nem puderfelhők adják az ezüstszint, hanem raffiuáltan scintelennett hajfonatok ezek, melyek a fodrászművészet utján festékanyagjukat teljesen elveszítették s a szőke hajtól sajátságosán elütnek. Eddig csupán egyes fodrászoknak sikerült ezt a sajátságos ezüstös hajszint elővarázsolni és szépen sikerült átmenetet teremteni az arcot bekeretező fehér fürtök és a fiatalos többi haj között. Nyilvánvaló, hogy sokkal könuyebb volua az egész hajat egyformán szinteleniteni, mintsem az uj divat követelményei szerint csupán az'elöl levő részt halványítani fehérre, a többit pedig természetes színében meghagyni, vagy valamely kellemesen ható uj sziure festeni. Mindenesetre az uj divat igen meglepő érdekességet, de egyben idegenszerűséget is kölcsönöz az arcnak. Észrevenni a mesterkélt* séget és mégis úgy hat, mint valami természeti csoda. Nem minden jogosultság nélkül tekintenek vissza a párisi hajműíészek elődjeikre, kik az ősz hajnak fiatal arccal együtt mutatkozó szépségét oly jói meglátták, de nem találtak rá módot, hogy ezt az érdekes divatalkotást természetes módon állítsák elő. Az orvosok ugyan azt állítják, hogy ezzel az erős ugyan gratulál s „örömmel ajánlja további szolgálatait“. Hiába, a szabók okos emberek; azok tudják, hogy a letűnt nagyságok sem lehetnek el nadrág nélkül! A harmadik levelet Sehal Sándor fűszerkereskedő irta. Ez is gratulált. Ő Excellenciája odaszólt az öreg inashoz, aki tett-vett valamit a szobában: — Ugye, ez a Sahal fűszeres itt lakik valahol ? Az öreg inas nagyot nézett. — Ig6n, igen, kegyelmes uram, vagy huszonöt esztendő óta nála vásárolunk. Itt van, szemben velünk a boltja: a fekete kutyához. Ő Excellenciája egy kicsit megdöbbent aztán szótlanul, csendesen odament az ablakhoz, s átnézett a túlsó oldalra. Csakugyan ott büszkélkedett Sahal Sándor cég táblája s a boltbejáró ajtaja felett, csakugyan ott állt a fekete kutya, mereven mozdulatlanul, úgy, mintha ö semmiről sammitsem tudna s nem ő lett volna az a fekete kutya, mely az élet sodrában alatta jövő menók közt egyetlen egy olyan embert sem tudott találni, akit a parancs szerint tegnapelőtt éjszaka a száldobosi kastélyban Ő Excellenciája elé vezethetett volna. Közéletünk visszavonult kiváló alakja, kinek hálás barátja és tisztelője volt az egész ország, sokáig nézte nézte a fekete kutyát, de az a világ minden kincséért sem nézett volna fel Ő Excellenciájához az emeletre. A bádogból való fekete kutya, szégyelte magát az emberek helyett és nem tudott a szemébe nézni a kegyelmes urnák, aki gyógyíthatatlannak tartott betegségéből három nap alatt úgy kigyógyult, de úgy kigyógyult, hogy szive s a lelke halálos holtáig haldoklott ettől a nagy egészségtől.
