Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-04-07 / 42. szám
1923. április 7 «Komáromi Lapok« 3 oioa. A sMfl maliin vaissp. A kormáDy a magas lisztárak letörése érdekében megengedte az őrlemények behozatalát Magyarországból. Ez a kormányrendelkezés felette kellemetlenül hatott különösen a szlovenszkói maiomtulajdonosokra, akik az ősz folyamán a 80 —100 koronáért összevásárolt gabonából őrlött lisztet nem tudták megfelelő haszonnal értékesíteni. A malomtulajdonosokat ez kihozta sodrukból. A kormány illetékes közegeit kapacitálással igyekeztek rábírni a behozatali engedélyek visszavonására, ez azonban nem járt eredménnyel. A kormány nem volt hajlandó engedni a kenyér és liszt drágasága elleni intézkedések visszavonásából. Erre a matomtuiajdonosok kétségbeesett lépésre szánták el magukak. Sztrájkba léptek. Becsukták üzemeiket és kenyértelenné tettek sok száz muakást a húsvéti ünnepek előtt. Két pozsonyi nagy malmon kivül beszüntette üzemét a losonci műmaion), amelynek bezárása a teljes pangás előtt álló nógrádi iparvidéket még jobban megbénította és a munkanélküliséget nagy mértékben növelte, az érsekújvári malom is elbocsátotta összes munkásait, de nem vigasztalanabb a helyzet Kassán sem. A Csányi Műmaiomban csak fokozatosan redukálták a muükások létszámát, de ma már az utolsó még dolgozó 37 munkás is felmondásban van, úgy, hogy husvétra megszűnt a virágzó üzem. Ugyanez a helyzet a Kassai Műmalomnál is, amely szintén kénytelen lesz eíőbb-utóbb eláiiani, mert a magyar liszt konkurenciájával nem tud lépést tartani. Hogy az üzemek meddig szünetelnek, azt nem lehet tudni, de mihelyt javulnak a viszonyok, azonnal felveszik a munkát. A kormány intézkedései amúgy sem érték el céljukat, mert a 250 koronás magyar lisztet itt detaiiban a belföldi liszttel egyenlő árban árusiiják s igy a malmoknak okozott veszteségből a közönségnek nincsen semmi haszna, mert az árkülömbözetet a kereskedők vágják zsebre. A kormánynak meg keli tennie mindent, hogy a maimosok sztrájkját megszüntesse, de meg kell vizsgálnia azt is, hogy a Magyarországból behozott olcsó liszt nagybani ára és kisforgalmi ára közötti külömbözet miért és kinek a zsebébe vándorol és ha a iisztbehozatal megengedésével komolyan az árieszállitás a célja, úgy egy pillanatig sem szabad tűrnie a liszttel űzött túlkapásokat. nagyszerű szociális lOlíőáözés látott napvilágot egy a nyilvánosság kizárásával megjelenő lapban, de hogy az a nagyobb nyilvánosság elől el ne vonassák, átadjak annak számára. Sem többet, sem kevesebbet nem mond ez a Marxot is megszégyenítő megállapítás, miDt azt, hogy a városi alkalmazottak maguk keresik meg a bérüket, azokat nem a városi közteherviselő lakosság fizeti. E korszakos fölfedezés birtokában most már érdekes megállapításokhoz jutunk el. Lássuk azokat úgy, amint következik. A város üzemeinek alkalmazottai a városi pénztárnak abszolúte nem okoznak gondot: megkeresik a munkabérüket a gázdijból, a vizdijból és a csatornadíjból. Ha véietlenségből valamelyik üzem deficittel talál végződni, akkor a munkásokat bizonyára a deficitből fogja kielégíteni a város pénztára. Óh, de szomorú tényvaló, hogy mig a városi kocsisok is megkeresik munkabérüket, mert a város száz holduyi birtokát megmunkálják, addig az utcát tisztitó munkások már nincsenek ebben a kellemes helyzetben, azok, béreit sehol sem termelik ki, mert az utcai szemét és sár gazdasági érték ugyan, de sehol számszerű kifejezésre nem jut. Ezeket a szegény munkásokat sajnálnunk kell: ők nem termelnek produktiv javakat és a marxizmus szerint improduktív munkások. így járnák például a kövezők is. Mivel azonban a fizikai munkás ez uj marxi igazság szerint nem lehet improduktív s a városi pótadók: az útadó, telekértékadó, vigalmi adó, ingatlanforgalmi adó valamire csak felhasználódig szomorúan kell megállapításunkat tovább fűzni: ezek a városi alkalmazottak szellemi munkás csoportja fizetésére használják fel egy improduktív társaságnak a tartására, mely nem produkál semmit se, csak közigazgatást, közegészségügyet, rendészetet és más ilyen jelentéktelen apróságokat. Szóval a tisztviselő, az orvos, a rendőr in ultima analisi a dolgok végső elemzésében — mégis csak eltartottak, tehát a herék osztályába sorozandók, hiszen nem keresik meg a kenyerüket a munkájukkal, hanem a pótadók fizetik őket. Ilyen bölcsességek csöpögnek az osztály harcból, mely a szellemi munkát lebecsülve a fizikainak ad elsőséget, holott tudott dolog az, hogy nem a fizikai munka vitte előre a világot, hanem a szellemi munka. A gúlákat nem építették volna meg soha, ha azokat meg nem tervezik építészek és a gépek nem zakatolnának a gyárakban, ha azokat mérnökök meg nem konstruálták volna. Ámde az osztályharc nem szentimentális, az könnyen túlteszi magát ezeken az igazságokon és elsiklik fölöttük. A következtetéseknek kedvezőtlen epizódja az a megállapítás is, amely a város mostani (szocialista) vezetőségére vonatkozik. A város polgármestere szocialista, úgy tapasztaljuk, hogy elég objektív és nem merev pártember, fizikai munkás volt, most szellemi munkás lett, de igy szintén nincs abban a kellemes helyzetben, hogy munkájából keresse meg tiszteletdiját, ezt is a pótadó fizeti. Ő is, az alpolgármesterek is az eltartottak kategóriáját szaporítják. Az ismertetett elmélet szerint tehát ezek a szegény emberek bárhogy erőlködnek is, addig, mig kalapácsot nem vesznek a kezükbe, nem termelhetik ki saját fizetésüket. Tudom, hogy elcsüggedve olvassák majd e sorokat e derék férfiak: de én egyszerűen Marx elveire és azok magyarázójára utalok. E korszakos megállapítás után a városi munkások két csoportját javaslom megállapítani: A) osztályba a munkájukkal bérüket megkeresők sorozandók, a B) I. osztályba a bérüket kitermelni nem ludó fizikai munkások (utcatisztogatók, fertőtlenítők, tűzoltók, rendőrök stb.) végül a B) II. osztályba a szellemi munkások (tisztviselők, orvosok, tanítók stb.) A C) osztályba kerülne a katonaság, de a város ennek terheibez csak közvetve járul és igy e kategória itt elesik. Utleuél üisumol I minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszedek. Oidékl megbízásokat a leggyorsabban elintézek, mintán hetenkint háromszor megg küldönc Prágába □járási dij 25 korona. cím: László Zsigmond Bnstisiaua (Pozsony) Széplak-n. 12. sz. » 1 A száldobosi állomáshoz közeledve ŐBx eeílenciája kiállt & vasúti kocsi folyosójára. Az egyik szakaszból beszélgetés hallatszott ki. — Megáll Száldoboson a gyorsvonat? — Persze, hogy megáll. — Ja igaz, hiszen ide kapcsolták be a mad&rasi vicinálist! — Na, azért ugyan nem állna meg a gyorsvonat, hanem azért áll meg, mert egy itteni birtokosnak hatalmas barátja van Pesten, ki ide szokott kijárni vadás ugatni. Hát, ha éppen tudni akarod, ennek a kedvéért áll meg itt a gyorsvonat 1 — Ki az a nagy hatalmasság? A választ már nem hallotta meg Ő Excelienciája, mert a vonat olyan nagy zajjal fékezett, hogy a beszélgetők hangját egészen ehsyomta. Az állomáson a gyerekkori pajtás szemmel láthatólag igen szívesen fogadta a régen várt vendéget. Az állomásfőnök is tisztelgett. Ez, úgy látszik, körültekintőbb ember volt, mint az a bütykös ujju pesti vasutas, mert a fehér keztyüjét nem húzta ugyan fel csak az egyik kezére, dehát ezzel is kifejezést adott annak a gondolatnak, hogy az ördög nem alszik s ö Excelienciája ha kedve szottyan, még visszakerülhet a hatalomra. A két vasderes vigan röpítette a könnyű hintót hazafelé. A kiszabadult fegyenc boldogan élvezte volna a szép alkonyodást, a friss levegőt, de valami fúrta az oldalát. Utoljára is megkérdezte a pajtását: — Te, ki van itt olyan birtokos, akihez vadászgatni jár ki Pestről valami előkelő barátja ? — Nincs itt a környéken, pajtás, rajtam kivül más birtokos ember, hozzám pedig senki sem jár ki vadászni; ami nyúl van ezen a vidéken, azt mind a jegyzőnk, meg a doktorunk paffantja le. Előkelő barátom pedig csak nekem lett volna, de hát tíz esztendő óta eddig hiába csalogattalak, soha sem volt ráérő idő! O Excelienciája már most tudta, hogy ö az a uagy hatalmasság, aki megállást parancsolt a gyorsvonatnak! Az igaz, hogy ő soha vadászéin b8r nem volt, az is igaz, hogy még soha sem volt Száldoboson, de még az is igaz, hogy a gyorsvonat csakugyan a madsrasi vicinális tiszteletére áll meg, — de hát a gyanú görgetege nem gyorsvonat, — s ha azt egy rúgással meglóditja valaki, nincs az a hatalom, amely feltartóztathatná! A meleg családi körben gyorsan suhantak az órák s bizony éjfél felé járhatott már az idő, mikor a házigazda bekísérte vendégét a szobájába. — Jó éjtszakát! Olvasd meg, hogy hány szöglete van a szobának, igy beteljesedik az álmod. Ha ptdig a fekete kutya meglátogatna, add át neki üdvözletünket! — Miféle fekete kutyáról beszélsz? — Hát itt nálunk olyan babonások a parasztok, hogy minden tisztességes kastélynak megadják a maga kísérteiét. Szerintük itt egy fekete kutya kisért. Mi ugyan tiz esztendő óta várjuk ő kutyaságát, de eddig nem mutatta magát. Ezt azonban hiába mondjuk a parasztoknak, mert ők azt tartják, hogy mi azért tagadjuk el a kisőrtetet, mivel ez fogadást tétetett velünk, hogy nem vallunk reá. — Nos, ha engem meglátogat az éjszaka, megígérem én is neki, hogy nem árulom el én sem ! Nevetve fogtak kezet. Ő Excelienciája lefeküdt, régi rossz szokása szerint egy kicsit olvasott még valamit, aztán a falnak fordult és elaludt. Meddig aludt, meddig nem, azt nem lehet tudni, elég az hozzá, hogy egyszer csak azt vette észre, hogy egy fekete kutya ül az ágya előtt a szőnyegen. Ő Excelienciája sokáig szótlanul nézte a kísérteties látogatót s agy tetszett neki, mintha ő már látta volna valaha, valahol ezt a fekete kutyát! A fekete kutya, úgy látszik, elunta a várakozást s egyszer csak megszólalt: — Parancsodat várom! — Az én parancsomat várod? Nekem nincs már jogom senkinek sem parancsolni! — Azt tudom, hogy ott hagytad nagy hivatalod*;, de nekem parancsolhatsz, hiszen nem vagyok én ember, hogy mindjárt elforduljak aUól, aki már nem ül a hatalom székében! Ő Exeellenciájának eszébe jutott a pesti vasút,as bütykös ujja, de gondolta, ez még se jelenti az egész világot. Lám, a száldobosi állomásfőnök fehér keztyübe bujtatott balkeze, mintha tiltakozott volna már az ellen, amit a jobb kéz keztyütlenségével mondott. A beteg idealista ezt mondta tehát a kutyának: — Talán nagyon is feketén Ítéled meg az embereket? — Hát hozok én neked fehér bizonyságot ! Ezzel a fekete kutya eltűnt s néhány pillanat múlva visszajött a — házigazdájával. A házigazda fehér lepedőbe volt burkolva, mint valami kisértet. Behunyt szemeiből valami kékes láng fényessége sugárzott ki. A házigazda leült az ágy szélére és hallgatott. — Te,,az a fekete kutya, — igy kezdte a beszédet Ő Excelienciája — azt mondta, hogy... — Tudom pajtás, hogy mit mondott, — szólt a kísértet — s kénytelen vagyok megvallani, hogy igaz, amit mondott, Nem tagadom, nekem sem kellemes, hogy most jöttél le hozzám, mikor már senki se vagy és semmi se vagy. Amíg hatalmas voltál, büszkélkedhettem volna a látogatásoddal, de a letűnt nagyságok csak bajt szereznek az ismerőseiknek, mert az uj hatalmasok gyanúba fogják az embert^ ha a régiekkel sug-bug.
