Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-04-07 / 42. szám
2. old&i. Komaromi Lapos 1928. április 7. joga állampolgár. Az állampolgárság megadása, illetőleg elutasítása terén itt olyan gyakorlat fejlődött ki, amelyre alig van példa valahol. Egy csehszlovák politikus husvétkor azt mondotta, hogy — majd — ha a konszolidáció bekövetkezik, akkor ez a kérdés is rendeztetni fog. Ez egy olyan általános kijelentés, amely senkit sem nyugtathat mag. Mit ért a nagyzsupán ur a konszolidáció alatt ? Valószínűleg azt az állapotot, amikor itt mindenki behódol a mai kormányzati rendszernek, akkor fog jutalmul az állampolgárság megadatni a behódoltaknak. Ei fogja megállapítani a konszolidáció fokát, hiszen folyton azt halljuk felelős politikusoktól, hogy itt már konszolidáció van. A kérdés gyökeres megoldása persze a törvényhozás utján való rendezés lenne. A rossz töri» vény kártékony hatását C3ak úgy lehet kikü> szöbölni, ha jóval helyettesítjük. Amit a trianoni békeszerződés 62 cikkében bevettek, az ellenkezik minden eddigi gyakorlattal, minden méltányossággal. A saint germaini szerződésben (I. fejezet 3. cikk) a csehszlovák állam a győzelem örömében és nagylelkűségében lekötelezte magát, hogy elismeri állampolgároknak mindazokat a német, osztrák vagy magyar állampolgárokat, akiknek a csehszlovák állam területén állandó lakhelyűk van. Később azonban megijedtek az ilyen módon vállalandó terhektől: tisztviselők átvételétől, nyugdijától stb. s igy jött létre a trianoni 62 cikke, amely a területet szerző állam javárn válogatást biztosit az ottani illetőségű polgárok között. Az állampolgársági kérdésben ismételten folytak tárgyalások a magyar s csehszlovák kormány között. A tárgyalások mindig azon akadnak meg, hogy a magyar kormány ragaszkodik ahkoz, hogy ez a kérdés általánosságban legyen megoldva, vagyis a tisztviselők állampolgárságának elismerésére is kiterjedjen. A csehszlovák kormány viszont a tisztviselők ügyét ki akarja kapcsolni. Mindenesetre kívánatos volna a két kormány között a mielőbbi teljes megegyezés. Hogy itt bent mit lehet csinálni? Meg kell kisérleni a törvényhozás utján való rendezését a kérdésnek, hogy az állampolgárságot a saint-germaini szerződés értelmében kezeljék. Egy három szobás lakás a hozzátartozó mellékhelyiségekkel azonnali beköltözésre kerestetik. Cim a kiadóhivatalban. A fekete kutya. Irta: Bartóky József. Mikor ő Excellenciája harmincötödik szolgálati évét betöltötte, beadta nyugdíjazási kérvényét. A miniszterelnök riadtan sietett Ő Excellenciájához. — Az Istenért, csak nem gondolod, hogy mi ebbe belenyugszuok? A ki állami igazgatásunk egyik legfontosabb ágának az élén, mindig légmentesen távoltartva magát a pártpolitikától, a közvélemény osztatlan elismerése szerint egyik legerősebb oszlopa lett közéletünknek, annak nem lehet s nem szabad visszavonulnia 1 Igazán jeles munkálkodásod jutalmául köztisztelet vesz körül; ellenséged nincsen s tisztelőd az egész ország! Ő Excellenciája rendületlenül megmaradt elhatározása mellett. — Kérlek — igy válaszolt mosolyogva a miniszterelnöknek — most már bizalmasan megsúghatom neked, hogy én — gyógyíthatatlan beteg vagyok! A miniszterelnök meglepetten nézett Ő Excellenciájára. — Igen, igen, én gyermekkorom óta — gyógyíthatatlan ideálista vagyok! Azért hivataloskodtam én úgy, hogy harmincöt esztendő alatt napsütésben sohasem üldögéltem, a korzón sohasem sétáltam, a Margitszigeten csak este jártam, olyankor, ha valami díszvacsorára okvetlenül el kellett mennem, a Szépművészeti Múzeumot eddig csak kívülről láttam, messziről ; színházba, hangversenyre sohasem volt időm elmenni s ahhoz sem jutottam sohasem, hogy rendes időben ebédeljek s vacsorázhassam. Mindezt nem panaszképpen mondom; hiszen a legszigorúbb titoktartás pecsétje alatt négyszemközt megválthatom, hogy: gyönyörűségem telt ebben a munkában, de ezt a fegyencnek való életet, melyet eddig éltem, csak azért bir-Középeurópa békéjének legfőbb fenntartójaként aposztrofálta Benes dr. külügyminiszter minapában a kisantantot, mely az utódállamokból alakult és vasgyürüvel veszi körül & legázolt Magyarországot, hogy szinte még lélegzethez sem tud jutni. A külügyminiszter cikke a külföldnek szólt, hiszen jól tudjuk, hogy a kisantant külügyi politikája tulajdouképen kétféle arculatot mutat, a barátságosabbal a külföldi nagyhatalmak felé fordul, mig a vesztes államokkal szemben szigorú, harcias és kétségkívül őszintébb arcát mutatja. A nagyhatalmaknak szóló nyilatkozat az egész világgal el akarná hitetni, hogy a kisantant az egyetlen hivatott Őre a békeszerződések által teremtett nj Középeurópa békéjének, amely úgy látszik, olyan biztos alapokra van fektetve, hogy külön őrséget kell melléje állítani, bizonyára azért, hogy a kisantant állig fölfegyverzett államai megvédelmezzék a megcsonkított és pőrére vetköztetett elődállamok ellen. A külügyminiszter komoly képpel tett nyilatkozata a viszonyok ismerőjét önkéntelen mosolygásra készteti, mert hiszen a kisantant eddigi magatartása épen nem igazolja azt a szándékot, amit neki legfőbb szerzője tulajdonit, mert a csehszlovák köztársaság által 1921- beu elrendelt mozgósítás, a jugoszláv és román határokon úgyszólván napirenden levő provokációk némileg mégis csak ellentmondanak annak a nagy béketörekvésnek, mslyet a kisantantra ráakarnak fogni a békeszerződésekkel alapított uj középeurópai államok. De Bene9t ezúttal elhagyta hagyományos diplomata szerencséje is a nyilatkozattal, mert épen olyan időben mondta ki a kisantant békés hivatását, amikor a szövetkezet másik két tagjának országában nem olyan események történnek, amelyek a békét istápolnák. Mintha talán Románia és Jugoszlávia a legbékésebb polgári napokat élné, amikor ennek a két államnak még csak a belső konszolidációjához szükséges feltételek is hiányoznak, mert hiszen azok az események, melyek mostanában a két államban végbemennek, mindennek, csak éppen a békének nem lehetnek kifejezői. Romániából utcai tüntetések — sőt forradalomról érkeznek hírek, Jugoszláviában az uj választások után a horvátok nagy erővel kezdik meg önállóságukra való törekvésük munkáját, mely a jugoszláv kormányt arra indítja, hogy Radio és pártjának szeparatisztikus törekvését mintám ki, mert mindig arra számítottam, hogy a köteles szolgálati idő eltelte után elkezdek — élni: kiülök a napra a korzón, pontos időben ebédelek, este színházba megyek, szóval emberhez méltó életet éljkl Utódot neveltem magamnak, itt van Szalay. így tehát én a közérdek károsodá-a nélkül elmehetek. Azt hiszem, ha mint beteg idealista dolgoztam harmincöt esztendeig, jogot szereztem arra, hogy szép nyugodt, csendes öregségben éljek, ameddig lehet. És ő Excellenciája, aki a közvélemény osztatlan elismerése szerint állami életünk egyik legerősebb oszlopa volt s akinek hálás tisztelője volt az egész ország, derűs lélekkel s alig titkolható benső örömmel csakugyan otthagyta azt a nagy méltóságot, melyre egy emberélet önfeláldozó munkálkodása emelte fői. Egy hét múlva hivatalosan közzétették, hogy ő Excellenciája nyugdíjba vonult és hogy valami nagy keresztet kapott kitüntetésül. Mikor az öreg inas reggel behozta az újságokat, Ő excellenciája átfutotta valamennyit. Minden újság elbucsuztatta három-négy sorban. A lapok többet foglalkoztak &z utód kérdésével. Valamennyi újság azt irta, hogy utódjául Galambos képviselőt kell megnyernie a kormánynak. Ez a tisztelt ur valamikor kiváló obstrukció rendező volt, különben pedig analfabéta tökfilkó! Szalayról, akit O Excellenciája gondos figyelemmel utódjául nevelt, ugylátszik a lapok azt sem tadják, hogy a világon van! Persze, Szalay nem volt politikus, ő csak dolgozott. Aznap délelőtt a miniszterelnökség szolgája nagy, pecsétes levelet hozott. A levélben a miniszterelnök hivatalosan arról értesítette Ő Excellenciáját, hogy hervadhatatlan érdemei elismeréséül nagy rendjel adományoztatott neki s egyben „megragadta az alkalmat, hogy szerencsekivánatait tolmácsolja“. Tyü, gondolta magában fölriadva Ő Excellenciája, most meg den eszközzel meghiúsítsa s e végből a horvátországi helyőrségeket fölcserélik, sőt már arról is beszélnek, hogy a parasztpárt képviselőinek mandátumát megsemmisítik. Hogy Csehszlovákiában milyen állapotok uralkodnak, arról nem szükséges külön beszélnünk, tény az, hogy a kisantant szövetséges országaiban korántsem olyanok a viszonyok, melyek ezeket az ifjú államokat predesztinálnák az ismert módon megteremtett béke megőrzésére. Önkéntelen is az a kérdés merül fel, hogy miként tudná a békét megóvni a kisantant, amikor még a saját országainak konszolidációját sem képes megteremteni?! Mört azt csak egyik sem mondhatja, kogy a belső béke biztosítva van országában, amikor forradalmi tűntetések, függetlenségre való törekvések teszik túlfűtötté a hangulatot és veszélyeztetik a belső rendet! Románia fővárosában, Bukarestben a katonai szuronyok csillognak az utcákon, mintha egy megszállt területen lennének az emberek, Pasics erélyes intézkedéseket tesz a horvátok megfékezésére s el van tökéivé arra, hogy Radios komoly akcióját leszerelje. Hol van ilyen állapot mellett a biztosíték ahhoz, hogy Középeurópa békében éljen, melyik utódállam meri ezt vállalni magára, amikor még a saját belső békéjének megszilárdulását is állandó nyugtalanságok akadályozzák? Középeurópa békéjét akkor ásták sírba, mikor a bókediktátumokat az elfogultság, a kapzsiság és féktelen gyűlölet formába öntötte. E diktátumok által teremtett békének a fentartása még négy év után is n*gy kétségeket támaszt az egész világon és igen lényegtelen brztositékot talál a kisantant erejében, melynek legeslegelőbb a maga belső békéjét kellene rendbehozni, hogy tényleg azt a hivatást töltse be, melyet neki Benes imputál. Egészen nyugodtan meg lehet már ma is mondani, hogy erre a szerepre a kisantant nem alkalmas, mert imperialista célokat szolgál és militarista szövetség, már pedig ilyen alakulat nemhogy a béke őre lenne, de épen maga veszélyezteti az emberiség nyugalmát. Erre számos példa van a történeiembm s a kisantant is csak azok számát szaporítja. — Kiadó hónapos szoba. Bútorozott hónapos szoba, ahol főzni is lehet, azonnal Jziadó Tolnai-utca 25, Nagy választék tavaszi divatlapokban. Nádor-utca 29. sz. kell szöknöm a gratulálók áradata elől! Eddig, ' ha kitüntetést kapott, pedig ilyenben volt min? 1 dig bőven része, a hivatalban fogadta az üdvözlőket, mert szegényes berendezésű magánlakása bizony egyáltalában nem volt alkalmas ilyen célra. A szökés diákos gondolata annyira tetszett Ő Exc-lienciájának, hogy érkezéséről nyomban táviratozott Száldobosra, annak az egykori iskolatársáuak, aki ott nyolc tiz évvel ezelőtt birtokot vásárolt s aki azóta folyton unszolta, hogy egyszer már látogassa meg. A szakácsnő nagy csodálkozására a rendes időben elfogyasztott egyszerű ebéd után Ő Excellenciája csakugyan elutazott. Az egy cseppet sem bántotta, hogy az állomáson nem várt reá a szolgálattevő tisztviselő s nem állt különkocsi rendelkezésére ; ilyen dolgokra sohasem adott semmit, hanem tagadhatatlanul bosszantotta egy kicsit, hogy ugyanaz a vasutas, aki két héttel ezelőtt fehér keztyübe» hétrét hajolva fogadta, most, hogy véletlenül találkozott vele, nagy kényszeredve csak agy köszönt neki, hogy két ujjával odalökött a sapkájához. Miért köszön az ilyen ember, ha nem köszön tisztességesen?! Az elsóosztályu szakaszban ismeretle«! urak voltak Ő Excellenciája utitársai. Az az ur, aki szemben ült vele, egy kocsiderékra való újságot vett s amint megindult a vonat, nekifogott az olvasásnak. Egyik újságot a másik után falta. Ö Excellenciája, akaratlanul is figyelve, észrevette, hogy az olvasó ur azoknak a cikkecskéknek, melyek közéletünk ki> váló alakjának visszavonulásáról s a megüresedett nagy állás betöltéséről szólnak, következetesen csak a címére vetett egy egy futó pillantást s szemei rögtön a következő közlemény soraira siklottak át. — Közéletünk viszszavonnló alakjának ajkai körül valami olyan mosoly vpnaglott, amit a szakértők a beteg idealista gyógyulása jelének vehettek volna.
