Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-03-31 / 39. szám

1923 március 31.

«Komáromi Lapok«

7 oldal,

kor 1849 élőjén Nógrádvármegye behódol a közeledő Windiecbgratznek, ö a 21 éves alispán Kossuthoz siet Debrecenbe. Nem hallgat anyja, menyasszonya kérő szavára, sem bátyja figyelmeztetésére, kik mindnyájan féltik a gyenge szervezelü ifjút a harci élet viszontagságaitól. Mint Kossuth futárja végzi a Madácbokat jellemző eréllyel és kitartással a rábizottskat. Szélben, viharban, Jovon, vagy nyitott kocsiban utazva, sokszor szabad ég alatt, fejét a puszta fagyra hajtva tölti az éjszakát. Halálos betegen ér haza Sztregovára. Utolérte öt is a bátor harcosok rém«, nem golyótól, nem az ágyuk tüzében, ágyban, párnák között balni meg. Amikor az őt, kereső zsandárok megzörgetik a Madách ház kapuját, Pali szemeit ép akkor zárják le örök álomra a legszeratőbb anya kezei.

A ő tragikus halála is csak azt bizonyítja, hogy a Madáchok minden korban megtalálták helyüket ott, (hová őket a nemzeti és családi becsület állította.

Volt közöttük a XIII. sz. tói kezdve, közkatona, hadvezér, gazda, hitvitázó, pénzszerző, jogász, költő, hős és politikus. Volt közöttük koldus és méllóságos ur, ám áiuió, léh* vagy hitvány soha.

A forradalom lelkes ifjú Madács Palija is méltó helyet foglal el Radutn comes ivadékai között. A görögök 2000 év múlva is keresték a thermopilei hősök csontjait s amikor Madách Imre koporsójára réhini jük ív kegyelet, a megemlékezés virágait, jusson ezekből a hősnek, a katonának is, aki ifjan, ajkain a a haza nevével halt meg őseinek földjéért, hogy azt szabaddá tegye.

De térjünk vissza újból a piaci kastély romjaihoz. Magasztos emlékek szentelik meg ennek is szétduit köveit.

Hős Károlyi Miksa huszárezred* sről, az egykori piuci granszsnyőről hadd essék még néhány szó azokhoz, akik előtt Ő sohasem dicsekedett, akiknek 8 azt soha el nem mondta. 1849. január első napjaiban a magyar ügy iegválságo=abb napjait élte. A politikusok egy része Windischgiä-zzel alkuszik, másik része Debrecen felé siet, a hadsereg sor.iiban kétségbe* ejtők a bomlás tünetei. A Vilmos huszárok főbb tisztjie, mind előkelő magyar név, csaták füzében kipróbált bősök, sorba jelentik be Grörgeiuek lemondásukat. Nem bizDak az ügyben, ott hagyják a magyar zászlót, engedetlenségre bujtogatják » legénységet. Csak négy tiszt, köztük Károlyi Miksa iöhadnagy maradnak hívek. Mez»i és Károlyi főhadnagyok ártalmatlanná teszik a sárga fekete érzületű tiszteket. Felhangzik Károlyi vezényszava, a huszárok nyergeinek, a paripák sorakoznak s a Vilmos huszárok nyomán a bomlasztó elemeitől megtisztulva siet a sereg ifjú vezére után a Bánya-városok felé. Károlyi ezért 5 évig hordta a karperecét meg a vas kösöntyűket a kufcteini gls^én s azután haza térve ősei birtokára, mint Madách Mária leányának férje élt Pinc u nemes, előkelő életet. Azutáu végleg leszerelt a vitéz ezredes. Elmúlt. Ninc3 tovább. Akik ismerték, akik szerették, akik sírját behantolták, talán már azok közül is alig él egy kettő.

Ám élnek még Pincén a fák, melyeket 5 ültetett s ezek zugnak, regélnek és siratnak.

Azért szeretem úgy a fákat, mert ezeknek lelkűk van. Nem feledkeznek meg s nem felejtenek. Évtizedeken, évszázadokon át hirdetik, mily szép, mily dicső, mily magyar ssivek dobogtak alattuk.

Madách Mária, Madách Pali, Károlyi Miksa és Huszár Anna lelke is itt él, itt ünnepel közöttünk. A temetők csendjében, mélyen a hó, a fagy alatt. Az Ipoly haragjában, amikor kicsapó habjain végig szánt a márciusi szél, hogy végigjárja a hegyet, völgyet és avart. Amikor elmondhatjuk mi a költővel:

„Barangol és zúg, csörögnek a fák száraz lombjai, mint rab kezén a megrázott bilincs.“

Hrisovényi.

Komáromi rejtelmek.

Még e mai gondterhes világban is, amikor mindenkinek megvan a maga ügyes-bajos dolga, amikor mindenkinek lóg az orra a sok bajtól, a sok keserűségtől és miegymástól, szóval még ebben az önmagával elfoglalt világban is szemet szúrnak az embereknek azok a komáromi rejtelmek, amelyeknek megfejtése csak azért szorult le a világkonferenciák napirendjéről, mert ott a zö!d asztal körül ülők nem tartják magukat olyan bö'cseknek, hogy ezeket a komáromi rejtélyeket megfejthessék.

De hát miről is van szó ? Mik is azok a komáromi rejtélyek, komáromi rejtelmek?

Ezeket a komáromi rejtelmeket megtalálhatod halandó ember a komaromi utcákon minden tizedik lépésnyire az utca szélén a járda mellett. Ezek az úgynevezett sárkupacok, ha esik az eső és por-homok-szemét és piszok kupacok, ha szárazság van.

A rejtély nyitjára az a bölcsek bölcse tudna rájönni, aki megtudna arra a kérdésre felelni, hogy miért kaparják össze időnként a sarat, a hóm' kot, a port, a szemetet, a piszkot, ha azokat nem hordják el? Az összekapart kupacokon keresztül mennek a kocsik s újra széj jel lapositják, jön a szét és az szépen széjjel fújja és aztán jönnek az utcaseprők, azok újra összekaparják a kupacot, hogy jöhessen a kocsi, a szél és kezdődjék minden élűiről. Ez a komáromi körforgás a természetben.

Szóval itt a kérdések kérdése: miért kaparják össze kupacokba a sarat, ha azt nem viszik el? Talán ezt a cirkulus viciozust csak azért találták ki. hogy az unatkozó utcaseprőknek legyen mivel szorakozniok ?

A város a2zai védekezik, hogy nem tudja elhordatni ezeket a rébuszokat. ezeket a rejtélyes kupacokat, mert a város két fogatot eladott, hát kevesebb az igavonója, nem tudja elhordani. És mégis, hányszor botránkozik meg a közönség, hogy a város kocsija oiyaD egyéneket i visz, akiknek a városhoz abszolúte semmi kö- I zük. Ezek számára van fogat, de a város utcáinak tisztántartására nincs.

Hogy mit jelentenek ezek az utca mentén poshadó szemét, piszok, sárkupacok szépészeti es egészségügyi szempontból, arra talán felesleges is felelni. S micsoda látványt nyújtanak ezek a piszoknak, szennynek és tűznek a quintesszenciái, amikor a szél fölkavarja azokat és szeme, szája, orra, füle, tüdeje tele lesz a szerencsétlen járókelőnek.

Ha szél fuj és végig táncoltatja ezeket a kupacokat áz utcákon, a Góbi, a Szahara sivatag kismiska hozzájuk képest.

Mondotta is Kiitenberger KálmáD, az Afrikautazó, amikor itt járt nálunk felolvasást tartani, hogy neki Komárom olyan ismerősnek tűnik fel, hiszen naponkint láthatja az afrikai Számumot végig porozni Komárom utcáin.

Miért adta el a város azt a két kocsit és miért engedi, hogy a városi kocsikon illetéktelenek is kocsikázhatnak és miért engedi a város, hogy csupa szórakozásból is használhassák a város fogatait, amikor az utcák undorítóan piszkosak, amikor nincs városi fogat az utcai és a házi szemét elhordására ?

Erre kérünk a város vezetőségtől feleletet. Ha azt hiszi a vezetőség, hogy agyonhailgatással ezt az ügyet el lehet tussolni, nagyon téved, mert mi Időnkint megpiszkáljuk ezt az ügyet.

Jókai ii és az óMai eséoíjié

— Egy szál virág helyett. —

Mint a legtöbb ülvtdolgozó embereknél elő szokott fordulni, Jókainak, a világhírű regényírónak is akadt valami múló gyomorbaja. Akkoriban már nagy híre volt az Óbudái csodaorvosnőnek, azért Jókai is fölkereste.

Könnyű volt megtalálni. Amint az ember az óbudai hajóállomáson kiszállott s áthaladt a templomtéren, már messziről érezte a gyógynövények erős átható illatát, oly sűrűségben, hogy az embernek szinte megállt benne a — sétapálcája . . .

Hogy a csodadoktornö gyógyfű vei használtak-e vagy nem, — erről hallgat a krónika. Jókai látogatási azonban a „javasasszonynál“ kitudódott s visszatetszést szült a budai orvosok körében.

— Még Jókai is fölkeresi!

Bezzeg tartottak erre minden nemű összejöveteleket és tiltakozó gyűléseket, mig végre a margitszigeti felső vendéglőben elhatározták, hogy deputáeióval járulnak a belügyminiszterhez s arra fogják kérni, hogy az óbudai „kuruzslónöt“ tijtsa el az orvosi gyakorlattól s bélyegezze meg őt minden időkre.

... A küldöttség ékesszavu szónoka előadta az orvosi kar sérelmeit s instautissirae kérte a kegyelmes arat, hogy a józan ész, a

tudomány és több efféle nevében tiltsa el a kuruzsló nőt az orvosi gyakorlattól

A belügyminiszter jóságosán meghallgatta a szónokot s még jóságosabban válaszolt:

— Tisztelt araim, én mindem ban egyetértek önökkel, de azt a nőt az orvosi gyakorlattól mégsem tilthatom el, mivel véletlenül én magam is neki köszönhetem, hogy régi, kínzó gyomorba ómtól megszabadultam...

Tableaux.

Deák Antal.

Harc a kötőtűkkel.

Tudtam, hogy a kötőtűkkel bevonul csendes hajlékunkba a háború szelleme. Nőm, aki a nemzetközi dzsemper-kötő Szövetség helyi expositurájának alelnöke, már napokkal ezelőtt célzásokat tett holmi kötőipari kongresszusról, amelyet a középeurópai államok egyikének fő- és székvárosában fognak megtartani. A több komolysággal, mint értelemmel előadottakból tudni véltem, mint ezt a Národní Listy után a Slovensky Denník politikai híreivel szoktam tenni, hogy itt egy zsarolási tervvel állok szemben, amely a házunknál divatba jött takarékossági elv kissé megviselt köpenyegébe burkolódzik, végső eredményében pedig magánpénztáram megcsapolását fogja jelenteni nőm tavaszi akciója érdekében.

— Borzasztó ez a drágaság, rebegte egy alkalommal polgári és egyházi házasságkötéssel a kérlelhetetlen sors által mellém és általában körém rendelt hitvesem.

— Ság, mondám a végszót, hogy gondolatfűzéséből egy szemet le ne ejtsen, mert különben újra kezdte volna a mondatkötést, mint ezt legújabb halványzöld lila árnyalatú és einsatzokkal teletűzdelt filériseliőzött lacetruhája alkotásakor tette.

— És magának semmi mentőgondolata nincs ? kérdé horgolótűjét a szemem elé tartva.

Ez a mozdulat nem volt fenyegetőnek mondható, mert mióta házunkban a kis babánktól kezdve az óvodás • lánykámon, első elemista fiamon, a szakácsnőnkön, a szobalányon, a mosó- és vasalónőnkön, a kéthetenkint látogatást tevő masszirozónőnkön, és ezek összes le- és felmenő, egyenes és oldalágu rokonain a kötődüh kitört és az ágyamon kötőtűkkel alszom és ébredek, amióta az íróasztalomon a tintatartóm mellett, eddig tollszárakkal teletűzdelt tolltartóm egyenesen hemzseg a méteres kötőpóznáktól, a szemem elé tartott horgas jószágtól már meg sem ijedtem.

— A jövő héten lesz a helyi kötőszöveti nemzeti tanács közgyűlése és szeretném, hogy arra az alkalomra számomra egy alelnöki beszédet kötne, — folytatta nőm az előbbi kis kitérő számára fenntartott idő elmúlása után.

— Alelnökök nem szoktak beszédet tartani a közgyűlésen ; az alelnökök csak alelnökölnek és ez éppen elég nekik — mondtam hanyagul, de meggyőződés nélkül.

— Igen, de én ellenzék vagyok és egyáltalán nem tetszik nekem a Kropacseknénak, jelenlegi elnökünknek a viselkedése.

— Tudja, az ellenzék javaslatait még a prágai parlamentben sem szokták figyelembe venni.

— Csak semmi politika! A mi alkotmányjogi helyzetünk különben is tisztázva van, itt csak arról van szó, hogy nem tűrhetjük tovább azt a viselkedést, amely minden alkotó munkát megakaszt.

— De hát miről van szó ? Önök a kötőszöveti berek határain belül nyugodtan alkothatnak, hathatnak, gyarapodhatnak, hiszen alapszabályaikat már a pozsonyi minisztérium is jóváhagyta.

— Igen, de a Kropacsekné és a Nyurga eset magának semmi ? Hogy jön ahhoz a kötőszövetség elnöke, hogy a választmányi üléseinket nem a horgolászat ügyének, hanem a Nym-ga úrral kötendő barátságnak szenteli? Hát na ez is kötés, ha magának ez is horgolás, ha magának ez is textil- és kézműáru háziipar, akkor magának nincsen semmi érzéke a közgazdaság iránt.

A hang, ameiyen e rám nézve, sőt Kropacseknéra nézve is súlyos ítélet kimondatott, magasabb regiszterekben játszott, mint a szokásos társalgásnál divatban van s nőm most már a kötőtűit is más helyzetbe hozta szemem előtt.