Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-03-31 / 39. szám
1923. március 31. „Komáromi Lapok.“ 5. oldal. ember volt Szendrey Ignác, aki számolni akart is, tudott is a körülményekkel. Innen van, hogy kezdettől fogva hallani sem akart Petőfiről. Nem tartotta leányához való férjnek, egyáltalában nem tartotta férjnek valónak. Elismerte költői nagyságát, de csakhamar megismerte különös egyéniségét, szenvedélyes természetét, sajátos idegalkatát, mely mindenkép megkülönböztette másoktól. Előre látta, hogy ez a házasság nem lehet boldog. Két ilyen különc nem értheti meg egymást. De leginkább féltette leánya boldogságát, jövőjét. A házasság azonban az apa minden ellenkezése mellett is — még szülői áldás nélkül is — megtörtént. Petőfi és Julia szerelmi történetét ők maguk Írtak meg. A saját nyilatkozataik alapján indulva mondjuk el. Petőfi „tiszta szent“-nek mondja Júliát és magáról írja, ha szivének volt is foltja, leégette szerelme lángja. Csodálatos gyorsan lobbant fel Petőfi szerelme és állandó, kitartó maradt. A „csapodár“ költő Julia rabjává lett. Eddigi szerelmeit csak „költői ábránd“-nak nevezi. Igazán most lett csak szerelmes. Maga igy énekel a szerelméről: „Ha szerelem lett volna keblem hullámzása, Időknek múltával sem nyugodott volna el. Vad ár a szenvedély s merre medrét ássa, Sodor magával s végre bele halni kell. Most értem én csak e szilaj folyóra!« Szendrey Julia hidegen fogadta a költőt és íartózkodólag viselkedett vele szemben. Petőfi csak lassan hódította meg Júliáját, aki csak hosszabb töprengés után határozta el magát, hogy Petőfinek nyújtja kezét. Mi bírhatta rá Júliát erre az elhatározásra? Talán csupán a hiúság vitte rá, hogy az ország legünnepeltebb költőjének nejévé legyen? Talán csak Petőfi dicsősége tetszett neki? Vagy talán a saját szive ellen vétkezett, amikor szembe szállt a világ előítéleteivel, szüleinek kívánságával, mikor Petőfi nejévé lett? Hiúság, dicsőségvágy erre a kérdésre nem kielégítő válasz. Kellett, hogy szenvedélyesen, szive minden éizelmével szerette légyen a költőt. Julia naplója, de méginkább Térey Máriához irt levele minden kétséget eloszlat. Ez utóbbi levélben irja: „Miért kérdezed még tőlem, miért, óh Marim, hogy mit tegyél, Te, ki legjobban tudod, mennyire szeretem őt, elgondolhatod, hogy őt láthatni legnagyobb boldogságom volna. Őt, ki lelkemnek minden gondolatjái, minden érzelmét, mi ott fakad, bírja, kedves, egyetlen világomat. Ha csak egy rövidke óráig is bírhatnám őt, csak egy percig a képét, melyben Isten minden gyönyörömet teremté, ha csak tud elolvasni az Írástudó ember? Hátha van valami értelműk az álmoknak is, amit csak az ilyen egyszerű ember ért meg? Mire hazaért, már elhatározta magában, hogy nem adja el a szigeti alsó kertet, inkább lemond az iskoiaház megvételéről. Hanem otthon, a feleségének nem szólt semmit sem a révészről, sem az álommagyarázatról. Nem azért, mintha attól félt voína, hogy felesége, aki nem ad semmit az álmokra, kineveti őt, hanem a miatt, mert tudta, hogy Jókay Józsefné, született Puiay Mária nemzetes asszony, aki „nem csupán az ételnek, hanem a szónak is sóval és borssal szokta megadni a módját“, bizony kiszidná a nemzetes urat is, ha az arról találna beszélni, hogy hozzájuk még ötödizben is betelepedhetnék a gólyamadár. Hogyisne, hiszen a nemzetes asszony már a harmincnegyedik évét járja! Pedig... pedig az a révész mégsem jósolt hiába. Még el se múlt egészen két esztendő attól a szigeti sétától számítva, mikor nemes Ásvai Jókay József hites ügyvéd, nemes Komárom vármegye tiszti vicefiskusa ezt jegyezte föl a családi naplóba! * — „1825-ik esztendőben az isteni kegyelmes gondviselésnek irántam s házam népe iránt való jóságát tapasztaltam különösen. Most ugyanis a feleségem sok betegeskedései után szerencsésen szült egy fiat februárius 18-án délután 4 órakor. Ezen kis fiunkat megkereszteltük 20-án Móritznak.“ Ő lett az a virágzó fa, melynek dúsan termett virágai most is épek, száz esztendő leforgása után, az országrontó istencsapás után is. láthatom, hogy öröm még néki látásom, tán imádnám azt az embert is, kiáltal ezt megnyerhetném. Hatalmadba adok mindent tenni, amit csak jónak látsz, csak azt tedd, hogy láthassam őt; óh Marim, ha ezt kieszközölheted!“ „Végre lerázhatom magamról az örökös okoskodás jégpáncélját, mit rám erőltetének; éppen a legnagyobb igazgatás, midőn igy bele akartak kovácsolni, hogy soha többé ki ne igazodhassak belőle, éppen a legnagyobb igazga- S tás ronta el mindent, mit eddig összetépni ! erőm nem volt s most szabadon lélegzera. Hisz csak nem akarják, hogy elmenjen az eszem s hogy mitöbb ne legyek boldog sem ezen, sem a más világon! Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan, mi csak tőle függ, — lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég és kivívni magamnak a jövő üdvösségét, de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz számomra minden.“ . . . E levél hatása alatt szólitotta fel Tétey Mari Petőfit, hogy siessen Julia ölelésére. A A félreértések, amelyek a költő csapodárságából és Julia férjhezmenésének híréből keletkeztek, eloszoltak. Julia lehát szerette Petőfit. Szendrey Júlia 1847. szeptember 8-án lett f Petőfi Sándorné. Az esküvő után Kohóra igye' keztek, az első éjjelt Nagybányán egy fogadó- i ban töltötték — s igy érkeztek Teleky Sándor ) gróf kohói kastélyába. A gróf, Petőfi barátja, i az ifjú pár megérkezésekor mindenkit eitávoli] tolt kastélyából s maga is elutazott, hogy bolj dogságuknak ne legyen tanúja. Petőfi házasélete boldog volt. A két ro} konlélek megértette egymást. Együtt éreztek és i gondolkoztak. Közös ideáljaik voltak, amelyekért nyíltan síkra szállottak. Ennek az együttérzésnek legjellemzőbb bizonyitéka Petőfi köl! teménye, melyet házasságának második évé- I ben irt. »Lemondanék minden Dicsőségről érted, S megszereznék érted Minden dicsőséget. Nekem nincsen vágyam, Nincsen akaratom, Mert amit t* akarsz, Én is azt akarom. Nincs az az áldozat, Mely kicsiny ne lenne Érted, hogy ha te Örömet lelsz benne. S nincs csekélység, ami Gyötrelmesen nem sért, Hogy ha te fájlalod Annak veszteségét.« Másutt ezeket irja: „Imádott kis feleségem mindig buzditólag áll gondolataim mellett, mint a hadsereg előtt a zászló“. Petőfi annyira rabja lelt feleségének, hogy meggondolás nélkül követte minden szavát. Belesodorta a veszedelmeit be. Felesége kergeti be a politikába. Az ő í izgatására lép fel követnek Szabadszálláson. S i mikor a föibujtogatott nép agyonütésse! fenyej geti, a felesége kényszeríti az oíimaradásra. Petőfi maga irja ezt meg. Julia eljárását csak azzal lehet menteni, hogy maga is megittasodott a forradalom eszméitől. Amikor pedig Bem | egyik hadsegédje utján tudokozódik Petőfiről, e szavakkal fordul feleségéhez: — Nos Juliskám, mit szólsz ehhez, menjek ? Felesége pedig, kinek ekkor már gyér- j meke is volt (Zoltán), igy válaszolt: — Amerre sorsod visz, követlek. Petőfi pedig felkötötte a kardot és elment ) — meghalni. Hibás volt-e Julia? Az amúgy is exaltáit nőt Petőfi maga és i a körülmények és tegyük hozzá George Sand \ regényei izgatták a végletekig. Petőfi eltűnt. Hiába várta vissza felesége, j Hónapokon át hasztalanul kereste, kutatta, nem 1 talált a nyomára. Alig telt el egy év és Julia férjhez ment. Nyomban magára zúdítván a köz- { véleményt. A nők dobták rá az első követ. Követett-e el hibát Julia? Vachot Sándorné, Petőfinének mindvégig j jóbarátnője Emlékiratában olvashatók Julia másodszori férjhezmenésének okai: — „Midőn Erdélyben hónapokon át hasztalan vártam férjem érkezését Bem feloszlott táborából s a forradalom gyászos befejezését is megértük, anélkül, hogy Sándor holléte felől hir érkezett volna hozzám, végre elhagyám Erdélyt s atyám házánál keresek menhelyet, azon gondolatban, hogy Sándor, még ha életben van, bárhonnan is ott foghat engem és kis fiá legtermészetesebben kereshetni. — Hogy milyen napokat tölték atyám házánál, kitől Sándor ócsárlásánál egyebet; alig hallottam, azt neked elbeszélni képtelen volnék. Mariska, az én szende, angyali jó kis nővérem hasztalan veté magát közbe, atyám minden alkalmat felhasznált, hogy nekem keserűséget okozzon. Szegény boldogult anyáddal jó előre i megjósoltuk, hogy igy fogsz előbb-utóbb járni | — kezdé, ha aggódni látott. — Nem az olyan l vándorélethez szokott, nyugtalan természetű í embernek való a házasélet, mint Petőfié volt. ; Itt van ni, most már a faképnél hagyott. Hisz éppen jó viz volt malmára a forradalom utáni zűrzavar; azt felhasználva odébb állt, meglehet valami kóbor komédiásné társával eii világát, te és kis fiad várhatjátok Ítélet napjáig Ily beszédek annyira sértének, keseritének, hogy végre otthagyám atyám házát, bármennyire fájt is nővéremtől s kis Zoltánomtól megválni,! kit Mariska gondviselésére otthon hagytam s beköltöztem a fővárosba. — Alig kezdék Budapesten körültekinteni . . . midőn egyszerre csak azt veszem észre, hogy tolakodók vesznek körül... Ez kétségbe ejtett. Nem voU senkim a világon, kihez segélyért, vagy csak tanácsot kérni is fordulhattam volna. Öngyilkossági eszmék kezdőnek e szorongó helyzetemben elfoglalni s megírtam végrendeletemet, feljegyzőm végóhajtásomat, midőn Horváth Árpád. Sándor e régi barátja megjej lent s előtte feltárám, mi elsötétült bensőmben s véghez ment. — Menjen férjhez nagysád — hiszen mi \ tudjuk, a legutóbb vett hirek szerint . . . hogy ■. Sándor, mint hőse nemzetének, elesett s igy í bárki e haza határai között szerencsésnek fogja S magát tartani, ha özvegyének ifjú életét meg| mentve, őt nőül bírhatja. — És ki lenne az az akárki? kérdém í csaknem gúnyosan, mert beszédét képlelenség- I nek tartám. — Akár én is, — viszonzá ő lelkesülten, ; — ha nagysád férjéül elfogad. így történt férjhezmenetelem.“ Julia férjhez ment Horváth Árpádhoz. S ■ törhetünk-e pálcát elhatározása fölött? Azt hiszem, nem. Egyik életirója találóan jenyzi meg: „Igaz j tragikuma abban van, hogy azt hitte: a múltak l emlékeit, ha már nem tudott elpusztulni ösz| szeomlott tündérvilága romjain, kizárhatja szivéből a szegényes uj hajlék rakásával járó apró 3 gondok s izgalmak közepetie. Az anyai hivatás, j a családi öröm, gyermekeiben való teljes felj olvadás talán képessé teszi erre s a családi élet verőfényében még az ő elborult leike is kitísz- I tulhat . . . Nem tudta, nem érezte, hogy a múlttal ! annyira összeforrt, hogy a nagy halott ítinemé; nyes szelleme olyan óriási, melynek erejét a minderősebbé váló Petőfi-kultusz is hatalmasan táplálta, hogy megbolygatja idegeit s nem mindennapi szenvedés után a korai sirba vonja le magához.“ Julia nem volt hűtlen Petőfihez. Költészete, ez a szomorú, gyászos költészet, bizonyítja leginkább állításunkat. Minden I gondolata Petőfié volt, még halálos ágyán is Petőfi írásaival foglalkozik és ezeket hagyja Zoltánnak talizmánul. Aki jól ismeri Julia történetét, részvéttel van emléke iránt. Itt említjük meg Krúdy Gyula Zoltánka cimü poétikus darabját, amely feleleveníti Petőfi özvegyének emlékezetét is. #fc. j A Petőfi család leverő története Julia halálával sem ért véget. A költő egyetlen fia megmaradt. Anyja halála után otthagyja az iskolát és apja példájára fölcsap vándorszínésznek. Testileg, lelkileg gyönge ifjú, ki nem sokáig bírja a vándorszínész élettel járó dorbézolást. Huszonkettedik évében meghalt. Halálos ágyán mosolyogva élcelt környezetével. Szana Tamás jegyzi fel róla, hogy utolsó perceiben e szavakat mondta: „Ifjúságomban elértem azt, amit mások csak éréit korukban szoktak elérni, meghalok — végelgyengülésben.“ Dr. Perényi József. — Kiadó hónapos szoba. Bútorozott hónapos szoba, ahol főzni is lehet, azonnal kiadó Tolnai-utca 25.
