Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-03-31 / 39. szám

4. oldat.

Komáromi Lapos1*

1923. március 31.

Seniiii ímM illés

— Harc a marhahús ára körül. —

Mint múlt számunkban hírül hoztuk, a legutolsó árvizsgáló bizottsági ülé3 nem tudott határozni a marhahús uj iráoya felöl. Hogy helyesebban fejezzük ki magunkat, tulajdonképen hozott az árvizsgáló bizottság határozatot, de az a mészárosok kívánságát ki nem elégítette, mert a régi marhahús árakat hagyta meg. Mészáros iparosaink, hogy a kérdés ismét tárgyalás alá vétessék, f. hó 27-ére újabb bizottsági ülés összehívását kérték. A rendkívüli ülésre dr. Fodor Adolf főszolgabíró meghívta újból a fogyasztói és eladó érdekeltségeket, módot adván ezzel, hogy a mészárosmesterek a húsár felemelését támogató indokaikat előadják. Mint eddig mindig, a rendkívüli ülés ismét csak rendkívül heves pro és kontra vitatkozásban merült ki, mert a fogyasztó érdekeltség, természetesen a húsár fenntartását, a mészárosok igaznak vélt indokaik alapján pedig annak felemelését követelték. A hosszas huzavona után a mészárosok már egy koronás árfelemeléssel is megelégedtek volna, sőt egy nemes gesztussal a borjúhús áránál egy koronás árengedményre is hajlandóknak nyilatkoztak. A bizottság, amelyben a fogyasztók többségben vannak, mert az iparos, kereskedő érdekeltség az üléseken megjelenni nem igen szokott, a mészárosokat ismét elutasította kérésükkel és a marhahús árát fel nem emelte.

Miat értesültünk, az érdekelt mészáros mesterek e hét csütörtökjén felkeresték ez ügyben a járási főnököt, aki értésükre adta, hogy ha a beszerzési áraik indokolttá teszik, akkor az eddiginél magasabb áron is mérhetnek, de természetesen ha valaki feljelenti őket, beszerzési áraikat hitelesen igazolni tartoznak, hogy a büntetéstől megóvják magukat.

Alapjában véve az árvizsgáló bizottságnak fogyasztó tagjai is erre az álláspontra helyezkedtek ez elnökló dr. Fodor Adolf fő szolgabiró által helyesen értelmezett törvényes rendelkezések alapján. Most már több Ízben tapasztalhatta úgy az eladó, mint a vásárló érdekeltség, hogy az árvizsgáló bizottság leg több tagja nem ragaszkodik mereven az erőszakos árredukció elvéhez, de figyelembe veszi a beszerzési árakat s csakis ezek alapján teszi mérlegelés tárgyává az árfelemelés vagy csökkentés kérdését. Maguk a Munkásság képviseletében megjelent bizottsági tagok is belemennek az árfelemelésébe, ha azt indokoltnak látják; csak egyet követelnek s ez kötelességük

is, hogy a beszerzési árak tekintetében tisztán lássanak.

Az árvizsgáló bizottság nem merülhet ki annak állandó hangoztatásában, hogy ezrek és ezrek vannak, akiknek nincsen keresetül?, hogy legminimálisabb szükségleteiket sem tudják fedezni, de igenis tigyelemmel kell lennie arra, hogy az iparos és kereskedő osztály egzisztenciája se tétessék még kérdésesebbé esetleg merev és indokolatlan árcsökkentő határozatok által. De azt is követelheti a fogyasztó lakosság, hogy ha nem is döntően, de legalább méltányosan befolyásolja az árak alakítását az a körülmény is, hogy tényleg ezrek és ezrek oly csekély jövedelemmel rendelkeznek, »melyek mi átfelemelést el nem bírnak. A felemelt s egyre szaporodó adók súlyos teherként nehezednek az iparosra, kereskedőre, de az iparosnak és kereskedőnek is mérsékelnie kell igényeit.

Mészáros-iparosaink panaszkodhatnak legkevésbé, hogy számukra nem volt s nincs kereseti lehetőség. Nekik megvolt mindig a konjukturájuk, mert a gyomor nem törődik gazdasági válságokkal. Természetes kívánság, hogy a város polgársága, s egész lakossága vagyonosodjék, de viszont az épen lerongyolt lakosság követelheti azt is, hogy a bármily nagy adók dacára is, bálistennek, elég jó helyzetben levő egyes iparágak művelői, mint a mészárosok is, redukálják életigényeiket. A két ellentétes tábor, a fogyasztó és eladóké nem állhat állandó harcban egymással ui8rt egymásra vannak utalva s mindegyiknek engednie kell önzó álláspontjából. Az árvizsgáló bizottság nem kíván lehetetlent s hogy adatok szolgáltatását követeli az eladóktól, ez hivatásszerű kötelessége s ha nyomós okot lát árfelemelésre, alig hinnők, hogy tisztán szociális szempontból a kereskedő és iparos tönkretételére törekednék.

Szendrey Julia.

Irtunk már Szendrey Júliáról, de még mindig érdekesnek találjuk e különös jellemű nőről egyet-mást elmondani. — Szendrey Julia gyászos története mindenesetre erdekes, de még inkább érdekelhet sajátos egyénisége, különös természete és jelleme, amelyhez egeszen közeljutni, melyet tökéletesen megfejteni vagy megmagyarázni a nenezebb lélektani faladatok közé tartozik.

Szendrey Julia lelke rejtély volt szülei, környezete s mindazok szemében, akik valaha ismerték.

Alig kerül haza tizenhatéves korában a nevelőintézetből a szülői házhoz Erdődre, máris kétkedő fejcsóválással nézi környezete különös viselkedését. Julia apja mindent elkövetett, hogy leányának kellemes otthont biztosítson. Életirásából tudjuk, hogy bevitte leányát a városba is, sokszor hetekig is otthagyta, hogy élvezze mindazt az örömet, amely után egy ártatlan lelkű leány vágyódhatott. Otthon kellemes társasága volt. Uradalmi tisztek, serdülő leányok, fiatal menyecskék, nősülő ifjak társaságában gyorsan múltak napjai. Házias szellemű édes anyja pedig szinte rajta volt, hogy dédelgetett leányának kellemesen folyjanak napjai.

Szendrey Júliát azonban nem mulattatta a kínálkozó szórakozás, de még kevésbbé tudták lekötni a házias teendők. Furcsa, indokolatlan viselkedése, a szélső végletek, amelyek között csapongott, korán mély barázdákat szántottak az aggódó szülők homlokára. Ma elzárkózott mindenki elől, kiállhatatlan volt a viselkedése, amelyre minden átmenet nélkül következett féktelen élénksége, szenvedélyessége, melyet ismét bús melankólia váltott fel. A hozzávaló előkelő családokból való udvarlókat megveti, ridegen visszautasítja és ugyanakkor az ügyefogyott Írnokkal szemben kedves és \ szeretetreméltó. Nyitva állanak előtte a legelőj kelőbb báltermek ajtai, ő meg szívesebben vesz részt a parasztlakodalmakban. Ábrándozó természetű. A holdvilágos éjjelek rajongója, de amellett csodálatosan egészséges arcszinü és jó étvágyú. Az efféle ellentétek korán megnyilatkoztak viselkedésében, lényében s senki sem tudja teljesen megérteni.

Még leginkább atyja érti meg. Mintha belelátott volna leánya lelkének titkosabb redőibe. Innen magyarázhatjuk, hogy nyugodtlelkü, egyszerű békés foglalkozású férjet akart leányának választani. Úgy gondolta, hogy az egyszerű, munkás családi élet megnyugtatóig fog hatni leánya exaltált idegeire. Egyszerű, de müveit

A révész érdeklődéssé vetette föl a fejét.

— Mondja el, nemzetet uram, mit álmodott. Tudok valamit a jelentésükhöz. Az urak sok tudományt olvasnak ki a bötükből, de nem tudják leolvasni a szelek suttogásából, a vizek locsogásából, a csillagok járásából, amit azok beszélnek. En nem értem a bötüirást, hanem az álmokból tudok olvasni.

— Bolondság, gondolta magában a jogtudó Jókay József, hanem azért mégis csiklandozta a kíváncsiság, mit fog ez az egyszerű, írástudatlan, a természetben élő, babonákban gondolkozó ember mondani ? Elmondta hát az álmát.

— Azt álmodtam a múlt éjszaka, hogy itt az alsó kertben öt almacsemetét ültettem el. A két első megéledt és szépen felnőtt, a következő kettő azonban hamar Kiveszett. Hanem a legutolsó, a legifjabb csemete igen nagy lett, elhagyta a többieket hamar a növekedésben. Aztán úgy tele volt virággal, hogy a csodájára jártak az emberek. Olyan volt már, akár egy bokréta, de még mindig hozta a szebbnél-szebb virágokat. Annyi volt rajta a virág, hogy egy egész kertre való fa sem hoz többet.

A révész komoran nézett eddig a Duna apró hullámaiba, amint azok az alkony oszladozó fényében csillogtak. Aztán mikor a beszélő elhallgatott, az öreg hümmögve megszólalt:

— Nemzetes uram sokat gondolkozik most erről a kertről, mert az árviz kárt okozott benne. Pedig szereti ezt a kertet. Ezért dolgozik ez a kert a fejében akkor is, mikor alszik. De nagyon szereti a kis cselédje itt is. Hát azok is belejátszanak az álmába. Mert az az öt almafa a gyerekeket jelenti.

Jókay uram ellenezni próbált:

— De nekem csak két gyermekem van.

A révész nem jött zavarba.

— Az a két megeredt fa. A két csenevész fa meg az a két kis fiú, aki már meghalt.

— Még így is csak négy!

— Az ötödik még ezután jön.

A nemzetes ur erre már bosszús lett.

— Elmúlt már annak az ideje, szólt egy türelmetlen kézmozdulatot téve. De a révész nem engedett az ő igazságából.

— Javakorbeli fának jobb ám a gyümölcse. Vigyázzon nemzetes uram, az az ötödik gyerek lesz majd az a csudamód virágzó, nagy fa.

Jókay József elmosolyodott. Arra gondolt, hogy most mindjárt zavarba hozza a révészt a tudományával.

— Csakhogy tovább is van ám. Nincs ám itt vége az álomnak.

— Lehet — szólt a révész rendületlen komolysággal. — De ha tovább is van még, annak is meg van a jelentése.

Most már mulattatta a dolog a fiskális

urat.

— Úgy volt tovább, hogy hirtelen jött egy irtózatos nagy felhő s abból olyan jégverés zuhogott le az egész szigetre, hogy mindent elpusztított. Nemcsak a virágokat verte agyon, hanem még a fáknak a háncsát is lefejtette, mintha szekercével faragták volna le. Siralom volt az egész tájék, letört ágak, lepaskolt virágok, agyonvert madarak mindenfelé és a jég úgy ellepte, mintha téli hó esett volna, pedig nyár közepe volt. Hanem az én fám úgy állt tovább is, mint azelőtt, tele virággal. Egy galya le nem tőrt, egy virágja le nem esett. Hát ezt a csodát hogy fejti meg öregem?

— No, nem olyan nehéz dolog. Az az ötödik gyerek hires nevet fog majd szerezni és olyan dolgokat fog mivelni, amiben mindenki

gyönyörűséget talál, akár a virágban. Aztán i majd később, sok-sok idő leforgása után jön egy istencsapása, ami leveri az egész országot,

I eltakarja előle a napot, elárasztja a földet, meg! dermeszti az embereket. Hanem annak az ötöl dik gyereknek a virágos teremtményei akkor is i élni fognak. Azok hirdetik majd a jégverte országnak, hogy van élet, mely diadalmas a zivatarban is, van viruló reménység a pusztulás közepében és van olyan kincs, aminek nem tud ■ ártani még az elemek tombolása sem.

A révész az égen kiütköző csillagok felé emelt fejjel, távolba révedező tekintettel fejezte be szavait és arca olyan átszellemült volt a beszéd végén, hogy Jókay uram szinte megdöbbent tőle s valami szorongó érzés markolta meg a szivét. Most egy erősebb esti szellő táncolt végig a szigeti bokrok fölött. Ez jó ürügy volt arra, hogy hirtelen búcsút vegyen a jósolgató öregtől és gyorsan hazafelé irányítsa lépéseit.

Az öreg révész még utána szóit a távozónak :

— Ne adja el nemzetes ur azt a kertet Jó hely lesz az annak az ötödik gyereknek.

Aztán elballagott a révészház felé. A vámház s a faraktárak körül csend uralkodott, a kis kápolna is elmerült az esthomályban, csak a dunai malmok kerekeinek nyikorgása, meg a békák hangversenye vegyült bele a habok csobogó zenéjébe, mikor a fahíd gerendái dübörögve megzördültek Jókay kemény lépésektől kopogó csizmái alatt.

A siető fiskális urnák valami borzongás futott végig a hátán, de nem tudta, hogy a hűs szellőtől-e vagy a révész beszédjétől. Hátha van valami mégis a szelek suttogásában, a vizek csevegésében, a csillagok járásában, amit nem