Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-02-24 / 24. szám

6 oldal. »Komaromi inapck« 1923. február 24. — TJgy szeretném. Hiszen nem látja meg senki. Nem jár most itt egy lélek sem. — Nézd, ott a lilalomtábla. Megbüntet­nének. Még talán be is csuknának. Bizony & tilalomtábla azt hirdette, hogy aki a növényzetet nem ki átéli, az kihágást követ el és ennyi meg ennyi napi elzárásra átv&ltőztatható x korona pénzbüntetést kap. A férfi igyekszik elterelni felesége gon­dolatát a rózsáról, majd további sétát indítvá­nyoz, de sikertelenül. Az asszony egyre türelmetlenöbbül köve­teli a rózsát, úgy, hogy a férj gondolkodóba esik. Hátha az asszonynak baja lesz? Hátha a kis jövevény sínyli meg? Inkább elszenvedi ö a büntetést. Odamegy a rózsafához és megfogja az egyik bimbót. — Ne azt, hanem azt a teljeset, — szól az asszony örömmel. Olt van a kezében, szívhatja az illatát, amíg betellik vele. Nem sokáig tart a boldogság, mert a rendőr figyelte messziről az egész jelenetet. Neki kötelessége eljárni hivatalában. Nam ér­zeleghet. Parancs — parancs. Természetes domg, hogy odajön. Tagadni nem lehet, nem is akarják. Felírja a neveket, foglalkozást, lakást, aztán elveszi a leszakított rózsát — bűnjelnek. — Ezt ne vegye el — szól a férfi kö­nyörgöm — Most már elveheti. Elég volt, mondja az asszony s kielégülten, boldogan áli fel, férje karjára támaszkodva elhagyja a ligetet. Egy pillanatig sem sajnálja most már a bűnre csá­bitó rózsát. Betelt az akarata, teljesedett a kívánsága, elmúlt a kinzó vágy, most tehát már nincs értéke a rózsának. Cmk a férfi mondott még annyit, hogy no, ez alighanem drága rózsa lesz ! A többi aztán a rendes utón pörgött le; följelentés, idézés, tárgyalás, büntetés. Azaz nem nagyon gyorsan pörgött .bizony le az ügy, mert mikorra tárgyalásra került, akkor már a vádlott boldogan jelentette ki, hogy nem bánja, ha megbüntetik is néhány forintra, szí­vesen megfizeti, mert tegnap ép, egészséges fia született. Olyan, mint a nyíló rózsa. A kapitány kiszabta a büntetést, de az enyhítő körülményeket s a büntetlen előéletet mérlegelve, fölfüggesztette egy évre a bünte­tés végrehajtását. így került az ügy a városi tanácshoz a felfüggesztés jóváhagyása végett. Ez volt ne­kem az első kihágási referádáin. Emlékszem rá, hogy még akkor is illatos volt az az ősz­­szenyomott rózsa, mikor kiesett az aktából. Kis szobám tele lett illattal tőle. De arra is emlékszem, hogy a büntetés felfüggesztése hatályos volt, mert az egy év letelt anélkül, hogy az örök Éva, az asszony ismét rózsát akart volna szakittatni, az asszo­nyért vétkezni mindig kész Ádám által. Bizo­nyosan nem volt úgy dispouálva. Most már nincs semmi a rózsából, rózsa­fából, de az egész ligetből sem. Talán csak én áldozok az eltüat liget emlékének fájó szívvel ezekben a sorokban. Szikra. II Mz- és íÉbiuiouli izgatna. — A telekértékadó ellen foglalnak állást. — Kifogásolják a vizdij mai kivetését és kezelését. — A csatornadíj rendezését követelik. — A Ház- és Telektulajdonosok Egyesülete nevében Nagy Mihály elnök vezetése alatt, dr. Kamrás József ügyész, Rózsa István titkár és Tuba Lajos választmányi tagból álló kül­döttség jelent meg tegnap a város polgármes­terénél, ahol a következőket kérték: Elsőben a telekérték adó eltörlését, me­lyet a ház- és telektulajdonosok igazságtalannak tartanak, mert ennek vagyondézsma jellege van, az ingatlan átlaga meg nem adóztatható, hanem csak annak jövedelme. A telekértékadónál pe­dig az üres telek ép úgy adózik, mint a be­épített. A háztulajdonosok egyesülete mozgalmat indit a vizdij mai kivetése és beszedése ellen, mert a vizdijat az állam, mint bérjövedelmet — megadóztatja. Azt kívánják, hogy a vizdijat a fogyasztókra, tehát a lakókra vesse ki a város és azt közvetlen tőlük, tehát a fogyasztóktól szedje be, Amig a mai helyzet tart, a beszedett vizdij után a háztulajdonost megadóztatja az állam, ami a legnagyobb igazságtalanság, mert így a háztulajdonos nemcsak állami adót (ház­béradó) fizet a vizdij után, de városi pótadót is. Követelik a háztulajdonosok a csatornadíj arányos kivetését, illetve azoknak az utcáknak, ahol csatornázás nincsen, ez alól való mente­sítését. A csatornázási szabályrendelet teljesen elavult és ennek teljes revízióját kívánják. Bár nem a várossal szemben hangzik el ez a követelés, ami teljesen jogosult és méltá­nyos, hanem az állammal szemben, azt kérik a háztulajdonosok, hogy az adókat ne hárofn év múlva vessék ki és visszamenőleg szedjék be a városi háztulajdonosokon évekre, hanem évenként és minden év első harmadában tör­ténjék meg az adók előírása az adókönyvecs­kékben is, hogy az adókkal mindenki tisztában lehessen. A háztulajdonosok a kereseti és jövedelem adó létminimumát a házakra is kimondani kérik. Ha az állam 6000 K jövedelem minimumának adómentességet biztosit a kereseti jövedelemnél, ennek azokra a tulajdonosokra való kiterjesz­tését kérik, akiknek a házuk minden hasznot hajtó jövedelmi forrásuk, amiből élnek. Csizmazia György polgármester meghall­gatta a háztulajdonosok kívánságait és kijelen­tette, hogy amennyiben ezeknek megoldása a városi képviseletre tartozik, ott elő fogja ter­jeszteni. A küldöttség tagjai ezután beható eszme­cserét folytatott azok fölött a bajok fölött, melyeket ma minden háztulajdonos érez, tehát a város polgárságának az a tekintélyes része, amely a város súlyos közterheit viselni kénytelen. Közönség kóréból. Vettük az alábbi sorokat: A Komáromi Lapak tekintetes Szerkesztőségének Komárom. Tisztelettel kérem, hogy a csütörtöki számban leközölt hivatalos nyilatkozatra e vá­laszt a megsértett utasok nevében leközölni szíveskedjék. Ha a Komáromi Lapok „Éjjel szuronyok között“ cimű cikke esetleg alkalmas lehetne arra, hogy a közhivatalok iránti bizalmat meg­ingassa, ű*y a minisztériumi nyilatkozat teljes egészében nyíltan, leplezetlenül elénk tárja, hogy a hivataloktól semmit se várjunk, tehát még igazságot se. A mi igazságunk a napnál is fényesebb, amely bizonnyal a felhők mögé bujt szégyené­ben, mikor azt elolvashatta egy hivatalos nyi­latkozatban, hogy „az utasok a saját felelős­ségükre szálltak fel a vonatra". Nemi Igen tisztelt Referens Úr, mi nem a saját felelősségünkre szálltunk fel a vonatra, de jogunk és igazságunk tudatában. A vasnti jegyet megváltottak, útleveleink rendben voltak, a motozáson átestünk, vájjon ki. merészel ezek után minket abban megaka­dályozni, hogy családi otthonunkba vissza tér­jünk? Talán bizony egy fiatal vámtiszt, aki­ben túltengett a hatalmi vágy ? Mi, akik becsületesen megfizetjük adóin­kat, mi, akik orvos létünkre közkatonák is tu­dunk lenni szükség esetén a köztársaság na­gyobb dicsőségére, nem engedhetünk egy tap­­podtat se azon legelemibb jogunkból, hogy az éjszakát családi otthonunkban és ne a szabad ég alatt töltsük. Nem politikát, de igazságot kérünk és elégtételt. Vagy talán odáig sülyedtek volna a vi­szonyok, hogy egy fiatal vámtisztnek akkora hatásköre volna, mint pl. a Ruhrvidéket meg­szálló generaliiszlmusnak ? Még a katonaságot is mozgósítani tudja? Pedig igy kéll lenni, mert a hídfőnél parancsnokló főhadnagy egé­szen nyersen kijelentette, hogy a vasúti állo­másról jött a parancs, mely szerint oda civil a lábát be nem teheti. Már pedig, hogy ez a parancs kitől jött, a vámtiszt urtól-e vagy mástól, ezt nem tölüuk kell kérdezni. Erre feleljen az illető ur és ezt nyomozza ki a ha­tóság. Azonban erre azt hiszem, egészen hiába várunk. A hivatalos nyilatkozat a vámtiszt arat menti, az utasokat okolja „igen objekti­ven“ és végül a katonaságot állítja oda bűn­baknak. Tudva, hogy az könnyen tisztázza magát. A katonaság mindig nagy hatalom volt. Ez azonban nem elintézés, mert igenis meg vagyunk arról győződve, hogy a vámtiszt ur volt a hibás. Nemcsak a hallottak és látot­tak alapján — a motozó ijő megérkezése — hanent az államrendőrségnél kapott felvilágosí­tás alapján is. Ha az a fiatal vámtiszt nr csak néhány percet vár, mig & magyar hidfö pa­rancsnok a hidra felmegy, nem történt volna meg az incidens. Minden szabály szerint történt, csak az illet ö vámtiszt ur volt ideges. Kultnrállamban az ilyen ideges uraknak hivatalos hidegvizes zuhanyokat rendelnek vagy levegő változást, a nyilatkozat után azonban azon se csodálkoznánk, ha kitüntetést kapna, „az ellenség előtt tanúsított bátor magatartás­ért“. Az ellenség pedig mi volnánk, az utasok, békés adófizető csehszlovák állampolgárok. Komárom, 1923. febr. 23. Dr. Polony Béla. Komáromi levelek. I. Levél Faunhoz. Kedves Faun! Igaza van, a hozzám irt leveléből csak a megszólítás szól nekem, az sem egészen, ha szigorúan vesszük a dolgot. (Pardon! Nagysá­gos Asszony, én Kedves Szép Szóke Asszonynak címeztem és ezt ön meg is érdemli. Faun.) Ami az njság mögé hnzódó férjemet illeti, fi bizony haragudott a gyanúsításért és megígérte, hogy legközelebb vagy ir, vagy megcibálja a Faun füleit, szóval nem szorul az én toliam védelmére. De tudja, sok olyan dolog akad, amit nagyon szeretnék tndni, mért van ez igy és nem máskép? Elhatároztam tehát, hogy meg­kérdezem a tapasztalt Faunt, aki egyaránt ismeri a nőket és férfiakat, hátha ő megtudna ezekre a kérdésekre felelni? Hát itt van mindjárt az első, sok asszonyt érdeklő kérdés: Miért kívánja minden férfi — itt azt hiszem, nincs kivétel — miért kí­vánja, hogy fit becsapják? Ne gondoljon semmi rosszat, nem úgy gondoltam*, nem megcsalást értettem, hanem becsapást, hízelgést, ferdítést, egy kis hazugságot, egy adag macskatermé­szetet, kertelést, ravaszkodást. Mért nem sze­retik a férfiak, ha feleségeik őszintén, nyiltan beszélnek velük mindég? Sok esetben egyene­sen megkívánják a kertelést, ravaszkodást. Például, ha az asszony igy szól: — Nézd kedvesem, ez a kalap már olyan öreg és annyit volt ki és be forgatva, hogy egy jóizlésü asszony igazán nem csúfíthatja el magát vele, végy másikat 1 A férj válasza a legtöbb esetben: — Nekem ebben a kalapban nagyon tet­szel, mással nem törődöm! De ha az asszony nagyokat kacag sétá­ról hazajövet, ruhája feltevése közben, a férje kivánesian kérdi: — Mit nevetsz? — Képzeld, mit hallottam! K*né azt mondta G-nének, hogy fogadni merne, hogy én az idén ismét egész nyáron ebben az ízlés­telen szarka fészekben fogok járni, mert ne­künk sem pénzünk, sem úri emberekhez illő Ízlésünk nincs! Hát nem nevetséges ez ? Csak az mondhat ilyet, aki nem ismeri agy az éu Mucuskámat, mint én, stb., stb. Ilyen tónusban folytatja a menyecske még vagy egy negyedóráig, a férj összes képzelt jó tulajdonságait dicsérve. Dd másnap büszkén sétál, Ljén az „eredmény“, az uj kalap. Hát az a férj, aki főnek-fának dicsekszik, hogy milyen olcsón vásárol az ö kedves neje; olykor pedig titkon feltámad lelkében a gyanú és nem alaptalanul, vájjon önagysága nem pó­tolja e titkon elcsent pénzzel a bemondott ősz­­szeget? Hát kedves Faun! ez az a csalás, amire én gondolok, ilyen és ezekhez hasonló forog, hogy ne mondjam, közkézen a nők között ezer és ezer alakban. De hányszor kell komolyabb dolgok eléréséhez is ilyen kicsinyes eszközökhöz folyamodniok, ha eredményt akarnak elérni a csökönyös férjjel szemben. Azonban akadnak olyan nők is, akiket őszintéknek, öntudatosak­nak teremtett a Mindenható és ezek nem tud­nak sehogy sem boldogulni, mert utálják a hizelgést, kertelést, a tettetést, a színlelést. S ha néha m-gkisérlik is, feleuton meghátrál­nak és bevall&nak, elmondanak mindent. Vagy ha legyőzve igazi énjüket, fondor-

Next

/
Thumbnails
Contents