Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-11-23 / 140. szám
2. oldat, „Komáromi Kapott” 1922. november 23. teDetesen kitenyészett bürokráciát növelné hizodalmasabbra, de nem értjük meg azt a fordított logikát, amely itt Licitacay oznamokat fogalmaztat magyar tisztviselőkkel, ugyanis az árverési hirdetésnek — mert könnyebbség kedvéért lefordítjuk olvasóinknak — az volna a célja, hogy minél szélesebb körben terjedjen el, hogy olvassák és vevőközönséget rekrutáljon. Vagy talán csak az a célja a Licitacny óznám nak, hogy a magyarság figyelmét ezekről elterelje és csak az itteni csehszlovák minoritás értse meg ? Ebben az esetben csúnya nacionalizmussal állunk szemben és ez ellen is tiltakozunk. Nem tudjuk, hogy az ógyallai és párkányi járásbiróság kinek a rendeletére bocsát ki tót és cseh nyelvű hirdetéseket. De azt tudjuk, hogy az teljesen törvénytelen. És ha a bíróság a törvényeket alkalmazza hivatásápál fogva, csakugyan nem venne tudomást a nyelvtörvényről, mely állami alaptörvény, tehát alkotmánybiztosíték, ezt elképzelni alig tudjuk, hiszen akkor hitünknek kellene a törvényekben megrendülni. A valósághoz járunk közel, amikor azt hisszük, hogy ez valamelyik túlbuzgó vezető tisztviselő intézkedése, aki csak kormányrendeleteket olvas, de űgylátszik, törvényeket nem. Ha az ilyen tisztviselő magasabb kitüntetésekre, előléptetésekre vágyik, ez lehet igen tiszteletreméltó magán ambíció, de ez ne keressen érvényesülést nemzeti kisebbségi jogok elkonfiskálásábao. Ezekben azt akarjuk bizonyítani, hogy a Licitacny oznam-oknak itt semmi jogosultságuk nincsen. Ha pedig ehhez ragaszkodnak, mi törhetlenül ragaszkodunk a magyar szöveghez is. Ne resteljék a fáradságot átpillantani a jj csehországi német bíróságokra, melyeit belső ügy- ; kezelése is teljesen német, levelezése német, t ítéletei németek és Licitacny oznam-jai is, me- \ lyek a cseh hivatalos lapban jelennek meg, né metek. A német biróságok, ha németül és \ csehül tesznek valamit közhírré, ezt úgy jelölik meg, hogy »mindkét államnyelv«-et írnak. A mi nyelvünket se mellőzheti itt semmiféle államhivatal, mert az államnak mi is épen olyan részei vagyunk, mint bármelyik nemzetiség és nem elég az üdvösségre és az alkotmányra, ha magyarul csak adót lehet fizetni. A rendőrség államosítása, I — Mit ir az újsütetű félhivatalos ? — Az eddigi \ városi kapitányságokat megszüntetik. — A legénység nem eléggé megbízható. — Legelőször Komárom kerül sorra. — A cseh centralisták végzetes ideájának, | a nagy megyerendszernek küszöbön álló életbe- | léptetésével kapcsolatban elérkezettnek látják az időt arra is, hogy a rendőrséget államosítsák. Abban, hogy a városok és községek közrendészete államilag kezeltessék, tul&jdonképen nem lehetne kifogása senkinek, hiszen a közrend fenntartása épugy állami, mint magánérdek, mert a rendőrségek rengeteg munkát végeznek az államnak is. Gazdasági tekintetben is előnyösnek látszik az államosítás, mert ezzel nagy tehertől szabadulnak meg a községek. Csakhogy a tervbevett államosítás korántsem azért történik, hogy azzal a községeken segítsenek. A legelfogultabb politikai szempont irányítja a felsőbb köröket abban, hogy a. rendőrséget államosítsák, erre az ő nagymegyerendszerüknek egyszerűen szüksége van és különösen a határmenti városokban és községekben, vagyis azokon a vidékeken, ahol magyarok laknak. Minthogy pedig „felsőbb államérdek“ követeli azt, hogy a határszéli helyűken állami rendőrségre bízzák a közbiztonságot, elképzelhető, hogy ezek az államosítások micsoda súlyos sérelemmel fognak járni nemcsak az eddigi városi rendőrség alkalmazottaira, de magára a magyarságra nézve is, mert kétségtelen, hogy az államosított rendőrség kötelékében csak „megbízható“ elemek foglalhatnak majd helyet. Hogy kik a megbízhatók, ezt négy évi szomorú tapasztalat után mi magyarok nagyon is tudjuk. Bizonyos, hogy elsősorban Komárom, Losonc, Rimaszombat és más határszéli városok és községek rendőrségét fogják államosítani, helyesebben feloszlatni, amint azt a pozsonyi, néhány nap óta megjelenő „Bratislavské Noviny“ c. félhivatalos lap is beharangozza. A nevezett újság ugyanis a következőket írja: „A nagymegyerendszerrel kapcsolatban | akuttá vált a rendőrség államosítása olyau helyeken, amelyeknek jelentősége most azuj megyerendszerrel kétszeresen megnövekszik. Elek első sorban Komárom ég Losonc, melyek a határon lévén, az állami biztonsági közegek fokozott figyelmét és felügyeletét követelik meg. Az eddigi városi kapitányságok tovább nena tarthatók fenn, miután a legénység nem eléggé megbízható s nem eléggé képzett a határmenti fontos szolgálatra nézve. Ezen célból Slavicík min. tanácsos Böhnel rendőrfőigazgatóval és Brada főfelügyelővel együtt Komáromba és Losoncra hivatalból kiszállt, bogy a helyszínén megvizsgálják, milyenek az adott feltételek az államrendőrség szervezésére nézve és hogy mindent elkövessenek, ami a közbiztonsági organizáció azonnali működéséhez, iiletva a változásokra vonatkozólag szükséges. Herr rendőrtanáesos ezen napokban Losoncon időzött, hogy a szükséges előmunkálatokat elvégezze. Főleg arról van a szó, hogy mekkorák legyenek az egyes rendörbiztosságok körzetei s hasonlóképen utolsó sorban arról, hogy ki állittassét az élükre. Ismét érezhetően magnyilvánul a kvalifikált fogalmazói tisztviselők kiánya, amelyeket Szlovenszkó az állami igaz- j gatás egyéb szakmáiban is nélkülöz. Losoncon j valószínűleg főnők marad az eddigi városi ka- j pitány (Kompis), akit állami szolgálatba át | fognak venni.“ Ebből a kis bevezetőből tájékozást sze- g rezhetünk, hogy micsoda irányelvek szerint j történik majd az államosítás. A közlemény s szerint a városi kapitányságok azért nem tart- \ hatók tovább fenn, mert a legénység nem j eléggé megbízható és nem eléggé képzett a | határmenti fontos szolgálatban. Ami magyarán | azt jelenti, hogy az eddigi városi rendőrséget § nincs szándékában államosítani, illetve átvenni ] az államnak, hanem majd megbízható elemekkel \ fogja fölcserélni. Vagyis a városi rendőrség : alkalmazottai nem számíthatnak arra, hogy j állami kötelékbe felvegyék őket.- ] Komáromot talán a legközelebbről érdé- j keli ez a kérdés az összes Szloven3zkóba bake- | belezett városok között. A mi városi rendőr- ' ségünkre szintén szomorú napok következnek, j s ha igaz a kormánylap hire, akkor el lehetünk i készülve arra, hogy január 1-étől kezdve olyan ! testület fogja városunk rendészetét ellátni, melyben a városi rendőrség alkalmazottai közül egyetlenegy sem foglal helyet, ellenben messze idegenből fogják idehozni a rendőröket, kik e szinmagyar városban sem megfelelő nyelvi, sem kellő helyiismerettel nem bírnak és igy nem tölthetik ba hivatásukat a közönség jól felfogott érdekeinek megfelelően. Nagy cinizmusra vallana, hogyha az ál! lamositást tényleg a legridegebb politikai ! szempontok döntenék el. Komárom város rend; őrsége úgy a fogalmazói, mint a kezelő és rendőrségi szakban a legnagyobb lelkiismeraj tességgel teljesítette mindenkor kötelességét. Amióta végzetes sorsunk városunkat a köztársasághoz csatolta, a város közönségének és í ezzel együtt az államnak is érdekeit híven ; szolgálta. Megbízhatóság és szakképzettség dolgában sem esik kifogás alá, mert soha nem \ tévesztette szem elől a közérdeket. Ennek különösképen fényes bizonyságát ; adta már 1919. nyarán, a köztársaság kritikus napjaiban, a magyar kommunista támadások idejéD, mikor a városi rendőrség a leghűségesebben, a legodaadóbb áldozatkészséggel teljesítette kötelességét. A válságos időkben megfelelt, semmi kifogás alá nem esett a városi : rendőrség működése és eszébe sem jutott sen! kinek, hogy a hetekig ostromolt Komáromba : állami rendőrséget hozzanak. Arról, hogy e szinmagyar helyen minden ij tekintetben kellő tájékozottsággal bir, szólnunk l sem kell, de fel kell mégis említenünk, mert r az itteni államrendörségnek e tekintetben halj tározottan fölötte áll. Megbízhatóság és képzettség tekintetében tehát nem esnék kifogás alá, de úgy látszik, az a bűne csak, hogy magyar. A magyar pedig nem megbízható közszolgálatra, legfeljebb csak addig, mig az egyes állami hivatalokban a cseh tisztviselőket megtanítja az egyes szakmunkákra. Azután már • mehet, mert megtette kötelességét. — Tankönyvek, írószerek, tanszerek kap* hatók Spitzer Sándor könyvkereskedésében. A hangversenyek alkonya. {Komárom, Érsekújvár hangverseny szezonja. — Nincs érdeklődés — Üres termek, üres széksorok. — Budapest, a hangversenyek városa.) A komáromi egyesületek, amelyeknek előadások, hangversenyek megtartására alkalmas termük van, nap-nap után kapják az ajánlatokat alacsonyabb valutájú országokból a művészektől, impresszárióktól, hogy ennyi és ennyi szokolért hajlandóak egy-egy hangversenyt, előadást tartani. Mondanunk se kell, hogy a kért összegek olyan nevetségesen magasak, hogy az ajánlattevők azt hiszik, hogy a magas valutával együtt jár a kereskedelem, az ipar fellendülése, a pénz csak úgy hall az égből, a gazdasági fellendülés az egeket veri. Ezeknek a művészeknek, az impresszszárióknak fogalmuk sincs arról, hogy a magas valuta csak takarója a gazdasági, a kereskedelmi, ipari pangásnák és nem tudják, hogy itt nincB pénze a földbirtokosnak, a gazdának, a kereskedőnek, az iparosnak, a hivatalnoknak pláne nincs pénze. Hát ugyan ki töltse meg a hangverseny termeket? Hacsak nem a szabadjegyesek, hogy jobb kinézése legyen a nézőtérnek, hogy jobb legyen az akusztika ? Ha ezt tudnák a gombamódra felnőtt számú, ajánlattevő művészek, impresszáriók, ha már egyáltalában fölajánlkoznának, hát nem állnának elő tulmagas tiszteletdijakkal. Legkisebb tiszteletdij, amit kérni szoknak, háromezer cseh korona, ami odaát Magyarországon közel egy negyed millió korona. Az egész évi keresete se éri el rendesen ezt az összeget, de gondolja magában a szegény művész, hogy egy csapásra megkeresem az egész évi jövedelmemet és bekopog személyesen, levélben, vagy impreszszáriója, vagy valamelyik ismerőse által egyik szlovenszkói egyesülethez és ott a magyar kultúra támogatása hangoztatásával megteszi „szerény“ ajánlatát, ami egyesiére 3—6 ezer szokol között ingadozik, de itt még hozzáteszi, hogy máshol többet szokott kapni, de hát a magyar kultúrára is tekint. A szlovenszkói magyar egyesületek leghelyesebben teszik, ha egyenesen kartellbe : állanak és nem ülnének fel az impresszáriók nagyhangú ajánlásainak és csak szerény tiszteletdijakat fogadnának el. Annak semmi : értelme sincs, hogy az impresszáriók gazdagodjanak meg. Minden egyesületnek számítani | kell azzal, hogy a befolyó bevételekből 20%-ot j elvisznek vigalmi, 2%-ot forgalmi adóban, hát \ a falragaszok, a meghívók nyomda és posta| költsége, terem fűtése és világítása, aztán a rendőrségi dijak ? Tessék csak számítani. Magas helyárak&t a mai pangás mellett nem lehet szedni. Ilyen körülmények között legtöbb egyesület elutasító választ ad az ajánlkozóknak-A szlovenszkói egyesületek legnagyobb | része ma már fix összegben nem szerződik le művésszel, legfeljebb a tiszta jövedelem bizonyos hányadára kötelezi magát. Sőt ma már az egyesületek közül igen sok nem a művésznek ád fixát, hanem ő kér a művésztől valami Ífix összeget és ezért aztán átengedi a termét. A nyereség, veszteség esélyeit viseli az illető | művész vagy impresszáriója. A magyar kultu\ rát támogató egyesületek nem is mehetnek í bele másba, mint ebbe. A magyar kultúrára * nem fizethet rá egy fillért sem, de üzleti vál- I lalkozáson alapuló művész-turnékra sem. De hát nem is kell ma már ezt hangozí tatnunk, a szlovenszkói egyesületek ezt már | nagyon is jól tudják. A mai pangás mellett I kockázatos vállalkozás ma a fix tisztelet* * | díjra lekötött hangverseny rendezés. A hangverseny temek tátonganak az I ürességtől. Hiába a nagy művészi név, hiába | még az olcsó helyár is, ha a közönségnek | nincs pénze, akkor az üres termeken nem is lehet csodálkoznunk. Nem rég járt nálunk a Jászai Mari, Gál Gyula, Tarnay Alajos, Kallós Erzsi művésztársaság, Kiss József estét rendezett. Mind ragyogó művészi név. És mégis nálunk csak volt közönségük, de az érsek újvári hangversenyükről a következő szójátékokkal számolt he az egyik ottani lap : „Kiss József estén a nagy költő tisztelőinek csak kis töredéke töltötte meg a kaszinó kis termének egyik kis sarkát“. Hát akkor ugyan kit hozzon az egyesület vendégszerepelni, ha Kiss József emléke, a
