Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-07-15 / 84. szám
1922. julius 16. «Komáromi Lapok« 5. oldal. — A magyarok, meg kell vallani, hűek, de mi haszna, ha szeretnek mulatni. I. Ferenc József Rudolf mulatós hajlandóságait is a magyarok rovására irta. (Rudolf mulatott is nagyokat -- magam is fültanuja voltam egypár mulatságának a budai hegyek ben — mikor kedvére huzattá emlékezetes nótáját: Édes anyám is volt nékem, Keservesen nevelt engem: Éjszaka font, nappal mosott, Jaj, de keservesen tartott! A cigány meg húzta rogyásig és szálltak a nehéz bankók! A ház, amelyben laktunk, fönt volt a városban, szemben a miniszterelnöki palotával, a sikló mellett. Kapuja fölött ott ékeskedett az épittetö neve: III. Károly (Mária Terézia atyja). Meg is volt építve két méter vas sag falakkal, hogy az ágyúgolyót is kibírja. Ha Dunára néző ablakomat kinyitottam, néha a hajnali órákban is megütötte dobhártyámat egy-egy akkord a muzsikaszóból: — Édes anyám is volt nékem! Egy Rohonczy-ebédnél bejelentettem a bárónőnek (később báróné is lett, mivel Rohonczy baróságot kapott), hogy vacsorára ne várjanak, mert barátaimmal elmegyek a — színházba. Persze én a szia és ház alatt olyan helyiséget értettem, ahol jó óbudai vörös bort mérnek. Tehát nem hazudtam. De, úgy látszik, a bárónő belelátott a gyomromba, mert mikor 11 óra tájban becsöngettem, nem a huszárom jött ajtót nyitni, sem a szobaleány, hanem maga a bárónő, pislogó gyertyával és villogó szemekkel: — War es eine gute Unterhaltung, nichtwar, Herr von Deák? Majd lerogytam! Es hálát adtam a jó bor erejének, mely kurázsimat megőrizte .. . Ekkor tapasztaltam először életemben, hogy milyen ostobául becsületes hazug ember vagyok én: Még csak a színdarab címe és a primadonna neve után sem érdeklődtem ... Hátha kérdezték volna! Egy másik ebéd alkalmával azt kérdezte tőlem Rohonczy tábornok: — Tndja-e, hány lépés a siklótól az egyetemig? Megvallottam, hogy nem tudom, mert nem olvastam. Erre kissé neheztelve mondta a tábornok : — Hiszen ezt legelső útja alkalmával meg kellett volna tennie ! Deák Antal. Utleuél üisumoí minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszerzek. üidéki megbízásokat a leggyorsabban elintézek, miután hetenkint háromszor megy küldönc Prágába eljárási díj 35 korona, cím: László Zsigmond Bratislava (Pozsony) Széplak-u- 12. sz. lírai hi biilpolla. VII. De jelen viszonyaink közt nagyon nehéz kérdés megfelelő és a közönség előtt még ismeretlen darabokat találni, különösen ott, ahol már többször játszottak. És még ha tudja is az ember, hogy ez vagy az a darab nagyon jó lenne, sokszor nem tudja megszerezni, vagy csak nagy utánjárással. Azért nagyon célszerű és hálás feladat lenne, ha valamelyik kulturegyesülettínk, amelyik mellett könyvtár is van, vagy más intézményünk segítene megoldani ezt a nehéz kérdést. Még pedig úgy, hogy összegyüjtené az előadásra alkalmas színmüveket és másfajta darabokat és mérsékelt díjazásért — esetleg már legépelt szerepeket — kikölcsönözné a hozzá fordulónak. Így nagyon meg lenne könnyítve az egyesületek és falvak vezetőinek munkája. Azt a kis kölcsöndijat pedig az előadásból könnyen lehetne fedezni. Azért pedig, hogy a régiek mellett állandóan friss darabok is álljanak rendelkezésre, nagyon jó eszközhöz nyúltak pl. a rozsnyóiak és rimaszombatiak. Pályadijakat tűztek ki ugyanis már ismételten előadásra alkalmas és irodaim értékű népszínművekre. Úgy tudjuk, hogy ezek a pályázatok eredményesek is voltak. Az eszméhez csak gratulálhatunk, még inkább a sikerhez. De tovább kellene menni egy lépéssel és most már a városi közönség számára való darabokra is kellene pályázatot hirdetni. Akármelyik kultúrintézményünk megtehetné ezt, hiszen a dij gyanánt kifizetett összeg megtérülne a darabok előadási jogáért szedett százalékokból. A feltételek közt azonban okvetlenül ki kell kötni, hogy a pályamüveken magyar levegő áramolják végig, hogy irodalmi értékűek legyenek és hogy az erkölcsi alappal vonatkozásban maradjanak. Valamikor nagyon el volt kényeztetve a közönség. Minden városnak meg volt a maga 1, 2, 3 hónapos sziniszezonja. Azonfelül — ha kedve tartotta valakinek — olyan jő volt a közlekedés és összeköttetés, hogy egy-két napra, — esetleg egy estre is — elutazott akár Pestre, akár Bécsbe és megnézett egy operát, vígjátékot vagy tragédiát. Most még jobban el vagyunk talán kényeztetve, mert. igaz, hogy állandó színészetünk nincs, de a fővárosi művészek maguk jönnek helyünkbe. Igaz, hogy nem tudr.i, örüljünk-e neki vagy sem. Először még csak tetszett a dolog és meghatva gondoltunk rá: lám, lám! még hozzánk is leereszkednek az előkelő fővárosiak. Milyen szép tőlük, hogy gondolnak babyloni testvéreikre! A magyar kultúrának mily nemes szeretete hatja át őket! De aztán egyre többen jelentkeztek, már nemcsak Pestről, hanem Bécsből is, a kivándoroltak közül. Aztán azt is észrevettük, hogy műsoruk nem is mindig magyar. (Az egyik raj például két olyan amerikai vígjátékkal jött, amilyeneket orfeumokban szoktak játszani.) És az is többször megtörtént, hogy nagyon unottan, kedvetlenül, a közönséget lebecsülve játszottak. Nos és egyre többet követeltek, a közönség erejét meghaladó belépti dijakat szabtak. És amikor a közönség kezdte már sokallani a művészáradatot, de meg a zsebe sem birta, azért nem érdeklődtek eléggé a vendégek előadásai iránt: akkor alaposan leszidtak bennünk, hogy milyen érzéketlenek vagyunk a kultúra, a magyar művészek törekvései iránt. Pedig bizony, amit hoztak, az többször nem volt kultúra és akik hozták, azok sem voltak magyarok. A legtöbbjét nem is a mi elhagyatottságunk fölött érzett szánalom vagy a magyar kultúra iránti szeretet hozta közénk, hanem közönséges üzletből fedeztek föl bennünket. Nyíltan kimondva: nem annyira kultúrát hoztak, mint inkább szokoiokaí akartak vinni. Így aztán elvették hitünket és érdeklődésünket ezek iránt a vendégszereplések iránt. Pedig tagadhatatlan, hogy jólesik néha igazi nagy művészeket hallanunk és, ha megfelelően megválasztott programmal jönnek, fontos kulturmissiót is teljesítenek. Ezért nem akarjuk mi a jövőben sem kizárni a vendégművészeket, de őket is, műsorukat is jól meg kell válogatni. És nem szabad megengedni, hogy nyakló nélkül jöjjenek — mint a múltban megtörtént, hogy egy hétre 3—4 különböző művészt is hirdettek — és valóságos rohamot intézzenek amúgy is gyenge anyagi helyzetben tengődő közönségünk zsebe ellen. Még az egyesületekről kell néhány szót ejtenünk. Mindenki beláthatja, hogy sohasem voltak ezek oly fontosak, mint most és itt náiunk. A falvak szegényecb néprétege bomlasztó tanok által meg van mételyezve, a tehetősebb pedig önzésre hajló, sőt a rideg önzés már valósággal beléjük gyökerezett. A városok fiatalságát is ezer veszedelem fenyegeti, különösen az iparosifjuságot. Azért ezeket feltétlenül tömöritenünk kell valamely egyesületbe, hogy összetarthassuk őket és megvédhessük minden szélsőségtől. így egymás megbecsülésére is rá nevelhetjük őket és megmaradnak magyaroknak. Lehet az az egyesület legény-, / ifjúsági-, sportegyesület, olvasó-, dalos-, iparosvagy gazdakör. Csak az nagyon fontos, hogy tömöritsük népünket és megfelelő módon vezessük. Minden faluban kell lennie egy ilyen egyesületnek, amelyik foglalkoztatja és szórakoztatja üres óráiban a lakosságot. (Hasonlókép fontos a falvakban népkönyvtárak szervezése is.) Ezek az egyesületek vegyék kezükbe a műkedvelői előadások rendezését is. Városokban, ahol több ilyen egyesület is van, nagyon kell arra vigyázni, hogy az előadások rendezésében összeütközések ne álljanak elő, hogy egyszerre két egyesület is ne akarjon előadást tartani, mert azt a közönség nem birja meg. Azért időnkint tartsanak az egyesületek vezetői közös megbeszélést, amelyeken bizonyos időre előre megállapodnak a tervezett előadásokra nézve és beosztják azokat. A vezetőktől függ aztán az, hogy az illető egyesületben eleven, pezsgő élet, komoly és megértő munka honoljon, amelyek életképessé teszik az egyesületeket. * Megjegyzéseink végére értünk. Nem mint hogyha a felvetett és még sok más idevágó kérdésről sokat, nagyon sokat nem lehetne mondani. De nem volt tervünk egészen a részletekig hatolni, inkább csak néhány gondolatot akartunk megrögzileni, néhány eszmét és gyakorlati észrevételt megpendíteni. Talán lesznek, akiket ez az irás gondolkodásra, sőt talán cselekvésre is késztet. Annyira egyedül, annyira árván állunk itt mi magyarok, hogy csak a saját munkásságunk és a népünkben rejlő, még meg nem rontott őserő tarthat fönt és vihet előbbre bennünket. Tudatára kell ébrednünk, hogy fajiságunkat, létünket ezer veszedelem fenyegeti, ezért küszülnünk kell a küzdelemre. E sorok is csak ezért Íródtak. A magyar népben sok egészséges életösztön van és nagy kulturenergiák. Hiszen nemzetünk legelső írói is egyenes ágon az egyszerű falusi nép leszármazottjai. Legutóbb Valódi csak „SCH[C:iT"-névvel és „SZARVAS“-jeji<Jyel. Fehérneműjét kíméli llllllll/iillllllllllllillllllililillliHlíllllllllillillilira ha mosásához csakis a Schicht-féle szarvasszappant használja. t
