Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-07-15 / 84. szám
4 oldal. „Hei a vallás, tom az ember..." Nem kisebb ember, mint a nagy tudós, a világos és okos fejű, fenkölt lelkületű, nemes szivti: Ipolyi Arnold — volt nagyváradi püspök — mondotta a címül felirt szavakat — Deák Antal urnák »Még egy anekdota« című, tanulságos közlése szerint. Igaza volt Ipolyinak. Mert nem az a lényeg, hogy az ember melyik vallás zászlója alatt ál), hanem fő, hogy a vallás támogatásával öntudatos, önérzetes, ép, világos fejű és szivü harcosává legyen az életnek ... Ha az ember erkölcsében hitvány, jellemében tisztességtelen; ha lelkiismeretlen és igy megbizhatlan; ha az átkozott Éva kígyóját, a miveltséget arcul verő, vele soha össze nem férhető büszkeséget, az annyi gonosznak szülőanyját... az undok irigységet hordja belsejében; ha a szeretet nála csupán a zseb és has körül járja vitus táncait: bizonybizony hiába vallja magát akár igaz hitű katholikusnak, vagy izraelitának, akár tiszta Lutheri protestánsnak, akár vastagnyaku kálvinistának stb. nem mond, nem használ, nem ér az neki semmit! Az embert méltóságának arra a magaslatára segíteni, ahol az önfegyelmezés, önuralom és belső béke vezet és irányit: a vallásnak fő-fő feladata. Ezen fontos és nagyhorderejű feladat megoldása, teljesítése: mindenkor a vallás vezetőire várt. De ezek csak úgy teljesíthették eredményesen e feladatot: ha fel voltak szerelve az idealizmus fegyvereivel. Azonban — sajnos ! — a múlt és jelen azt mutatja, hogy még az idealizmus mentsvárainak a legtöbbjében is a materializmus őrsége teljesített és teljesít szolgálatot . .. Elvétve akad egy egy Ipolyi Arnold, egy egy Baltazár Dezső, akik szembeszállva a a pokol összes ördögeivel — minden nyomás és intrika dacára, a testvériségnek szolgálatá ban maradnak és harcolnak... A legtöbb felsőbb nyomásra félreáll és leteszi a fegyvert. De tán nem is csuda ? ! ... Hisz nemrég történt — a lapok szerint —, hogy egy kimagasló alakja a kath. egyháznak, okos, hasznos munkaiért és azon igaz és bátor kijelentéséért, miszerint: »a papi javak ma már nem szolgálják kitűzött céljukat« — elismerés helyett... »Indexet« kapott... És mit olvastunk a napokban?. .. Azt a hihetetlennek látszó hirt, mely szerint Jugoszlávia kath. püspökei megintettek azért, mert a szerb király esküvőjén együtt voltak az ortodox egyház püspökeivel... Hallatlan nemde, — ha való... Honnét mindez?... Az idealizmus otthagyta fészkét — a legtöbb papi fészket. .. »A só megizetlenült« ... És csodálkozunk, hogy a világ ízetlenné vált 1 ? . . . Mi azért Deák Antal barátom, ne csüggedjünk! Kezdjük meg az egyesülés nagy és fontos munkáját. Hívjunk fel minden világos elmét és ép szivet a társulásra. Mondjuk meg, hogy egyelőre nem akarunk többet: a liturgiális egybeolvadás kikapcsolásával — főképp az egymás iránti türelmetlenség, hidegség lealázó és ártalmas fegyvereinek lerakását és »a szeretet közösségben« való egybeforrást, egyesülést. Egyesülést igazainknak védelmére, a ránkbizottak igaz érdekeinek istápolására, a szeretet munkáinak békés, nyugodt, kitartó gyakorlására — a pártoskodás teljes kizárásával! Igaz, hogy ehhez minden községben legalább 1—2 idealistára lesz szükség, akik nemcsak látszólag, hanem valójában istápolói és erős támogatói lesznek a közérdeknek előmozdítására szolgáló egyesülésnek. Eddig a kényelem, az elfogultság lemoso lyogta az egyesülés magasztos eszméjének felvetését és legfeljebb olyan »Déli harangszó «-féle anekdotával tért felette napirendre. Mi ne hagyjuk cserbe . . . Szerezzünk neki igaz barátokat, amely barátság kettős célt fog szolgálni. Nemcsak a szent eszme barátságát, hanem az egymás iránti igaz barátságot, — ami csak is akkor létesül, ha azt nem a hiúság, az anyagi érdek, az önzés, hanem valami ideális eszme hozza létre és köti össze. Puskás Lajos. »Komáromi i-idpok* Hölgyeknek ajánljuk az évtizedek óta elismert és kedvelt Kriegner-féle szépitőszereket: Kriegner akácia-krém 2—3 nap alatt fehérit, simit fiatalít szépít. — Teljesen ártalmatlan. Kriegner akáciaszappan kellemes, tartós és üdítő. Kriegner akácia-púder védi a bőrt a nap és szél befolyása ellen. Kapható mindenütt. Egyedüli készítő Kriegner gyógyszertár 352 Budapest, Kálvin-tér. SPITZER SÁNDOR kSnyvnyomdája, könyv-, papír-, írószer- és zeneműkereskedése, könyvkötészete Komárom, Nádor-utca 29. sz. Telefon 80. Elvállal báli, esketési, eljegyzési meghívókat, ügyvédi, községi nyomtatványokat, folyóiratok, lapok készítését. Kötészetében a könyvek legmodernebb bekötését és koszoruszalag tüzarany-nyomását. __________Cigaretta hüvely nagy raktára._________ hérruhái közt, volt egy „körösztölni való, fehér fátyolból, skófiummal, arannyal, színes selyemmel s gyönggyel varrott, aranycsípkés ingecske.“ (1666.) Egyik, 1670. évi összeírás a fátyolban varrott oltárra való ingecskét emliti. Széchy Margit meg az apáca módra készült inget küldi Zrínyi Kata kis leányának. (1566.) írott emlékeink miuden közelebbi meghatározás nélkül emlegetik a török és a tatár-inget. Ez utóbbiról olvassuk például, hogy a prédikátorné a talpasoktól „mindenből kimelleztetik, hajadonfővel csak az egy tatár-ingben hagyatik.“ A test sanyargatására készült, szőrből kötött inget cilicium ingnek hívták. Apácák és szerzetesek ingóságai közt találkozunk véle A péncél-ing török eredetű. Több régi összeírás egyenesen indusium Turcicum-nak nevezi. Valamikor a páncél fölött hordták, de később — a mint Apor Péter is emliti — a fiatal urak páncél nélkül is szerettek az e féle díszes ingben feszelegni. Hogy e szines ing igen ékes volt, azt a ráuk maradt feljegyzések bizonyítják. Olvasunk például ilyen páncólingekröl: „sárga arany-tábit, öreg alanycsipkével prémezett páncél-ing . . . aranyvirágu tarkaselyem páncél-ing . . . nyári bagazia páncél-ing . . . stb. A XVI. században bevett szokás volt, hogy a főúri lányok 40—60 díszes férfiinget is kaptak hozományukba. Radvánszky, a régi magyar családéletnek ez érdemes kutatója nem tudta megfejteni, mi célja volt e szokásnak ? Pedig a régi csa'ádi levelek világosan megmondják, hogy e diszes felimegeket „ajándékba való aranyos üngöknek“ hivták. Tehát arra szolgáltak, hogy a meDyegzőn résztvett férfiak közt szétosszák. Szluny Anna Írja például a menyekzöje előtt: „számtalan üugöket kell adni a számtalan vendégnek“ (1559) A Homonnayak írják 1593-ban Zrínyi Doricának : „Mivel peniglen ide mi földünkre ilyen törvénnyel élnek, hogy az menyekzöben inget kell osztani, kívántatik az, hogy akkora ingeket csináltassunk, jó idején olyakat, hogy kikkel meg ne csufoltatnánk; mert azokkal idegen országból való urak és föemberek lesznek“ stb. Ingekről lévén szó, végül meg kell említenünk a pendelyt is. A pendely eleit te nem volt egyéb, mint kötő-ing, azaz elökötő (ráncos kötény). Olykor az ingalja is szerepel, mint pendely. Idővel a pendelyt az ÍDghez varrták s ekkor péntölyös vagy pendeles ingnek hivták. Az eddig közölt adatok értenünk engedik, hogy jámbor eleink sokat adtak az ingnek a díszítésére. Olykor egész vagyont költöttek az arany selymes hímzett ingekre. Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy az inget sokat emlegették és sok jeles mondást fűztek ahhoz. Már a XVI. században például széliében járták ezek a közmondások: közelebb van a testhez az ing, mint a köntös . . . ráncos, mint a somogyi pendel ... úgy vagyon, hogy kisebb az ümeg az köntösnél... jól feladta néki az inget, stb. Érdemes megemlítenünk, hogy a hódoltság korábban, meg később is a magyar ember az ingére is esküdött. Ilyenkor azonban nagyon járta a hamis eskü; azért az érdekeltek megtapogatták, van-e csakugyan inge az esküt tevőnek. 1 »22. julius 15. Egy miszMi magyar gratis. Egyetemi hallgató koromban, a múlt század vége felé, Rohonczy György tábornoknál nevelősködtem. Volt neki két kis fia — Imre és György ikrek — s egy nagyobbacska leánya Rajnéra (kinek Rajnera főhercegnő volt a keresztanyja). Elég az hozzá : ez a három gyerek volt reményteljes tanítványom, kötelességem volt pedig a magyar nyelv oktatása. A három gyerek ugyanis — lévén anyjuk osztrák bárónő — egészen jól beszélt németül. Az öreg angol misstől, ki már mint jundus instruktus jött Bécsböl a bárónővel, megtanultak angolul. A franciát is elég jól tördelték már, csak a magyar volt teljesen idegen reájuk nézve. A nagy munkának nekigyürköztem. Rajnéra volt a „legöregebb“ : belőle szerettem volna magyar leánykát nevelni. Do nagyon nehezen ment a dolog 1 Aztán rájöttem hamarosan, hol a bibi ? ! A lánchid fölrobbantását olvastuk és hogy az osztrák tiszt életével lakolt. A kis lány rám nézett, először elsáppadt, aztán elvörösödött, 8 szinte üvöltve kiáltotta : — Szegény osztrák! Meghalt a szegény. Cäunya magyarért halt meg. Gondoltam magamban: Also hier ist der Hund begraben ! Ezért nem akar menni a magyar nyelv: puszta ellenszenvből, gyűlöletből... Másnap már csak a két ikerfiunak voltam nevelője : Rajnéra mellé a gondos mama kisasszonyt hozatott. Egyszer nagyban el voltunk foglalva Imrével és Zsorzsival, mikor az udvarra berobogott egy udvari hintó. A libériások nagy cilinder-kalapjáról és széles fehér szalagjáról mindjárt megismertük a fogatot. Jenő főherceg szállt ki belőle, ki egy évtizeddel azelőtt Rohonczy alatt szolgált. A tábornok hirtelen kardot kötött, hogy az udvarnak járó hármas tisztelgést elvégezhesse, de a főherceg mosolyogva intette le az öreg urat: — Nur keine Dummheit! Jenő főherceg mindjárt a gyerekek után tudakozódott: az ikreket nagyon szerette I (Hogy más valakit is „nagyon“ szeretett, azt talán egy hires primadonna jobban el tudná mesélni, kinek Wenckheim-palota melleti lakása előtt sokszor vesztegelt egy otromba nagy autó s ennek az autónak a snájdig tulajdonosa nemsokára kényszerült belépni a máltai lovagrendbe. Vandalizmus a szerelmet — cölibátussal büntetni.) Bejött Jenő főherceg a mi tanuló szo, bánkba is — az ikrek kedvéért — s hogy ! megtudta, mivel foglalkozunk, ő is magyarul j kezdett társalogni. Elmondta, hogy mikor í Madridban járt a Tantináí (az özvegy királyj nénál), igen hűvös napok jártak. Kályha a kij rályi palotában nem volt: ő tehát a saját í vendégszobájába behozatott 10—15 ménkű i nagy lámpát, azokat meggyujtotta és ekként i sikerűit szobája hőmérsékletét 5 fok Celziussal i emelni. Jenő főherceg kitűnő társalgó és tetőtöltalpig úriember volt. Egyszer ebéd alatt Rohonczyék franciául beszélgettek s egy gyakran használt kifejezés nagyon csiklándozta a dobhártyámat: „Neszpá ?“ Ennek a szónak a kedvéért francia szótárt és nyelvtant vásároltam s végre rájöttem, hogy az az ördöngős neszpá nem neszpá tulajdonképen, hanem : Ne c’ est pás ? így tanultam meg lassankint franciául — kíváncsiságból. Asztalunkra gyakran kerültek jobb falatok a király asztaláról. Mikor valaki lejött Bécsböl, már előre örültünk egy pár jó fogásnak. A király asztaláról tudniillik ami egyszer lekerült, azt elkótyavetyélték. Istenem, micsoda pazarlás ment ottan végbe! Egyszer kaptunk egy gyönyörű nagy tortát: a legfinomabb prágai sonkaszeletekből préselve. Mégsem bolondság királynak lenni, de még lakájának sem 1 Hogy azonban valaki lakája lehetett, ahhoz nagyon rossz ajánló levél volt a magyarság. L Ferenc József nem bízott a magyar ember — pedantériájában. Rohonczy tábornok beszélte, hogy fiatal kapitány korában egyszer éjjeli szolgálatot teljesített a király hálószobája előtt, ügy éjféltájban kissé elszunnyadt s ezt észrevette az éjjel kissé körülnéző király. Másnap aztán gyöngéd szemrehányást tett Rohonczynak :
