Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-11-11 / 135. szám

2. old» !

«Komáromi Lapok«

1922. november 11.

csendőr3ég személyes biztonsága érdekében is kívánatos. Legutóbb is megtörtént, hogy egyik határmenti csetepaté alkalmával két csendőr életét vesztette. Eddig 13 emberélet esett áldozatni. Ezen tapasztalat is arra kényszeríti a belügyi kormányt, hogy a csendőrség eddigi létszámát továbbra is fentartsa. Olvasva ezt a nyilatkozatot, meg kell állapítanunk, hogy a belügyminiszter úgy állítja be a szlovenszkói rendészeti viszonyokat, mint amelyek közveszélyesek és nagyobb rendfentartó apparátust igényelnek. Pedig tudnia kell, hogy a köztársaság egyéb, szerinte »történelmi« országaiban semmivel sem jobb a helyzet. A belügyminiszternek fogalma sem lehet arról, hogy tulajdonképen milyenek Szlovenszkóban az állapotok, de mert messziről tekinti a dolgot, néhány hivatalos adatra támaszkodva, képes elítélni egész Szlovenszkót. Arról persze hallgat, hogy a nagy nyomorúság, a nagy munkanélküliség és általában az az igazságtalan helyzet, melybe Szlovenszkó jutott, igen nagy türelmi próbára teszi Szlovenszkó lakosságát, de ennek a helyzetnek az a kormány és azok a politikusok az okai, akik a megértés politikáját egyedül a csendőrszuronyokra alapítják. Maholnap már az sem lenne csoda, ha tényleg olyan volna a helyzet, mint azt a belügyminiszter gondolja.

Tanító Urak figyelmébe

ajánlom az elemi iskolák részére megjelent mértani táblákat, esi. hymnusztáblákat és a 10 lapból álló számtani táblákat, melyek nálam raktáron vannak és kaphatók. Szives megrendelést kérve, vagyok teljes tisztelettel Spitzer Sándor könyv- és papirkereskedése Komárom, Nádor-u. 29. sz. Telefon 80.

Az állam kötelessége

minden egyes polgár jólétéről gondoskodni, — mondja a népjóléti miniszter abban a beszédében, melyet az állami költségvetés tárgyalása alkalmával tartott. Habrman miniszter ur tehát rájött arra, hogy az államnak polgáraival szemben nemcsak követelései vannak, melyeknek kielégítésére minden hatalmi eszközt fölhasználhat, hanem kötelességei is, amelyek arra irányulnak, hogy az itt élő népek boldogulását és megelégedését előmozdítsák. A népjóléti miniszternek ezen felfogása teljesen egyezik a mi felfogásunkkal és bár el kell várni miudeu felelős kormáoyférfiutól, hogy ilyen gondolkozástól legyen áthatva, mégis külön kell feljegyeznünk a népjóléti miniszter kijelentését,

Az ördög apróhirdetése.

Irta: Kozma Andor.

A pokolban statisztikát vezetnek az emberi büntettek sikereiről. Ennek alapján az ördög tudja, hogy nincs bűntett, mely bizonyosabban és többször sikerülne, mint az, melynek egészen egyszerű, szinte otrombán buta terve a nők férjhezmenési vágyára van alapítva. Ez a vágy erősebb, mint a szerelem, erősebb mint a halál. Schenk, a bécsi házasságszédelgö, néhány évtizeddel ezelőtt, megszámlálhatatlan menyaszszonyai közül egy tucatot fojtott a Dunába Bées és Pozsony között, mi? végre hurokra került. A törvény előtt cinikusan azt vallotta, hogy kosarat sohasem kapott s hogy egészen úri kisasszonyok is vajmi könnyen mondták ki neki a boldogító igent. A cinkotai, soha meg nem került házasságszédelgönek bottal ütött nyomán féltucatnál több menyasszony holttestét találták elraktározva, becinkezett hordókban. Most a francia Landrn tartja a rekordot, aki kétszáznyolcvanhárom nőt esábitott el s közülük, az eddigi adatok szerint, tizenegyet gyilkolt meg. A férjéhes nők sohasem okulnak. A pillék milliárdjai a világteremtése óta mindenkor újra meg újra beleröpülnek az őket elvakitó lángba.

Az ördög számot vetve ezzel, elszánta magát egy pokolian tréfás próbatételre.

Rég bántotta hiúságát, hogy őt a földön csúnyának és rossznak tartják. A férfiak véleményével nem sokat törődött, hanem a nők ajkán szokásmondássá vált „csúnya, mint az ördög“, „rossz, mint az ördög“ s más efféle szólam kihívta bosszúját. Közzétette ezért a következő apróhirdetést:

mert, fájdalom, ilyen kijelentésekhez nem igen vagyunk hozzászoktatva.

A közlés szerint azt is kijelentette, hogy minden egyes polgár saját jólétének előmozdításához a szükséges eszközöket kell, hogy az ország határain belül találja meg, nehogy kivándorolni kényszerüljön. A jólétet itt és nem a határon túl kell biztosítani. Valóban olyan szavak, melyeket meg kellene szívlelnie azoknak a minisztereknek is, akik az állam kormányzásában még mindig nem értek el ahhoz a ponthoz, melynél a vezetésükre bizott népek megelégedett és boldog helyzetének alapjait lerakják.

A népjóléti miniszternek gazdag tapasztalatai lehetnek arról, hogy mennyire ellenkező állapotok uralkodnak a köztársaság területén, ahol mindenről lehet beszélni, csak „jólét“-x-öl nem s ahol végre már elérkezhetnék az ideje annak, hogy a kormány tudatára ébredna valódi hivatásának és feladatának és annak az elvitathatatlan kötelességének, hogy mindenekfelett neki kell gondoskodnia polgárainak és népeinek megelégedést és nyugalmat biztositő jólétéről. Számszerű adatokkal támogatja a miniszter az ő kijelentését és feltárja, hogy

1920- ban, tehát az ifjú köztársaság fennállásának második évében Csehországból 9000 en, Szlovenszkóból pedig 38.000 en vándoroltak ki, mert itt nem tudtak megélni. Ezek a számok

1921- ben sem változtak és biztosra vehető, hogy a folyó évben sem fog apadni a kivándorlók száma.

Szomorú jelenség ez és semmiképan sem mutat konszolidált viszonyokra, melyekről a kormány egyes, külföldnek szónokló tagjai sze retnek beszólni, a belső nyomorúságnak kiáltó számai ezek, melyek a leghangosabban tiltakoznak a mondvacsinált állami rendezettségről. Különösen gyászos világot vet a szlovenszkói állapotokra, melyeket a „felszabadítottak“ nem bírnak elviselni és kénytelenek uj hazát keresni az ország határain túl. Az igaz, hogy Szlovenszkóból, míg nem volt „független“ állam, nagy rajokban szoktak kivándorolni az emberek, de most amikor felszabadították, kegyetlenül humoros, hogy a szabadság földjén ssm tudnak megmaradni és vándorbotot vesznek, hogy útra keljenek messze idegenbe, ahol több kilátás nyilik a boldogulásra.

Kánaánt Ígértek a szlovákoknak az uj állam e Kárpátok és Duna közötti területén, a fürbe politikai ügynökök olyan ideális demokráciáról dumáltak a „testvéreknek“, ami messze felül múlja még az Egyesült Államok demokráciáját is, de a valóságban semmit sem adtak, az ígéretek megmaradtak puszta Ígéretnek s a szlovák nép hiába várta, hogy fel„Kellemetlen külsejű ördög, sokszoros milliomos, kölcsönös tiszta szerelem esetén házasságot köt feltétlenül erényes, jó házból származó nővel. Hozományra, kelengyére, lakásra nem reflektál, minthogy mindezzel ö kivánja jövendőbelijét ellátni. Külön palota, fűtés, világítás. Biztos exisztencia. Kizáróan komoly ajánlatok vétetnek figyelembe. Azok, arckép mellékelésével, „Ördög-Pokol“ címre küldendők.“

Ez az apróhirdetés a földön óriási fölfordnlást okozott. E’ső hatása üdvösnek látszott. Egyszerre minden nő feltétlenül erényes igyekezett lenni, hogy megfeleljen a feltételnek. Második hatása a fényképészeknek vált javára. Tódultak hozzájuk a nők s valamennyien minél előnyösebb feltételeket kívántak. A harmadik hatás lesújtó volt a csinos és jóravaló férfiakra. Mert ezeket a nők most egyszerre utálatosaknak és unalmasaknak találták s inkábo kacsintgattak a rut és rossz emberekre, akik jobban megközelítették a nők uj ideálját, az ördögöt. A negyedik hatás, persze az volt, hogy az apróhirdetésre reagáló nők rettenetesen kezdték egymást gyűlölni és rágalmazni, mert valamennyi attól félt, hogy az ördög nem őt veszi el, hanem esetleg az ő legjobb barátnőjét.

Tovább is számszerint felsorolni a mindenféle kavarodást lehetetlen, mert az számtalan volt. Például, még az ördögre vonatkozó szolásmondások is vagy megmásultak, vagy az értelmük lett éppen ellenkezője annak, ami volt. A „szép, mint az ördög,“ „jó, mint az ördög“ lelkes komolysággal hangzott a bájos női ajkakon. A „vigyen el az ördög“! — néha úgy ejtve, hogy „vegyen el az ördög!“ — valamint az „eredj pokolba !tt nem átknl hangválthatja aprópénzre azokat. Szlovenszkó valóban az .»ígéret földje« maradt, ahol a közterhekkel agyonnyomoritott népnek nem marad más hátra, mint oiyau helyre költözni, ahol nem Ígérnek, de adnak s ahol élni, sőt megélni tud.

A szomorú tapasztalat szólalt meg a népjóléti miniszter nyilatkozatában, de félő, hogy nem sok gyakorlati haszna lesz ebből a lakosságnak. Az a rendszer, meiy most uralkodik, s melynek fentartásához oly görcsösen ragaszkodnak, nem fog megváltozni az intő szavakra, sokkal kisebb fontosságot tulajdonít azoknak a kormány, sem hogy megszívlelné. Azt a veszedelmet, melyet a kivándorlás rejt magában, egyelőre nem látják a köztársaság politikusai, ismeretes struccpolitikájuk folytatásával csak növelik a súlyos helyzet tarthatatlan voltát, melyben elsorvad, elsatnyul minden olyan erő, mely a köztársaság polgárainak létét és exisztenciáját biztosítaná. A mig az állam nem ébred kötelessége tudatára, addig nem hogy jólét, de még megélhetés sem fakad az elhagyatott, sivár pusztaságban. .—

A isimoi mrnmi

— A harmad ízben elutasított alapszabályok. — Panasz a közigazgatási bírósághoz.

A Magyar Népszövetség 1920 julius 4 én alakult meg Komáromban, célja az ittélő magyar nemzeti kisebbség kulturális szervezése volt, a sérelmek orvoslása és főleg az iskolaügynek a magyar kultúra jogos érdekei szempontjából való szolgálata. E mellett szociális, népjóléti és gazdasági célokat is ölelt fel alapszabályaiban, de ezt a kormány íélesztendö múlva az 1875 évi 1508 sz. magyar kormányrendelet IX. szakaszára való hivatkozással, mely kimondja, — hogy a „nemzetiségi vidékeken csak irodalmi es közművelődési egyesületek alakíthatók“ — az alapszabályok láttamozásit megtagadta.

A Magyar Népszövetség erre módosította alapszabályait és abba belefoglalta, hogy politikával nem foglalkozik, és tevékenységét kizárólag a közművelődési ügyekre koilátozza. Ez az alapszabály már mindenben megfoielt az 1875. évi magyar kormányrendeletnek, de a pozsonyi kormány ebben a magyar kisebbségi megmozdulásban is valami rémképet látott, és minden megokolás nélkül, három soros határozatban utasította el az alapszabályokat újból hivatkozva az 1875. évi magyar kormányrendeletre, melyet nagy buzgalommal ásott fel a magyar Rendeletek Tárából és használt ki a magyarság ellen.

zott többé a kecses női füleknek, hanem oly áldásul, minőt óhajthat a kegyes.

Egyszóval, a nők, noha még nam is látták, általában életre halálra beleszerettek az ördögbe. Annál igazabban és komolyabban, minél romlatlanabbak voltak. Mert romlatlan nó csak olyan kérőhöz képes fórjhezmenni, akibe szerelmes. Amiért is abba, akihez férjhez akar menni, előbb erő3 elhatározással okvetlenül fülig beleszeret. Ha nem szeretne bele, semmi esetre sem menne hozzá. Da mindenesetre beleszeret, hogy eleve elhárítsa az egyetlen házassági akadályt. Különösen s szinte kivétel nélkül sikerül ez, ha a kérő olyan jó párti, mint amilyen az ördög az apróhirdetés szerint.

Persze, a cinikus nők a szerelmet, a jó házasságra nyiló alkalommal, esak érdekből csinálják. Ám azoknak is becsületükre vall, hogy legalább szimulálják. Hiszen még férfiban is visszataszító, ha orcátlanul bevallja, hogy C3ak a pénzért veszi azt nőül, akit elvesz.

Az ördöghöz is mindenáron férjhezmenni akaró nők tömegét az apróhirdetés ravasz szövegezése is növelte, áz tudniillik, a „feltétlenül erényes nő“ ; — hát miért ne vehetnének ezek is részi az ördög kezére nyitott pályázatban? Ebből az lett, hogy sok feltétlenül erényes nő, aki a mai rettentő drágaságban szűkösen sanyargott a férjével, megindította ez ellen a válópört, hogy a sokszoros milliomos ördöggel léphessen társadalmi becsvágyáénak jobban megfelelő, kellemesebb uj frigyre. No és, hogy hány ara bontotta fel mátkaságát szerény jövedelmű vőlegényével az ördög kedvéért, arról tán felesleges is szólani. Hiszen ördög nélkül is megszokott dolog, hogy a je-