Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-10-28 / 128-129. szám
6. oldal. «Komáromi Lapok« 1922. október 28. lak és Felsö-Hági vendégei keresik fel, másrészt, mivel a legkönnyebb tátrai átjáró, a Lengyel nyereg (2208 m.), valamint a legkönynyebb tátrai kilátó csúcsa aKis-Viszoka (2429 m.) képezik zárófalát. Az a lehetőség pedig, hogy nemcsak a köztársaság, hanem a Kárpátok láncolata, sőt Európa egész szárazföldi éghajlatú területének a legmagasabb-csúcsát kényelmesen és veszély nélkül lehet elérni, a Felkai völgy és a Gerlachfalvi csúcs látogatottságát annyira fogják Dövelni, hogy az üzem jövedelmezősége biztosítottnak látható. Meggyőzhet bennünket efelöl a többi tátrai menház mai jövedelmezősége is, pedig koránt sincsen egyiknek sem ilyen jellegű vonzóereje. Az építkezés költségeit egyelőre még nem lehet pontosan kiszámítani, de mindenesetre több millóra fognak rúgni. A szükséges tökét gyűjtés utján — mint megkíséreltük a Szalóki-csacsi tervünknél — nézetünk szerint nem lehet előteremteni. Kell, hogy összefogjon minden tényező s együtt működjön minden számban vehető erő, hogy testet ölthessen ez a nagyszabású terv. Az állam megfelelő részesedésével részvénytársaságnak kellene a pénzt adni mindazon intézmény megvalósításához, amely az idegenforgalmat szolgálja. A belföldi tudományos társaságoknak kellene az obszervatóriumot telepíteni, amelyhez a külföldi tudományos társaságok adnák a műszereket, a turistaegyesületeknek pedig propaganda munkát kellene végezni s berendezni a menházakat. A hadvezetöség a rendelkezésére álló építőanyag és katonai munkaerő átengedésével csökkenthetné az építkezés költségeit. Csak egyesült erővel lehet a tervet megvalósítani! Hatalmas mü, amit meg kellene alkotni, nehéz a kivitele, de megérdemel minden áldozatot ! Megalkotása ma Csehszlovákia feladata, nemcsak azért, mert az ö területén fekszik a Gerlachfalvi csúcs, hanem azért is, mert ma csak neki van meg az az anyagi és szellemi ereje, amely képessé teszi a terv megvalósítására. Nincs ma egyetlen tér sem, ahol a köztársaság tudományos szempontból értékesebb alkotást teremthetne, mint ennek az obszervatóriumnak a felállításával s ha megvalósítja a tervet, akkor Európa tudományos világának, sőt az egész világnak olyan ajándékot adott, amely örök dicsőségére fog válni. Félre tehát minden kicsinyes érdekkel és érzelemmel, öltsön testet az eszme: építsük fel egyesült erővel a Gerlachfalvi csúcs obszervatóriumát. * Az első ankét folyó évi november hó 11 én és 12 én lesz Tátraszéplakon, amelyen minden mecénást s érdeklődőt szívesen lát s arra ezennel meghívja a Karpathenverein. Komáromi levelek. Kedves olvasóim! ne nehezteljenek rám, hogy olyan régen nem zavartam magukat unalmas soraimmal. Most se tenném, ha egyenesen rám nem parancsol a Béla, a kiadóm. Szerdán reggel gyanútlanul megyek a kiadóhivatalba. Ott kárörvendő mosollyal fogad a kiadó, hogy ki vagyok szerkesztve, arra már muszáj felelni. (Ilyen kárörveudezéssel fogad a szerkesztőségnek csúfolt üvegketrecben az Írógépet kattoktató Jóst Mieink, a Franci és a számlákat kiállító Juliska, a kasszánál ülő Gizi. Hasonló arcjáték fogad a nyomdában, ahol a nyomdászok közül több műkedvelő színésztehetség újságolja a fenti hirt. Este a gyorsszámoló Dózsa bableves csárdájában székelő szivacs asztaltársaság borkóstoló alosztályánál is azzal fogad Aladár, a rendőrkapitány. Kárörvendve nevet, pedig olyan szépen megírtam kapitányi előléptetését és az ezt megünneplő társasvacsorán is pont étvágytalanságban szenvedtem. És mégis, hogyan örült, hogy ki vagyok valahol, valamiért szerkesztve. Szóval egész Európának azon része, amely magában foglalja a kiadóhivatalt és a szivacsok birodalmát, kíváncsian tekint rám, kénytelen vagyok reagálni a támadásra. Pedig e számba sokkal jobb dolgot szántam. Le akartam írni, hogy a tiroli rétes legjobb készítője, a Dózsa vendéglős fejből hogyan von ötödik gyököt egy 20 számjegyű összegből. A mai nedves, hurntos világban, amikor mindenki köhög és prüszköl és mindenki áldja a jó Fektor bácsit, hogy újra kezdi gyártani a kitűnő Fektor-féle mézcukorkáit, bizony nem utolsó dolog lett volna ennek a fejszámolásnak a leírása. De háta szerkesztő tervez és a kiadó végez. Úgy kezdődött a dolog, hogy egy itt Komáromban megjelenő napilap a nyáron betegeskedni, gyengélkedői kezdett. Erős volt szegénykének az itteni levegő Prágai és pozsonyi orvosainak tanácsára, feljebb költözött egy várossal. S ha a prágai orvosai nem is mondották, de ő naponta és laponta hangoztatta, hogy erősödik, cudarul erősödik, ha igy tart az erősödése, hát biz isten eret kell rajta vágni, meg kell köpölyözni, több piócákat keli rá rakni. Mivel ezt a bolondosán rohamos erősödést és izmosodást ő többszőr kinyilatkoztatta, hát mi elhittük neki. Valamint azt is elhisszük n6ki, amit legutóbb ir önmagáról, hogyr a pozsonyi Magyar Újság ismert vicce az Érsekújváron megjelenő lapnak annyira használt, hogy azóta pont Komárom számára kell naponta 150 példánnyal többet nyomatni. Vagyok én olyan jó Faun, hogy elhiszem ezt is, ha ő mondja. A pozsonyi Magyar Újság megcsinálta vele azt az ismert Zolo Leggera nevű dalmát cukorkaárus féle viccet. Ezt a jóizü esetet, amelyen sajat bevallása szerint, még az ártatlan áldozati bárány szerkesztősége is jót nevetett, lapunk valamelyik szamában, valamelyik munkatársunk megírta röviden. Erre az Érsekújváron megjelenő Zolo Leggera, a dalmát cukorka árusok hívatlanul hivatalos közlönye nagyon megharagudott és egyenesen nekem ront, aki l a kiadóm és a többiek figyelmeztetésére tudtam j meg, hogy mi van a Zolo I.eggerában és hogy ; azt elolvastam, tudtam csak meg, hogy mi van |j a saját lapom szombati számában. Mivel azoní ban egyenesen nekem ront még a nevem kiirá‘ sával is a haragos Zoloika Leggeraika, hát én felelek rá. Itt csak azt jegyzem meg, hogy régi újságírói tisztesség állította fel azt a szibályt, > hogy ha egyik lapnak baja van a másikkal, í cikkeiben csak általában foglalkozik a másikkal ' és annak szerkesztőségi tagjaival nem személ lyeskedik, különösen nem az illetők nevének a I kiírásával. Ha már a Zolo Leggera ilyen sníyo| san vétett ez ellen a még Piripócson is be\ tartani szokott, régi újságírói szabály ellen f legalább jól nyomozta volna ki a neki nem 1 tetsző hir szerzőjét, aki különben szintén felelni * akart a Zolo Leggerának. Ha a dalmát promencli cukorárusok és j kucséberek pártfogója bírna annyi szellemes- i séggel, amennyit önmagáról olyan sokszor hirí det, akkor a következő hirt jelentette volna meg jj a múlt héten 150 példány számmal megerősö: dött lapjában csalétekül: I— Keleti tudós Komáromban. Érdekes vendége lesz a jövő hónapban Komáromnak, egy japáni egyetemi tudós Riynik Kopal /mord Móka a japán-magyar rokonság rajongó hive, aki az ősmagyarság egyik fészkét, a régi Komáromot is megakarja ismerni, ahol bizonyára föl fogja keresni B. kitűnő kollégánkat, az európai hírű | naptárcsinálót, több Komáromra vonatkozó törjj ténelmi munka szerzőjét, aki stb.« Bizonyára én se tudtam volna ellentállni I a csábnak, mint ahogyan a Zolo Leggera nem i állott ellent a dalmát cukorkának sakkor aztán í a saját lapunkban nyomattuk volna ki, hogy a s Komáromi Lapok kinyír, mert az a furcsa nevű japán egyetemi tudós neve : Riynik Kopal Imorá Móka, visszafelé olvasva annyit jelent. Mivel a kis Zol(o)ika szerint ilyen felültetés nagyon hasznára van a lapnak és 150-nel emeli a pél- i dányszámot, hát miért irigyelte ezt a kis megerősödést tőlünk, akiknek — szintén a Zo!(o)ika állítása szerint — nagy számmal szedegeti el | az előfizetőinket. Ezt kellett volna önöknek tenni és nem rossz szójátékok, kutyapecér és sántakutya emlegetésével rám támadni. Ezt mi felénk nem tartják szellemességnek. De azért én mégis örülök az önök szójátékának, mert bizonyos reminiszcenciákat támaszt bennem. Egyszer egyik bécsi magyar sajtó termék, nem tadom biztosan a Bécsi Magyar Újság vagy a Jövő-e, nagyon, de nagyon nekem rontott. Annak a támadó cikknek is pont az a szójáték volt a csattanója, ami a Zolo Leggera mostam ellenem való kirohanásnak. Kétféle emberek vannak a világon, egyrészük tagadja, a másik nyiltan bevallja, hogy szívesen megnyalja a sót, de aki letagadja, az is szívesen megteszi. Éppen úgy minden szerkesztő, újságíró ollóz, csak vannak, akik letagadják. A Mncsai Tárogató és a Baromüllői Lapok szerkesztője tagadja csak le. Mire valók akkor a cserelapok, a kőnyomatosok, a távirati jelentések stb ? De ahhoz már szó fér, hogy a kiollózott cikk cime alá valaki azt meri írni, hogy a saját ki be, át-fel, — le-megküidött tudósítójának egyenesen a Zolo Leggera számára küldött eredeti, valódi külön e célra szánt telefondróton leadott telefon jelentése. Ami az »Uj fogház — nyolc szökevény« című rövid, pár soros hirt illeti, korai a Zolo Leggera öröme, mert ezt. nem ő belőle vettük at, hanem a Csallóközi Lapokból és pedig azon a jogon, hogy azt én éppen tizesztendeig szerkesztettem, ott álltára a bölcsőjénél. Az eset tehát az, hogy a Zolo Reggeia is az én régi lapomból oliózta ki ezt a hirt. Igazán örvendek, hogy az ón régi Csallóközi Lapomat olyan jónak tartja e világlap, a Zolo Leggera, hogy azt használja hírforrásnak. Mielőtt még pár megjegyzést fűznék a Zol(o)ika támadására, kijelentem, hogy ezzel a vitát befejeztem. Ha ezüst szerkesztői olló ellopásával is fog vádol ui, még arra se reagálok. Hogy, amint Írja a Zolo Leggera, hasábjain a komáromi kutyapecérnek is megjelennek cikkei, azt mi egyáltalában nem irigyeljük. Ez bizonyára megint 150 lappéldány többletet jelent neki. Csak rajta! Előre! A kutyapecér munkatárs cikke után iegfeljeöb a prágai orvosok fognak aggódni, hogy a kedvenc beteg megint »kutyául* van s megint levegőváltozást fognak ajánlani, feljebb Prága felé, ahol a jótékony prágai szelek fújnak. A Zolo Leggera azt is Írja még rólunk, hogy a Komáromi Lapokat nem is tartja lapnak, ujságoak. Bizonyara csak önmagát tartja annak és akkor tényleg mi nem is kérünk abból a megtiszteltetésből, hogy minket is olyan újságnak tartson. A világhírű Afrika utazó, Stanley Írja a Legsötétebb Afrikában c. művében, hogy egy őserdőben elkorcsosodott emberfajra bukkantak. Olyan gnómszerü apró kis törpe szörnyek voltak. Mikor ezek a kis csöppségek meglátták Stanleyt és hatalmas társait, valósággal kiköptek és azt kiabálták az európaiakra: — Hiszen ezek nem is emberek ! Csallóközben van egy község, ahol minden embernek golyvája van. Egyszer ebbe a faluba tévedt egy ép, egészséges és golyva nélküli ember. A golyvások a nyelvüket öítögetve csúfolták: — Ni, hiszen ez nem is ember, még golyvája sincs. Ezek jutottak eszünkbe, amikor a Zolo Legerra azt kiabálja ránk: — Nini, a Komáromi Lapok nem is újság! Pont. Nincs tovább. Faun. Útlevél oisumot I minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszedek, üidéki megbízásokat a leggyorsabban elintézek, miután hetenkint háromszor megy küldönc Prágába eljárási díj 35 korona, am: kászló Zsigmond Bratislava (Pozsony) Széplak-n. 12. sz. H I fiz angaköngui hivatalból. 1922. éui szeptember 20-tól október 20-ig. I. Születések. László Lajos, Molnár Irén, Szennerlechner Mária, Fóthy Lajos, Ferenczy Gyula, Szaboszláv Imre, Graf Nándor, Stern Ferenc, Vemesz Margit, Fimsz Ilona, Peló Gyula, Szintcsák Katalin, Kövér Ferenc, Makita Erzsébet, Czibulka Elek, Tulák József, Lapos Ferenc, Komlósi Jolán, Lang Miroslav, Srannó Anna
