Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-10-14 / 123. szám

4. oldal.

»Komaromi Lapok«

1922. október 14.

De miként lehet akkor a Tarost megmenteni ?

A bizottságnak tadnia kell, hogy a tanács által javasolt muuksbérleszáliitásokra előbb utóbb mégis csak rá kell térnie. A mi persze tisztviselők fizetésénél is be fog következni. A tanács a helybeli hajógyár főnökségéhez fordult, hogy bocsássa rendelkezésére a most érvényes munkabér táblázatot, hogy ennek felhasználásával állapítsa meg a városi munkások munkabérének leszállítási kulcsát. Kitűnt, hogy a hajógyár is kisebb munkabéreket fizet hasonló teljesítményekért, mint a város. Sőt a hajógyár vezetősége arról is értesítette a várost, hogy & nemsokára lejáró kollektiv szerződés megszűnte után, mivel ezidöszeriut az állam ezen üzemére nagy összegeket fizet rá, — tetemes munkabérleszállitást fog keresztülvinni a gyárban.

Ez gondolkodóba ejtheti a városi bizottságot is és azértis egyezett bele abba, hogy a város a munkásoknak bizonyos kisebb százalékos leszállítással fizesse ki munkabérét. A kérdéssel kspcsolatban újra előtérbe került a váx-os anyagi helyzetének javítása céljából a felesleges munkaerőknek a város szolgálatából való elbocsátása. Tudjuk, hogy egyik városi közgyűlés egy bizottságot küldött ki, melynek az a feladata, vizsgálja meg azt a kérdést, hogy hány felesleges munkaerőt kellene elbocsátani a várostól. Ez a bizottság, értesülésünk szerint, küldetésében eljárt, de — negativ eredménnyel. A polgármester helyettes előtt megjelentek a bizottság tagjai és kijelentették, hogy a város szolgálatából ezidöszeriut senkii sem javasolnak elbocsátani. Bizonyos dolog, hogy ennél a kérdésnél érzelmi momentumok játszhattak közbe, mert a mai viszonyok között elbocsátani szegény családos embereket, mi is elismerjük, embertelenség lenne.

Azonban azt be kell látni a 1 izottság tagjainak, hogy a város helyzetén segíteni kell. Étihez meg kell találni újra a bölcsek kövét, melyet a bizottság „előzékeny é- gavallér“ tagjai a dunaparti városi telek eladásánál szépen belecsusztattak a kikötő feneketlen kútjába.

II lói—Él ül bOIZÉÜ.

A „Daily Telegraph“ tudósítója, Joha Clayton, bejárta a török-görög harctér színhelyét és a látottakról döbbenetes képet fest lapja utolsó számaiban.

— Usak eleste után — Írja többek között — a görög hadsereg szinte megbénult,

— Német könyv ...

— Az. Heine költeményei.

Ezt már nem merte utánna ismételni Zabacsik. Ez már egészen németül volt neki. Inkább kirukkolt azzal, ami & legjobban érdekelte.

— Hát azt tetszik-e tudni, hogy mennyit ér ez a könyv ?

A diák ránézett:

— Tán vette bácsi ?

Zabacsik mohón hazudta rá, hogy:

— Igen.

A diák a fejét csóválta.

— Hát azt rosszul tette bácsi. Becsapták. Mert ez igy nem ér semmit. Ez csak egy kötet. Ez igy csonka. Nem egész.

Zabacsik majd megtántorodott. Kissé ingerülten kapta ki a könyvet a fiú kezéből:

— Nem egész? Hát hogy mondhat ilyet? Hiszen elül-hátul rajta van a táblája! Hogy lenne ez csonka! ?

A diák magyarázott, de ebből Zabacsik alázatos tudatlanságában csak annyit értett meg, hogy bizonyosan neki van igaza. A diáknak. Hiszen az jobban ért hozzá. Haragos szomorúság öntötte el a szivét... Hát csak a bolondját járta ... Egyszerre meggyülölte az egész várost és alig várta, hogy kivül legyen rajta. Lehorgasztott fejjel, de szapora léptekkel indult hazafelé. Mikor a városon túl a szőlők között haladt, még az is eszébe jutott: nem volna-e jobb odavágni azt a kutya könyvet az árokba, amiért igy megjáratta? .. .

Hanem az országúton, a négyesi korcsmánál egyszerre fölezegte a fejét. A négyesi korcsmában Máli asszony, — Fischerné Kohn Amália volt a gazda. Mert az ura örökké a falut járta a batyujával. És otthon az italmérés mellett Máli asszony is vett minden eladni valót, amit hoztak- Tojást, tollat, bőrt, gabonát,

komoly harcokba többé nem bocsátkozott, rendetlenül szaladt a tenger felé és útjában mindent, de mindent elpusztított. A falvakat felperzselte, a hidakat lerombolta, a bennszülött török lakosságot meggyilkolta. Aiascir városát nem ismerné meg az odavaló ember, ha keresné. Ez a meglehetősen virágzó hely a szó szoros értelmében füstölgő rom, ép ház nem maradt benne. Aidint szintén felperzselték és és összerómbolták. Amikor a Pandurma körül levő magaslatról Brussza felé visszanéztem, c-ak füstölgő falvakat és házakat láttam. A török -vezérkarhoz borzalmas hírek érkeztek arról, hogy mily kegyetlenségeket követtek el a görög katonák. Keresztény menekültek és amerikai üzletemberek adtak halvány beszámolót arról, ami történt. Az ő szavukban nem lehet kételkedni. Egy kifogástalan amerikai bankár például ezeket mondta:

— Aidinbau, mielőtt a görög katonák onnan kivonultak, a muzulmán lakosságot a mecsetekbe terelték. Amikor mindnyájan ott voltak, bombákat kezdtek dobálni a kétségbeesetten síró és kiabáló asszonyok, gyermekek és férfiaa közé. Amikor elfogyíafc a bombák, felgyújtották a török templomokat. A falvakban, ahol jártam, a gyermekeket és az asszonyokat úgy lövöldözték és vagdosták, mint a csirkéket. Mondhatom, borzalmas volt. Az európaiaknak vagy amerikaiaknak fogalmuk sincs arról, mi az, amikor keleti népek háborút viselnek. Ez a szó szoros értelmében élethalálharc. Az ilyen háború mindent elpusztít, csak üszők és rom marad utána. Rettenetes, rettenetes.

Jóim Clayton ezután a menekülő lakosság pánikját Írja le.

— A Szmyrna-felé vezető utak — mondja többek között — elképzelhetetlen módon tömve voltak menekültekkel. Görögök és örmények ész nélkül rohantak eiőre, valahová akárhová, csak valahogy a törökök kezébe ne kerüljenek. Kocsikon, lovakon, szamarakon és más alkalmatosságon igyekeznek előre jutni. A legtöbbje épen csak a puszta életét igyekszik megmenteni, de vannak, akik egy párnát, egy tehenet, vagy libát is magukkal hoztak, hogy legalább valamicskét megmentsenek vagyonukból. A legiszonyatosabb látvány ezen a képen — a gyermek- Soványak, piszkosak, Bzemük megtört, vékony ajkak közül néha feltör a sirás: „Kenyeret, éhes vagyok!“ Ebből a vadul előretörő tarka barka karavánból gyakran lemarad egy-egy férfi, asszony,- vagy gyermek. Összeesik, seuki sem törődik vele.

, ócskavasat. Igen üzlotes népség volt mind a • kettő. Da kellelt is. Három nagyocska gyerekük; két leány egy íiu, mind a városban tanult. Kellett. . .

Zabacsik gondolt egy — utolsót. Próba szerencse! Nem szabad elmulasztani.

Bamant a korcsmába. Egyeuesen azzal kezdte, hogy elővette a köoyvet és odatette a kecskelábu asztalra. Rábökött és ugyancsak jelentősen nézett a korcsmárosnéra:

— Ezt hoztam ni! Ilyet tudom ritkán hoznak magának, Máli asszony! Egy szóval mondja ki: mit ad érte ?

Fischerné Kohn Amália vállat vont és nyugodtan azt felelte, hogy :

— Semmit. Minek az nekem? !

Zabacsik megint vágót, egyet a szemével:

— Oszt ha azt mondom: egy f'élliter pálinka az ára, akkor is azt mondja, hogy semmit?

A korcsmárosné kezébe vette a könyvet. Simogatta a kötését, a papirosát, az aranyos szélét, de — bár kissé bizonytalanul — megint csak azt felelte:

— Azt. Semmit.

Zabacsik elkomorodott. Ingott alatta a talaj. Hümmögött. De tovább licitált:

— Hát két deci . . .

— Két deci ? . . .

Ez hirtelen csúszott ki az asszony száján, miközben a könyvet nézegette, ó tudott olvasni, de azért csak titok volt neki is: mi az, ami a kezében van? Hanem a fiára gondolt, aki talán hasznát is veheti? Vagy legalább is örül neki. Talán a lányok is ? .. . És a könyv most, ezt is a gyerekektől tudja, olyan drága .. .

Zabacsik megérezte, hogy most már köj vés nton van a szekér. A bakra ült. Kemé- nyen mondta:

Meghalt, jó dolga van, talán még irigylik is. Mindannyian természetesen Szmyrna-felé veszik utjuk&t, azt hiszik, hogy ott a megváltás vár rájuk, holott Szmyrnának magának sincs kenyere. Attól a területtől, amely rendesen ellátta, el van vágva és igy a gyér készlet óráról-órára fogy, ha ugyan már végképen el nem fogyott.

A keresztény lakosság dobogó szívvel leste, hogy mikor kezdődik meg a török hosszú. A török hadsereg bnvonuiása után a 48. órában Írom ezeket a sorokat, de a várt mészárlás nem történt meg. A lakosság, ugyiátszik, most már tadja, hogy nem is lesz. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Szmyrna elfoglalása simán pergett le- Az örmény-negyedben levő bazárokat teljrseu kifosztották. Mindent elvittek belőlük, ami csak elvihető volt. Itt találkoztam Izzeddin basával, Szmyrna uj kormányzójával, aki két hadsegéde kíséretében személyesen akart a város hangulatáról meggyőződni. Láttam, amint a basa rendkívül felháborodott a fosztogatások miatt.

— Huszonnégy óra a alt rendet fogok teremteni — mondotta — noha nem szabad csodálkozni, ha a törökök hosszat akartak állni, hiszen borzalmas dolgokat, követtek el a görögök... A török hadsereg fegyelme kitűnő. Tanúja voltam annak, amint 6000 görög foglyot vittek végig a városon. A muzulmánok fanatikus dühvel vetették magukat rájuk és végezni akartak velük. A felügyelő katonák visszaszorították őket s igy a foglyok bántatlanul tovább menetelhettek. Azokról a görögökről, akik az utolsó három esztendőben — mióta Szmyrna görög kézen volt — törököket bántalmaztak vagy megöltek, hosszú lisztát készítettek.

— Ezt a listát átadták Izzeddin basának, aki annak alapján összefogatta a feljelentett görögöket. Egy részét már agyonlőtték, a többiek sorsa szintén nem lehet kétséges.

A menekültek között a nyomor leírhatatlan. Az amerikai segítöbizottság ugyan megtesz mindent, de ez a minden legfeljebb csepp viz a tengerben.

I Éli titkos lÉltái Iliéi.

{Ballagi Aladár szenzációs leleplezései.)

Ballagi Aladár dr. a kiváló magyar történettudös, akinek 50 éves történetírói pályáját most készül megünnepelni a magyar tudományos világ, a legutóbbi hetekben Bécsben

— De nem a közönségesből ám! Hanem a feketéből. Rumot két decit.

Még egy kis összecsapás, de ebben az igáskocsis a győztes. Fischerné Kohn Amália a hóna alá veszi a könyvet és viszi a kármentöbe, ahonnan viszont két deci rum kerül Zabacsik elé az asztalra.

Zabacsik a szájához viszi a hosszunyaku kis üveg száját és összecsókolodzik vele. Először csak a szagát ereszti magába, hogy megteljék az aromájával. Úgy érzi, olyan az illata, mint a hajnalé. Már ettől is mégfényesedík a szeme. Visszateszi maga elé az asztalra az üveget és csendesen mondja:

— Dúftos. Biztos, hogy dúftos. Maguk mindig jó pálinkát adnan. Ez biztos. De azért megmondhatja, hogy maga mégis csak jó seftet csinált!

Az üzlet már kész. Nincs miért ravaszkodni. Mali asszony ránt egyet a vállán és őszintén feleli:

— Lehat, hogy igen, lehet, hogy nem. Hogy én csaptam-e be magát, vagy ipaga engem, azt majd csak a fiam fogja megmondani. Én nem értek hozzá. De ő az egyetlenem, érti. Ő érti a drágaságom. Csak azért vettem meg. Mert ö szörnyen szereti a könyvet. Van is neki annyi, hogy nem férne egy kufferba.

Zabacsik hallgatja. Megint a szájához veszi az üveget. Behunyja a szemét és azalatt nekicreszti a torkának. Mennyei gyönyörűség, ahogy végigszalad rajta. Még a lábaujjában is érzi. Az igáskocsis, mikor megint kinyitja a szemét, más szinben látja a világot. Aranyosnak, ragyogónak. Bólint a korcsmárosné felé és teljes meggyőződéssel mondja:

— Hát az szép is ... Ha valakinek sok könyve van . .. Oszt jó is . . . Jó is ... Én is szeretném, ha nekem sok könyvem vóna ...