Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-10-14 / 123. szám
1922. október 14. BKom&romi LapokK 5. oldal. :tózkodott s ott az állami titkos levéltár | ,tait átvizsgálta. Kutatásai váratlan ered- | ínyekkel jártak úgy, hogy egy magyar, fran- j i és német nyelven kibocsátandó munkában jja azokat a tudományos világ elébe vinni. Ballagi a kővetkezőkből! nyilatkozik felezéséről : — Ez a munka egész életem kutatásák nagy problémáját, a 48—49-iki szabadalmi-e történetét fogja megvilágítani eddig aeretlen emlékek és okiratok alapján. És nyit felelősségem teljes tudatában már most írek mondani, hogy a szabadságharc sokat nytorgatott történetét munkám alapján égéin át kell dolgozni a történelemkönyvekben. Könytáram egy nagy része a szabadságrceal foglalkozó művekből áll, azonkívül jegyteim vannak Görgőitől és a szabadságharc is vezérférfiaitól, feldolgoztam már eddig az szeg magyarországi levéltárak idevonatkozó atait és most a hiányzó anyagot megtaláltam bécsi állami és udvari levéltár eddig féltve zött titkos termeiben Megtaláltam többek között Ferenc József Miklós cár levélváltását, köztük azt a ieve;, melyben Miklós cár Görgei sérthetetlensét követeli. Most már okiratokkal bizonyítható, hogy | ;ófia föhercegasszony volt a kamarilla feje az eddig előtérbe állított Lajos főherceg ak bábja volt épp úgy, mint a katonai párt je, a magyarokat legjobban gyűlölő Albrecht herceg. Á szabadságharc kulisszatitkai sorba pfényre kei ülnek és tisztán fogjuk látni jrenc József, Görgei, Haynau és Jellacsics erepét. Sok megdöbbentő adatra bukkantam, íft majd először életemben a magam véleinyének elhallgatásával objektiven fogok fel- Igozni. Közrebocsátom majd adataimat a magyar ulásokról, melyek a mohácsi vész utáni ídökz hasonlóan, most is a legnagyobb szerepet tték. így az egyik Jósika báró felterjesztét is közölni fogom. Ebben a magyarság teázásának teljes politikai haditerve benne van, Aulja a körülöttünk levő nemzetiségek felzitását, azonkívül hivatkozva a magyarok mnyenhivőségére, javasolja, hogy minden endményt meg kell adni és azután visszavonni. Haynau működésével kapcsolatban is okitokkal fogom bizonyítani azt, hogy mennyi gyállásu magyar ember állt rendelkezésére, zzel kapcsolatban kimutatom egy Bécsben Iáit névsor alapján, hogy az eddigi kimúlások nem hitelesek, a szabadságharcnak nem venbat vértanúja volt, hanem ezerhatvannégy, ;iket a vértörvény székek megtalált jegyzöínyveik szerint kivégeztek. Yégró az oroszok (hivatásának ügye is világos tesz előttünk a levelezések alapján annak minden titkos góját ismertetni fogom. Ez a nagy munka glal jel most teljesen. Naponta csak háromigy órát alszom, de ez elég is nekem ilyen>r, mikor egész telkemet betöltő céllal dolizom. A fő az, hogy 5800 koronás egyetemi nári fizetés mellett is megőriztem anyagi és ditikai függetlenségemet és a lelkiszabadság hetővé teszi, hogy nagyjelentőségű anyagoat magam belátása szerint dolgozhassam fel. z a könyvem, amelyet most jubilálni akarnak litólag, tizenhatéves ifjúságom lelkesedésével iszült, ezt a mostani munkámat hatvankitenc rvel a vállamon kezdem el. Da a lelkesedésem a még lobogóbb és munkám közben a mai ttenetes viszonyok között boldog embernek zem magamat. Most örülök csak igazán, >gy nem vállaltam szerepet a politikában, igy mgodt vagyok, dolgozhatom és nem viszem agamat kísértésbe .. . Ballagj készülő müve, épen úgy, mint sabó Ervin hatalmas posthumusz munkája, a 3-as idők igazi ismeretéhez nélkülözhetetlen ntosságu tesz s a mai nehéz időkben is isznositható tanulságokkal szolgál. így válik történnlem valóban az étet mesterévé. — Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma udapest, Andrássy-ut 8 és Szeged, Pall&vicini :ca 3. felelősséggel és biztos sikerrel készít 5 bármely egyetem és jogakadéinia összes >gi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzettet ! Bekapituláció! Minden felvilágosítást jóval vagy levélben készséggel ad akár a idapesti, akár a szegedi igazgatóság. Szőlőműuelés lurkeszíánban. Régen volt 1915 április 18-adika, mikor még az élő, hatalmas, a minden oroszok cárjának vonata, a messze keletre, Kokándra érkezett meg a busuló przemysli-i hadifoglyokkal. Még Moszkvában téli hidegben, térdig érő hóban dideregtünk április 5-én. Éppen husvét ünnepe volt. Életemnek első, leg?zomorubb feltámadás reggele. Busan néztük az ezer, meg ezer tornyu, régi orosz fővárost. Estére ott is hagytuk. Alig pár hétre egy ragyogó, napsugaras, zöidelő vidék tavaszi pompájában tárult elénk, virágzó gyű mölcsfákkal, buja növényzettel, kellemes, meleg éghajlattal. Ha szivünk nem lett volna úgy hozzá nőve ehhez az édes röghöz, ehhez az édes földhöz, melyet annyira szerettünk és szeretünk, talán hamarabb is tudtunk volna ebben a ragyogó, színes, keleti világban, az olajfák balzsamos tavaszi illatában felejteni. Minden buja itt; szintén szemlátomást fejlődött előttünk a növény, a gyümölcs, de különösen a szőlő. A nap pazarul szólja sugarait 1 szerte szélylyel. Déli 11 óra tájban már menekülünk heve elől a hüs fák alá, vagy a barakkok » árnyékába. Délután 3 óráig a munkások is bevonulnak a határból, a kertekből a hüs fák alá, bágyadtan szürcsölik keserű, de jóillatu, orosz karaván teájukat. Csodálatos gyorsasággal fejlődik a szőlő. Minden ház tetején a tetőtől embermagasságra lécekből, mintha uj tető volna. Szőlőlugasnak van oda építve. A házak teteje, a benszülöttek szőlőskertje. Négy szőlőtő van a ház négy sarkában felnevelve. Olyan vastag a szőlő fája mintegy sugár, ifjú legény dereka, felnevelve fának az épület tetejéig; onnan szét ágazik mind a 4 tőke. Dús hajtásaikkal bármily nagy a ház, elborítják az egész tetőt és csodás mennyiségű termést hoznak. A benszülöttek a lapos háztetőn sétálva, kényelmesen felnyúlnak és szedik lefelé a pompás, érett szőlő gerezdeket. Május elején virágzik a szőlő. Junius 15-ón már érett gerezdek kínálkoznak lefelé a járó kelőknek. Az egész város külseje körös körül egy nagy szőlőskerthez hasonlít oda fönn a magasban. Vannak kerti szőlők is közei a falvak mellett, de mind lugas alakba nevelve. Valóságos szőlőfák ezek. Kevés munkával nagy hasznot hajtanak. Eső nincsen egész nyáron. Peronosporának, lisztharmatnak hire sincs. Harmatgvökerezés, trágyázás, fedés, nyitás, permetezés ismeretlen munkák itt. Csak metszeni kell tavasszal és igazgatni a buján fakadó zöld hajtásokat, leiógó nagy j fürtökkel a lécekhez. És néha-néha vizet ereszí teni az ázsiai gazdag földbe, a tőke mellé ; ez I itt a szőlő trágyázása és évi kezelése. Gyermekkoromban csodálkozva néztem a biblia történetben, amint a Kanaán földéről visszatérő kémek, ketten, rúdon visznek néhány szőiöfürtöt. így gondolkoztam azóta is. Nem lehetsz, hogy a szőlő ilyen nagy fürtöket teremjen ? Érmelléki fiú voltam. Ismertem a szőlő , lelkét, a bakatort. De nem volt olyan fürt, amit ón, mint gyermek el ne bírtam volna. A gyermekkori kételyem itt eloszlott a messze keleten. Mert csakugyan láttam olyan hatalmas fej szőlőket, hogy 3—4 kilót megnyomott volna. Igaz, hogy ez egy külön fajtája volt a Turkesztán e vidékén termesztett szőlőknek. A szárdok mohamedánok. Bort a szőlőből nem készítenek. Piacra hordják mind. Bőséggel vehetett mindenki. Junius végéíői mindennap tele volt a bazár, az utcák sarka szőlő árusokkal egész november vegéig. Későbben is lehetett egész februárig kapni, csakhogy már drágábban. Szegényebb benszülöttek háti kosárral görnyedve hordták be a városba. Sokszor megvettük az egész kosária! tőle; 5 orosz kopekbe (12—13 fillér) esett akkor nekünk egy kiló szőlő. A sovány fogoly koszt mellett, szőlő volt a napi táplálékunk. Voltak fehér, sárga, fekete fajtájú, apró és nagyobb szemű pompás csemege szőlők. Az ott tevő oroszoknak is el volt tiltva a szeszes ital. Minden korcsma bezárva. Tiz ezer rubel volt a büntetése aki bort mert kimérni. Micsoda irtózatos nagy összeg volt az akkor ? ! És titokban mégis árultak Kokándon bort. Egy örmény lafkába (bolt) mentünk be. Tudtuk, hogy bora van, A foglyokkal rokonszenvezett. Kértünk tőle bort. Intett s mi mentünk utánna lakószobájába. Két pohárral adott 20 kopekért. Valami pompás, tüzes turkesztáni vörös bor volt. Egy falat kenyeret is nyújtott, nehogy az orosz észrevegye rajtunk, azt előtte meg kellett ennünk. Köszöntük a szivességét és tüzes arccal távoztunk az örmény barátunktól. Két pohár bor jó kedvre hangolt bennünket. Vézna, sápadt arcunk kipirult a 2—2 pohár bortól. Kerülő utakon mentünk be a lágerbe, hogy észre ne vegyék rajtunk a tiltott ital hatását. Későbben, az az idő már az orosz bolsevizmus idejére esett, mikor mint szőlőmunkás, a kommunista kormánynak egy nagy szőlőtelepére kerültem. Ivanov nevű orosz milliomosé volt jobb időkben az 50 kát. hold szőlőültetvény, közvetlen Taschkent mellett, a fővárosi szép temető mellett, délnyugati fekvésben terült el. A tulajdonosnak pompás nyaralója és modern gépekkel felszerelt présháza, pincéje messze ellátszott egy kis dombról a taschkenti oázisban. Mikor a tulajdonos meghallotta, hogy a kormány el fogja rekvirálni a szép szőlőtőkéket, egy éjszakán kivágatta bennszülött munkásokkal. Ez is ok volt arra, hogy hamarosan kivégezzék őt. De a szőlő már 2 év múlva kihajtott és újra termővé lett. A kormány vincellért tartott benne, kinek Kiss László alistáli róm. kath. tanító, zászlós fogoly tett a segédje. Én még ott hagytam őt a szép telepen. Az ö közreműködésével 1919. őszén elfogadtam az egész szőlőterület metszését, mert ott ősszel szoktak metszeni, úgy december havában. Tiz ügyes foglyot vettem magamhoz s minden tőkét 1 és fél rubelért metszettünk meg. Kétszáz rubelt kerestünk meg naponta. Akkor még Turkesztánban naponta 100 rubelből elég jól éltünk, 100-at mindennap félre tettünk. 4—5 ezer rubelt kerestünk 3 heti metszés alatt. Az itteni tágas pincébe hordták a környékbeli szőlőtelepek termését. Itt láttunk mesés szőlő fajokat, nagy fürtü szőlőket. Tökéletesen beérett minden szem. Édes volt, mint a méz. A pincébe is bejutottunk. Valódi hires samarkandi borok is voltak benne. Három-négy ezer hektoliter fért be a pincébe. Igazán kitűnő, erős borok voltak. De hiába, az a pompás zamat, ami a híres magyar borokat annyira jellemzi, melyet bizonyára a talaj ad meg a bornak, a turkesztáni borokból hiányzik. A termés nagyszerű, az érés tökéletes, mert állandó meleg van, de a bor csak édeses és erős, különös zamatja nincs. A tőkék ebben a telepben 3 méterre voltak egymástól. A sorok is 3 méterre. Drót volt kihúzva oszlopokra és arra volt a lugas felkötözve. Minden sor szőlő mellett kis árok van készítve, minden tőke mellé 40 cm. mély gödröcske ásva és időközönkint 2-szer egy nyáron egész éjjel folydogál el minden sor mellett a viz, beszivárog a tőke mellé. Az öntözés itt a trágyázás is, mert a viz a felső földet iszap alakjában csendesen hordozza a tőkék tövéhez. A talaj agyagos. De filoxerának itt se hire se hamva. A sorok köze elég tágas, hogy hiába ne heverjen a nagy szőlősor, takarmánynövényt is szoktak a szőlő közé vetni, igy aztán kapálni sem kell, csak kaszálni a jó takarmányt. A bolsevista kormány alatt is szesztilalom volt, de csodálatos, a sok bor azért csak elfogyott. Orvosi receptre lehetett az oroszoknak csak kiadni az állami patikákban, de sokkal több elfogyott a komiszárok asztalán, kik egész éjjel nyitott ablakok mellett mulattak jó barátaikkal a jó turkesztáni borocska mellett. Körülöttük pusztult minden, amit az emberi szorgalom óriási erőfeszítéssel, sok évtized alatt, keserves munkájával oda varázsolt e kulturátlan népek közé. Mert Taschkent városa és környéke valóságos paradicsom volt háború előtt. A várost nagy messzeségben szebbnél-szebb gyümölcs erdőségek, virágzó kertek, szőlőültetvények vették körül. Az egész város remek fásitott utcáival, tereivel egy madárdalos berekhez hasonlított és most? szegénység, pusztulás mindenfelé! A város összes épületei, miután minden ház az államé, javíttatni nem képes, hámladoznak, bomladozuak, düledeznek. A gyümölcsösök, miután az is az államé, gondozás hiányában kipusztulnak, a szépen fásitott utcákról szén hiányában a szép fák kivágatnak és tűzre kerülnek. Az emberek kedvetlenül járnak-kelnek, futnak a 8 órai munkaidő után egy újabb nagy munkára, mely biztosítja megélhetésüket. Ez az állami kötelező munka után a privát munka, mely nélkül majdnem mindenki éhen halna, így fest a boldog államban a 8 órai munkaidő. Visszasírja majd mindenki azt a régi időt, mikor nem volt olyan nagy szabadság, de nem éhezett soha senki sem. Körös Imre reí. tanító,
