Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-10-14 / 123. szám
1922. október 14. „Komáromi Lapok. 8. oldal. A szerb fölszabadítok. — A népjogok nemzetközi ligája titkárnője a belgrádi kormányról. — Az összeomlott monarchia határos volt a kicsiny Montenegróval, amelyen a huszadik század legravaszabb fejedelme, Nikita uralkodott s ezért a sajtó igen gyakran foglalkozott Montenegróval. Mostan egész országok választják el Montenegrót a magyarlakta területektől és ezért alig tudunk róla valamit. Az angol demokratikus társaságok folyóiratában, a „Foreigne Affairs“ ben mostan elképzelhető leleplezéseket olvashatunk Marie de Rusiecka dr.-nak, a népjogok nemzetközi ligája titkárnőjének tollából, Rusiecka titkárnő hajmeresztő dolgokat leplez le a belgrádi kormány elnyomó törekvéseiről. Érdekes cikkének jellemzőbb részletei a következőképen hangzanak: — Ugyanakkor, amikor a montenegrói kormány — miként Belgium — 1917-ben Franciaország vendégszeretőt élvezte, a republikánus kormány titkos tárgyalásokat kezdett Ausztria-Magyarországgal. 1917 augusztus hó 22 én Franciaország Revertera gróf utján az emlékezetes titkos tárgyalások alkalmával felajánlotta Ausztriának Lovcen hegyét. Ugyanebben a jegyzékben Franciaország hajlandónak mutatkozott arra, hogy Montenegró megmaradt részeit Szerbiának adja át. A mondat a következőkép hangzott: „Szerbia visszaállítja 1914 julius végi határait, helyenként Montenegróval lesz kielégítve. Az Adriánál kikötőt kap.“ Tehát, miként Albánia esetével, most is határoztak titokban egy kis aép sorsáról. — Később azután a szövetségesek a titkos tárgyalásokat Ausztriával megszakították, azonban Szerbia hatalmas pártfogójának hűtlenségétől felbátorítva, Montenegró ellen tovább folytatta a rágalmazási hadjáratot. A fegyverszünet idején Franciaország megakadályozta Montenegró helyreállítását és Szerbiát megjutalmazta az annex ó megengedésével, nem törődve azzal, hogy Poincaré, mint a köztársaság elnöke, 1918 november 4 én Montenegro követeinek Ígéretet tett, hogy Montenegró önállósága fenmarad. 1918 decemberében Montenegróban a szerb csapatok ellen lázadás tört ki. 1919 január 22-én a békekonferencia szüntette be a lázadást, amennyiben Montenegró népének megígérte, hogy szabadon dönthet sorsa felett. Január 13-án a legfelsőbb tanács Montenegró anaexióját érvénytelennek mondotta ki és elhatározta, hogy Montenegró követei is jelenjenek meg a békekonferencián. Tényleg csóbb lenne, most jelenleg Zabacsikon az se segítene. Mert most jelenleg már jó ideje egy pakli mannára való pénze se volt a szegény igáskocsisnak. De kész terve, mire hazaért a telepre, már volt Zabacsiknak. Holnapra azzal az ürüggyel, hogy már megint n8m tudja mozdítani a balkarját és térdét is szörnyen töri a fájás, bekéredzik a városba a doktorhoz. A doktorhoz ugyan nem megy — mert oda akkor se megy, ha csakugyan fáj valamije — de a városban vau könyvkereskedés a piacon, a kirakat is tele mindenféle könyvvel — ott majd többet megtud, mint a majdányi Írnoktól. Érdeklődik az árakról és ha lehet — megcsinálja az üzletet. De mindenezetre vigyázni fog, hogy meg ne csalják. A dolog simán ment. A gazda nem volt otthon, másnapra nem volt szállítás és a nagyságosasszony annál is inkább elengedte Zabacsikot, mert neki is volt valami beküldenivalója a varrónőhöz. Azt Zabacsik majd beviszi. A patikából is akart volna hozatni valamit, de erről lemondott. Nem volt ajánlatos a szegény ember lelkét kisértésbe hozni semmi olyannal, ami — üvegben volt. Ez két éve derült ki, amikor Zabacsik nem tudott ellentállni az ördögnek — útközben megitta a kanalas orvosságot, amit a nevelökisasszonynak hozott és kutvizet öntött helyette az üvegbe. Nagy baj nem támadt a dologból, csak annyi, hogy az igáskocsis vagy három napig igen rosszul érezte magát az orvozságtól, ellenben a kisasszony meg is gyógyult, mire a turpisság kiderült. Zabacsik jól kilépett és mire früstőkre zarangoztak, már a városban volt. A csomagot, hoenetet átadta a varrónőnek, azntán fölment üspiactérre és az érdekelt ember figyelmével akáig nézegette a könyvkereskedés tarka kiazonban Montenegró a konferencián sohasem vehetett részt. A montenegrói kormány kérésére vizsgálóbizottságot küldtek az országocskába. Az angol kormány megbízásából a bizottságot de, Salis gróf vezette. Jelentését azonban sohasem hozták nyilvánosságra. Lord Curzon az angol felsöházban a jelentés eltitkolását jellemző módon a következőképen okolta meg: „Más körülmények között nem volt kifogásom a nyilvánosság elé való hozatal ellen, hanem a montenegrói nép számára nem képzelhetek szerencsésebb dolgot, mint ennek a jelentésnek nyilvánosságra hozatalát. Mindazok a tanuk, akik de Salis grófnak a legnagyobb titoktartás kötelezettsége mellett adtak adatokat, óriási szenvedéseknek néznének elébe. Ezen okokból kifolyólag a brit. kormány, bármennyire is szeretné, még kivonatokat sem közölhet a jelentésből.* Rusiecka azután ismerteti az amerikai megbízott, Rónád Tree jelentését. A leghajmeresztőbb dolgok vannak benne. Talán felesleges az amerikai megbizott jelentését részletesen ismertetni. Hiszen maga az a tény^ hogy Curzon lord nem merte az angol jelentést nyilvánosságra hozni, bizonyltja legjobban a szerb terror rettenetes voltát. Komárom a fizetésképtelenség előtt. — A deficites költségvetés. — Újabb pótadóemelés élőit. — A pénzügyi bizottság ülése. — Lehete segíteni a bajon? — Komárom súlyos pénzügyi helyzete, melybe a kegyetlen békeszerződések értelmében végrehajtott elszakitás folytán jutott, mindenki előtt ismeretes. A magánvagyonnal nem rendelkező, egyébbként is szegény város a megpróbáltatások idejét éli és kétségbeesett helyzetében sehogy sem képes megtalálni azt az orvosszert, amely rajta segíteni tudna. A város háztartásában napirenden levő pénzhiány állandó zavarokat okoz és a város egy év óta már olyan helyzetben van, hogy a legszükségesebb kiadásokat sem tudja fedezni és tisztviselőinek fizetését nem képes a rendes időben folyósítani. Az nem vigasztalás, hogy más városok is küzdenek hasonló mizériákkal, olyan vigasztalan helyzete, mint Komáromnak, egyetlen városnak sincsen. Komárom deficittel zárta már tavaly is költségvetését, a hiány 635.000 K-t tett ki és a zsupán által kinevezett közigazgatási bízottrakatát. Volt ott sok szép könyv, mindenféle szinü, némelyiken cédula is volt bizonyosan az árával. De Zabacsik persze ennek se vette semmi hasznát. Sokáig húzódott, kászolódott, de végre is — mást nem lehet tenni — nekidurálta magát, fölhágott a két garádicson, megsikálta a talpát, valami ösztönös reverendával levette a kalapot a fejéről és belépett a boltba. Pápaszemes deresedő kis szőke ember volt a könyvkereskedő. Letette az újságot a kezéből, fölkelt a székről és igen barátságosan kérdezte, hogy mivel szolgálhat! Zafccsiknak kész volt a ravasz terve. Azt felelte, hogy: — Könyvet néznék. Könyvet akarok venni.' — Micsoda könyv tetszik? Zabacsik buzgón nézelődött. Csupa könyv volt az *gész bolt. A pulton is hever egy csomó. És a csomóban olyan is, amelyik majd hogy éppen olyan, mint az övé. Csak nem vörös a teteje, hanem kék. Rámntatott: — Ez mit kóstálna, kérem? A kereskedő felvette, ránézett és Zabacsik felé nyújtotta: — Kétszáztiz korona. Kis szünet után hozzátette: — Felárral együtt. Zabacsik ösztönösen mondta: — Az nekem nem kell. Csak maga a könyv. A kereskedő mosolygott. — Hát persze, — mondta. — Becsomagoljam ? Zabacsik zavartan, ijedten hátrált. A tenyerével végigszántott & homlokán. — Ne tessék! — Mondta mohón. Aztán magyarázóan tette hozzá: ság, mely k törvényhatósági bizottságot helyettesíti, ebben a fontos anyagi kérdésben nem mert oly rendelkezést tenni, mellyel a deficit fedezhető lett volna. Igaz, hogy a városi pótadó 200 °/0-a máris elviselhetetlen terheket rak az adófizetők vállaira, de ha ez így is van, akkor is meg kellett volna találni a módját annak, hogy a deficit valami más utón fedezetet nyerjen. A deficites költségvetés keretében dolgozott tovább a tanács, ami azt eredményezte, hogy a deficit megkétszereződött és ma már 1270000 K-t tesz ki, ami még kétségbeejtőbbé teszi a város helyzetét. A városi tanács tekintettel arra, hogy egyes elsőrendű cikkekben némi olcsóbbodás állott be és tekintettel arra, hogy egyes helybeli vállalatok ugyanazon munkateljesítményért sokkal kisebb munkabért fizetnek, elhatározta, hogy a város napszámosainak munkabérét arányosan redukálja. Csakhogy erre a biz. tagjai fel* zúdultak és rendkívüli közgyűlést hívtak egybe, melyen, dacára Geöbel dr. tanácsnok, h. polgármesternek a komoly helyzetről előadott l őszinte nyilatkozatának, a bizottsági tagok a 5 bérleszáliitást nem fogadták el, hanem a kér- 1 désnek elintézését fenntartották olyképpen hogy a tanács a munkások közbenjöttével kölcsönösen állapítsák meg a munkabérek redukciójának mérvét. A polgármester-helyettes figyelmeztetett arra, hogy a város maholnap fizetésképtelen lesz, ha valamiképen nem segítenek a helyzetén és ennek a figyelmeztetésnek nyomán felmerült a városi pótadónak emelése, a mi normális viszonyok között természetesnek is látszott volna. Ma azonban ezt megtenni lehetetlen. A város pénzügyi bizottsága szerdán délután Geöbel Károly dr. elnöklete mellett ülést tartott, melyen behatóan foglalkoztak a város kritikussá vált pénzügyi helyzetével, azonban érdemlegesnek nevezhető megállapodásra nem jutottak. A tanács a számvevőséggel készíttetett egy javeslatot, amelyet a pénzügyi bizottság elé terjesztettek. Egyelőre 120%-al tartották szükségesnek a városi pótadó felemelését, azonban a pénzügyi bizottság a szanálás e módját nem fogadta el. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert hiszen a bizottság óvakodik attól, hogy az adózókat újabb terhekkel sújtsa, mikor az eddigi adókat sem képes már ez a válságos helyzetbe sodort polgárság fizetni, amit szomorúan bizonyít az a körülmény, hogy a végrehajtóknak szokatlanul sok dolga van < mostanában az adók behajtásával. — Most még nem veszem meg. Mert úgy van a dolog, hogy párjához venném .. . Oszt hasonlítani, biztos, htgy hasonlít, de egv kicsit mégis másforma. De ha a jövő héten Karczagon se találok akkurát olyat, akkor ezért jövök vissza ... Vevő leszek rá. Mert az árát nem sokallom. Ez ügyes és gavallér beszéd volt. A kereskedő mosolyogva hallgatta, de egy szóval sem biztatta. Sőt már ült is vissza a székre tovább olvasni az újságot. Zabacsik igy könynyen szabadult, de szért nagyot húzott a levegőből, mikor megint kívül került az ajtón. Hanem mintha valami megroppant volna a gondolatában, hogy ezt a temérdek könyvet egycsomóbaD látta. A reményei gerendája roppant meg. Hát ilyen sok könyv van a boltban ? Akkor nem is igen kapkodhatnak rajta! És a mit kétszáztiz koronáért kínál a boltos, mintha vastagabb is lett volna az övénél. Meg oszt nj is egészen. És még felárat is adnak a tetejébe. Kissé megereszkedett kedvvel ballagott az ntcán teljes tanácstalanságban. Kár is volt talán az egész fáradságért. Hát most mit is csináljon ? Mihez kezdjen ? Egy fiatal nracska jött vele szemben. Nyilvánvalóan diák. Egy csomó könyv a hóna alatt. Zabacsik gyorsan elszánta magát. Megállította : — Tessék szives lenni megmondani, fiatal ur, micsoda könyv ez? A fiatal ur nagy készséggel tett eleget a kívánságnak. Elvette a könyvet és megforgatta. — Ez, bácsi, német könyv! Zabacsiknak imponált, hogy a legényke ezt ilyen hamar meg tudta állapítani. Kissé tétován ismételte:
