Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-10-05 / 119. szám

2. oldal. „Komáromi Lapok* 19? 2 október 5. UJ ANGOL NŐI SZABÓ ÉRSEKUJVÁROTT. UJ SZÜCSÜZLET KOMÁROMBAN. Tokarek Antal a komáromi női szabó szalonját és Blaha Ferenc az érsek­­újvári szűcsüzletét kibővítette és a t. hölgyközönség kényelmére modernül berende­zett fióküzletet létesített és pedig Tokarek Antal ÉrsekujvArott Maiaryk-u. 7. sz., Blaha Ferenc Komáromban, Dunarakp. IS. C'nlnniinllh'in megrendelésre leszállított áron ULuiUliUlluJuli készítünk: legmodernebb kosz­tümöket, felöltőket, köpenyeket, legujabbb téli keppek és francia köpenyruhákat. Kostüm fasori eddig 450, most 300 K. Köpeny fapon eddig 350, most 200 K. Köpenyruha fa<?on 200 K. Uáilalillll a legkényesebb női divat szőrme- VŰliŰijUn munkákat. Nagy raktárt tartunk kész szücsárukból. 621 A n. é. hölgyközönség szives pártfogását kérik TOKAREK ANTAL és BLAHA FERENC Kőin list hali vaios. gyakran földerül egy-egy jobb, ötletesebb csem­­pésztrückön, amely persze nem végződik mindig sikerrel. No akkor meg kárörvendve derül fel a jó öreg Komárom, amelynek úgyis van elég sírni valója. Az alábbi tragikomikus eset különösen tehát Komáromban talál kellő megértésre. Azért el is mondjuk azon melegében. A határmenti városokban egy uj kereseti ág fejlődött ki — az árucsempészet. Veszélyes foglalkozás, de olyan nagy jövedelmet hajtő, hogy mind többen űzik s a tülekedő konku­rencia már a határtól messze, az ország belse­jében keresi fel a piacokat. Az éj sötét leplébe burkolózva, vagy ezer körmönfont furfangg&l kendőzve, csempészik át a különböző iparcik­keket a határon, a frontotálló fináncsereg éber­ségét kijátszva. Persze a csempészek legnagyobb része nő. A nők jobban tudnak ravaszkodni, öltözködési módjuk több teret ad az áruk elrejtésére, no meg a határölök udvariasabbak, vagy legalább nem oly kíméletlenek a csem­pészek szebbik felével szemben. Ha aztán mégis csak hurokra kerülnek s törvényt kell állniok, ezerszer inkább ki tudják fiskáliskodni magukat a csávából, mint a tehetetlen férfinép. Egy ilyen ügyes csempészről szól a nóta, akin megakadt a rend őrének a szeme. Igaz, hogy nem valami különös rendőri szimat kellett hozzá, hogy önagyságáról leolvassa a gyanús tüneteket. A rendőrszobában még érintetlenül áll előttünk hordó termetével s csodára puffadt lábszáraival. Csinos babaarcával szörnyű ellen­tétben áll a pohos termet s az első pillantás elárulja, hogy nem a természet ruházta fel a csiuosarcu hölgyet ezzel a rengeteg hájtömeggel. Míg a kihallgatás tart, a vastagraduzzadt delikvens zavarba se jön. Olyan flegmával adja le a legcifrább hazugságokat, hogy a rendőr­tiszt is azt kezdi hinni: a jó Isten, ki a mezők liliomait ruházza, öltöztette ilyen vastagra az ártatlankát. Pedig a csoda csak az előzetes kihallgatás után következett be. Ónagysága, a mórnökné — természetesen egalább is mérnöknének mondotta magát — belépett a mellékszobába 150 centiméter vas­tag derékkal, hatalmas keblekkel s barnumi vádlikkal, öt perc múltán pedig kijött helyette egy franciás leányzó, karcsú bokákkal, darázs derékkal. A csodálatos metamorfózist csak akkor értettük meg, amikor a mellékszobában szemügyre vettük a gyors fogyókúra eredmé­nyeit. Nem kevesebb, mint 12 pár selyem­harisnya került le a mérnökné láttáról, dere­káról és kebléről garmadaszámra rakta le a sálokat, habos, finom csipkéket. Tiz selyem joupont dobott le a derekáról, a selyemfonál­­csomóknak meg se szeri, se száma. A bűnjelek hatalmas halmaza közé bár oly busán ült le a szép csempésznö, mint ked­vese sirjára, mégis a tarka-barka meséknek olyan áradatát indította a szegény rendőrségre, akár csak Seherezáde. Végre azonban elfogyott a türelem, elfogyott a mese is. A rendőrség­nek nem igen van érzéke a szép történetek­hez s a csúf valóság fegyverével kegyetlenül lepuskáz minden poézist. így járt a szegény „mérnökné“ is, akiről még azt is kisütötték, hogy nem is mérnökné, de hivatásos csempész, ki már két év óta hetenként ravaszkodja át Magyarországból a sok drága holmit. Eddig csak Kassáig és Eperjesig terjedt üzletköre, most azonban a Szepesség szép asszonyait is fel akarta ruházni olcsó selyemharisnyákkal. Az első szepesi kísérlet balul ütött ki. No, azért nem kell szomorkodoi, hölgyeim! Hoz még ide a mérnöki)é elég selyemharisnyát. Nem olyan fából faragták, akit az első bal­siker elijeszt a további vállalkozástól. Igaz azonban, hogy a jövö holmik már drágábbak lesznek, mert a mai balsikernek költségeit bele kell kalkulálni. | Pogrányi József 1843-1922. Komáromvármegye közönsége ismét gyászt öltött és siratja legrégibb, leghívebb tisztvise­lőjét: Pogrányi Józseí vármegyei nyugalmazott tiszti főügyészt, aki 80-ik életévében hosszú, csendes elmúlásnak külső szimptómái közt meg­szabadított e földi lét gondjaitól a Mindenható. Pogrányi Józsefnek, a régi Komárommegye e kiváló tisztviselőjének életpályáját nem szabad megmérnünk a mindennapi élet konvencionális mértékével, mert ennek átlagából magasan emelte őt ki széleskörű tudása, ritka klasszi kus műveltsége, főképpen pedig férfias és megalkuvásokat nem ismerő jelleme. * Derfeli Pogrányi József 1843 március 23-án született Nagykovácsi községben, Pest­­megyében, hol öregatyja a Tisza család jószág igazgatói tisztét viselte. Kis gyermekkora óta családjának ekeli birtokán élt és nevelkedett, ho! akkor az öreg Hetényi János, aki a gyermek nevelését élénk figyelemmel kísérte és vezette, volt református pap, korának ez a nagy tudósa. Középiskoláit Pozsonyban és Pápán, a jogot Debrecenben végezte, hol az ország sok későbbi jelese ta­nult. Meleg gyermekkori barátság fűzte őt Eötvös Károlyhoz, a későbbi hírneves füg­­getleDségi politikushoz és a kiváló magyar íróhoz és elbeszélőhöz, akivel Pápán együtt rótták az iskola padjait. Ez az ifjúság a magyar nemzet gyászos éveire, a nemzeti elnyomatás alkotmánytalan időszakára esik, amelynek küzdelmei az ifjú­ság fogékony lelkét megedzették; és megacé­lozták. A fiatal Pogrányi József gyalogszerrel bejárja Magyarországot és Erdélyt, lát és tanul, ítélőképessége fejlődik és szélesül. A jogi ta­nulmányokat befejezvén 1867-ben megszerzi az ügyvédi oklevelet. Az alkotmány hajualhasadásánál ott ta­láljuk a vármegye szolgálatában, melynek al­­ügyésze, 1868 ban szolgabiró, 1872-ben a csalló­közi járásnak fószolgabirája lesz. 1878 ban a központi szolgálatba a megyei árvaszékhez lép át, amelynek he’yettes elnöke, 1881-ben pedig elnöke lesz; e tisztét 1887-ig viseli, amikor a független ügyvédi pályával cseréli fel, melyet Gyöngyösön később Komáromban folytat. Majd a csallóközi választókerület bizalma képviselőjévé választja függetlenségi és 48-as programmal 1892 ben és e kerületet egy cik­luson át képviseli. Pártjának tevékeny és te­kintélyes tagja lesz, akinek véleményét, ön­zetlenségét, általános megbecsülés környezi. Puritán egyénisége, mely annyira jellemezte, elutasított magától minden előnyt, amelyet mint képviselő szerezhetett volna. Képviselő­sége súlyos anyagi áldozatába került. Pártjá­nak bizalma az 1899—1900. éveiben az Egyetértés napilap, a párt akkori orgánuma élére állitja, igazgatói minőségben. Mint publicista működött rövid ideig, de a budapesti viszonyok légkörét meg nem tudván szokni, visszakivánkozott újra csendes pátriájába, Ko­­márommegyébe, mely régi, kipróbált tiszt­viselőjét 1901-ben főügyészévé választotta meg. E tisztét ritka ügybuzgósággal és lelkiisme­retességgel másfélévtizeden át viselte. A hírhedt darabont korszak alatt, mikor Kubinyi Géza volt Komárommegye főispánja, az alkotmányos érzésű megyei törvényhatóság nem kívánta tőle az esküt kivenni; Kubinyi maga olvasta az eskü mintát, mit a gyűlés óriási többsége a leghevesebb ellentmondással kisért. A gyűlésen szólásra emelkedett Pog­rányi József tiszti főügyész, mint a törvények és szabályrendeletek őre és törvényeinkre hi­vatkozva törvénytelennek minősítette a ki­erőszakolt közgyűlési beiktató eljárást. E tisztében rendezte a vármegyének ösz­­szes alapítványait, és befejezte a híres Piatti­­ügyet, & Zsitva csatornájának létesítéséből szár­mazó évtizedeken húzódó vitás kérdést, a megye e régi terhét. 1916-ban vonult csekély meg­­megszakitással negyven évi szolgálat után a jól megérdemelt nyugalomba. Hivatali pályája mellett a kultúra és tudomány kérdései érdekelték. Lerótta a kegye­let adóját egykori jeles mesterével Hetényi Jánossal szemben, akinek közadakozásból szép emléket állított Ekel községben, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia közreműködé­sével rendezett irodalmi ünnep keretében lep­leztek le 1906 ban. Megírta „Tudós Hatéuyi János és kor»“ cimü müvében (Budapest, 1907) a magyar bölcséleti tudomány ez úttörőjének kimerítő életrajzát is, mely mint kortörténeti tanulmány is maradandó becsű irodalmi alkotás. Komárommegye monográfiája két értékes fejezetét irta meg a törvénykezés és a megye legújabb korának történetét nagy alapossággal és a tárgy teljes ismeretével dolgozva fel. Életének utolsó éveiben is történeti tanulmá­nyokba merült el, kéziratban maradt dolgozata: „A Wesselényi család története“. Történeti tanulmányaihoz rengeteg jegyzete és forrásta­­uulmány maradt, mejyaket Íróasztala őriz. A közéletben előkelő szerepet vitt. A Jókai Egyesületnek alapítása óta alolnöke, majd társelnöke volt és annak egyik leglel­kesebb támogatója. Az egyházi közügyek sem nélkülözhették az Ö széleskörű tudását és a dunántúli egyházkerület valamint a komáromi ref. egyházmegye tanácsbirája, majd gondnoka volt. Negyedszázad óta elnöke a Nagytnegyeri Takarékpénztárnak és presbitere a komáromi ref. egyházközségnek. Mindenütt, ahol csak szavát hallatta, aanak nagy súlya volt. A feltűnést nem kereste, inkább irtózott tőle. Mindenki tudta azt, hogy hivatalában megközelithetlen és kötelességét mindenkivel szemben pártatlanul teljesíti. Magával szemben csak egy szabálynak minden követelményét, a publica honest&s-ét, a köztisztesség törvényét. Az ö müköuése ebből a szemszögből tekintve is kiállja a legszigorúbb kritikát. Pogrányi József a régi gárda utolsó tiszt­viselője volt; nagymüveltségü és tudásu, sok­oldalú ; ez a típus már — sajnos — teljesen kihalófélben van. Neki a hivatal nem kenyér­­kereseti pálya volt vagy mellékfoglalkozás, hanem igazi hivatás. Hivatalát nem lépcsőnek tekintette az emelkedésre, hanem.a reá ruházott nagy kötelezettségnek, melyet igyekezett min­denkor megfelelni, legjobb tudása és lelkiis­merete szerint. Konciliáns természet, derűs kedély és komoly életfelfogás jellemezték a mindenkivel szemben udvarias és előzékeny föiisztviselőt, ami egyébként magas műveltségével és nem miudeunapi élettapasztalataival állott oksági összefüggésben. Mint említettük, halála előtt is állandóan dolgozott és befejezte kétkötetes nagy család­történeti műyét, a Wesselényi család történe­tét, amely a XVI—XVII. század történetének is érdekes megvilágítását tartalmazza. Négy hónappal ezelőtt érte utol az előre­haladott érelmeszesedés, amely ágyba döntötte, ahonnan nem is kelt fel többe, mig szenvedé­seitől meg nem váltotta őt a hálái angyala. Halála hétfőn délben következett be. Ennek hírét a vármegyeházán, a kultúrpalotán és a ref. templomon gyászlobogók hirdették. Halálát özvegyén Pálfy Julián kívül, akivel éppen teg­nap, a temetes napján érte volna meg házas­ságának 49 éves évfordulóját, két gyermeke: Pogrányi Géza őrnagy hadbíró és leánya dr. Ghyczy Jánosné, dr. Ghyczy János ügyvéd felesége gyászolják, továbbá két kis unokája. * A gyászoló család jelentése a következő: özv. Pogrányi Józsefne sz. toina-szent- György bereghi Pálffy Júíia mélységes nagy fájdalommal tudatja gyermekei, unokái és az összes rokonok nevében is, hogy szeretett jó férje, illetve jó atyjuk, nagyatyjuk és apósa der­feli Pogrányi József Komárom vármegye ny. főügyésze, egybázkerületi és egyházmegyei ta­­nácsbiró, a komáromi zef. egyház presbitere, a nagymegyeri takarékpénztár elnök stb. folyó évi október hó 2-áu, 4 hónapi betegség után, életé-

Next

/
Thumbnails
Contents