Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-09-23 / 114. szám
4. oldal. „Komáromi Lapok 1922. szeptember 23. egyebet, csak gyémántokat és gyémántokat, majd gyöngyök kápráztatnak el, kicsinyek, nagyok, tejfehérek, viaszszinüek, kékek, sárgák. Egy nagy csillogó vörös kövön gyém&ntkereszt nyújtózkodik. Tudja-e kérem, — kérdezte Begasev hu nyorgató szemmel — mennyi gyémánt van itt? . . . 32.900 karát, 32,900! Szemernyivel sem kevesebb! — s pattinttott hozzá az ujjával A mérhetetlen kincset félretoSta, mintha egy pakli dohány lett volna, aztán kivette a ládikóból Katalin cárnó arany jogarát. Majdnem egy méter hosszú volt ez a jogar, gyé mántokkal telehintve, a markolatánál pedig a hires Orlov-gyémánt, amely a világ összes gyémántjai között nagyság dolgában a harmadik helyet foglalja el. Az átmérője 2 centiméter. — Nem érdektelen ennek a gombocskának a históriája, — csettintett a nyelvével Bagasev, — Orlov Perzsiából tért haza, éppen újév volt, az udvaroncok Katalin cárnő elé járultak s valamennyien virágcsokorral kedveskedtek úrnőjüknek. Orlov virágcsokor helyett ezzel a gyémánttal lepte meg volt barátnőjét. A cárnőt annyira meghatotta Orlov kedvessége, hogy ismét kegyeibe fogadta s mérhetetlen birtokokat s gyönyörű kastélyokat ajándékozott neki. így lett az Orlov-familiából Oroszország leggazdagabb és leghatalmasabb családja. Igen valószínű, hogy ez a gyémánt voltaképan azonos a hires Nagymogullai. Amint láthatja, tiszta, kékes-fehér, körülbelül akkora, mint egy galambtojás, a súlya 194 karát . . . A szovjöthivatalnok odébb dobta Katalin cárnö jogarát s uj ékszert vett elő. Ez itt kérem, folytatta, az aranyalma, 18 centiméter az átmérője. Zafírokkal van teletűzdelve és a rajta levő gyémáutkereszt 100 karátot nyom. Gyerünk tovább! Ez itt Nagy Katalin cárnő koronája. Kétezer gyóináut csillog rajta. A cárnő ezt csak akkor viselte, ha kisebb ünnepségeken vett részt. Ha országos ünnepségeken kellett megjelennie, erre az alkalomra még díszesebb korona ragyogott a fején. Ez itt a császárok nyaklánca, amelyre érdemjeleiket függesztették. Öt esztendőt fordítottak arra, hogy a hozzávaló gyémántokat összeszedjék. Ezt a tüzelő gyémántcsillagokat itt I. Sándor cár hozatta Indiából. Látja, az van vá.rva, hogy Hűség és becsület. Begasev nevetni kezdett, mialatt folyton smételgette : — Hűség és becsület!... No de gyerünk tovább! íme, egy babérkoszorú. Csakhogy a levelei nem babérból készültek, hanem gyöngyökből és gyémántokból. Az utolsó cárnő fejét ez a diadém ékesítette a koronázáson. Ez a volt, a másik nagy volt, szóval a csillagok között sem volt egyenlőség. Késő este volt már, mikor Julis asszony bekiáltott az ajtón Ferencnek, hogy jöjjön már enni! Da bizony Ferencnek nem volt már akkor jártányi ereje sem a két igáskocsisnak kellett a beteget átvinni a házba. — No, no, — vélekedett az egyik igáskocsis, — bizonyosan a panyor ütötte le Ferencet. Az én kis gyerekemmel is igy kezdődött ... — Hogy mondhat már kend ilyen bolondot?! — zudult fel Julis asszony s igen megharagudott, hogy imhol ezzel a nagy egyenlőséggel már odáig sülyedtünk, hogy egy igás-kocsis ilyet mer mondani egy parádéskocsisról ! Másnap az uraság kihozatta a doktort. Az öreg doktor is azt mondta, hogy bizony a spanyol fogta meg Ferencet. — Nem lehet az, uram, — suttogta Julis néni, nem ez az úri betegség győtri az én emberemet! A doktort elfutotta egy kicsit a méreg s haragosan dörmögte: — Nem úri betegség már ez! Vagy van egyenlőség, vagy nincs! És ha egyszer már mindenbe beleütött az egyenlőség, akkor a nyavalyákból is mindenki megkaphatja a maga parcelláját 1 Ferenc felesége erre nem tudott mit felelni. Azt nem merte elárulni, hogy nekik bizony nem kell az egyenlőség és hogy éppen a nagy egyenlőség miatt való szivbeli bubánat sújtotta le Ferencet; de én Istenem, hiszen ezt a bus titkukat csak nem bem adhatta a világ szájára I... közepén levő rózsaszínű gyémánt maga 125 karátot nyom. Felül és alul gyómántsorok vannak, mindegyik külön ritkaság... Mikor a kővetkező darabot tette ki a szovjet-hivatalnok, arcát a lelkesedés pírja borította el. — Látja, ez az igazi orosz földből nőtt ki! Ez a diadém buzakalászokból van formálva, közepén egy 37 karátott nyomó kővel. Búza, búza ... ez az orosz föld igazi gazdasága. Ebből él Oroszország! Ez a másik Nagy Katalin cárnő nyaklánca. Gyémántok és smaragdok, arany és platina foglalatban. Begasev fáradhatatlanul szedi elő a mesés kincseket: — Ezt a nyakláncot Potemkin kapta barátnőj élöl, Katalin cárnőtől. Ez abban az időben szokás volt. A cárnők valósággal beborították barátaikat gyémántokkal és gyöngyökkel, még a ruháikat is teleaggatták kincsekkel. Az amerikai újságíró avval fejezi be tudósítását, hogy ő a cári kincseknek csak egy részét látta. Rengeteg kincs még csak ezutáu fog felszínre kerülni, mivel a cárok nem nagy gonddal kezelték ezeket az értéket. Hiszen például az Akbar-féle gyémánt, amely Iadia császárának, Akbarnak mindig a trónja felett függött, amely már több mint ezer esztendős és értéke felbecsüihetetlen, több mint száz évig volt elrejtve. Di. Faihas Benő és a íéé. A napokban elhunyt ár. Farkas Benő, nyugalmazott megyei főorvos liberális és magyar gondolkodására igen érdekes világot vet az alábbi cikke, melyre egyik olvasónk tesz bennünket figyelmessé. Ez a cikk majdnem félszázaddal ezelőtt, 1877 május 6 án jelent meg a Komárom 84. számában és a zsidóságnak a magyar nemzettel szemben tartozó kötelességeit fejtegeti. Farkas doktor cikke „Őszinte szó izraelita hitsorsosaimhoz“ címet viseli és a következő: „Pár hónappal ezelőtt egyike azon derék férfiaknak, kik emberjogainknak minden alkalommal hűséges védői voltak, városunkban egy ünnepélyes ebéd alkalmával mondott felköszöntésében figyelmeztetett bennünket, hogy beteljesedvén vágyaink lögfőbbike, a magyarhoni izraelita lakosság egyenjogúságának törvénybeiktatása, eljöttnek tartja az időt arra, hogy minden alkalmat felhasználjunk a közös haza iránti hálánk, hűségűnk és jóakaratunk tanúsítására s mivel a belső jószándékot küijelek és tettekből szokás megítélni, felhívta különösen e város magyar érzelmű izraelita lakosait Ferenc egész nap mozdulatlanul behunyt szemmel feküdt az ágyon. Lámpagyujtás után aztáu fel-felnyitotta szemét s mintha valakivel beszélt volna, egyre motyogott: — Az egyik csillag kisebb, a másik nagyobb; a fák sem egyformák; az ujjam sem egyforma; a kiskodályi föld sem olyan, mint az idevalósi. Csak a temető földje egyforma. Hát nem elég, hogy majd ott mindnyájan egyenlők leszünk?! Éjfél tájban Ferenc anélkül, hogy tudta volna, hogy mit csinál, félig felült az ágyban s a két kezét úgy jártatta a takarón, mintha keresne valamit. — Már jobbacskán lesz! a gyeplöt keresi ; a lovakat akarja már hajtani! — súgta Julis asszony az öreg Bébiknek, aki az ágy lábánál ült. Az öreg Bébék, mint igen tapasztalt virrasztó asszony nagyon jól tudta, hogy miudeu haldokló igy keresgél és kaparászik a takarón, de nem akarta a szegény Jnlis asszonynak megmondani, hogy Ferenc bizony már a Szent Mihály lovának gyeplőjét keresi. És csakugyan Ferenc harmadnap a tiz hold helyett birtokba vette a maga parcelláját a száldomosi temetőben, ahol — ezt eddig nem jól tudta Ferenci — szintén nincsen egyenlőség, mert, lám, száz síron százféle vadvirág virágzik: példának okáért Szűcs István porából pipacs nőtt, a felvégi Farkas szivéből székfüvirág fakadt, Sas Gábor hamvaiból pedig, ámbár amíg élt az öreg, harangozó volt, s mióta a féllábát otthagyta Königgratznél, soha feléje se járt a vetéseknek, — imhol mégis szép, kék búzavirág sarjadt fel... idegen hangzású neveiknek magyar nevekre leendő átváltoztatására. Nem akarom hinni, hogy e tiszta baráti kebelből s valódi érdekeink jószándéku felfogásából származott felhívás pusztában elhangzó szó maradna; de az azóta lefolyt idő aggodalmat okoz nekem a részbeu, hogy talán nem értették meg jól hitsorsosaim a nagybecsű felhívás horderejét, vagy éppen nem is jutottak annak tudomására. Engedjék meg tehát nekem s rój jak fel egyenesen magyar hazám, izraelita hitvallásom és hitsorsosaimhozi hü ragaszkodásomnak, hogy e becses lap hasábjain őszintén kimondjam lelkem azon igaz meggyőződését, hogy e szép hazában, mely a zsidónak nem csuk menhelyet, de polgári jogokat is adott s vallás és lelkiismereti szabadságot biztosított kivétel nélkül minden lakosa számára, a zsidó vallásit egyén hálátlanság bűne nélkül nem lehet más, mint magyar a szó valódi értelmében; s ha érdem és férfias jellem mutatkozik abban, hogy felemelt fővel valljuk magunkat a zsidó vallás követőinek, éppen úgy érdemetienség és férfiatlanság vádja érne bennünket, ha szégyenlenök nyíltan, szóval és tettekben — s hozzá tehetem még neveinkben is — bevallani, hogy mi a nemes magyar nemzet tagjai vagyunk. Ne hivatkozzék nekem senki arra, hogy az ország más valiásu polgárai közt is találkoznak idegen nm egyének; mert kiki csak önmagáért felel s a hála és kötelesség adóját önmagunknak kell saját hazafias gondolkodásunk szerint leróui s annak lerovását senki eljárásától függővé nem tehetjük. Vagy azt mondja talán valaki, hogy német név mellett is lehet az ember becsületes magyar hazafi? Nem állítom az ellenkezőjét, mert sok szép példa van arra egyeseknél; de más dolog az, midőu egy hitfeiekezet tagjai széles ez országban mindnyájan — mert igen kevés a kivétel — nem is héber, hanem német nevet viselnek most is, midőn a magyar hazának egyenjogú polgáraivá lettek. — Ez uraim a mi rovásunkra igen könnyen demonstrativ jelleggel bírónak tartathatik, és pedig oly nemzeti irányban, mert csakugyan igaz az, hogy testvériig megosztá velünk kenyerét és jogait ; holott isten a tanúságunk — és ezt összes hitsorsosaim nevében bátran el merem mondani — ily szándék messze távol van tőlünk. Vagy az az ellenvetés talán, hogy a polgári kötelességekből is részt kaptuuk, mert egyformán viseljük a pénz- és véradót? —Ezzel uraim, nem róvtuk és nem róvjuk le mindazt, mivel a magyar nemzetnek tartozunk; de higyjék el nekem, pusztán ezzel még saját érdekünknek sem felelünk meg. Nekünk minden úton és módon erősítenünk kell a magyar nemzetiséget; mert annak erejs biztosítja csak jövőnket, annak ereje védhet még bennünket nehéz körülmények közt. Mi, mint a magyar néptest egy része, csak azzal együtt emelkedhetünk, vagy azzal együtt fogunk elbukni. Ha valakire, úgy bizonyosan reánk leginkább illenének koszorús költöuk szavai, hogy „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely.“ A hatalmas Albionban levő hitsorsosaiukat mint angolokat, angol néven ismeri a világ, és ök büszkék e névre. Csupán a mgyarországi zsidó volna az, aki ne akarjon egészen otthonos lenni hazájában, és idegen hangzású nevével ellentétben akarjon állni azzal, mit szivében ápol, és amiben ó is méltán büszkélkedik, hogy hűséges fia a magyar hazának? A magyar zsidó lenne egyedül, ki ezeket mind meg ne értené? Ily érzéktelenek mi nem lehetünk és nem vagyunk. Éppen ezért bízom, hogy megértenek és félre nem értenek hitsorsosaim, s követni fogják azt, mit az okosan gondolkozó ész és nemesen érző szív tanácsol nekünk, hogy nem lazítani, de minél szorosabbra kell fűznünk ama kedves köteléket, mellyel a magyar haza és magyar nemzet magához csatolt bennünket, s el kell gördítenünk az útból minden oly követ, melynek fennállása kételyt hagyhatna honfitársaink szivében afelől, valljon az összetartás és egy célra törekvés nagy és áldott eszménye oly milyen győkerezik-e kebleinkben, hogy azt onnét többé semmi vihar ki nem téphéti. A bizalom bizalmat szül. — Bizalom édes anyja a szeretetnek és ragaszkodásnak. Az
