Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-09-23 / 114. szám

2. oldal.

»Komáromi .Lapok«

1922. szeptember 211.

ismerje. — A látottakról a legnagyobb elragadtatással nyilatkozott. Újságíróknak kijelentette, hogy nem sajnálja az itt töltött két napot, mertj azok után, amiket egyes külföldi lapokban olvasott Magyarországról, annak aki itt tartózkodik, szeme hamarosan kinyílik és meggyőződik arról, hogy a világba kürtőit hírek valótlanok. Megnézte a magyar kultúra gyönyörű alkotásait, látta a kultur fölényt, amely Magyarországot méltóvá teszi, hogy Középeurópa keleti felében domináló szerepet játszón. Meglátogatta a királyi palotát, a koronázó templomot, képtárakat, lelkesedve mondotta, hogy ehhez foghatót életében alig látott. Kijelentette, hogy minden követ megmozgat Magyarország helyzetének javítására. A parlamentben is volt, majd meglátogatta a miniszterelnököt.

Régi kormány—új kormány.

Hónapok óta húzódó és állandóan felszínen lebegő kérdést oldott meg a köztársaság elnöke. A Benes kormány, mely ezelőtt egy évvel a tehetetlen hivatalnokkormányí váltotta fel, már a télen halálra lett kárhoztatva, mert működése a mind nagyobb számban ellene fordult pártok akciója folytán teljesen megbénult. Benes kormánya tulajdonképen már a tavalyi mozgósításkor betöltötte dísztelen hivatását, amikor az egész világ előtt bebizonyította harcias voltát, hiábavaló nagy kiadásokat okozván az államnak. Tudja mindenki, hogy a mozgósítás befejezése és a régi viszonyokra való áttérés után már mi keresni valója sem volt a Kormányon s hogy oly sokáig húzódott lemondásának elfogadása, az annak köszönhető, hogy a petka tagjai és a különböző koalíciós pártok egymás között nem tudtak megegyezni. Most, hogy végre eltűnik a színtérről, távozása semmi emóciót nem keit, működésének emléke semmiképpen sem kellemes, mert a mozgósításon kívül még azzal tette nevezetessé magát, hogy a nyári parlamenti botnányok szintén a távozó kormány nevéhez fűződnek.

A kisebbségi kérdésnek egyik iegelfogultabb ellenségét tekinthettük ebben a kormányban, melynek iskolapolitikája a leszomorubb következményekkel jár a nemzeti kisebbségekre. Megértésről, állampolgári megbecsülésről nem tett tanúságot és még az öt támogató saját pártjaiban sem találta meg azt a bizalmat, melyre egy akcióképes kormánynak szüksége van. A fejlődésnek, előbbrehaladásnak semmi példája nem marad fenn utána, gazdasági viszonyaink csak súlyosakká lettek, a drágaság

Egyenlőség.

Irta: Bartóky József.

Száldoboson annak idején a forradalmi földosztás nagy gondot okozott az embereknek. A határban két uradalom van, az egyik Kovách űré, a másik Bájmejj űré, aki igazság szerint Beimel. A két birtok együtt valami ötezerkétszáz hold; ha már most ebből, amint akkor széliében hirlelték, minden száldobosi embernek egyformán tiz holdra lett volna jussa, akkor éppea tizenhét nincstelen száldobosi ember maradt volna föld nélkül, arról persze nem Í3 szólva, hogy az uraságoknak egyáltalán semmi sem maradt volna. Igaz, hogy a bölcsebbek magyarázgatták a népeknek, hogy miuden községben kell földnélküli embernek is maradni, mert ha ilyenek nem lennének, ugyan ki az ördög menne szükség esetében a tizholdas gazdákhoz napszámba, — azonban, ez a különben helyes magyarázgatás semmi megnyugtatást nem hozott, mert, ha már egyszer beütött az egyenlőség, senkisem akart közérdekből földnélkül maradni. Másfelé sem akart elmenni senkisem. Akik katonák voltak, azt mondták, hogy ők már eleget csavarogtak esztendőkig a világban, viszont, akik nem voltak katonák, azt mondták, áogy ők igen tapasztalatlanok a másfelé való vidékeken, tehát senkisem kívánhatja tőlük, hogy vaktában most menjenek el, az Isten tudja miféle földekre. |Vasárnaponkint, ha ősi szokás szerint, a falu-háza előtt összegyűltek az emberek, nagy nyomasztó aggodalom lebegett felettük; már-már beszélgetni is alig mertek, mert mindenki attól félt, hogy olyasvalamit talál mondani, amiből némelyek -azt gondolhatnák, hogy ó talán beérné öt hold

elviselhetetlenül nehezedik reánk, egyedül az adók szaporodásában volt fejlődés, ami azután a köztársaság népeinek helyzetét valósággal kritikussá teszi. Sajnálkozás nem kisérheti tá vozásában, inkább a megkönnyebbülés érzésének kellene fakadni szivünkből, mert az ország egy nagy tehertől szabadult meg.

De ha az uj kormány felé tekintünk, akkor sem lehet valami nagy örömünk. A kinevezett tizenhat miniszter sem személyében, sem eddigi politikája által nem válthatja ki bizalmunkat. Egyelőre úgy látszik, hgy csak a neveket cserélték föl, azt sem egészen, azonban a kormányzattól valami újat, valami jobbat nem igen várhatunk. A petka ismert tagjai mind helyet foglalnak az uj kormányban, már pedig ennek a mellékkormánynak az eddigi szereplése annyira ismeretes, hogy annak tagjaitól a miniszteri székben sem lehet változást remélni.

Minket magyar nemzeti kisebbséget ha nem is hagy teljesen hidegen a kormány változás, de azt sem lehet mondani, hogy különösképen izgatná. A mi sorsunk ebben az államban, úgy látszik, már meg van pecsételve. A kisebbségek jogát itt csak papiroson ismerik, vagy tán még ott sem, így tehát kor mányváltozásoknál szokás szerint semmi különösebbet nem várunk. Nekünk az a kormány kelti föl érdeklődésünket, amely az igazi demokrácia alapján áll, mely n8m alkalmi pártcsoportosulásokra, de egységes demokratikus többségre támaszkodik, amely teljes egészében, de egyénként is kész azokat a törvényeket respektálni, melyeket a kisebbségek érdekében hoztak s melyeket az állam magára nézve kötelezőnek elismert, amely az állam minden lakosával szemben az egyenlő mérték és elbánás elvét tartja zsinórmértéknek és amely ilyen elvek és felfogások mellett tényleg az egész köztársaság érdekeit képviseli.

Ehhez azonban irányváltozás és rendszerváltozás szükséges. Uj kormányzati elvek érvényssitése, helyesebb politikai felfogás, megértőbb és igazságosabb bánásmód, mert ezek nélkül a köztársaság politikai élete az egymást váltogató kormányok beköszöntéséből és távozásából áll csak, aminthogy maholnap alig lesz a többségi pártoknak olyan tagja, aki miniszter ne lett volna már. Az uj kormány Svehlával az éléa, nem jelenti a rendszerváltozást és nekünk nemzeti kisebbségeknek nincs okuk bizalommal fogadni az uj minisztereket. A nemzeti kisebbségek álláspontja nem lehet kétséges egy pillanatra sem az uj kormánnyal szemben, mely ellen szintén csak az elkeseredett küzdelmet kell folytatnunk.

Koriuányok mennek, kormányok jönnek,

földdel is, vagy hogy hajlandó lenne a maga tiz holdját a Kováchék alsólaposi tagjából elfogadni. Pedig micsoda egyenlőség volna az, ha valaki ott az alsólaposi dűlőben kapná ki a földjét?

Ámbár, amint ennyiből is látható, az egyenlőség és a földosztás általában sok gondot okozott a száldobosi embereknek, mégis valamennyi között a legnagyobb bajba jutott a Bájmejjék parádéskocsisa : az öreg Ferenc, j aki negyven esztendőt töltött már az Ilkapusztán. Előbb a gróféknak volt a kocsisa, vagy kilenc esztendő óta pedig a Bájmejjéket szolgálta. Nem lehet eltagadni, hogy a mikor a gróf eladta az Ilka-pusztát, az öreg Ferenc egyáltalában nem helyeselte a gróf elhatározását. Akkoriban gondolt is arra, hogy a legközelebbi Szent Gfyörgy-napou ott hagyja a szolgálatot s más urasághoz szegődik be, ezt a szándékát azonban nem valósíthatta meg, mert a Bájmejj ur két olyan pej csikót adott betanítás végett a kezére, hogy azokat a csikókat lehetetlen volt ott hagynia! Ilyenformán Ferenc aztán beletörődött a változásba, megszokta, hogy a Bájmejj nem „móltóságos uram“, hanem csak „nagyságos ur“ s lelkének egyensúlyát utóbb már az sem zavarta meg, hogy valami harmadtól esztendő múlva egyszer csak a Bájmejj is azt mondta, hogy már most ezután öt is méltóságos urnák kell tisztelni. Mert hiszen, ha jól meggondolja az ember: a felfelé való egyenlőség valósággal szép dolog!

Mikor mindenfelől az hallatszott, hogy az egyenlő nagy földosztás már most csakugyan meglesz. Ferenc százszor is végig gondolta a dolgot, de akárhogyan forgatta is elméjét,

— ez a mi alárendelt sorsunkon mit sem változtat. A magyarságnak meg nem sziinö kitartással kell tovább haladni a harc utján, ha azt akarja, hogy faját és nemzetiségét a minden oldalról fenyegető veszedelmek ellen megvédje.

UJ ANGOL NŐI SZABÓ ÉRSEKUJVÁROTT. UJ SZOCSOZLET KOMÁROMBAN.

Tokarek Antal a komáromi női szabó szalonját éa Blaha Ferenc az érsekújvári szűcsüzletét kibővítette és a t. hölgyközönség kényelmére modernül berendezett fióküzletet létesített és pedig Tokár ek Antal Érsekújvár ott Masaryk-n. 7. sz., Biaha Ferenc Komáromban, Dnoarakp. 15.

^alnnnntrhün megrendelésre leszállított áron uIGlüllülittbüil készítünk: legmodernebb kosztümöket, felöltőket, köpenyeket, legujabbb téli keppek és francia köpenyruhákat. Kostüm lapon eddig 450, most 800 K. Köpeny faron eddig 350, most 200 K. Köpenyruha fagon 200 K.

Vállülilllf a l*gkényesebb női divat szőrme■ Qllflijllll munkákat. Nagy raktárt tartunk kész szücsárukból. 621

A n. é. hölgyközönség szives pártfogását kérik TOKAREK ANTAL és BLAHA FERENC.

k

Szemeivéiyek M it

A komáromi munkásság följajdulása. — Most már kezdenek tisztán látni.

Az a tervszerű politikai irányzat, amelynek célja volt az átcsatolt másfélmilliónyi magyarságot széttagolni, a magyarság közé ékeket verni, válaszfalakat emelni, ideig-óráig sikereket is ért e). A magyar munkásság jó nagy részét sikerűit halálos ellenségévé tüzelni minden más magyar társadalmi osztálynak. Ez a félrevezetett magyar munkásság képes volt magyarságát, faját, vérségi kötelékét is megtagadni és ienézni mindenkit, aki máról holnapra nem tudta és nem is akarla ugyanezt csinálni. Ezekre aztán a sugalmazott muokas és polgári sajtó rásütötte a sovinizmus, az államellenes viselkedés bélyegét, akik a túlsó oldallal, a »Horthy brigantik« országával tartanak összeköttetést. A kémek, titkos rendőrük, spiclik, besúgók, agantprovokatőrök egész légiója szimatolt a titkos összeesküvők után. A félrevezetett munkásság hű csatlósa volt ennek a mozgalomnak, hiszen a naivabb lelkekkel könnyen el lehetett hitetni, hogy aki bátran magyarnak vallja magát, az mind összeesküvője e földi paradicsomot, Eldorádót ígérő uj köztársaságnak és a munkásságnak ellensége. A megtévesztett munmégis mindig csak az jött ki, hogy: ha már most ezután nőm lesz se urasag, se uradalom, akkor nyilváu nem lesz urasági parádés-kocsis sem ; ha pedig ez a szép hivatal eltöröltetik a föld színéről, neki sem marad egyéb hátra, minthogy vissza kell mennie parasztnak ! Már maga ez kegyetlen dolognak tetszett, de azt még valahogy nagy keservesen csak eltudta gondolni a jó Ferenc, hogy nocsak a hintó bakjáról nézzen le a szántogató béresekre, hanem a saját két kezével fogja meg az eke szarvát, de azzal már sehogy se tudott megbékülni, hogy ahol ő eddig megkülönböztetett állásban élt, éppen itt az Iika-pusztának egy tizholdas darabján, mindenféle paraszt népekkel egy sorban viaskodjék a földdel azért a kis termésért!

Ferencnek az ilyen kegyetlenül igazságtalan egyenlőségtől való felfogását teljes megértéssel helyeselte a felesége, ami egészen természetes, hiszen eddig soha senkisem vonta kétségbe, hogy Julis asszony mint a parádés kocsis felesége, mindjárt a gépészné és a bognárné után következik s igy feltétlenül előbrevaló, mint a béresasszonyok s általában mint mindazok a falubeli asszonyok, akiknek az ara nem biró, nem esküdt, vagy nem kurátor. És hogy most ő, a parádés kocsis felesége, csak olyan parasztasszdny legyen mint a többi ?! Nem, nem, áz ilyen hátratételt nem lehet elszenvedni! Hiszen, ha az embernek van annyija, amennyi a szükségesre bőven elég, azután egy csöpp gyereke sincsen, miért nem hagyják az embert békében s miért akarja az embertől a törvény öregségére azért a rongyos tiz hold földért éppen azt a kis rangját eivenni ?

Ferenc és a felesége egész nap, de leg-