Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-09-16 / 111. szám

4. oldal.

»Kon: a romi Lapok«

1922 szeptember 16

Srobár miniszter Komáromról.

— Az iskolaminiszter nyilatkozata rólunk. — Nem csodálkozik, ha valamit elvesznek Komáromtól. — Kik teszik tönkre a várost? — „Komárom lassan faluvá fog degradálódni—

Az itteni magyarság egyik legelfogultabb, legfanatikusabb ellensége, Srobár Lőrinc dr. iskolaügyi miniszter, aki az utóbbi időben a legdurvább alakban adott ismételten kifejezést soviniszta türelmetlenségének, abban a szerencsében (?) részesítette Komáromot, hogy nyilatkozott róla. A Komáromból Érsekújvárra költözött egyik magyar nyelven írott reggeli kormánylapban a lap egyik munkatársának interjút adott a magyar iskoláról s a beszüntetett kereskedelmi tanfolyam ügyével kapcsolatosan Komáromról is.

A magyar iskolákról megismételte újra a már többször hangoztatott, minden kulturszabadsággal és demokráciával ellenkező felfogását, a melyet egyúttal a kormány álláspontjának mondott s a melyben kereken kijelenti, hogy magyar főiskola fölállításáról szó sem lehet, arra az államnak szüksége nincsen. Szerinte a magyarságnak elég iskolája van s a népiskolák ügyében is lojálisán járt el a kormány. Az ismert régi, kérlelhetetlen álláspont, melyet a magyar faj iránt táplált izzó gyűlöletet diktál az isko’aügyi miniszternek és a kormánynak.

E kijelentések fölött egyszerűen napirendre térni nem lehet, de ezúttal Srobár urnák Komáromra tett nyilatkozatával akarunk foglalkozni.

Srobár az újságíró kérdésére a következőket válaszolta:

— A komáromi tanfolyam ügyéről nincsen tudomásom. Valószínűleg azért zárták be, mert nem rendelkezett kielégítő tanerőkkel. Különben sem csodálom, ha valamit elvesznek Komáromtól. A komáromi politikusok lönkre leszik a várost, nem tudnak, vagy nem akarnak beilleszkedni az állam keretébe. Az ilyen álhazafiság hatása alatt Komárom lassan faluvá fog degradálódni.

Ami a kereskedelmi tanfolyamot illeti« jól tudjuk, hogy annak megszüntetéséről nem értesült a miniszter. Sokkal nagyobb hatalmasságok intézkedésére szüntették azt be, akiket nem is kell olyan nagyon messze keresnünk. A tanfolyam megfelelő tanerőkkel bírt, a magyar közönség örömmel támogatta, mert praktikus célját felismerte, hogy mégis elrendelték megszüntetését, ez pasztán hatalmi szempontból történt, hogy eggyel több keserűséget szerezzenek a magyarságnak. Ez ngyan a fennen hangoztatott demokrácia legelemibb követelményével is ellenkezik, de hát a csehszlovák köztársaságban az ilyen kis eset fel se tűnik.

Súlyos azonban az a vád, hogy a várost a komáromi „politikusok“ tönkre teszik, akik nem tudnak, vagy nem akarnak beleilleszkedni az állam keretébe. Ahány szó, annyi alaptalan ráfogág. Különben már ezt a nyilatkozatot más soviniszta államférfiutói is hallottuk a magyarsággal kapcsolatban és hogy Srobár miniszter igy gondolkozik, nem lep meg bennünket. De erre könnyű a válasz, hiszen csak fel kellene sorolni azokat az alkotmánytörvény rendelkezéseivel ellentétben álló intézkedéseket, melyek általában a magyarság és ezzel együtt Komárom céltudatos lezüllesztésére történtek.

Komáromot az a végzetes szerencsétlenség érte, hogy színtiszta, tözsgyökeres magyar népével áldozatul esett a békeszerződéseknek. Odavetették egy alacsonyabb kultúrája nép martalékául és uj helyzetében nem a megértés szavával, de az ellenséges érzület megnyilatkozásával találkozott. Apáinak vérrel szerzett és öntözött ezer éves drága földjén mindig magyarok voltak fiai s az ősi röghöz és szent hagyományaihoz való törhetetlen ragaszkodás tartotta együtt népét viharban és verőfényben egyaránt. Balsorsában joggal várhatta azt, hogy az uj hatalom meg fogja érteni helyzetét és megfogja tartani azt, amire a békeszerződésekben magát kötelezte, hiszen az okos politika is ezt diktálta volna. Azonban ehelyett a soviniszta gyűlölet elvakult képviselői egyetlen egy alkalmat sem mulasztottak

el, hogy vele és lakosságával ne éreztessék hatalmakat.

Nem akarunk ismétlésekbe boc-átkozni, noha az igazságtalanságokat egy percre sem feledjük, de lehetetlen reá nem mutatni arra, hogy e virágzó város a kormáuy egyenes rendelkezései folytán egymás után veszíti el mindazon intézményeket, melyek városi jellegét megadták s amelyek egy kulturvároenak nívóját, jelentőségét emelték. Nem a komáromi „politikusok teszik“ tönkre ezt a szegény várost, hanem azok a kormányintézkedések, melyek megyei központi jellegétől megfosztják, városi önkormányzatát elveszik, törvényszékét é3 más állami hivatalait elhelyezik és törvény szerint is faluvá züliesztik. A magyar tisztviselők szélnek eresztése, a magyar gyermekeknek szlovák iskolába való kényszeritése, a városi államsegélynek évek óta visszatartása, a magyar lakosságnak kihívó módon való megsértése és a lépten nyomon tapasztalható kisebb-nagyobb sérelmek egyáltalában nem erősíthetik bizalmunkat a kormány és kreatúrái iránt.

Mi a törvény, jog és igazság megdönthetetlen alapján állunk, teljes lojalitással az állam iránt, másodrendű állampolgári helyzetünkben is eleget teszünk állampolgári kötelezettségünknek, de nem szünüuk meg egy percre sem követelni a részünkre törvényben és szerződésekben biztosított jogokat. Hogy a komá romi politikusok keményen állják helyüket, ezzel tartoznak magyarságuknak. Csak gerinctelen puhányok alkudhatnak meg, minket a törvény és igazság becsületes kitartásra és küzdelemre biv föl, azzal a teljes Dyiltsággal folytatott akcióval szemben, mely magyarságuukat végveszedelemtnel fenyegeti s végső eredményében existenci&nk megszűnését vonja maga után.

Hiába akarja Srobár úr a kormánynak Komárommal szemben való kegyetlen eljárásáról a figyelmet elfordítani azzal, hogy városunk tönkretételével a komáromi „politikusokat“ vádolja meg, mi régen megállapítottuk, hogy ezt a várost a kormány halálra ítélte és faluvá degradálását elhatározta. Városunk vezetői legnagyobb igyekezniük mellett is meddő munkát tudnak csak végezni, mert addig, amig a Srobár-féle magyar gyűlölő irányzat fog a kormány politikájában dominálni, nem számíthatunk sem megértésre, se igazságos elbánásra.

Srobár vádját tehát a leghatározottabban visszautasítjuk, mert az e várost és polgárságát a legméltatlanabbul éri. Mi balsorsunkban továbbra is megmaradunk azon a becsületes utou, melyen a magyarságunk érdekében haladnunk kell és amely útnak az igazsághoz kell vezetni, dacára a Srobárok és társaik gyűlölettől izzó politikájának. Mert van biró a felhők felett!

Dr. Farkas Benő

1837—1922.

Komárom megye és város közéletének ismét vesztesége van: dr. Farkas Benő királyi tanác os, vármegyei tisztiföorvost gyászoljuk, közügyeink ez értékes és hossza évtizedeken át egyik legaktívabb tevékenységű munkását, aki élőszóval és tollal, tettel és példával a megye és város közegészségének kiépítésén fáradozott. Dr. Farkas Benő nagy tudásu és látókörű ember volt, aki tudatában élt annak a nemes és nagy hivatásnak, amely erős feladatokat rótt reá. Ezeket igyekezett legjobb tudása szerint megoldani; hálátlanok lénnénk iránta, ha ezeket meg nem becsülnök értékük szerint és a feledésbe menni engednők.

Dr. Farkas Benő 1837. jnn. 17. született Komáromban, iskoláit itt és Pozsoyban, orvosi tanulmányait Bécsben végezte.

Az 1870. évi kolerajárvány alkalmával vonta magára a közfigyelmet, amikor önfeláldozó és nagy munkát végzett. A fiatal orvos ekkor megnyerte a megyei mértékadó körök rokonszenvét és felszólításukra a megyei szolgálatba lépett. Ezen érdemeiért gr. Nádasdy Lipót főispán tiszt.- beli megyei főorvossá nevezte ki. Majd dr. Klein Mihály főorvos elhunytával 1877. máj. 1-én foglalta el a vármegyei főorvosi díszes állást, melyet nagy ambícióval töltött be. Minden közegészségügyi vonatkozású kérdés érdekelte és azokkal behatóén foglalkozott.

A nép közegészségügyi felvilágosítása volt törekvésének főtárgya. Ebből a célból közhasznú szakirodalmi tevékenységet is fejtett ki úgy a helyi lapokban, mint a szakfolyóiratokban. Dolgozatai pályadijakat nyertek; főleg a közegészségügy, tulajdonképeni élethivatása érdekelte, úgy, hogy az csak a legszűkebb körre szorítkozott.

Komárom és vidékének, az akkor még nem ármentesitett Csallóköznek demográfiája, az itt uralkodó járványok, főképpen a malária és a tájkórok érdekeltek. Sűrűén jelennek meg ezirányu önállóan is megjelent dolgozatai, melyek a következők :

Védekezés a fertőző járványos betegségek ellen. Komárom, 1888. — A fertőző és járványos betegségek. Komárom, 1883. — A malária láz viszonyai Komáromban és annak vidékén. (Orvosi Hetilap. A Markusovszky-pályázaton megdicsért mü.) Budapest, 1884. — Guta mezőváros egészségügyi viszonyai. 200 frank pályadíjnyertes dolgozat. (Egészség 1890). — Komárom város köztisztasága. Az Országos Közegészségügyi Egyesület megdicsért pályaműve. (Egészség, 1893.) — A malária, láz viszonyai a múltban és jelenbeli. (A VIII. nemzetközi bygiéniai és demográfiái kougivszsznson tartott felolvasás. Megjelent a kongresszus évkönyvében. Budapest, 1894.) —

Tata-Tóváros és annak egészségügyi viszonyai. Komárom, 1894. — Levelek a komámasszonyhoz. Komárom, 1806. (Népies közegészségügyi füzet.) — A gyermekegészségügyi viszonyok Komárommegyében. Az Országos Közegészségügyi Egyesület kitüntetett pályaműve. (Egészség, 1902.) Komárom vízvezetéki művének és csatornázásának ismertetése. Komárom 1903. — A hosszú élet némely föltételei, Komárom 1903. — Komárommegye egészségügye. (Komárommegye monográfiája, Budapest, 1905.)

Számos cikket írt a helyi lapokba és sok felolvasást tartott. A Komárom 1876— 1880 évfolyamai, a Komáromi Lapok, a Komáromi Újság régebbi évfolyamai közölték dr. Faskas Benő szakcikkeit, melyekben közegészségi közérdekű kérdéseket fe ytegetett, uj eszméket és gondolatokat pendített meg és vitt bele a köztudatba. Foglalkozott a trachomával, a maláriával, a kanyaróval, a vörheny és diftériával, továbbá a lelenc üggyel, a gyermekvédelemmel és főkőpen & tuberkulózissal, mint népbetegséggel, közegészségügyi kérdéseken kívül.

A tuberkulózis elleni küzdelem megszervezésének egyik úttörője volt; az 1904 évben megalakult Komárom megyei és városi Szanatórium Egyesületnek megalapítása óta igazgatói tisztét viselte. Ő rendezte be annak rendelő intézetét és végezte éveken át az ambuláns betegek ellátását. A komáromi dispensaire mellett a perbetei és tatai tüdőbeteggondozók létesítése is az ö tevékenységének köBzönhetö.

Midőn 1910 ben hosszú és érdemes közszolgálat után a megérdemelt nyugalomba vonult vissza, a királyi tanácsosi címmel tüntették ki. Azóta visszavonult és csendes életet élt a tudománynak és önmagának. Zárkózott lélek volt, az élettel sok tekintetben meghasoniott, annak örömeit nem kereste. Családi életén is komor árnyékok vonulnak végig: fiatalon vesztette el feleségét és egyetlen gyermeke maga vetett véget életének. Puritán, egyszerű, igénytelen ember volt dr. Farkas Benő, a közélet szürke robotosa, aki hivatását mindenekfölött szerette. Sok megértésben nem volt része, ami kedélyének reflexén, az emberekkel szemben való bizalmatlanságban tükrözött vissza.

Beteg soha nem volt. Rendes, kimért életmódot folytatott, megérte a hosszú élet föltételeit, ezekhez alkalmazkodott is, mert 85 évet élt mindig jó egészségben. Halála váratlanul jött; csütörtökön délben rendesen megebédelt és délntán 3 órakor csendesen meghalt.

Halála hírére a megyeházán, hosszú, munkás élete színhelyén, kitűzték a gyászlobogót. Kitűzte a Jósai Egyesület is, melynek a megboldogult egyik tevékeny alelnöke volt annak alapításától kezdve és minden kulturmozgalom lelkes támogatója.

Ravatalát lefordított fáklyákkal álljak körül. Nem látják többé igénytelen kis pápaszemes alakját, szemeit, melyekből az okosság